Északkelet, 1911. február (3. évfolyam, 6–28. szám)
1911-02-26 / 27. szám
V sHtfcr >%' III. évfolyam. 27-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. február 26. Vasárnap. ZAKKELET FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K, fél évre 6 K, negyed évre 3 K Vidéken : „ n 16 „ » >» 8 „ „ W4W Egy szám ára 4 fillér. v x Mindennemű dijak e lap kiadóhivatalába kfliaendők. Felelős szerkesztő: Dr. VERÉCZV ERNŐ. Fömunkatársak: Dr. BARTHA JÓZSEF. Dr. B1KY ANDOR. Laptulajdonos és kiadó: az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár-Németi, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 284. Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltetnekBécs nálunk. Irta: Duszik Lajos. A lélektan — úgy tudom — nem kötelező tárgy a jogi fakultásokon. Talán a keleti akadémia tananyagában sem fordul elő. Eddig énmagam is hajlandó voltam azt a meggyőződést vallani, hogy a lélektani ismeretekre csak annyiban van szükségük a politikusoknak és diplomatáknak, mint a juhászbojtárnak a cilinderre. Most azonban látok. A politika is — kivált az osztrák — midőn kifogy a meggyőző érvekből, midőn kényszeredett logikája megtagadja a szolgálatot, ravaszul okos érzékével a lélektanhoz siet. A színház kopott, mázolt rongyaira szórjatok egy kis lila görögfényt: Édenné varázsoltátok. Ez nem is olyan nagy boszorkányság. Az osztrák politika sem jobb ennél. Midőn egy lerongyolt, agvon- fojtott és meggyalázott nemzet ébredező önérzetét kloroformozni kell, hogy csak még most fel ne ébredjen, a görögtüz, a legyezgetés, a cirógatás itt is jól beválik. Agyonverni nem lehet, mert szükség van rá. De erőre kapni sem engedik, mert jaj lenne akkor. Nosza görögtüzet sugározni a szemébe. Attól elkáprázik. Ha egyszer a szemét becsapták, elkábul, megtor- pad, lehanyatlik. A boszorkányos bécsi politika kitünően érti a dolgát. Midőn a delegációknak nevezett tatárjárást sinyljük, midőn nemzeti imánk büszke kijelentését — „Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára“ gyilkos gúnynyal visszaparódiázza a megbünhő- döttnek hirdetett és még is megbüntető jelenre vált jövendő, im itt a gőrögtüz. iít az udvar bállal, kihallgatással. Mintha pásztortüzek égnének őszi éjszakákon, lobognak-ragyognak a budai vár ablaksorai. Belehuli fényük a Duna hullámaiba, Azok is ragyognak. A fényben fürdő palota, mintha mesebeli tündérvárrá varázsoiódnék. Sötét átka alól, mintha feloldódnék, visszatér bele az élét a meles[sée. al fény. Utt sugárzik, mintha egy darab! földre szállott mennyország volna. Ugy-e minő szép is ez! . . . Mintha visszatérne a Mátyás és az Anjouk kora. Büszke, ragyogó lett Budavára. Itt hódolnak a világ fejedelmei a magyarok nagy királyának!... No lát ez a — görögtűz. A hamis, gonosz jörögtűz. Ez a részegítő illúzió. Fent a budai várpalota ormán a magyar loronázási jelvények — a korona és ogar nyugszanak egy bibor- párnán. ia kigyulnak a villamos iv- lámpák a várban — olyan gyászos sötétség fátyolozza be a magyar koronát. Eben az építészeti véletlenség- ben nay és keserű igazság van. Az ünnepuény nemhogy glóriával, izzó, káprázdó ragyogással burkolná körül, — jelképéül a régi dicsőségnek, hanen sötétben hagyja, elhomályosítja. í királyi látogatás is sötétben hagyj a magyar nemzetet. Nem hint fénytreánk. Nincs benne örömünk. Kényerü vendégeskedés ez. Ára van. „Divat udvar“ Símármegye leiagyobb é ^fényesebb áruháza külföldi mintára megnyílik 1911 márc. berendezve havában Kazinczy-u. 4. A magyar királyt Bécs küldte, ! Bécs követte ide. Nincs ott a nemzeti dicsőség egy halvány sugara sem. Bécs, a halálos fekete-sárga Bécs lakájhadát nyögi Buda büszke vára. Meghódított tartomány vagyunk — ez az impresszió izmosul meg lelkűnkben, midőn látjuk az udvart Budapesten. Nincs ott a királyi koronák minden gyémántjainál, csillogó brilliánsainál ragyogóbb glória, a nép | lelkes, ujjongó örömmel teli hódolata. Hideg van. Ezt érezzük. Belebámulunk a ragyogásba. De nem tudunk felmelegedni. Hideg ez a fény. Mig az udvari bálon hason csúsznak a nagyságok és méltóságok s reszketve várnak egy kegyes megszólítást, az osztrák delegáció csak úgy ontja reánk a — lelkűnkbe szórja a gonosz tüzet, mely arcunkba kergeti a vért, mely eléget minden színpadi diszletet, minden csillogó rongyot, elhalványít minden bengáli fényt és izzó sorvasztó haraggal perzseli lelkünket. Megrugnak, megköp- dösnek, minden parányi jogot irigyelnek, fojtogatnak. De felszissznnni sem szabad. Bécs arcul üthet, meggyalázhat a saját házunkban. Joga van hozzá. Vendégünk. És ha felzugna, ha kitörne az elfojtott keserv, ha az igazság felakarna törni az ajkakra, hogy ez a látogatás Bécs bemasirozása Buda várába, hogy a király hazajövése miilinkkel m POff i H orro'7’űt*z}t-%1íÁo
