Északkelet, 1910. december (2. évfolyam, 49–52. szám)
1910-12-11 / 50. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1910. tikusok szakvéleményei helyett csak azon nagy megelégedésre kell rá mutatnunk, mely e megoldás miatt az osztrák közvéleményt nyíltan eltölti. Tekintettel u. i. arra a késhegyig menő ellenzésre, mely osztrák körökben a készfizetéssel szemben megnyilvánult, abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy a megoldás ottani hatását csalhatatlanul biztos mértéknek tarthatjuk a javaslat magyar szempontból való értékére nézve. Ha az osztrák meg van vele elégedve, sőt agyba-főbe magasztalja érte Lukács Lászlót, akkor mérget vehetünk rá, hogy az aranyfedezet biztosítása nem azonos a készfizetéssel és hogy a bank minden joga dacára se fogja a készfizetések megkezdését javasolni 1917-ig. Ez csak természetes is! Hiszen a bank részvényesei túlnyomó részben osztrákok; hát csak nem cse- lekesznek saját államuk érdekei ellen! ä bank-kérdés tehát ezzel szerencsésen elintéztetett. Mert abban nem kételkedhetünk, hogy a javaslat minden halvaszületett intézkedésével egyben törvénnyé válik. Ez legfeljebb csak idő kérdése lehet. Arra az esetre pedig, ha időhiányában 1911. január elsejével beállana az u. n. bank-exlex, már ki is keresték a precedenst 1898- ból, Bánffy idejéből .... Gaudeamus igitur .... A színház. Vasárnap „Theodor és társa“ nevettette a C. bérletnek az előzőknél nem kevésbé hálás közönségét, hétfőn pedig „A muzsikus leány“ talán végleg eljátszotta ez idényben kisded játékait. Legfeljebb ha egy délutáni előadást megér még. Bár sose voltunk elragadtatva őnagyságától, azért szinte megdöbbentett az első mérsékelt helyáras előadás maroknyi közönsége. Ha ezzel szemben lehet valamelyes vigasztaló hatása ennek a dicséretnek, hát készséggel jelentjük ki, hogy az üres ház mindazáltal nem látszott meg a szereplők játékán. Kedden „Aranyvirág“ került színre; szí nte boszuságára azoknak, akik nemcsak olvasni, de látni és hallani is szeretnék már, hogy B. Szabó József társulatunk baritonénekese. Talán ezért találtuk (de meges- hetik, hogy ettől eltekintve is igazunk van) az egész előadást módfölött lagymatagnak. Úgy, hogy csak Bállá Mariskát (Aranyvirág) tartjuk méltónak a megemlítésre. Itt említjük még, hogy társulatunk két táncosnővel megszaporodott, akik először hétfőn, majd kedden mutatták be művészetüket, a jövőre nézve kellemes várakozást ébresztve a közönségben. Szerdán „Az ördög“-ben, Molnár Ferenc világhódító vigjátékában, Zöldi Elza (Jolán), most már társulatunk szerződtetett tagjaként erősítette meg azokat a kellemes benyomásokat, melyeket vendégszereplése alkalmával keltett bennünk. Bármint sajnáljuk is Dinnyési Juliska távozását, e szerződtetést határozott nyereségnek tartjuk. Az előadás igen jó volt. Lászlót Herceg, Jánost Sipos, Elzát Horváth Lenke, Selyem Cinkát Zöldi Vilma játszotta, a címszerepet pedig Vidor József, akinek ez az u. n. parádés szerepe' A vidéki színpadokon mindenesetre kevés ördög veheti fel vele a versenyt. Csütörtökön Sardoü nagy hírű drámáját, „A boszorkányát elevenítette fel társulatunk. A közönség szinte tüntető szeretettel ünnepelte ismét Zöldi Elzát, aki olyan boszorkányosán meghódított bennünket s aki a címszerepben (Zoraye) belsőleg értékes, külsőleg szép alakítást nyújtott. A nagyszámú többi szereplő közül pártnerét Vidort (a spanyol kapitány) és egy kis szerepnek meglepően jó megjátszásáért Czakó Micit (Manuella) említjük meg. (K) Willner-Bodánszsky és Lehár cég Czigány-szerelrnének premiérje volt pénteken. Gazdag földesur (Heltai) leánya Zórika (Dénes) szereti a Józsi czigányt (Káldor) s ezzel eljegyzésének éjszakáján meg akar szökni. — Előbb azonban valami régi babona bizgatja, hogy az ott folydogáló patak vizéből igyék, hogy jövőjét meglássa. Iszik és elalszik. — A második felvonás „Zórika álma“ címét viselhetné. — Látja, hogy mily hűtlenül bánik el vele és hagyja faképnél cigánya, Ilona földesurnő (Bállá M) mosolyáért. A csalódás világgá kergeti. Persze ez csak álom. — A harmadik felvonás folytatása az elsőnek. Mindenki spices, vagy egyenesen be van rúgva, de legfőképen Ilona, aki úgyis szemet vetett a Józsi cigányra és most elbódult fővel meg is csókolja. Ekkor lép ki hálószobájából Zórika és igaznak látva álmát, jegyese mellé áll és hagyja eigányát világgá bujdosni. Az operett zenéje igazi Lehár muzsika. Ennyi tökéletesen elég a jellemzésére. A szereplőkről szólva Bállá Mariska roppant eleven és kedves volt, Dénes E. és A szive megint szabályszerűen dobogott, halántékáról a nyomás eltűnt. Bizonyára — mint az utóbbi időben már annyiszor — megint elájult s szive percekig nem dobogott. Emiatt aztán halottnak vélték. Bremieux asszony rátalált kicsiny aranyláncára. Valami uj dobozban hevert. Reszkető kézzel megindította az óra ingáját s mosolygott a megszokott ketyegés hallatára. Azután egymás után eloltogatta a gyertyákat. Ekkor suttogó hangokat hallott a szomszéd szobából. Összerezdült. A leánya és a veje. Halkan beszélgetnek. Már előre mélységesen meghatva attól a nagy örömtől, melyet váratlan megjelenése kelteni fog, odatámolyog az ajtóhoz, hogy gyermekét karjaiba zárja s könyek és csókok közt igy szóljon hozzá: — Igen én vagyok! Még lélegzem, még élek és szeretlek! Ekkor... ismét ez a rettenetes gyengeség. Félájultan nekitámaszkodik a falnak. A szomszéd szobában a nevét emlegetik. Leánya szól halkra tompított hangon: — Szegény mama! Ha arra gondolok, hogy téged, vagy gyermekünket ilykép kellene elvesztenem! Rettenetes volna! Azután a vő hangja, mely hidegen és megfontolva válaszol: — Rettenetes volna igaz. Hanem az más is volna. Anyád hatvannyolc éves volt! — Sőt eggyel több. Hatvankilenc. — Szép kor. Sohasem hittem volna, hogy súlyos szívbajával megéri. Utóbb már igen meglátszott szenvedéseinek nyoma az arcán. Természete is egészen megváltozott Mostanában már oly túlságosan érzelgős volt! Miránk ez nem volt ugyan hatással, de az öregek szomorúsága ragadós. Char- lotteunk oly szokatlanul csendes és tartózkodó lett. Épen nem olyan, mint az ő korabeli gyermekek! Ez engem nagyon aggaszt ... Rád is hátrányos volt a vele való együttlét. Olyan szokásokat vettél fel, melyek egyébként nem a tieid. Be kell vallanod, hogy sohasem voltunk a magunk urai! Te nem akartál utazni, sőt még a házból is alig léptek ki miatta. Még a rendes éjjeli nyugalmad sem volt meg, mert mindig attól kellett tartanod, hogy felvernek s elhívnak hozzá. Ez káros befolyással volt egészségedre is... — Ez igaz. Magam is éreztem, hogy egyre gyengülök, csak nem akartam bevallani magamnak. De ha még sokáig tartott volna, összeroskadtam volna. Jobb a halál, mint ez a hosszas, kínos haldoklás. — Anyagilag is előnyös ez a haláleset. Most nem kell fizetni a járadékot. Nemsokára házat vehetek, ami aranyos jövőt biztosit Charlotteunknak... — Levettem mama nyakáról a láncot, melyet oly szívesen viselt. Legyen a gyermeké, emlékül szeretett nagymamájáról. Az öreg hölgy mozdulatlanul állt. Nem • _ -Ai legjobbat és D ~ O ^ kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka iVäVvI legolcsóbban ||PÍ1 KO ^cLtlClOf keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, beszerezhetünk villany erővel pörkölve.
