Északkelet, 1910. október (2. évfolyam, 40–44. szám)
1910-10-02 / 40. szám
ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1910. 2. oldal. szava. Bízott, remélt a haza szabadságában, függetlenségében. Sohasem volt kétségbe esve a hazáért, de sohasem csüggedt, amikor már mindnyájan elvesztettük a reményt; az ő hite volt a vigasztaló balzsam. Az ő nagyobb családjában, a függetlenségi pártban hányszor, de hányszor hallottuk az ő küzdelemre hívó, lelkesítő szavait, hányszor vigasztalt s hányszor csillapított, amikor a küzdés, vagy a győzelem pillanatában el akartunk feledkezni magunkról. S most már ez az ajk néma! Ő már csak álmodozik szépet, nagyot, nemeset. Az ut, amit megtett, hosszú volt s mégis oly nagyon rövid. Nagyot, hatalmasat, mindig nagyon korán visz el a halál. Száguldó gyorsasággal viszi azonban azt el, akit annyian és annyira szerettünk. Az utat, amit megfutott, jól megfutotta és sohasem kellett a haladás közben fejét lehorgasz- tania. Mindenkit szeretett, sőt mindenkit jobban szeretett, mint saját magát. Mindenki ügye-baja elsőbb volt a saját ügyénél és bajánál. Kitüntetést sohasem kért és el nem fogadott. Az ő jutalma csak polgártársai szeretete és elismerése volt. Részt vett a maga ideális leikével minden olyan egyesületben és mozgalomban, melyeknek az volt a célja, hogy hazánkat és közelebbről városunkat nagygyá, hatalmassá tegye. Nem ismert fáradságot, mihelyt közügyről volt szó. Nem volt olyan közügy, amiért a maga ügyeit fel nem áldozta volna. S ő nincs többé! A közügyek buzgó katonájának ajka lezárult örökre. Hiányzik ő nagyon, nagyon s helyét nem pótolja senki. Üres lesz a közgyűlés terme, a kis asztal, ahonnan annyiszor hallottuk szavait, mert nem volt olyan igazán közérdekű kérdés napirenden, amihez hozzá nem szólott volna; s minden kérdést az ideális oldaláról világított meg. Az a kis asztal örökre elvesztette gazdáját. A Deák-tér is édesapa nélkül maradt. A piacot, a büszkeségünket senki sem szerette talán úgy, mint Csomay. Naponként órákat sétált s dagadó kebellel nézte, hogy mint lesz szebb és szebb a mi büszkeségünk. S ő már nem sétál tovább! A helyzet. Képviselőházunk szept. 27-én tartotta első ülését a nagyvakáció óta. Annyira túl van terhelve „nemzeti“ munkával, hogy alig félórai együttlét után már is elnapolta magát bizonytalan időre. A politikai világban azonban mégis vannak érdekes események, a melyekről ha csak referádaszerüen is, de meg kell emlékeznünk. így pl. nem kis érdeklődésre tarthat számot a képviselőház azon határozata, mely szerint küldöttségileg vesz részt az aradi gyászünnepélyen és a küldöttség szónoka gróf Tisza István lesz. Már önmagában érdekes jelenség, hogy a munkapárti többség hivatalosan megünnepli október 6.-ikát. — E tény érdekességét azonban egyenesen a pikántériáig fokozza az a körülmény, hogy az ünnepi szónok Tisza. Ugyan mit fog hirdetni a munkapárt megteremtője a Tizenhármak sírjánál.. ? ! Ugyan mivel igazolja a jelen politikáját a császári önkény mártírjai előtt ? !.. Vederemé ... . .. Addig is, mig kíváncsiságunk etekintetben kielégülne, Párvy szepesi Óh bocsáss meg, hogy ajkam ilyet szólt. Felelj Isten ! feleleted várom ... A felelet ez : „elvégeztetett“ ! S viszhang reája négy fegyvermoraj... A „szent végzésnek“ elég tétetett S felszáll a légbe kilenc halk sóhaj. Most a felhők megtépett kebele, A hősökre vércseppjét hullatja; A sóhajokat Kárpát zord szele, Sebes száguldva viszi, ragadja. S rohan velők a bércen, völgyön át, A kísérője szörnyű mennydörej... És megrázza a zsarnok ablakát, Az félve kérdi, hol rejtőzzön el... ? Villám csattan ... zendül az ur szava : — Az a „tizenhárom“ örökké él! — Majd felcsendül a hat vándor dala: Meghaltak ők, — de a magyar haza Egy szebb jövendőt bennök hisz, remél!! Magyar vagyok. Nem tagadom én azt, mit tagadjak rajta ? Hadúr az Istenem, Mars a csillagom. Eremben vér kering, pedig szittya fajta; Ősapám is ott volt, mikor hős csapatja Hont szerezni átjött a Kárpátokon. Nem tagadom én azt, mit tagadjak rajta? Büszke magyar vagyok, az volt ősapám. Mikor a kürt rivalt s kiáltották: rajta! Nem tagadta meg, hogy igaz szittya fajta, Hanem halált osztott amúgy magyarán. Nem tagadom én azt, mit tagadjak rajta? Én is olyan vagyok, mint volt ősapám. Pusztuljon előlem a pokol fajzata, Aki ezt a vérrel szerzett hazát lakja: Mégsem gondolkozik tiszta magyarán! Hol magyar szó zendül, magyar ének csendül; Ahol külsőleg is magyar: a magyar, Nincs ottan mit félni irigy ellenektől, Magyarok Istene leszáll az egekbül, Ha az Ármány talán bántani akar. De ti, az egekig nyúló sziklabércek Vájjon mit álmodtok? Nem egy uj csodát? A szivem elszorul ha reátok nézek, Mert nem sasok raktak ormotokon fészket, Köd-szégyen teríti rátok fátyolát! Apró házikótok más nyelvű lakója Irigyen néz le a róna térire; Hol fehér házaknak tetején a gólya Kelepelget; hol a fehér gulya szól s a Magyar csikós dalol amúgy kedvire. Nem is más ez, mint a földre szált menyország; A jó Isten ide azért tette le, Hogy kik a pokolnak terheit hordozzák: Lássák, egyre lássák, milyen a boldogság, Ábrahámnak enyhet nyújtó kebele. És ti, magas bércek! A ti álmodástok Valóra fog válni, még pedig hamar! Erdőt, mezőt, folyót, bércet, rónaságot Uralni fog itten, ámbár meglássátok, — Mert joga van hozzá, — a büszke magyar! Mit viharnak vélünk: szellő suttogása; A mit menydörgésnek : haldokló nyögés; Amit csatazajnak: csak piaci lárma. Tárogató ellen a kis fuvolácska Hangja nevetséges, gyenge küzküdés. Nem tagadom én azt, mit tagadjak rajta? Gyűlölöm, ki itt él s lelke nem magyar! Hanem oda állok a küzdő csapatba, Előttem az ellen fegyverét lerakja, Csak akkor nyúlik ki békére e kar: Hogyha meg lesz nyerve a nagy diadal. Monoky Sándor. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávé kereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, t ‘ 5 villany erővel pörkölve. ::;
