Északkelet, 1910. október (2. évfolyam, 40–44. szám)
1910-10-23 / 43. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1910. s a trónbeszédet úgy magyarázza, hogy az a készfizetések fölvételét jelezte végrehajtandónak. És mit csinál erre a szemérmetlen magyarázatra a magyar kabinet?! Az előjelekből Ítélve a bankszabadalmat készfizetés nélkül hosszabbítja meg. íme a tenger egy csepp vízben ! íme politikai sorsunk tükörképe egy aránylag csekély jelentőségű kérdésben ! És lehetetlen, hogy ökölbe ne szoruljon a keze még annak a magyarnak is, aki egyébként a készfizetést, tehát az osztrák-magyar bank bankjegyeinek arányba való kötelező beváltását épen nem tartja egyedül boldogító vívmánynak ... Van más példa is. A delegáció külügyi albizottságában egy kuruc- delegátus azt a rettenetes nemzeti kívánalmat meri a közös külügyminiszter ur szíves jóindulatába ajánlani, hogy a kettős monárchiát képviselő külföldi követségeknél magyarok is megfelelő arányban alkalmaztassanak. Ahol a követ osztrák, a helyettese legyen magyar. Ha pedig ez a kívánság tulmerész volna, hát legalább valaki tudjon a kötségeknél magyarul. (Ha mindjárt csak valamelyik szolga is). Mert — bocsánat a vakmerő állításért — pl. Hágában, a nemzetközi érintkezés e gyújtó pontjában követségünkön egyáltalán ismeretlen a magyarszó. És mindezt a legtiszteletteljesebb, legpuhább hangon (nehogy sértésnek vétessék, az Istenért) mondja el a mindenható, vért és pénzt adózó nemzet egyik képviselője az állami szervezet egyik legfőbb szervében a hatalmas, vért és pénzt adózó nemzet egyik szolgájának... De azért ne szoruljon ökölbe a kezünk ... A delegáció külügyi albizottságából való a következő példa is. Bosznia-Hercegovináról van szó, amelynek annektálását minden magyar érdek ellenére oly fényesen sikerült a külügyminiszternek békésen elintézni a világ legdrágább pénzén. Magyar szempontból égetően ionos, hogy az annektált tartományok államjogi helyzete minél hamarabb tisztáztassék. Ha már nem akarják nekünk engedni, hát csatolják tisztán Ausztriához; de minél hamarabb. Ne szerepeljen a külföld előtt összbiro- dalmi tartomány gyanánt; ne verjen gyökeret e meggyőződés sem a magyar, sem a külföldi közvéleményben. Ha igazi magyar államférfiak ülnek vala annak idején a miniszteri székben, már az annektáló királyi kéziratnak teljesen tiszta közjogi helyzetet kellett volna teremteni. Akkor ez sem történt meg s most akadt a delegációban egy másik kuruc is, aki a kérdés mennél sürgősebb rendezését sürgette. És vájjon ki válaszolt neki s mit válaszolt neki ? Gróf Tisza István válaszolt, még pedig azt, hogy ne feszgessük mostanában ezt a kérdést, mert az most nem időszerű. Hogy miért nem időszerű, azt nem árulta el. De ő mondotta, tehát úgy kell lenni. Megértettük jól: nem időszerű ! ? És ezt Tisza István mondta, akinek szavára annyi avatott és avatatlan esküszik. De vájjon mikor mondta, vagy mondja valamelyik nemzeti kívánságra azt, hogy időszerű. Az eddigiek után azt kell hinnünk, azok mindig, kivétel nélkül időszerűtlenek ... EGYHÁZ és ISKOLA. Egyházmegyei tanácsbíró választás. Bélteky Albert botpaládi ref. lelkész lemondása folytán megüresedett egyházmegyei tanácsbírói tisztségre a szatmári egyházmegye gyülekezeteinek szépen megnyilatkozott bizalma és elismerése Szeőke József nagygéci ref. lelkészt választotta meg. A kitüntetés egy egyháza igaz érdekeiért ügy- buzgóan fáradozó lelkipásztorra esett, egy egyszerű, nemes szív szeretetét jutalmazta meg. Midőn a kitüntetett lelkész nagy számú tisztelőinek őszinte jókivánatait ez utón is tolmácsoljuk, lapunk is, melynek a megválasztott férfiú buzgó munkatársa, egy szelíd borostyán levelet fűz az érdem koszorújába ! Rácz István utóda. A szatmári egyik ref. papi állást múlt vasárnap Egyszerre csak egy meglehetősen se- besfolyásu patak elé értek, melynek gyalog- hidja azonban már rég beszakadt. A cár szárnysegédjére tekintett, aki nem nagy bizalommal nézte a rohanó patakot. Ugyanekkor egy erdei munkás gázolt át a patak vizén, derékig érő árban, de azért szerencsésen lerakta teljesen száraz liszteszsákját. A cár odamegy a favágóhoz és igy szól : — Vigy át engem a hátadon, kapsz tiz rublet. A favágó az előkelő tisztben nem ismerte föl a cárt, de az Ígéretben szentül megbízott. Megragadta tehát s minden baj nélkül átlábolt vele a hüvöd patakon. Mikor a cár szerencsésen átért a túlsó partra, igy szólt a gyalogrévészhez : — Hozd át azt a másik urat is, de mert az sokkal nehezebb, kapsz érte húsz rubelt. A termetes szárnysegéd alatt csak úgy görnyedt a favágó, aki a patak közepén egyszer megálott, mert az átszállított vendég ezt kiáltotta: — Harminc rubelt fizetek, komám, ha belemártod azt az urat a patakba. A ^szárnysegéd észrevette a cár kötekedő kedvét s ezt mondta: — Negyven rubert kapsz, ha szárazon partra szállítasz. — Ötven rubelre emelem jutalmadat, ha beleejted azt az urat a vízbe — incselkedett tovább a tréfás cár. A bajban levő szárnysegéd ekkor a tétovázó favágó fülébe súgta: — Száz rubert kapsz, ha nem arra az urra hallgatsz, hanem reám. A patak közepén megrekedt favágó erre gyorsított léptekkel szállította ki a cár mellé az izzadó adjutánst, akit ura vidám kacajjal fogadott a megszűnt veszedelem után. A szárnysegéd a favágót az első kocsiállomásra rendelte. Ott várakozott már a cári kocsi és benne az utipénztár. Mindenek előtt megreggeliztek a vendéglőben, azután pedig a szárnysegéd a cár parancsára összeállította a költségvetést ekképen: 1. Reggeli tiz rubel. 2. Őfelsége a cár szállítása tiz rubel. 3. A szárnysegéd átkelése a patakon őfelsége a cár legfelsőbb derültségére száz rubel. I. Miklós még akkor is annyira nevetett szárnysegédje szepegésén, hogy jókedvében még külön száz rubel jutalmat is rendelt a favágónak. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, ::: villany erővel pörkölve. :::
