Északkelet, 1910. január (2. évfolyam, 1–5. szám)

1910-01-30 / 5. szám

Szatmárnémeti, 1910. ÉSZAKKELET 3. oldal Domi s a diszletfestés az ő igazi szak­mája. Derűs perceket szereztek még Molnár és Szilágyi. „Az erdészleány“ hétfői zónaelő­adását Szelényi Ilonának „szerződtetés végett“ való fellépése tette érdekessé. A dolgot azonban igazán nem értjük. Hiszen ez a szerep annyira jelentéktelen, hogy legfeljebb valaki abszolút tehet­séghiányának leleplezésére lehet jó, de arra már nem, hogy bármely fokú tehetség megnyilatkozhassék benne. Épen azért, csak sejtjük, hogy a ven­dégkisasszony ügyes szinésznő lehet, de más véleményt se pro, se kontra nem kockáztatunk meg. Szerdán (26) volt Baghy Gyula újonnan szerződtetett főrendező és jel- Iemszinész bemutatkozása. Ez alka­lomra Sudermann hires négy felvoná- sos színmüvét, az „Otthon“-t vá­lasztotta. A bemutatkozás kettős volt. Mint főrendezőé és mint jellemszinészé. Mondhatjuk, hogy Baghy mindkettő­ben szépen megállja helyét. Elgondol­ható, hogy a színész legkedvesebb, legbiztosabb szerepében lép föl elő­ször ily alkalommal. De ez nem igen tudja megtéveszteni a szigorúan bíráló szemet. Bármily kedves és régi sze­repét játssza a színész, kitetszik játé­kából az erő, a tehetség. De ez a darab nemcsak a bemu­tatkozó Baghyt tette próbára, hanem próbára tette Markovics Margit rég Mély megdöbbenéssel köréje gyűltek és ijedten kérdezték: — Mi az ? Mi történt ? Mi bajod Ettore ? — Nem tudom — szólt Ettore. — De valami metsző fájdalmat éreztem, mintha tűzbe nyúltam volna ... most is pokolian ég ... Talán mégis megharapott . .. És erőltetve nevetett, de csakhamar újra felszisszent és karját fájlalta. A fiatalemberek, kiknek jókedvét ala­posan elrontotta a rejtelmes eset, lakására kisérték Ettorét. Mire odaértek, ennek akarja rettenete­sen feldagadt, szemei előtt fekete foltok táncoltak és csakhamar elvesztette eszméle­tét. Mire orvost találtak, ez már csak a vér­mérgezés következtében beállott halált kon­statálhatta. A megrémült és megrettent kis csapat visszament a piazettára s fákjafénynél meg­vizsgálta a gyilkos oroszlán torkát. Csakugyan rá is jöttek a borzalmas titok nyitjára. A kőüregben skorpiófészket találtak három szokatlanul nagy, kifejlett skorpióval. ismert tehetségét. Az ilyen próba soha sem árt. Máskor is összemérte már erejét Markovics ily akadályokkal, ne-' hézségekkel, de mindig sikeresen ke­rült ki a küzdelemből. Szerepe nagyon is változó lelkiállapotok visszatiikrözője. A tulvidám, gondatlan, mindenkivel felületesen bánó nagyvilági hölgy, majd a bánatos, töprengő, gyermeke után vágyódó anya. Az átmenet, az érint­kező pont a kettő között, mely erős lelki tusát idéz elő lelkében, mind igen szépen, mondhatnók tökéletesen voltak kidomborítva. A vezető szerepek jó kezekben voltak, a rendezés példás: ez majd­nem biztosija a sikert. De határozot­tan biztosítja ezt a többi szereplők ügyes, átgondolt játéka. É többi szereplők között első he­lyet Wirt Sárinak kell adnunk. Most egyéniségéhez, képpességéhez méltó szerepei juttattak neki. Az ily megvá­lasztott szerepkörben valóban művé­sziesen játszik. Gyerekségével elragad bennünket s egy Ízben a váratlan öröm kitörésekor, természetességével majdnem könyeket fakasztott a közön­ség szemében. Szilágyi a lelkész szerepében szintén jó volt. Úgyszintén jó volt Sipos és kissé komikus szerepében Szelnyi és a többiek is: Inke, Rónai és Herczeg. Csütörtökön (27) „A kornevillei harangok“-at adták az ismert szerep- osztással. Bár el kell ismernünk a da­rab szépségét régisége mellett is, mégis konstatálnunk kell azon körül­ményt, hogy közönségünket már nem igen érdekli. Mutatja ezt az üres ház. Mert a bérlőkön kivül nem igen volt más a közönség soraiban. Az előadás közepes menetű volt. Pénteken (28) a „Kedélyes pa­raszt-ót hozták zónában, telt ház mellett. Szombaton (29) volt a „Luxen- burg grófja“, Lehár Ferenc hires operettjének bemutatója. A darabot nagy előkészület után mutatták be. Heves igazgató Somogyi Károlylyal épen e darab rendezésének, előadá­sának tanulmányozása ^szempontjá­ból a fővárosban járt. A darabról és az előadásról jövő számunkban rész­letesebben fogunk szólani. Műsor: Vasárnap délután „Svihákok“ operette. Este másodszor „Luxenburg grófja“, Lehár Ferenc uj operetteje (páratlan bérlet). Hétfőn zónaelőadás „Elvált asszony“ operette (páros bérlet). Szerdán két előadás, délután „A ke­délyes paraszt“ operette. Este negyedszer „Luxenburg grófja" operette (páros bérlet). Csütörtök Komáromy Gizi, a győri színház primadonnájának a szatmári közönség dédel­getett kedvencének első vendégjátékául „Gül Baba“ regényes operette. Pénteken T. Ko­máromy Gizi bucsu-felléptéül „Tilos a csók“ operette, rendes helyárakkal (páros bérlet). Szombaton újdonság, itt először „Sári biró“ Móricz Zsigmondnak a budapesti Nemzeti Színházban osztatlan nagy sikert aratott né­pies vigjátéka kerül bemutatóra (páratlan bér­let). Vasárnap délután „Egy katona története“ színmű. Este másodszor „Sári biró“ (páros bérlet). Előkészületen „Trenk báró“ operette újdonság. „A makrancos hölgy“ Shakes­peare klasszikus vigjátéka. A VÁROS. Búcsú. A régi kormány tagjai közül gróf Apponyi Albert és Darányi Ignác, ez utóbbi úgyis mint a város díszpolgára, me­leg hangon vettek búcsút a hatóságtól. A tanács választékos formában viszonozta a búcsút, kiváltkép Darányinak, aki sok jó­akaratot tanúsított a várossal szemben s akinek többek közt a digesztort is köszön­hetjük. A közművelődési ház felépítésére tett ajánlatokért a belügyminiszter a városnak köszönetét mondott. Egyszersmind tudatta, hogy most annak fölépítésére semmi fedezete nincs, de Szatmár ajánlatát az elsők közt fogja tekintetbe venni. Tanácsi hirek. Az uj közhórház ter­veit a főmérnök felülvizsgálati jelentésével együtt a tanács áttette Jendrassik Alfréd egyetemi orvos-tanárhoz. A vasúti hozzájáró ut öntözési költsé­geit a tanács a vasúttal szemben tavasztól őszig 500 koronában állapította meg. A tanács az uj lakbérleti szabályren­deletet jóváhagyás végett a belügyminiszter­hez fölterjesztette. A 40,000 K államsegély fölosztására vonatkozó tervezetet Nagy János városi szám- vizsgáló megfelebbezte. A munkaadók és munkások közti vitás ügyek elintézésére a tanács dr. Csomay Aladár kapitányt és Székely Endre jegyzőt bízta meg. Szatmár gyomra. Az elmúlt évben a város közvágóhidján 12968 darab állatot vág­tak le. És pedig vágás alá került szarvas- marha 3989, borjú 2772, bivaly 3, juh 298, bárány 223, kecske 19 és sertés 5664 darab. Ezekből elkoboztatot szarvasmarha 4, sertés (gümőkór) 2, sertés (borsókáskór) 48, sertés septikaemiakór) miatt 6 darab. VÖRÖS SVULfl czipész-műlielyében Szatmáriul, Háhóczi-utcza 11. szám alatt készülnek a legszebb úri- és női cipőh, vadász és tiszti csizmáit. — Ortopé vagyis fájós lábakra nagy gonddal, megfelelően készít bel- és külföldi tapasztalatai alapján czipőket és csizmákat a leg- jlltányosabb árahéPt. — Javításokat a legpontosabban, gyorsan eszközöl. :: :: :: :: :: ::

Next

/
Oldalképek
Tartalom