Északkelet, 1909. október (1. évfolyam, 14–18. szám)
1909-10-03 / 14. szám
ÉSZAKKELET 5. oldal. jós, Laki Lajos, Mikó László, dr. Dómján János, dr Haraszthy Béla. A küldöttség, amelyhez ma reggel valószínűleg még mások is csatlakoztak, magával viszi a párt koszorúját. Azután elhatározták, hogy a párt tagjai okt. 6-án az aradi vértanuk kivégeztetésének napján tömegesen vesznek részt az egyes templomok isteni tiszteletein és az iskolák gyászünnepélyein. Áthelyezések és kinevezés a honvédtisztikarban. A 12. honvéd gyalogezred tisztikarában f. év okt. 1 -ével áthelyeztettek: Csaszkóczy Emil főhadnagy Szatmárról M.- szigetre illetve Kassára, Torma István hadnagy Szatmárról Nagykárolyba, Scherek Károly hadnagy Nagykárolyból Szatmárra, Fodor László főhadnagy és Retsky András főhadnagy Szatmárról Kassára kerületi tiszti iskolába, Both Gyula főhadnagy ezred segédtisztté neveztetett ki. Október 1. Ezen a napon sok ember aranyszabadságának szakadt vége, viszont sok ember ment aranyszabadságra. Okt. 1-én rukkoltak be az újoncok, a régi bakákat pedig szabadságolták. Ezen a napon élénkek voltak az utcák, a sok ládás-batyús legény felvonuló csoportjaitól. A lóverseny. A Szatmármegyei Lóverseny Egylet ez idei lóversenyét a városi és megyei közönség nagy érdeklődése mellett tartotta meg szept. 26-án délután. Szép idő kedvezett a lóversenynek, amely minden tekintetben sikerültén folyt le. A verseny kitűnő rendezése első sorban a Lóverseny Egylet fáradhatatlan és körültekintő elnökének, berencei Kovács Jenőnek érdeme. — Az eredmény a következő: I. Mezőgazdák versenye. 1. Laki Lajos 80 K. 2. Boné Bálint 40 K. 3. Korcsmáros Imre 20 K. 4. Czegő István 10 K. II. Tenyész verseny. l.DrGal- góczy István „Erzsi“ 700 K. 2. Dr Galgó- czy István „Lola“ 200 K. 3. Kállay Szabolcs „Gyöngyöm“ 100 K. III. Szatmárváros dija. 1. Gróf Merveldt Max „Dalila“ 800 K. 2. Irinyi Csaba „Asmus“ 200 K. IV. Hölgyek dija. 1. Dr Galgóczy István „Lola“. 2. Weisz I. „Portó“. 3‘. bér. Kováts Miklós „Csóré“. Emléktárgyak. V. Akadályverseny. 1. Gróf Merveldt Max „Tancred“ 800 K. 2. Ujfalussy Gábor „Babám“ 200 K. 3. Szu- nyogh Albert „Miss Hilla“ 100 K. 4. Polster Gyula „Petyi“ 50 K. VI. Gátverseny. 1. Fanta Géza kapitány „Mókus“ 600 K. 2. Böszörményi Áfpád hadnagy „Bacsevszky“ 100 K. 3. Kállay Szabolcs „Préda“ 50 K. Lóverseny végeztével kocsi korzó volt a Deák-téren, amelyben sok szép fogat vett részt. Este a megyei hölgyek és urak fényes összejövetelt tartottak a Pannónia nagytermében. A fiatalság vacsora után táncra perdült s Bunkó Vince a hajnali órákig húzta a keringőt és a ropogós csárdást. Áthelyezések a méntelep osztálynál. A méntelepi katonai felügyelőség a helybeli méntelep osztálytól Hanák Sebestyén főhadnagyot Debrecenbe segédtiszti minőségben, Csiszár Dezső hadnagyot Mezőhegyesre, Veres Gyula főhadnagyot Debrecenből a helybeli méntelep osztályhoz segédtiszti minőségben áthelyezte. Thaly Kálmán, a Rákóczi-kor nagynevű történetírója a Vágujhely melletti Zablatyon szept. 27.-én 70 éves korában meghalt. A jeles tudós és hazafi elhunyta országos részvétet keltett. Okt. 1.-én temették el Thaly Kálmánt Pozsonyban. A gyászbeszédet gr. Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter mondta. Uj helyi érdekű vasút épül a jövő hóban Halmi és Bikszád között. Hangverseny a színházban. Szept. 26-án este folyt le a városi színházban a Benes-féle hangverseny. A programm első száma egy kellemes megjelenésű fiatal leánynak, Wajditsch Sárika hárfamüvésznőnek gyönyörű játéka volt. Majd utánna Kovács Etelka budapesti zongora tanárnő zongorázott, nagy művészettel. Benes Ida operaénekesnő énekelt a zongorajáték után. Imponáló megjelenésével, érces, szép hangjával, amelyen mély érzés rezeg át, általános tetszést aratott. ! Élvezetes száma volt a műsornak Erdőssy Vilmosnak, „Szatmárvármegye“ szerkesztőjének érdekes megfigyelésben gazdag felolvasása a katonaéletből. Valamennyi szereplőt zajos tapsokban részesítette a közönség. Ügetőverseny. A szatmármegyei Lóversenyegylet ügetőversenye szept. 24-én délután volt a batizi országúton. A versenye- zőknek 4500 méternyi távolságot kellett befutni. A versenyben első volt Németh Jenő, második Luby Gyula, harmadik berencei Kovács Sándor fogata. Negyven éves találkozó. A debreceni öreg kollégiumban szept. 25-én találkozóra gyűltek össze azok, akik ezelőtt negyven évvel tették le ott az érettségit. A 40 éves találkozón az egykori iskolatársak közül tizenkilencen vettek részt, akik között Csomay Imre ügyvéd is megjelent Szatmárról. Az iskolatársak vasárnap délelőtt összegyűltek a kollégiumban. Az oratóriumban imát hallgattak s Csiky Lajos beszédet intézett a megjelent iskolatársakhoz. Majd a kollégiumi díszterembe vonultak, ahol beszámolót tartottak. Az iskolatársak megfogadták, hogy 10 év múlva ismét találkoznak. A jótékony nőegyesület október hó végén műkedvelői előadást rendez a színházban. A nagybányai Casinóegyesület megalakulásának és fennállásának hetvenötödik évében, 1909 október 9.-én este 8 órakor, saját termeiben Széchenyi lakomát rendez. — Az ünnepi est programmja: 1. Váradi Stoll Béla ünnepi beszéde. — 2. Moldován László igazgató visszatekintése a Casino 75 éves múltjára. 3. A megjelent társ-egyesületek képviselőinek felszólalása. Bleriot, a híres francia léghajós, ki repülőgépével a La Manche csatornát átrepülte, október 13-án érkezik Budapestre, 14- én és 15-én repülőgépe a Vigadó nagytermében megtekinthető. Október 16-án Bleriot ugyancsak a Vigadó nagytermében felolvasást tart. Október 17-én d. u. 3—5 óra között pedig a Rákos mezőn fölszáll. Jegyek a József kir. herceg Szanatórium egyesületnél Bpest, VII. Akácfa utca 30. sz. jegyezhetők elő; ezen egyesület javára szolgál a felszállásból eredő jövedelem. Az egyesület a jegyeket postán kézbesitteti. Szerencsétlenség. Drágus János nán- tűi lakos 3 évi amerikai tartózkodása után a napokban érkezett haza szülőfalujába, hol megtakarított 9000 koronájáért egy kis birtokot vett. A múlt héten egy mulatságon a kisbiróval fegyvert nézegettek, a mikor is a kisbirónál volt fegyver, véletlenségből elsült és az ott álló Drágus Jánost találta, ki most az erdődi kórházban élet-halál között fekszik. Postamesteri kinevezés. A kereskedelemügyi miniszter Érsekujvári Gézát Vámfaluba postamesterré nevezte ki. Vadállatias kegyetlenség. Ilyen címmel megírtuk, hogy Kiss Bertalan csenged juhászt bosszúból milyen kegyetlenül megkinozták és megcsonkították. A porcsal- mai csendőrségnek sikerült a napokban a tetteseket elfogni. Ezek Marosán László juhász és hasonló nevű fia. Tagadnak ugyan, de a bizonyítékok bűnösségük mellett szólanák. Uj lap. Okt. 1-én jelent meg a „Fehérgyarmati Hírlap“ cimü társadalmi hetilap első száma Fehérgyarmaton, dr magyarádi Boross Lajos szerkesztésével. Előfizetési ára egész évre: 8 korona. Gyászhirek. Özv. nagykéri Vállyi Já- nosné született báró urai Uray Ilona szept. hó 26-án életének 71 évében Majtison hosszas szenvedés után elhunyt. — Megyessy Károly, Megyessy László szatmárhegyi birtokos fia szept. 27-én éjjel hirtelen elhunyt. — Véber Ignác, Nagysomkut másodbirája, és végrehajtó meghalt. Eljegyzés. Seres József kőmives iparos eljegyezte Pásztor Lajos helybeli iparos kedves leányát, Margitot. Postamesternő. A jánki postához Demus Erzsiké mátészalkai postakezelőt nevezték ki postamesternőnek. Betörések Batizon. Megírtuk, hogy Bórek Sámuel batizi lakos házába ismeretlen tettesek betörést követtek el. Kiderült, hogy e betörést megelőzőleg, más batizi lakosokat is megkárosítottak, igy Bujer István házából szept. hó 15-én 500 korona értékű ruha és vászonnemüt s Gárd Györgytől ugyancsak 15- én 400 korona értékű ruha nem üt loptak el. A körülmények amellett bizonyítanak, hogy minhárom betörést ugyanazon tettesek követték el. Mindennemű jiy o m látvány oh at nagy gonddal, ízléses kivitelben, leg jutányosabb árért készít az „ÉSZAKKELETI KÖNWHY0MD9“ Szatmárnémeti, Kazinczy-utca (Zárdával szemben.) HIRDETÉSEKET legolcsóbb árért közöl az „ÉSZAKKELET“.