Északkelet, 1910. szeptember (2. évfolyam, 36–39. szám)

1910-09-04 / 36. szám

Szatmárnémeti, 1910. ÉSZAKKELET 3. oldal. A Tanítók Házának átadása. Augusztus hó 31.-én délután 5 órakor történt meg a Szatmárvármegyei Tanitók Házának (Attila-u.) hivatalos átadása, mig a felavató ünnepély f. évi október 4-én lesz a Szatmárvár­megyei Általános Tanító Egyesület évi nagygyűlésével kapcsolatosan A hiva­talos átadáson városunk képviseletében dr. Vajai Károly polgármester, dr. An­tal Sándor t. főügyész és Erdély Ist­ván főmérnök jelentek meg. Ezenkívül ott voltak Thurner Albert, Kótai Lajos bizottsági tagok, Bodnár György kir. tanfelügyelő, Kótai Pál állami faipari iskolai igazgató, Bakcsy Gergely ref. főgimnáziumi igazgató, továbbá a helybeli népiskolák igazgatói és taní­tói és számos meghívott vendég, kik­nek a kalauzolását és a szükséges fel­világosításokat Kótai Pál, az épület tervezője, Weszelowszky Béla és Géza, építészek és Neubauer Elemér, az in­tézet igazgatója, adták meg. — Ilonka, beste lélek! Mit keressz te a kukoricásba ? Na megállj! Nesze! — Evvel megforgatta kétszer a feje körül a fütyköst s ez nyílegyenesen már repült is egy szép tarka tehén felé, mely a csordától eltávolodva a kukoricás szélén állt s jóízűen falatozott az édes tengerilevélből. A súlyos bot épen lágyékán érte az állatot, mely riadtan meghorkant s eszeveszetten szaladt vissza a csordához. — Bodri, na! Az öreg nógatására a komondor oda­rohant a bothoz s azt szájában visszahozta gazdájának. — Az urfi ugye diák! — fordult most Gyömbérhez hirtelen kérdéssel a pásztor. Dr. Gyömbér Dezső érezte, hogy ar­cát sötét pir önti el. — Nem — szólt kissé zavarodottan. — Tanár vagyok. — Hát csak azért — szólt az öreg — mer a gazdámnak, a Barca tekintetes urnák a fia is diák, aztán annak is van ilyen pik- szise, amibe mindenféle giz-gazt hord haza. — Barcza ? Barcza Pál ? Hiszen ez a tanítványom! — Hát az urfi iskolamester ? — Nem, több vagyok. Tanár. — Már értem. Az úri gyerekek iskola- mestere. (Folytatjuk). A hatalmas épület következőleg van berendezve: A souterrainen van a tágas étterem s ennek szomszédságá­ban a konyha; a többi részt pedig az éléskamrák, sütőkonyha, pincék és a cselédség szobái foglalják el. A földszint a növendékek nappali tartózkodási helye. Itt van a három hatalmas méretű tanulóterem. Egy-egy tanulóteremben a legnagyobb kénye­lem mellett negyven növendék fér el. Ugyancsak a földszinten találjuk a hatalmas társalgótermet, az igazgatói irodát és egy vendégszobát. Az emeleten elhelyezett háló­szobák közvetlen közelében lakik a felügyelőtanár, úgyszintén az intézeti igazgató és családja. Itt találjuk a mosdókat, fürdőszobát, vendégszobát, nemkülönben a nem ragályos betegek számára szolgáló betegszobát. A második emelet ugyan ilyen beosztású, leszámítva az igazgatói lakást. A ragályos betegségbe esett nö­vendékek elhelyezésére a főépülettől teljesen elkülönített betegpavillon szolgál. A hatalmas épület összes helyi­ségeinek száma 50. Jelenleg 126 növendéket vett föl az igazgatóság az ország különböző részéből. Az ellátási dij tanitók gyermekei­nek 280, nem tanító gyermekeinek 400 korona évenkint. Az intézet igazgatásával a köz­oktatási kormány, amely állandóan 2000 korona segélyt ad a Tanitók Házának, Neubauer Elemér állami népiskolai igazgatót bízta meg. Felügyelő tanárok: Krémusz Ró­bert és Fiszter József. Az építkezés és berendezés 250 ezer koronába került. Az épület hivatalos megtekintése után a Weszelowszki Testvérek építész cég uzsonnára látta a megjelenteket, kik közül Bodnár György kir. tanfel­ügyelő az épület tervezőjére Kótai Pálra, az építkezést vezető Wesze­lowszky Testvérekre, nemkülönben Szatmárváros törvényhatóságára és en­nek jelenlevő képviselőjére Dr. Vajay Károly polgármesterre emelt poharat. Bodnár György felköszöntőjére Dr. Vajay Károly polgármester mon­dott köszönetét a szives megemléke­zésért és egyben Szatmárvármegye tanitókarát éltette. EGYHÁZ és ISKOLA. Lelkészbeiktatási ünnepély. A szatmárnémeti református egyház f. évi szeptember 11.-én (vasárnap) d. e. 9 órakor a saját templomában meg­választott lelkészének Kovács Lajos egyházmegyei lelkészi tanácsbirónak hivatalba lépése alkalmából lelkész­beiktatási ünnepélyt tart a következő sorrend szerint: 1. Fennálló ének. 2..Főének. 3. Biki Károly esperes beiktató beszéde. 4. Kovács Lajos beköszöntő be­széde. 5. Záróének. 6. Istentisztelet után az egyház­tanács ülést tart, melyen Bakcsy Gergely fögondnok az új lelkésznek átadja az egyház jelvényeit. 7. Va 1 órakor közebéd a Németi Társaskör helyiségeiben, melyen egy teríték ára 4 korona. Az ebédre je­lentkezést elfogad a fögondnok szept. 10.-én déli 12 óráig. Beiratások. Szombaton délig a helybeli református főgimnáziumba összesen 426, a református tanitónő- képzőbe 118, a református felsőbb­leányiskolába 190 növendék iratkozott be. — A tanítás mindhárom intézet­ben holnap kezdődik. Tanármeghívás. A szatmári ref. főgimnázium klasszika-filologiai helyet­tes tanszékére az eltávozott Gulyás József tanár helyébe az igazgatótanács Staudner Gyula zilahi ref. főgimn. he­lyettes tanárt hívta meg, aki helyét el is foglalta. Tanárnői meghívások. A múlt tanévben végzett zárdái polg. iskolai tanárnők közül a jelen iskolai évre Demjén Anna és Saághy Ilona a so­Iskolás gyermekek előnyös stafirozása RAGÁLYINÁL, Szatmár, Deáh-tér 8. Gillyén-ház. Gyermek-fehérnemüek, kalapok, harisnyák, kez- tyük, haj- és ruhakefe, zsebkés, pénztárca, fogkefe, szappan, intézeti fiókos tükör, iskolatáska, hegedű felszerelés és mindenféle hanszerek, evőeszközök. Az úri divat és sportáruk különlegességei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom