Északkelet, 1910. március (2. évfolyam, 10–13. szám)

1910-03-06 / 10. szám

f

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP.

Mintaraii nyomtitíiiyokat nagy genial, ízléses Wellen, legjufátiyosabb árért készít az „ÉliiilETí HŐBYMOfflM“ Szatmárnémeti, Sazinczy-ntca (Mával szemben]. HIRDETÉSEKET legolcsóbb árért közöl az „ÉSZAKKELET“.

Erdőd—alsó-szopori vasat.

— Dr. Veréczy Ernő. —

Szatmármegyének egyik legtávolabb eső, nemzetiségi szempontból missiót teljesítő nagy bor- és gyümölcstermő tiszta magyar része vasúttal még mindig nincs összekapcsolva.

Ez a vidék Erdődtől—Dobráig terjedő rész, amely mintegy mostoha gyermek, nem élvezi az előnyét a hozzátartozásnak, de a közterheket ép úgy viseli mint az az édes gyermek, a ki a szülei szeretet melegében nő fel, a mely község véletlenül közelebb van az anya városhoz.

Dobra község Szatmármegye legszélén van, Szilágymegye határán tiszta oláh nemzetiségek között. Tiszta szin magyar, református község nagy gyümölcs és bortermeléssel. Utai járhatatlanok, piaca nincs.

Krasznabéltek vagyonos nagy község szintén hasonló helyzetben van.

Rákosterebes Szatmármegye legszélén, vagyonos nagy község, szintén járhatatlan rossz utakkal, úgy hogy kora ősztől késő tavaszig ki sem mozdulhatni a községből.

Ez a vidék, a mely mintegy elszigeteli a nemzetiség összecsapását, mert egy védbástyáját képezi a magyarságnak, azonban az adott viszo-! nyok között annak a veszélynek van j kitéve, hogy önfentartásáról a piac hiánya miatt nem tudván gondoskodni, elpusztul, elszegényedik, önállóságát elvesztvén eloláhosodik.

Piac kell tehát e vidéknek s szoros összeköttetésbe hozni Szatmárral.;

Égető ez azért is különösen, mert ez a gazdag vidék már ez idő szerint is természetszerűleg Szilágymegye felé gravitál, mert a vasúti összeköttetés Szilágymegyével már most meg van. Szatmárvárosnak is érdeke tehát ezen vidéknek hozzá való kapcsolása, mert minden naggyá lenni akaró városnak kell lenni piacának, vagy ha nincs, meg kell teremteni a piacot, a hol ipari termékeit értékesíteni tudja egyfelől, másfelől a honnan nyers termékeit beszerzi. Gazdasági szempontból tehát egyenesen vitális érdeke Szat- már városnak, hogy ez a vidék hozzá- kapcsoltassék. Ez a kapocs pedig miután az utak roszszak, a vidék távol van, nem lehet más, mint a vasúti összeköttetés.

Ez a vasúti összeköttetés pedig könnyen s aránylag olcsón eszköA kis cukros.

Színházról irok, de nem színházi kritikát. Itt, az újság vonal alatti részén nem akarok belekontárkodni a más mesterségébe, a tárcámmal azonos cimü vígjátéknak francia vígjátéknak kritikája olvasható a lap további hasábjain. Én tárcát irok, ha úgy tetszik esztétikai tanulmányt, vagy művészeti esszét; ha úgy tetszik, emléksorokat egy bájos fiatal és igazi művésznőnek ajánlva.

Sokan — különösen, akik bálványként imádják a klasszikusok nagy alakjait, — megcsóválják a fejüket, mikor a fiatalságot és az igaz művészetet együtt hallják emlegetni. Bizonyos kort, túlzással mondva bizonyos öregséget tételeznek fel a művészi szép áb- rázolhatására. — Én a nagy szellemi különbség dacára is merem tartani a lélekrokonságot azzal a nemrég elhunyt lángeszű angol íróval, aki rövid életében végigélte az élet összes örömeinek és összes fájdalmainak minden fázisát, akinek sírja felett is undok rágalmakat károgtak a pletykára éhes hollók, aki egyik nap királya, másik nap koldusa volt az életnek.

Ez a hasonlíthatatlanul nagy ember mindennél többre becsülte a fiatalságot. — Prózában verset irt a fiatalságról és a fiatalságot tartotta leginkább képesnek nemcsak a természetes, de a művészi szép megjelenítésére is. Már régen ez volt az én véleményem is, mielőtt még olvastam volna a Dorian Gray exotikusan bűbájos históriáját — és mielőtt még láttam volna Wirth Sárit egy Gavault nevű francia Írónak „A kis cukros“ cimü vigjátéka címszerepében.

Mert a fenti gondolatoknak a felidézésére és megrögzítésére a Wirth Sári művészete késztetett. A szeszélyes kis cukros szerepében látva ezt a bájos fiatal lányt, nem írom róla vállveregető jóindulattal, hogy nagy művésznő lesz belőle, ha már ilyen fiatalon, csaknem gyermekcipőkben is jól játszik, sőt azt sem irom kegyes elismeréssel, hogy milyen fiatal és máris művésznő, hanem azt merem ideírni, mosolyogva azokon, akik bizarrnak találják ezt a gondolatomat, hogy a Wirth Sári igazi, nagy művészetének a titka épen a fiatalságában rejlik. Ha majd nagy színházak elrabolják tőlünk ezt a szub- tilis kis művésznőt, aki — amint én észrevettem, a közönségnek és kritikának dédelgetett kedvence — és egy jó nehány esztendő múlva valahonnan felülről lejön az ő kedves kis falujába, Szatmár városba vendégszerepelni, meggyőződésem szerint nem