Északkelet, 1911. január (3. évfolyam, 1–5. szám)

1911-01-15 / 3. szám

2. oldal. Szatmárnémeti, 1911. kikezdeni azért, mert kifogásolt olyan beszédmodort, amely az itt lévő ven­dégeket méltán sérthette stb. Sajnos uj aera kezd uralkodni a közgyűlési teremben s ez a személyeskedés. Lényeges pontja volt a közgyűlés tárgysorozatának a németii határon való földvásárlás. A cél, mely a vá­sárlás indokául jelöltetett meg, nem érhető ugyan el, mert a tagosítás ren­dén a közlegelő a birtokosok illetősé­géből hasítandó ki, de azért üdvös és célirányos városi politika az, ha a város közönsége minél több ingatlant szerez meg. Hiszen mindig lesznek kielégítendő közszúkségletek s nem akkor kell a földet szerezni, mikor arra a városnak feltétlen szüksége van, hanem akkor, amikor az eladó. Másik igen érdekes pontja volt a közgyűlésnek a lutheránus egyház se­gélykérése. A múlt év folyamán a közgyűlés 1200 K.-t szavazott meg a lutheránus egyház részére papi fize­tés címén. A ministerium ezt a hatá­rozatot megsemmisítette azért, mert a segélyt tulmagasnak találta. Most is­mét tárgyaltatott a kérdés s a köz­gyűlés arra az álláspontra helyezke­dett, hogy tekintettel a humánus, a culturális — s főleg a nemzeti cé­lokra, 1200 K segélyt szavaz meg is­mételten. A cim azonban nyitva ha­ÉSZAKKELET gyatott. mert lelkész fizetés cimén nem lehet segélyt adni azért, mert a lelkész a congruát élvezi s ha papi fizetés cimén kapná meg az egyház a 1200 K.-t, a congrua elmaradnék s igy a segély célját tévesztené. Más címen pedig azért nem lehet segélyt adni, mert ilyen nem fordult elő még a város életében s ha most praece- deust alkotna, a többi egyházak is előállhatnak hasonló kérelemmel. A dalegyesület fentartását a város közönsége magára vállalta azért, hogy magasabb subventiót kaphasson a zeneiskola. Elhatározta a közgyűlés, hogy az üzletvezetőség felállítása és az erdőd- ákosi vasút kiépítése tárgyában tár­gyalásokat kezd a miniszterrel az elemi lőtér kibővítése tárgyában foganatosítja a kártalanítási eljárást. A politikai helyzet. Nunc ad fortissimun. .. Szerdán megkezdte képviselőházunk a ■ bank­szabadalmi javaslat tárgyalását. A javaslatot annak idején ismer­tettük lapunk hasábjain, jeleztük, hogy egyetlen olyan intézkedése van, amely az adott helyzetben valamennyire meg­nyugtató; az t. i., hogy a közös bank szabadalmát 1917-ig szándékozik meg­hosszabbítani, amikor vám- és keres­kedelmi szerződésünk is lejár. Fen- tartja tehát legalább a lehetőségét, re­ményét annak, hogy 1917-kor meg­valósíthassuk az önálló gazdasági be­rendezkedést vámterület és bank te- kintetééen egyaránt. Csodálatos az emberi természet! Ismerve a legfőbb tényezők erőviszo­nyait, bizonyosra vehetjük, hogy az önálló gazdasági berendezkedésből 1917-ben se lesz semmi. De azért ragaszkodunk legalább a lehetőségé­hez ennek a nagy nemzeti álomnak; legalább a reményéhez a nagy nem­zeti vágyakozás megtestesülésének. — Pedig csak abban lehetünk bizonyo­sak, hogy ezzel a mézes madzaggal még jó néhányszor levesznek a lá­bunkról bennünket a szent közös cé­lok érdekében s a végén megint csak elpaktálják, elorozzák, vagy elrabolják tőlünk a nagy ellenértéket. Mint már szintén jeleztük, bizo­nyos, hogy a javaslatból törvény lesz. Az ellenzék is határozottan hangoz­tatja az obstrukciós szándék hiányát s a vitának tisztán szakszerű jellegét. Ilyen körülmények között az egész képviselőházi vita teljesen akadémikus természetű; a múltnak, elveknek tar­tozó kötelesség teljesítése, minden ki­látás nélkül arra, hogy az akaratnél­örökséget is, amelyiket hozzátartozóiktól örö­költek. Pedig talán ez is döntő szerepet játszott abban, hogy a külömben elég csi­nos leányok nem mehettek férjhez. Hogy vén leányok maradtak. Mert bizony ez úgy van. Mindazok a fiatal urak, akik a földszint fenyőillattal te­litett levegőjében, bántó szemtelenséggel szegezték reájuk látcsövüket, megállapították róluk, hogy ők már elvirágzott rózsák, akik­nek bimbó-nyilásuk rég lehetett. Hogy azóta már a bimbó kifejlődött, rózsa lett belőle, sőt már lassú hervadásnak is indult. Pedig a nővérek ösztönszerüleg ragaszkodtak egye­düli vagyonukhoz, a fiatalaságukhoz. De sajnos, a fiatalság sem tart örökké. A ter­mészet megköveteii a maga jogait. A két leány is addig-addig titkolta hervadását, vénségét, addig ringatta magát abban a boldog illúzióban, hogy ők még vonzók, csábítók, hogy ők még fiatalok, hogy egy reggel, midőn reggeli pongyolájukban a tükörbe néztek, egy idegen arc meredt re­ájuk, s egy fénytelen beesett szemű, hervadni készülő virághoz hasonló, halvány arcú le­ánnyal néztek farkasszemet. ......... A nagyobbik most odahajolt nővére füléhez s óvatosan, hogy a körülte levők meg ne hallják, a fülébe súgta: — Nézd csak ..!.... Látod . ? ! Nem látom. Mi az. ? Nem mi, hanem ki. Hát Desző. Már régen néz. Vigyázz, észre veszi, hogy figyeljük. Aztán megint szórakozottan nézték tovább az emberáradatban. Látcsövükkel, amelyet igyekeztek minél kecsesebben tar­tani, élénken tekintgettek szert e-széjjel. Némelyik fiatal emberrel szinte kacárkodtak. A fiatalabbik nővér most hirtelen el­pirult. Reszketve kapta szeméhez látcsövét, s más felé tekintett. Palástolni akarta zavarát. Tudta is az okát. A támlásszékben a pá­holyukkal szemközt, háttal egy páholyhoz dűlve egy férfi állt. Néha élénken beszél­getni látszott a mellette lévő zsöllyén ülő hölgygyei. A fiatalabbiknak volt oka elpiruln. e látványra. Ez a fiatal ember nem is olyan régen még a vőlegénye volt. De aztán abban maradt a parti. A fiatal ember családja állí­tólag kitagadással fenyegetőzött s a szegény leány kénytelen volt lemondani egy másik­nak, egy gadagabbnak a javára. A fiatal ember már régebben észre­vette a leányt. Látcsövét a szeméhez emelte s farkas szemet nézett a leánnyal. Aztán de­rűs mosollyal fordult oda társnőjéhez, aki valószínűleg menyasszonya volt: — No nézze édes, az a hölgy ott a máso­dik páholyban, ott a mellett az elhízott madám mellett, — az volt az én jegyesem. Maga mindig kíváncsiságával zaklatott, látni akarta elődjét, hát most megnézheti. Érdekli ? A leány egy futó pillantást vetett a leányra s aztán szánakozva mondta, bántó affektációval: Szegény leány, majd derűsen folytatta: — Mondja — de komolyan kérem — szerette maga ezt a leányt. ? Kávét Sr Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, :: • villany erővel pörkölve. :

Next

/
Oldalképek
Tartalom