Északkelet, 1910. április (2. évfolyam, 14–17. szám)

1910-04-17 / 16. szám

Szatmárnémeti 1910. ÉSZAKKELET 5. oldal. beli kath. főgimnázium rajztanárának bekül­dött pályaművét a bizottság 100 koronáért megvásárolta. Adomány. Nemes Károly fehérgyar­mati nép- és ipariskolai igazgató 200 koro­nát adományozott a szatmári Tanítók Háza javára. A derék igazgató e nemes tette nem szorul dicséretre. Április 8.-a a vidéken. Az avasba beékelt kisded magyar község Kőszegremete is megtartotta a legnagyobb magyar gróf Széchenyi István emlékünnepét a maga egy­szerű körében úgy a szomszéd községek, mint a polgári hatóság részvéte nélkül. Pe­dig e megyében egyedül itt van Széchenyi­nek emlékoszlopa, melyet a kegyelet és a hazafiu érzelem 1861-ben emelt. Ezt koszo- ruzta meg most is a dalárda Melegh Albert lelkésznek Széchényit méltató és élettörténe­tét feltüntető beszéde és egy pár hazafias szavalat után. — A vámfalui áll. iskola a Széchényi halálának félszázados évforduló­ját impozáns módon ünnepelte meg a vidék intelligentiájának élénk érdeklődése mellett. Ez annyival inkább érdekes, mert eddig az iskola ügyei iránt alig érdeklődött valaki. A gyermekek Széchényi emlékére vonatkozó szavalatait még anyagi jutalmazás is követte. Az ünnepi beszédet Monoky Sándor áll. isk. igazgató tartotta. Esküvők, dr. Németh józsef (Szatmár) e hó 20-án esküszik örök hűséget Bodola Ilonkának, özv. Bodola Zsigmondné leányá­nak (Budapest). Sepsy Károly szinérváraljai községi jegyző tegnap tartotta esküvőjét Böszörményi Mariska urleánnyal (Szatmár). Úgy a pol­gári, mint az egyházi szertartás délután folyt le. — Tary Lajos, a r. kath. székesegy­ház kántora, ma délelőtt vezeti oltárhoz Rád Ilonkát (Szatmár) — Kameráth Margit urleányt (Szatmár), néhai Kameráth Gyula pt. felügyelő leányát eljegyezte Kertész Béla albiró (Felső-Visó). Kitüntetés. A király Czilli György vármegyei állatorvosnak a főállatorvosi címet adományozta. Államsegélyek. A helybeli adóhiva­talhoz a múlt héten érkeztek le azok a mi­niszteri rendeletek, melyek a helybeli ref. tanitónöképző-intézet javára 4800 k, a rk. tanitónőképző-intézet javára 10600 k. s a rk1 tanitókcpezde javára 9030 k. fizetéskielégités jellegével biró államsegélyt utalnak ki. Kinevezés. A pénzügyminiszter Than- hoffer István szatmári adóhivatali gyakorno­kot, Cseh Gyula kinevezése s eltávozása folytán adóhivatali segélydijas gyakornokká nevezte ki. Az ev. egyház közgyűlése. A hely­beli evang. egyház ma délben 12 órakor közgyűlést tart, melynek tárgya az egyház- megyei gyámintézet világi elnökének s a presbyterium hiányzó tagjainak megválasz­tása lesz. Alapítvány. Nagy Viola urhölgy An­gyalosból 50 koronával a Lorántffy-egyesület alapító tagja lett. Pártgyülés. A helybeli nemzeti mun­kapárt ma délelőtt 11 órakor a Károlyi ház külön termében a jelölés és a nagy- i gyűlés előkészítése tárgyában gyűlést tart. Herczeg Vilmos jutalomjátéka. Szín­társulatunk legszorgalmasabb művésztagja kedden ápr. 19-én tartja jutalomjátékáí Ka- delburg és Blumenthal kacagtató kitűnő bo­hózatában a „Mozgó fényképekében. A ki kiváló alakításaival annyi derűt szerzett kö­zönségünknek megérdemli, hogy zsúfolt ház tapsoljon legfrissebb alakításának. A városi zeneiskola múlt vasárnap d. e. tartotta meg dr. Vajay Imre elnöklése mellett évi rendes közgyűlését. Az elnök is- I mertetvén azt a rázkódást, mely a közel­múltban zeneiskolánk életében végbement s j a Füredi-féle zenede kiválásához vezetett. Majd ennek kapcsán bejelentette, hogy az egész intézménynek gyökeres újjászervezésére jván szükség, aminek eszközlése már is le Iván téve a leghivatottabb kezekbe. 1910 ] szept. 1-re u. i. sikerült megnyerni zeneis- j kólánk élére Kürsner Manó hegedűművészt, i a pécsi zeneiskola országos hirü igazgatóját, i aki zenei tudásán kívül nagy szervezőké- ! pességéről is közismert. Az elnöki bejelentés, valamint a szám- S vizsgáló bizottság jelentésének tudomásulvé­tele után a régi tisztikar lemondott s dr. Vajay Károly karelnök elnöklete alatt meg- I ejtetett a tisztujitás. Elnökké: dr. Vajay Imre, | titkárrá: Ferencz Ágoston, pénztárnokká: Márton Lázár, ellenőrré: Markos Imre, j ügyésszé: dr. Antal Sándor, gondnokká:: Berey Károly, választmányi tagokká: dr. I Vajay Károly, Kőrösmezei Antal, Balogh Jó­zsef, Uray Géza, dr. Török István, dr. Ta- nódi Márton, Ocsvár Rezső, Ferenczi János, Hajdú Károly, Litteczki Endre, Csolosz Pál, Sárkány Dániel, dr. Fejes István, dr. Lehócki János, dr. Damokos Andor s Mándi Bertalan választattak meg. Gyászhir. Rótli Alajosné szül. geszte- rédi Kása Terézia e hó 9-én rövid szenve­dés után Nagykárolyban elhunyt. Az elhunyt­ban törvényszékünk elnöke édesanyját gyá­szolja. A temetésén a szatmári törvényszék és a nagykárolyi ügyvédi kar testületileg je­lentek meg és a koporsóra koszorút he­lyeztek. Pártgyülés. A csengeri választókerület függetlenségi és 48-as pártjának tagjait Ma- darassy Dezső pártelnök ma d. u. 2 órára l pártgyülésre hívta egybe. A gyűlés tárgyai: 1. A képviselőjelölt személyében való meg­állapodás és a jelölés elfogadására való felkérés. 2. Határozatok és indítványok. Uj városi orvos. Nagykároly város képviselete e hó 11-én dr. Roóz Elemért választotta meg városi orvossá. Emlékeztető. Ismételten felhívjuk kö­zönségünk figyelmét a németi Polgári Tár­saskörnek ma este 8 órakor tartandó felol­vasó estélyére. A műsort, mely után tánc következik, már közöltük. Belépődíj szemé- lyenkint 1, családonkint 2 korona. Uj gazdasági tudósitó. A földmive- lésügyi miniszter Kekécs Gyula n.-károlyi j lakost Nagykároly város területére gazd. tu­dósítóvá nevezte ki. A jegyzők közgyűlése. A szatmárv. megyei községi s körjegyzők, aljegyzők egy­lete f. hó 20-án d. e. 9 órakor Szatmárné metiben a városháza dísztermében rendes közgyűlést tart. Felhívás pályázatra. A budapesti VI. kerületi (Felső-erdősor 3. sz. a.) állami ta­nítóképző I. osztályába a jövő 1910—11. tanévre 25 növendék vétetik fel. Pályázni kívánók kellően felszerelt, 1 kor. bélyeggel ellátott s a vallás- és közokt. miniszterhez címzett kérvényeiket jövő (május) hó 31-ig küldjék be Farkas Sándor intézeti igazga­tóhoz. Elgázolás. Kerekes Gusztáv uszkai lakos Pap Zoltán községi biró Piroska nevű 2 éves leánykáját szekerével agyongázolta. Árverés a m. á. v.-nál. F. hó 26-án a szatmári állomáson bútor, üveg, épületfa, ’ kávé, ruhanemű stb. áru kerül árverésre. Kertmegnyitás. Ma d. u. nyílik meg a Kossuth-kert. Öngyilkos ügyvédjelölt. Valkovics Sámuel helybeli vendéglős Aurél nevű fia, ki egy fővárosi ügyvédi irodában volt alkal­mazva, e hó 11 -én Bécsben agyonlőtte ma­gát s azonnal méghalt. Az öngyilkosság oka ismeretlen. x Fried Lajos épület- és műbádogos Szatmár, Kazinczy-u. 18. Elvállal minden e szakmába tartozó munkálatot a legjutányo- sabb árak mellett úgy helyben, mint a vi­déken. — Tisztelettel Fried Lajos. x Urak figyelmébe! Boza Sándor borbély- és fodrász-üzlete (Szatmár, Kazinczy- utca 18. Zárdával szemben) gyorsan és gon­dosan eszközöl minden e szakmába tartozó összes munkálatokat. Évi és havi abonens vendégek kiszolgálását elvállalja. Tisztaságra kiváló gond fordittatik. x Figyelem ! Használt-e már Benkő-féle „Mokka kávé-keverék“-et ? ... Nem ? ... Tessék megpróbálni!! Ország-Világ. — Miközben a politika utóbbi hetei utazásokkal, korteskedésekkel jönnek és múl­nak, mind határozottabban alakul ki az a vélemény, hogy a választások junius hó első tiz napján ejtetnek meg. * — Roosewelt, az Egyesült Államok volt elnöke, ma reggel országunk területére lépett. Az első állomás Pozsony, ahonnan gr. Apponyi Albert látogatása céljából Eberhardra utazik. — A ritka vendéget, aki innen Bu­dapestre megy tovább, Pozsony városa nagy ünnepélyességgel fogadja. — Magyarországi látogatása előtt Roosewelt Bécsben Őfelsége vendége volt. * — Flórencben a minap igen érdekes öreg asszony halt meg Tahon gróf, francia ezredes özvegyének személyében. A 93 éves öregasszony u. i. egyenes leszármazottja volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom