Északkelet, 1911. február (3. évfolyam, 6–28. szám)
1911-02-12 / 15. szám
111. évfolyam. 15-ík szám Szatmárnémeti, 1911. február 12. Vasárnap. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K, fél évre 6 K, negyed évre 3 K Vidéken: „ „ 16 „ „ » 8 , „ „ 4 „ Egy szám ára 4 fillér. Mindennemű dijak e lap kiadóhivatalába küldendők. Felelős szerkesztő: Dr. VERÉCZY ERNŐ. Főmunkatársak: Dr. BARTHA JÓZSEF. Dr. BIKY ANDOR. Laptulajdonos és kiadó : az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár-Németi, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 284. Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért RöröttCThek. Kaméleon. (B-a.) Ha a magyarázat megváltoztatná a tényeket, akkor talán örülnünk is lehetne most egy kicsit. De a tények változatlanok maradnak és a magyarázat legfeljebb arra jó, hogy a torkunkat újra fojtogassa valami keserűség, az öklünk újra ökölbe szoruljon a tehetetlen dühtől, mint mindig, valahányszor politikai életünk hátterébe sikerül bepillantanunk. Átok ül ezen a nemzeten időtlen idők óta. Nemcsak a nagyhangú semmittevésnek, kicsinyes torzsalkodásnak, hanem a vezető államférfiak, a bódult fejű hatalomimádók kufár- lelküségének átka. Akik beleszédültek a már birt, vagy minden áron bírni akart hatalom fényébe, a királyi kegy ragyogásába és elalkusznak érte hitet, becsületet, nemzeti álmot, múltat, jövendőt egyaránt. Akik modern Ja- nusokként kettős arccal, kettős nyelvvel és kettős agyvelővel sürögnek ég és föld, király és nemzet között mindaddig, mig a bosszuló Igazság arcon nem sújtja őket irgalmatlan öklével, hogy aztán mindkét álcájuktól megfosztva szolgáltassák a történelemnek a nemzet elalkuvók undorítóan jszo- moru példáját. A bankvita folyamán váratlanul felszínre vetődött most a koalíciós kormány 1909.-iki válságának, a kibontakozási terveknek, Lukács és Justh tárgyalásainak kérdése. A mai többség még mindig nem hagyott fel folyton az előző uralmat gyalázó, ebbeli el- vakultságában Justh Gyulát is állandóan gyanúsító undok taktikájával. Lukács László egyik legutóbbi beszédében bombákat emlegetett, melyek a közelmúlt romhalmaza alatt rejtőzködnek és könnyen felrobbanhatnak, ha az ellenzék a törmelékeket piszkálja. Hát e beszéd után fel is robbant egy bomba, de szilánkjai nem Justh Gyulát, hanem Lukács Lászlót és a munkapárti átlag-becsületet sebezték össze. Az önérzetében végietekig sértett, magamegtartóztatásában a végső határig jutott pártvezér, akit pártkülönbség nélkül az abszolút szaEllenségek. — Irta: J. Rossny. — Az éjjeli menedékhely, amely két souér hajlékot nyújt a nyomorgó emberiségnek, zsúfolásig megtelt. Az ajtó becsapódott a két szánalmas alak előtt, aki a küszöbön várt. — Nincs hely! — volt a válasz félénk kérdezősködésükre. Nem ismerték egymást és eddig ügyet sem vetettek egymásra. Most azonban tekintetük összetalálkozott. — Szépen vagyunk! — szólt a nagyobbik. — Akár megfagyhatunk ebben a csikorgó hidegben. Hosszú szakálla volt és kopott, sárga felöltőt viselt, amely alól kilátszott piszkos fehérneműje. Mellénye nem volt. A másik , gazdagabban volt öltözve s kevésbbé szá- ] nalmas külsőt mutatott. Gondosan meg volt ] borotválva s kefével tűrhetően megtisztított inggallért visselt. A két férfi, akit közös balsorsuk összehozott, együtt távozott. Kilenc óra volt s a kivilágított, tarka és csillogó Montmartre készült az éjszakára. Az utca néptelen volt. Időről-időre megnyíltak a Métro bejáratai s tarka néptömeg ömlött ki rajta, mint földalatti vakondok raja, de már az ajtóban szétoszlott s gyors léptekkel tartott hazafelé a csípős szélben. Egy söröző-terem bejáratánál megcsapta őket egy belépő hölgy parfümje. A két kiéhezett alak az ablakon át láthatta, amint a hölgy leült a fényes kivilágított asztal mellé. Nagynak s egyben mégis kicsinynek látták: hasonlított azokhoz a ritka és drága gyümölcsökhöz, amelyek gazdagon be vannak burkolva finom papirosokkal s alig látszott ki prémjei közül. Egy csúnya pincér sietett hozzá, valóságos kutyafejjel a kezében egy adag marhasülttel — és ezt a szörnyet szebbnek látlak. mint a fiatal nőt. Tovább mentek. Egy gyógyszertár előtt zöldes fénysugár hullott mindkettőjük arcára. A lámpa fénye volt, amely a zöld folyadékkal megtöltött óriási palackon át kiszűrődött az utcára. Mintkettejük agyán egy az a gondolat villant keresztül s beléptek egy borozóba. Közel az ajtóhoz egy kocsis ült nagy, világos cilinderben, amely úgy ragyogott, mint a porcellán. Tegezte a vendéglőst s közben sűrűn kancsalitott egy leány felé, aki a terem másik végében kávét ivott. A langyos levegőt ánizs- és absinth- illat töltötte be. A két jövevény leült és egy liter bort kért. Eleinte szótlanul iddogáltak. A harmadik pohárnál megjött a kölcsönös bizalom. A kisebbik, aki kopasz volt, rákönyökölt az asztalra és beszélni kezdett. Rekedt hangon, révedező szemekkel, élénk arcjáték közben tudatta a másikkal, hogy jövőjét egy nő tette tönkre. Lirai dal- müvész volt s egy hangverseny alkalmával ismerkedett meg a nővel, akivel együtt „Divat udvar gr: aruhaza
