Északkelet, 1909. november (1. évfolyam, 19–22. szám)
1909-11-07 / 19. szám
TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Mindennemű nyomfatiányohat nagy gonddal, ízléses kivitelben, legjutányosabb árért hészít az „ÉSZiHiHELETI HÖBMY0MM“ Szatmárnémeti, Kazinczy-utca (Zárdával szemben]. HIRDETÉSEKET legolcsóbb árért közöl az „ÉSZAKKELET“. Petőfi háza Budapesten. „Petőfi háziúr? Mit kell hallanom? Házat vett magának a Bajza utón?“ — kérdi tréfás versében kedves humorú poétánk, Szávay Gyula. Valóban megkapó az ellentét, hogy halála után fényes hajlékot rendezzenek be a sorsharag költőjének. Kevesen vannak a világirodalomban, akiknél nagyobb volna a különbség eíetük folyása és az apoteózis közt, a miben kimúlásuk után részesülnek. Ha a weimari herceg barátjának, az istenek kedvencének bútorai, apróbb egyetmásai pompás múzeumba kerülnek, ez nem oly szédítő átmenet; de ugyancsak különösen fest a kiskőrösi viskó rozzant ágya ama díszes csarnokban, amibe az utókor kegyelete, Petőfi életének egyéb emlékeivel, költöztette. S ez T] annál beszédesebben tüpteti fel az utat, amit a nagy szellem a legalacsonyabb porból megtett a halhatatlanságba. A költő e házát most adja át a nyilvánosságnak a Petőfi-társaság. Vájjon találkozik-e ez a ház azzal az érdeklődéssel, a mit megérdemel ? Véteknek tartanék a föltevést, véteknek Petőfi és az ország közönsége ellen, hogy erre a kérdésre nemmel kelljen felelnünk. Petőfi oly kivételes nagysága irodalmunknak, hogy ereklyetárának megnyitása okvetlenül különös érdeklődéssel kell, hogy találkozzék még mai napság is, a mikor irodalmunkba heves forgószél tört be, a mely a fiatalokat fékezhetetlenül ragadja előre s időt sem enged nekik, hogy a múlttal: a nemzeti múlttal foglalkozzanak. A fiatalság ma csak előre néz s magával ragadja a nemzetet is előre. Pedig azokkal időzni, akik máskor voltak — nem hálátlan foglalkozás, még a jelen és jövő szempontjából sem. Természetesen csak akkor, ha a múltnak oly kiváló alakjáról van szó, akinek kultusza eleven és éltető tanulságokat rejt magában. A múltnak nagy emlékeivel és alakjaival aki foglalkozik, olyan legyen, mint a bányász, aki a föld mélyéből kincseket hord elő a jelen és jövendő számára. A nagy emberek lelke nemcsak műveiből árad felénk, hatásukat nemcsak akkor érezzük, ha könyveiket olvassuk, hanem akkor is, ha életüket tanulmányozzuk, amely a példa eleven erejével hat reánk; sőt még egyes élettelen tárgyaik is oly tanulságokat súgnak nekünk, oly érzéseket és gondolatokat keltenek lelkűnkben, Leánykérés. Ágostyáni Bertalan leánykérőbe ment. Megérkezett a Holló-utcának 107. számú bérkaszárnyájába s a keskeny lépcsőházban szemben találta magát egy felirásos táblácskával, mely az ajtószárnyra szögezve, aranyos betűkkel hirdette, hogy dr Bambinói Henrich fogorvos minden órában a fogfájós páciensek rendelkezésére áll. Itt megállapodott egy pillanatra s lé- lekzetet vett. A lélekzetvétel hosszú volt, de elvégre elégséges ahoz, hogy vele együtt bátorság is szálljon Ágostyáni ur kebelébe, a mire feltétlen szüksége volt. így aztán egy kerek kézi tükröt vett elő mellénye órazsebéből — sajnos! óráról ott szó sem lehetett — és egész arcával belebámult. Micsoda arc nézett onnan vissza! ___ Baju sznak vagy más egyéb férfiúi szőrzetnek árnyéka sem mutatkozott rajta, ellenben annál több volt a ránc ama vörös, fonnyadt husu arc homlokán, továbbá szarkaláb a savószinü, ritka pillás szemek alatt. A mit kenderszinü vagy inkább színtelen hajáról elmondanunk illik, hát fénylett a po- mádé nevű vegyüléktől, de lehetséges, hogy egyszerű disznó zsir volt az, mert csöpögött is és fényes barázdákat vont a halánték körül. Ágostyáni Bertalan gondosan megtörölte arcát és önelégült mosollyal állapította meg, hogy a tükörben mutatkozó képmásán e pillanatban semmi kivetni valót nem talál s hogy abban fölismeri az X-i járásbíróság iktató hivatalának egyik szorgalmas oszlopát, önmagát, aki 2 korona 40 fillér napdijat húz és most azon a ponton áll, hogy feleségül kérje dr. Bambinói Henrik fogorvos ur .... Formátlan, vörös keze immár ráhelyezkedett a fényes rézkilincsre, hogy benyisson a lakásba, de e közben valami porszemet vett észre cilinder kalapján, melyet jóeleve levett fejéről és a kezében tartott, nehogy az illendőség ellen zavarában véteni találjon, ha a doktor ur szine elé kerül. Miután a kérdéses porszemet nagy ügyességgel lefricskázta illetéktelen helyéről, még a szárnyas fekete kabátját és kockás pantalón nadrágját is jól megvizsgálta, hogy nincs-e hiba rajtuk, s ekkor — óh szerencse! — észrevette, hogy vörös csikós harisnyája lecsúszott és indiszkrétül kikandikál a szűk végű nadrág alól. Nosza, gyorsan megtette ezt az utolsó toalettbeli igazítást, aztán — még mindig
