Északkelet, 1909. július (1. évfolyam, 1–4. szám)

1909-07-11 / 2. szám

Szatmárnémeti, 1909. ÉSZAKKELET 3. oldal. kivül nyomorba jutott cselédek segélyezésére, férjhez menő tisztességes cselédlányok kiháza- sitására fordítandó. Ha pedig ezen alap va­gyona az üzleti tiszta nyereség felének hoz­zácsatolása utján megfelelő összegre felsza­porodnék, abból egy cselédmenhely létesíten­dő, melyben az ideiglenesen hely nélkül levő cselédleányok munkát és annak értéke fejében szállást, ellátást és e mellett szellemi és er­kölcsi életükre emelően ható szórakozást találjanak. E mellett a lehetőségig a fentebb említett jutalmazás és segélyezés is foly­tatandó.“ A „városi cselédszerző intézet“ tehát közhasznú működés kifejtésére hívatott. Hi­vatását teljesíteni nem lesz könnyű feladat, mert a cseléd-mizéria okai nemcsak helyiek, ha­nem országosan elterjedt szociális és morális bajokban gyökereznek. Bizonyítéka ennek az a sok hatósági átirat, amelyet az ország egyes vidékeiről Tankóczi Gyula főkapitány kapott, amidőn a cselédszerző intézet életbe­léptetésének előmunkálataihoz elismerésre- méltó nagy körültekintéssel adatokat szerzett. E hatósági átiratok mind megegyeznek ab­ban, hogy az illető helyeken is a jó cseléd­anyagban több-kevesebb hiány tapasztalható. Egyidejűleg több hatóság azzal a kérelem­mel fordult a mi hatóságunkhoz, hogy loká­lis bajaikon segítendő, küldje meg új sza- rendeletünket, hogy hasonló módon tegye­nek intézkedéseket a cseléd-ügy rendezésére. A városunk főkapítányi hivatala által kiadott „Rendőri lapok“ legutóbbi száma részletesen foglalkozik az új intézménynyel s annak céljaival s arra a helyes konklúzi­óra jut, hogy bár ez új intézménytől, a jól megalkotott szabályrendeletnél fogva is, so­kat várhatunk, de tökéletes eredmény csak a cseléd-ügy országos rendezésével ér­hető el. Addig is azonban, mig ezt keresztül viszik, hisszük, hogy a „városi cseléd-szerző intézet“ sok tekintetben fog a cseléd-ügy bajain javítani., gyérültek és sok minden elpusztult, ami ad­dig a kilátásunkat korlátozta! Gondold el csak, hogy az erdőben tavaszszal milyen rö­vid a látásunk; ellenben mennyire ellátunk benne ősszel, mikor immár sok száraz levél lehullt 1 — De én nem erről akarok ... — Te erről még ne is akarj beszélni, kedves öcsém! Bolondság volna neked most még ilyesmikkel foglalkozni! Aki fiatal, az ne aggályoskodjék, hanem élje vígan az életét 1 Szerettem volna Domokos bácsit fel- apritani! Annyira bántott, hogy sehogy sem enged szóhoz jutnom! Magamról egész megfeledkezve, türelmetlenül vágtam a sza­vába: — Kérem szépen, én egy komoly dol­got... Innen-onnan. Valamelyik hajduvárosban, amelynek a j területéhez közelből-távolból több tanya tar­tozik, reggeli templomozás után beállít a magyar paphoz egy megtermett atyafi. Nyil­ván messze útról jöhetett, mert a kezében jól érdeklő furkó, a vállán pedig dúzzadóan megrakott szeredás volt. Akkurátus illendőséggel előadja szép rendre, hogy hát őt egy keresztlevél irányá­ban hajtja a sora, a Marci fiúról, aki Deb­recenbe megy inastanoncnak, amiért váltig ré az asszony. A pap izibe elkészíti a szükséges pak- szust s miután az atyafi kellő meglatolással kisikerítette a dukáló egy pengő forintot, a szokott nyájasság kedvéért eszmecserébe bo­csátkozik a lelki atya az ő emberével. — Nagy járóföldet tehetett meg kigyel- med ma hajnalban, mert úgy látom, hogy nem bent lakik a városban, hanem valamelyik távoli majorban ? ... — Itt lakok biz’ én a városban, — hangzik a válasz. A huszonegyedik elődöm­nek is itt volt a szállása jó Bocskai apánk idejében. — Akkor mire való az a kövér sze­redás ? — Hát instálom, rászántam magamat, hogy bevárom, mig egészen kiállitódik az irás. * * * Vasárnap délelőtti harangozás alatt be­kopogtat a református parochiára egy jám­bor felebarát. Szomorú ábrázattal konsta­tálja, hogy betegért járó könyörgésre volna szüksége — az anyósáért, mert már régóta súlyosan nyomja az ágyat az istenadta. — Rendben van, barátom; — könyö­rögni fogunk a templomban szegény szen­vedőért, — vigasztalja a pap. Az atyafi azonban csak nem távozik. Ott ődöng és töri a fejét. Észreveszi a pap, lógnál! S helyesen is teszed! Lásd, mindig azt szerettem benned, hogy komoly vagy. Nem holmi léhaságokon töröd a fejedet, mint sok más fiatal ember. Nem a szoknya, hanem a komoly tanulások! Ezt becsülöm benned! — Jó, jó, de adjon nekem, kedves Do­mokos bácsi... — Óh, neked már nincs szükséged, hogy tanácsot adjak! Te már, látom, úgyis jó úton vagy! Téged nem féltelek! Végre is beláttam, hogy az öreggel az ítéletnapig sem jutok dűlőre! Nem hagyja megmondanom, miért jöttem! Vettem tehát a kalapomat s elkeseredve távoztam. Domokos bácsi pedig kedélyesen tovább csevegve kisért ki egész a kapuig s még onnan is utánam kiabált: — Máskor is eljöjj ám! Ne felejtsd el, hogy itt vagyok én, akármi bajod van! hogy az ő emberének még valami mondani­való fekszik a lelkén. Meg is kérdi tőle: — Mit kiván még, hogy cselekedjem? — Hát, megkövetem alássan, csak on­nan tessen kezdeni azt a könyörgést: „Ha pedig bölcs végzésed szerint.. * * * Erszényes cívist temettek Debrecenben. Ki is tett a pap magáért. Úgy látszik, maga a szomorú gyülekezet is felette szépnek, vagy hízelgőnek találta a szent beszédet. A szertartás után ugyanis odasomfor- dál a paphoz egyik hallgatója, a kifent, hosszú hegyes bajuszú, hájas, köpcös cívi­sek jobbik fajtájából, szólván ilyeténképpen: — No hát, merő nagy ékességgel tet­szett elparentálni a szegény komámat?! — Ahogy rendesen szoktuk, — felel a nagytiszteletü. úr. — Még se kellett vóna annak olyan parádés ceremónia, berzenkedik tovább a he­lyes polgár. Elég lett vóna annyit prédikálni a megboldogult komámról: „Jó, becsületes, italszerető, magyar em­ber volt.“ Szíves kérelem. Kérjük mindazon tisztelt olvasó­kat, akiknek kezeihez az „Északkelet“ jelen száma eljutott s e lapot házuk­ban szívesen látják, kegyeskedjenek megrendelési szándékukat mielőbb je­lezni. A vidéki m. t. olvasókat pedig arra kérjük, szíveskedjenek megrende­lési szándékukat a lapunk múlt számá­hoz mellékelt levelező-lapon már posta- fordultával megírni. Az „Északkelet“ előfizetési ára: Egész évre . . 4 korona, Fél évre .... 2 „ Negyed évre . 1 „ Szatmárnémeti, 1909. julius 4. Tisztelettel: az „Északkelet“ kiadóhivatala Szatmárnémeti, Kazinczy-u, 18. (Zárdával szemben). Somlyay Gyulánál Deák-tér. Szatmár Deák-tér. Állandó nagy választék úri, női divat­cikkekben s jelenleg átköltözés miatt olcsó vásár! — Tudom, kedves öcsém,'hogy te egy komoly dolgot többre becsülsz száz léha do­tfOnOS GYŰLD czipész-mielpta Szatmáriul, Kazinczy-uícza 11 szám alatt készülnek a legszebb úri- és női cipők, uadász és tiszti csizmák. — Ortopé vagyis fájós lábakra nagy gonddal, megfelelően készít bel- és külföldi tapasztalatai alapján czipőket és csizmákat a Igg- jutányosabb árakért. — Javításokat a legpontosabban, gyorsan eszközöl. :: :: : :: :: ::

Next

/
Oldalképek
Tartalom