Északkelet, 1911. február (3. évfolyam, 6–28. szám)
1911-02-25 / 26. szám
III. évfolyam. 26-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. február 25. Szombat. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 294: Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltetnek. Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K,félévre 6 K,negyed évre 3 K Vidéken: „ „16„„ „ 8 „ „ „ 4 „ Egy szám ára 4 fillér. A^indennemü dijak e lap kiadóhivatalába küldendők. Felelős szerkesztő: Dr. VERÉCZY ER NÓ. Főmunkatársak: Dr. BARTHA JÓZSEF. Dr. BIKY ANDOR. Laptulajdonos és kiadó: az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. Közoktatási politika. Tegnap bejárta az egész országot az a hir, hogy a harmadik egyetem ügyében döntés történt és pedig Debrecen javára. Örömmel adtunk hirt mi is erről a döntésről. Nem egyedül azért, mert végre valamelyes konkrét intézkedés történt a régóta sürgetett egyetem- szaporítás ügyében, hanem azért is, jnivel az iránytadó körök választása Debrecenre, a magyar tudományosság fégi végvárára esett. Mert Debrecen ősi főiskolájával egymagában több szolgálatot tett a tudománynak, mint az uj egyetemért küzdő városok együttvéve. Nem lehet tagadni: bizony nem túlságosan liberális az a szellem, amely Debrecen főiskolájában otthonos, de nagy múltja viharai közepette csak úgy állhatott meg és tarthatta fenn magát, ha bizonyos konzervativizmussal ragaszkodik hagyományaihoz. És az a nagyterjedelmü színtiszta magyar vidék, amely ezt a várost körülveszi, okvetlenül rá van utalva arra, hogy az uj egyetem Debrecenben ál- littassék fel. Ez a város főiskolájával együtt oly nagyarányú áldozatokkal kíván hozzájárulni az uj egyetem felállításának költségeihez, hogy már maga ez a nemes áldozatkészség is jutalmat érdemel. Egészen természetes tehát, hogy amikor a debreceni egyetem felállításáról szóló hirt megkaptuk, örömmel adtuk azt közre. A ma reggeli lapok — a kormányhoz közelállók — azonban öles cáfolatokkal dementálják az uj egyetem hírét. A kormány nem határozott az egyetem ügyében, nem gondolt Debrecenre és nem gondolt más városra sem. A kormány most a bankközösség meghosszabbításával a katonai létszám félemelésével és más egyébb kínos emelésekkel van elfoglalva : a kormány most nem ér rá arra, hogy a magyar közoktatás égető sebeit orvosolja. Igazán ideje volna elküldeni a sárga idegenbe ezt a kormányt, amely ostoba es nevetséges játékot üz a nemzettel. Hogy valamelyes rokon- szenvre tegyen szert, kellemes álhiteket csempész bele a lapokba és másnap — nehogy kötelező Ígéretnek tekintessék a hiresztelt intézkedés — A maestro története. Irta: Vidovich Ernő. A nagy kupola alakú műtermet felülről világította meg egy halovány villamos lámpa. Á fényét rászórta két sápadt arcra, két komor tekintetű férfiúra. Az egyik fekete bársonyzekét viselt, a kezében hosszú ecset volt, a másik napbarnított homlokkal, élénk csillogó szemmel vizsgálta társa minden mozdulatát. Az utóbbi felállott, körülnézett a műteremben, végre megállóit egy kép előtt. Sokáig összefont karokkal nézte, ajkán előbb gunyoros mosoly látszott, majd ingerülten fordult a- festő felé, aki hangtalanul figyelte társa minden mozdulatát. A kép egy fiatal leányt ábrázolt, p?A°s mosollyal. Fehér ruháján tündökölt söt(^ háttérben, mosolyával, tekintetévé Vl^arn- ságot hintett a műterem komor b‘gula!ahan- A festő hirtelen felállmire társa egészen hozzálépett. Halk sz^'az hangon — Összeszedted már a gondolataidat? Elszállott már bohém természeted, beszélhetek-e az igazival, aki kérdőre vonhatok, akin megboszulhatom rrngam? A festő némán letsüggeszté a fejét. Újra leüit s szelíd, közretien hangon szólt: — Kezdem tehát. A társa tüjt egy ílacsony tabourettre s amig a fe>tő beszédó hallgatta, közben lopva egy egy pillantást vetett a festményre Olyanko a tekintete hirtelen bánatossá változott merengve nézett maga elé. — Legelői kezdeni — szólta festő. — (gy érzem, mintha újra gyermek volnék, a képzeletem csapongva száll ágról-ágra, érzem a május bóditó illatát, ifjú koromnak édes- bűvös emlékei uralkodnak felettem. Minek újítsam fel azt, Zoltán? Utána körülnézek a műteremben s mondhatlan keserűség fog el, szeretném valakivel megosztani bánatom s nincs senki, aki megértene. Talán te megegy-egy emlékét idézem föl. Hagyjuk különben ez ömlengéseket. Magad kívántad, hogy mondjam el ridegen, szárazon az egész históriát, én megkisértem, de nem fog sikerülni s mikor aztán elvégeztem, vedd fel, kérlek, azt a kardot onnan a sarokból s ha lesz lelked hozzá, hasítsd ketté azt a festményt, amelyre vádló tekintettel nézel. — Előttem áll az a jelenet, midőn ketten ott álltunk a templom előtt, a templomból pedig kifelé jött a nép. Ott ment el előttünk Emma is, fehér ruhájában, mint egy jótevő tündér. Bizalmas mosollyal fogadta köszönésünk s ment tovább. Emlékszel arra a délutánra, Zoltán? Olyan voltál, mintha álmodnál, szüntelenül jái tál-keltéi s* ha valaki megszólított, úgy téttél, mintha felébresztettek volna. Hogy íógadkoztál nekem, hogy soha-soha el nem felejtheted, az övé minden szavad, minden gondolatod. — Régen voltaz,ugy-e Zoltán ? Hirnes, beszélpj kezcjett: Jjwí udv fi érted ezt a bús melancholiát, amely annyi-1 virágos mezőn jártál, de ahelyett, hogy virá- szor lesz upá fölöttem, mikor gyermekkorom I got szedtél yolna, magad hullajtád el viráSzatmármegye JF ®__ külföldi mintára berendezve legnagyobb fl IIII VI fi 7fi megnyi!ik mh márc- havában legfényesebb III IllHlfiU Kazinczy-u. 4.