Észak-Magyarország, 2009. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-10 / 212. szám
2009. szeptember 10., csütörtök ÉSZAK NÉZŐPONT Ártalmak Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Korunk egyik vezető betegsége a rák, vagyis annak különböző' fajtái. Alighanem sokan átélték már a felismerés döbbenetét. A halálozási hírekből csak sejtjük, aztán érettségi találkozókon vagy éppen a temetéseken az okokról érdeklődve tudatosul: az idő előtti vég hátterében: vagy rák, vagy szív- és érrendszeri betegség állt. Nehéz elfogadni a tényt, s az ember önkéntelenül is az okok után kutat, így volt ezzel a szakszervezeti vezető is, aki gyanítja: kollégái halálos betegségének kialakulásában a magasfeszültség mágneses hatása meghatározó szerepet játszott. Hogy ezen túl még mi, azt nemigazán kutatta, bár felmerült benne: a csernobili katasztrófa után senki sem vizsgálta, mekkora a sugárterhelésük a keletről érkező vagonoknak, amelyekkel a vágányok mellett dolgozó vasutasok közelről és hosz- szan érintkeztek. A megkérdezett orvosok a veszélyeztető tényezőt sokkal inkább a bizonyos munkakörökben dolgozó emberek hasonló életvitelében látják. Például a sofőrök között, a magányos perceket elűzendő, több a dohányos, így a dohányzás okozta megbetegedések is fokozottan sújtják őket. K'ielyik érvelést fogadjuk el? Segítséget jelenthet a napokban bejelentett tény: elektromágneses sugárzása miatt a korszerűnek mondott kompakt fénycső is veszélyt jelent az egészségre. Ezek után aligha kérdőjelezhető meg a vasutas szak- szervezet átfogó vizsgálati kérelmének jogossága. AZ ÉSZAK VIGYÁZ A GYEREKEKRE Barancsi Krisztina Tűzvizsgálat: jelentésre várva Miskolc (ÉM -SZG) - Az augusztus 15-i, avasi paneltűz keletkezésének, terjedése okainak vizsgálata még tart. Miért és meddig kell még várnunk az eredményre? - kérdeztük Bódi Zoltán tűzoltó alezredest, a Miskolci Tűzoltóság szóvivőjét. Bódi Zoltán elmondta: saját hatáskörben összesen négy vizsgálatot kértek. Minőségellenőri, statikai, építészi és vegyé- szi elemzés igyekszik meghatározni az összes figyelembe vehető körülményt. Túl ezen folyik a rendőrség által elrendelt vizsgálat. A tűzvizsgálat közigazgatási eljárás, ennek határideje harminc nap. A szakértői feladatok kiadása, illetve a vizsgálatokról szóló, hozzájuk beérkezett tájékoztatások után felfüggesztették az eljárás menetét (nem magukat a vizsgálatokat), tudván, hogy a jelentések nem születnek meg az eredeti 30 napon belül. A tűzoltósági szóvivő kérdésünkre, hogy mikor lesz akár csak előzetes szakértői állás- foglalás, úgy válaszolt, hogy reményei szerint még szeptember vége előtt tájékoztathatják a közvéleményt az összes körülményről, arról, hogy mit állapítottak meg a vizsgálatot végző szakemberek. VILLÁM V0KS Ön szerint hatásos az újinfluenza elleni védőoltás? Szavazók száma: 76 2009. 9. 9. 19.28 óra Igen 27,63% I Nem 72,37% Következő kérdésünk: Ön védi egészségét a környezeti ártalmaktól? . 59 www.boon.hu , Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. (Magas)feszültség a MÁV-nál AKTUÁLIS 73 ■ A magasfeszültségű vezeték mágneses hatását gyanítják a vasutasok elhalálozása mögött. Miskolc (ÉM - SZK) - Az a személyes tapasztalat gondolkodtatott el, hogy az utóbbi időben egyre több, viszonylag fiatal kolléga temetésén vettem részt - meséli Cseh Béla Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz) miskolci területi vezető ügyvivője. - Gondoltam, utánanézek, milyen betegségben is hunytak el, s pontosan hányán. Saját „maszek” adatgyűjtésem alapján az elmúlt másfél évben 19 kollégát vesztettünk el, közülük 10 rákban halt meg, s valamennyien a nagyfeszültségű vezetékek alatti munkát végeztek. Az a tapasztalat gondolkodtatott el, hogy egyre több, viszonylag fiatal kolléga temetésén vettem részt. A vasutasok válaszra várnak (Fotó: ÉM) Cseh Béla ZoltAn ...............................................ff Szakszervezeti kollégáimmal kértük a MÁV-ot, hogy adjanak kimutatást, kik azok a kollégák, akik az elmúlt években nyugdíjba vonultak, és hol találhatók meg. A korkedvezményes nyugdíjazás a kocsirendezőkre terjed ki, illetve kértük kocsivizsgálókra is vonatkozóan. Véleményünk szerint ez az a két munkakör, melyben dolgozók a 12 órás szolgálatok nagy részét magasfeszültség alatt töltik. Ezt személyiségi jogokra hivatkozva megtagadták tőlünk. Személyes kérdezős- ködés alapján annyit tudtunk meg, hogy akik 55 éves korukban korkedvezménnyel elmentek, azok 60 százaléka nem érte meg a 60. évet. Ez volt az a korosztály, amelyik a miskolci vasútvonal 70-es években villamosítása idején kezdte a pályáját, vagyis 30-35 éves munkaviszonya alatt 12 órás műszakokat húzott le a szabadban. Vizsgálatot kértek Ezek a számok olyannyira riasztólag hatottak, hogy a VDSzSz Szolidaritás írásban fordult az egészségügyi miniszterhez: végeztessen átfogó kivizsgálást a magasfeszültség mágneses hatását illetően: van-e, lehet-e köze a kocsirendezők és kocsivizsgálók nagyarányú rákos megbetegedéséhez, illetve elhalálozásához. A levélre eddig válasz nem érkezett. Mit szeretnének elérni azzal, ha beigazolódna az a feltevés? Cseh Béla Zoltán szerint eredmény volna, ha a 2-3 évente kötelező időszakos orvosi vizsgálatot rákszűrésekkel is kiegészítenék, hogy még idejében felfedezhető, kezelhető legyen az elváltozás, illetve az érintetteket táplálékkiegészítőkkel védenék a káros hatások ellen. Kollégája, Kotta István pályavasúti ügyvivő ezzel szemben egyértelműen azt reméli, hogy ha megállapítják a fokozott egészségügyi kockázatot, azt veszélyességi pótlékkal ellentételeznék, és ezen munkaköri családok a rekreációs programban kiemelt figyelemmel vennének részt. A SZAKEMRER VÉLEMÉNYE Dr. Ésik Olga onkológus professzor: Magyarországon az emberek 40 százaléka valamilyen rákos megbetegedés következtében hal meg, döntően az 50-es, 60-as éveiben. A megfigyelés azonban mindenképpen figyelmet érdemel, de az okokat komplex módon érdemes vizsgálni, amibe beletartozik az életvitel, a dohányzás, a táplákozás, s az is, ki mikor fordul a bajával orvoshoz. Újabb milliárdok vidékfejlesztésre A turisztikai célú pályázatokról várhatóan október elejéig határoznak. Miskolc (ÉM - SZK) - Idén mindenestül 11,4 milliárd forint jutott, jut vidékfejlesztésre megyénkben, régiónkban pedig 20 milliárd - közölte Gúr Nándor és Vécsi István országgyűlési képviselő (MSZP) sajtótájékoztató keretében szerdán. Mint részletezték: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III-as tengelyére beérkezett újabb pályázatokat ezúttal is a helyi vidékfejlesztési csoportok (HACS-ok) bírálták el első körben, ezekből az országban 96 van, megyénkben 7. Ezek közül 6 csoportban már július-augusztus folyamán feldolgozták a pályázatok 60 százalékát. Egy csoport, a Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Akció- csoport szeptember végéig dönt arról, támogatja-e a különböző jogcímekre benyújtott támogatási kérelmeket. A turisztikai célú pályázatokról valamennyi csoportban várhatóan október elejéig határoznak. A HACS-ok döntései az Irányító Hatóság elé kerülnek, ők hozzák meg a végleges határozatokat. Ezekről 2-4 héten belül megkapják az értesítést az illetékesek, így októberben már megköthetik a támogatási, finanszírozási szerződéseket, s akár ez év végén, jövő év elején megkezdődhetnek az effek- tív beruházások. Gúr Nándor, az MSZP megyei elnöke hozzátette: személy szerint a különböző jogcímek alapján megvalósuló fejlesztések közül a mikrovállalkozások támogatását tartja a legfontosabbnak, mivel új technológiákat hoz a megyébe, valamint új munkahelyeket is teremt. A TÉNYEK A vidékfejlesztési program jogcímei: falufejlesztés, vidéki örökségmegörzés, mikrovállalkozások támogatása, turisztika. ________________ A már megítélt források mér- téke: 4,1 milliárd forint. A döntésre váró források mértéke: 7,3 milliárd forint (ebből turisztikára 2,6 milliárd forint). Légimentők a földön Miskolc (ÉM) - Miskolcon tartják az I. Országos Légimentő Vándor- gyűlést szeptember 11-13. között. A háromnapos rendezvény előadásai a MAB Székházban lesznek. A résztvevőknek a szakmai program mellett társasági élményt is kínálnak: szombaton megtekintik a Barlangfürdőt, utána pedig Tokaj-Hegyaljára is ellátogathatnak. Szombaton reggel 8 órakor landol az Eurocopter 135 típusú mentőhelikopter a Városház téren, ahol további két mentőjárművel is megismerkedhetnek. Kiss Tanne Istvánnak a volt Lenin Kohászati Müvekben készített fotóiból Rozsdazóna címmel nyílt kiállítás Miskolcon az Ifjúsági és Szabadidő- 1 házban. (Fotó: Ádám János) Rozsdazóna. Feljelentik a polgármestert Lak és Szendrölád polgármestere cáfolta, hogy az ö településükön ilyen eset történt. Miskolc (ÉM - NSZR) - Rágalmazás és becsületsértés miatt a megyei cigány önkormányzat feljelenti Molnár Oszkárt, Edelény polgár- mesterét - erről tájékoztatta lapunkat Bordás Géza, az önkormányzat elnöke. Mint mondta: keddi testületi ülésükön egybehangzólag döntöttek erről. Több roma szervezet is csatlakozott hozzájuk, és a magyarországi roma asszonyok nevében teszik , meg feljelentésüket a napokban - hangsúlyozta. Mint ismert, az edelényi polgármester a júniusi testületi ülésen többek között ezt mondta: „A cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon, például Szendrőládon a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni.” A felvétel a napokban került nyilvánosságra. Lak és Szendrölád polgármestere cáfolta, hogy az ő településükön ilyen eset történt volna. Molnár Oszkár korábban elmondta lapunknak, hogy az általa tett kijelentést bizonyítani is tudja, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Lakatos Attila vajdától azonban bocsánatot kért azért, hogy az említett testületi ülésen általánosított, és nem a cigányság csak egy szűk rétegéről beszélt.