Északkelet, 1910. március (2. évfolyam, 10–13. szám)
1910-03-13 / 11. szám
2. oldal északkelet Szatmárnémeti, 1910. „Magyarországot a poklok kapui sem dönthetik meg.“ Majd látom Kossuthot Bécsben, amint ezer és ezer embert hoz tüzbe; látom a debreceni országgyűlést, amint végső elkeseredésében detronizálja a Habsburg dinasztiát! Szinte lelkesedéssel látom a piros sipkások folytonos győzelmeit, majd látom mint fetreng végső kétségbeesésben Ausztria, látom bevonulni idegen hatalom hordáit s majd fájó szívvel látom, hogy az idegen tulhatalom hogy töri össze hazánk szabadságának virágait! Majd elvonulnak előttem az aradi vértanuk s látom, miként hal meg mindegyik boldogan, szótlan édes hazájáért! Majd látom a zsarnokság uralmát Magyarországon, látom a kínzásnak ezer és ezer fegyverét, hallom az árvák panaszát, özvegyek siralmát s látom a nyomort, mint üt tanyát Magyarországon. Majd hallom a hazától messze távol idegenben élő Kossuthot vigasztalni, de egyszersmint a jövőbe vetett reményt éledni. „Ne sírj, ne sirj Kossuth Lajos Lesz hazádnak szabadsága.“ Ez a szent nap nem gyújt, nem lelkesít? Átok reád te sybarita váz... ! Szegény hazám ! Óh százszor jaj neked, Önnön fiad az, aki meggyaláz. — Hiába jössz te rég várt pillanat! A perceket hiába számolom; Hazám! fölötted még sötét az éj, Aludj tovább ! s én álmodom ... csak [álmodom .,.! Meddig tartson álmunk? te tőled függ Hadúr. Ki őrködsz álmaink felett. Lehet, egy század kell talán megint, Hogy életre keltsd alvó népedet... ? ! Nagyon fáradt e nép — pihenni kell, Tobzódva itta múltja szinborát: Álmos szemekkel nézni sem tudná. Egy uj március fénylő bíborát... ? ! — De jöjj, óh jöjj te rég várt virradat ! Elég soká aludt már nemzetünk; Ébredj magyar! elmúlt az éjszaka ... Imádkozzunk!: „rabok mi nem leszünk!“ Ladányi Endre, ref. lelkész. Majd látom a szebb jövő derengését; látom a békítő angyalt, a nemzet nagy asszonyát, ki mindig szivén viselte szeretett Magyarországának sorsát; látom mint békül ki a nemzet királyával. S mindez a múlté ! Elmélkedjünk felette! S vajon ha gondolkozunk a múlt eseményei feiett, nemde az a szomorú eredmény áll előttünk, hogy ismét szükség van a „Talpra magyaréra! Most ismét küzd a nemzet szabadságáért, alkotmányáért, nem karddal a kezében, hanem más fegyverekkel. Ismét tes- ped a magyar! Fel kell rázni tespe- déséből! Hallatszon ismét szerte az országba, hogy „Talpra magyar! Hí a haza!“ ! s ünnepeljük méltóan e nagy napot, úgy, hogy ismételjük a nagy esküt, de aztán tartsuk is meg hogy „Esküszünk, esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk!“ Színház. A „Szinészvér“ szombati (5) bemutatójáról és vasárnapi, szerdai előadásáról megemlékezve egy (bevalljuk) triviális ötletünk támadt. Igazán nem ártana, ha ezen a darabon egy kissé eret vágnának; ha valamivel kevesebb (színész) vér csörgedezne benne, sokat nyerne életrevalóságban, ügy értjük ezt, hogy főleg a II. felvonása szörnyen hosszú. Nem ama két betét miatt, melyeket Dénes Ella (Silleman Mia) oly gyönyörűen, énektudásának annyi bravúrjával énekelt, hogy müélve. ésünk e perceiben talán még azt se vettük volna észre, ha valaki suttyomban spanyolcsizmákat kezd a lábainkra huzni és vasszegeket verni a körmeink alá. — Ugyané II. fölvonásban a szöveg is, mely általában csak úgy izzad az eszpriprése- léstől, az Ízléstelenségig ötletes. — Ámbár az igazság érdekében szeret- nők tudni, vájjon a sok „marhá“-ból, „állat“-ból és „fené“-ből mennyit Írhatunk a szövegíró Stein és mennyit a szereplők számlájára. Legsikerültebb a darab III. felvonása, amelyen kedves vígjátéki hangulat ömlik el, itt-ott diszkrét szentimentálizmusba itatva. Szóval a „Szinészvér“ nem kaszsza-darab. Legalább nálunk. — Hogy a harmadik előadására mégis össze tudta vonzani legalább a bérlőket (mert más teremtett lélek nem igen akadt a nézők között), azt részben zenéjének, részben és főleg pedig I a pompás előadásnak köszönheti. Ez a két enyhítő körülmény j indokolttá teheti még további mű- : soron maradását is. Eysler zenéje, | bár nem épen hors concours kompozíció, mindvégig kellemes, hellyel közzel értékes muzsika. Bizonyos, hogy nehány száma mihamarabb kijut az ; utcára is. Az előadás pedig elsőrangú. ;Az csak természetes, hogy Bállá í Mariska (Ladányi Nelli) bájos érzel- | mességének, pajzán jókedvének, ötle- tességének és éneklőmővészetének egész (veszedelmes) fegyvertárával minden vonalon diadalt aratott a női főszerepben. Torelli szerepében Ba- rics Gyula, aki főleg szerdán szokatlanul tisztán is énekelt, mindenképen méltó partnere volt. Blank Alfrédot Burányi énekelte. Ő róla fölösleges többet írni. Régóta tudjuk, hogy a torka aranyat ér, de attól el kell tekintenünk, hogy a játékával szemben bárminő igényt is támasszunk. A kisebb szerepeket Rónai, (Blak papa), Sipos (dr. Klusius), Herceg (Ladányi őrnagy,) Molnár (Sillemann) és Bu- rányiné (a felesége) látták el, híven saját múltjuk dicséretes hagyományaihoz. Apropó! Egészen kicsi szerepéből kifolyólag kérdjük, vájjon Skulté- tit nem halihatnók néha nagyobb szerepekben is? A „Szinészvér“ meséje egyébként Blank Alfréd, Ladányi Nelli primadonna és Torelli baritonénekes szerelmi története. — Alfréd, aki buzgó színházlátogató, szerelemre gyűl Nelli iránt, kibe a már szürkülő Torelli is szerelmes. — Blank papa fia kiábrándítása céljából meghívja egy estélyre a művészpárt, amely tényleg eléggé botrányosan viselkedik. Hiába ! Alfréd visszavonhatatlanul szerelmes. Úgy, hogy a III. felvonás végén Blank papa kénytelen belenyugodni az egymást szerető fiatalok frigyébe. Torelli fájó lemondással nyugszik bele a vál- tozhatatlanba. Alfréd előző menyasz- szonya pedig (Dénes Ella) dr. Klusius karján találja meg boldogságát. Hétfőn „A sasfiók“-ot játoszották nyolcadszor, zónában. A „Luxemburg grófja“ kilencedik előadásának e számon kívül az kölcsönzött különös érdekességet, hogy Inke Rezső szerepét (Brissard festő) egy egészen fiatal müvésznövendék: Kávét legolcsóbban Benkő Sándor beszerezhetünk kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4’40 korona, ::: villany erővel pörkölve. :::
