Észak-Magyarország, 2009. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-04 / 207. szám
2009. szeptember 4., péntek ÉSZAK ÉRTÉK ÉS TUDÁS / II A majoránna (Majoránna hortensis) termesztése Borbélyné dr. Hunyadi Éva egyetemi adjunktus DE AMTC Növénytudományi Intézet A magyar majoránna különleges minőséget képvisel az exportpiacokon. Morzsolt, szárrészektől mentes herbája a magyar konyhának is kedvelt fűszere. Többek között szélhajtó, bélpuffadást enyhítő és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, ezért emésztést serkentő teakeverékeknek is alkotórésze. Hideg- és fagyérzékeny, tápanyagigényes. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért vízigényes, biztonságos termesztéséhez öntözést igényel. Gyorsan melegedő, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású, középkötött, löszös csernozjom jellegű talajokon termeszthető. Március második felében vethető, 40-48 cm sortávolságra, 6-8 kg/ha vetőmagnormával. Kelése lassú, egyelést és többszöri kapálást igényel. Termesztése palántaneveléssel is történhet, ekkor nagyobb a kézimunkaerő-igény, de lényegesen kevesebb vetőmag szükséges (1 kg/ ha), és biztonságosabb. A palánták kiültetése csokrosan (10-20 db palánta) is történhet. Július elején, közepén virágzik. Ekkor takarítják be, majd szeptember végén, az újbóli virágzáskor van a második kaszálás. A levágott friss anyagot azonnal szárítani kell, majd mor- zsolás és tisztítás következik. A várható terméshozam 1,8-2,5 t/ha morzsolt drog. Majoránna (Fotó: Archív) Varga Csaba (Fotó: Archívum) EGY HALLGATÓ TOLLÁBÓL... A lovak bűvöletében Varga Csaba V. éves, MTK általános agrármérnök Néha az az érzésem, úgy telt el az utóbbi öt év, mint egy pillanat. Mintha most lennék gólya. Az biztos, ha újra kezdeném, a tudományos diákköri dolgozatomat készíteném el először és a nyelvvizsgámat tenném le sokkal hamarabb, de még most sem késő. Van ami olyan régen kísér bennünket, hogy nem tudjuk pontosan az idejét, mikor is akadtunk a nyomára. így vagyok én a lovakkal. A középiskolában is mezőgazdaságot tanultam, érettségi után először egy közraktárban dolgoztam, majd egy lovászaihoz kerültem, ahol néha hetven lovat is gondoztam. Ők döntötték el a sorsomat. Mellettük egyre többet és többet akartam tudni a lóról, és amikor az elhatározás megerősödött bennem, akkor jelentkeztem az agrárra. Minden, amit csak lehetett, a lóval hoztam kapcsolatba. Még a kötelező testnevelést is lovaglással teljesítettem, hisz az aztán átmozgatja az embert. A Gidrán lótenyésztésről írom a diplomamunkámat is. Ezzel is hangsúlyt adva a saját értékeinknek és azoknak is megadva a tiszteletet, akik ezen értékeket megteremették a mai ember számára és igazi nemzeti kincset tudtak hátrahagyni maguk után. Nehéz ezt megfogalmazni, de azok, akik az agrárágazat valamelyik részét tanulják, művelik, oktatják, olyanok, mint egy család. A régi középiskolai tanáraim is ezt az érzést adták tovább számomra a tudásukkal együtt, és itt az egyetemen is ezt a segítőkészséget és nyíltságot tapasztaltam. Aki ilyen irányú érzéseket szeretne megélni, állítom, hogy az itteni légkör ebből mindent megad neki. A törődést egymás iránt, a segítőkészséget, a közös tanulást, amikor együtt veszünk át valamit. Ebben rejlik az egyik legfontosabb eredmény titka, a helyes önismeret. A lovak is erre tanítanak. Egy kisgyereket is érdekel a kutya és a ló, és ezt a szeretetet, kíváncsiságot kellene táplálni benne, hogy a közelükben maradjon és célja legyen a természetbe simult élet. Ez lesz neki akkor mindennapos, ez segít majd neki helytállni ott, ahová kerül. Ez lesz az élete. Dr. Sárvári Mihály, a tanár Dr. Sárvári Mihály -(Fotó: Avar) ■ A mi évfolyamunk vezette be a népviseletbe öltözött sárgulási felvonulást. Avar László „Az Egyetem Tangazdaságából hívtak meg az Agrárra. Bocz Ernő, a Növénytermesztéstan tanszékvezető professzora invitált, mert üresedés történt náluk. Az addig félállásban ott dolgozó Magyar Gábor - aki engem is tanított - elment Nádudvarra, az akkor alakuló KITE-be. A sors szomorú fintora, hogy ő akkor halt meg, amikor én megkaptam az egyetemi tanári kinevezésemről szóló hivatalos értesítést. A Debreceni Agrártudományi Egyetemre Ceglédről indultam el. Ott dolgozott az édesanyám a Ceglédi Állami Gazdaságban, főszakács volt. Már ez is afféle családi indíttatásnak számított, de az igazi elhatározást a technikumi tanárok adták meg. Közülük többen is a debreceni Agráron végeztek és nagyon szépen, meghatóan, főleg dicsérve szóltak az alma materükről. A DATE hallgatója 1969- 74 között voltam. Kollégiumban laktam, akár a hallgatók döntő többsége. Családias légkörben éltünk, mindenki mindenkit ismert, legalább a köszönés erejéig. Ez nem számított csodának, hisz az 1-5 évfolyamon kb. 550 hallgató tanult. Szakmai körök Akkoriban kezdtek működni a különböző szakmai körök. Kötelezőség nélkül mindig telt ház volt. Akkori sikeres, nevezetes és talán híres szakemberek jártak ezekre előadást tartani, tőlük sokat hallgattunk a gyakorlati dolgokról. Élményszámba ment, ha az agráros néptánccsoport fellépést tartott, a színházterem ilyenkor mindig szűknek bizonyult. Nem hagyhatom ki az emlékeim sorából a színjátszó csoportot, a különböző kiállításokat. A tanári kar iránt bennem különös viszony alakult ki. Szerettem tanulni, s mint ilyen, tiszteltem az oktatóimat. Úgy éreztem akkor, s ma is ez a véleményem, hogy ők valóban szerették a szakmájukat, a mezőgazdaságot, az oktatást. Szívvel, lélekkel azon voltak, hogy legjobban adják át mindazt, amit ők tudtak. A mindig tisztelt tanáraim közül név szerint csak Bocz Ernőt említem meg: ő volt az évfolyamfelelős tanárunk, és ő hívott meg az Agrárra dolgozni. A mi évfolyamunk vezette be - s ez máig élő hagyomány - a népviseletbe öltözött sárgulási felvonulást. Hozzáteszem, volt vezető, aki morgott miatta, de a többség mellé állt. Igazi meglepetést keltett, amikor Debrecenben megjelentek az agrárosok: ki lóháton, lovas kocsin, szereken. Volt egy csacsifogat is. Erre csak az ülhetett fel, akinek sok utóvizsgája gyűlt össze. Az oktatás maga a siker A diploma megszerzésekor minden végzősre öt állásajánlat szerepelt a hirdetőtáblán. Én 3 éven keresztül, a jó tanulmányi eredményeim folytán Népköztársaság Ösztöndíjas voltam, dolgozni pedig jobbnál jobb helyekre hívtak. Végül, a feleségemmel közösen - aki csoporttársam volt - maradtunk Debrecenben, az Agráregyetem Tangazdaságában. (Ö a mai napig ott dogozik. Lányom orvos, fiam ügyvéd, de szeretik a mezőgazdaságot!) És jött Bocz profesz- szor úr ajánlata. Együtt kezdtem tanársegédként azzal a dr. Nagy Jánossal, aki most az Agrárcentrum elnöke. Az oktatás számomra maga a siker. Több évtizedes pályámon igazi elismerésből többet is kaptam. Kitüntettek az Arany Sándordíjjal, megkaptam a Debreceni Agrár-felsőoktatásért emlékérmet. A legnagyobb dolog a hallgatóktól jött: az Év oktatója díjat 2003-ban és 2007-ben is nekem ítélték oda. Zöldenergia-előállítás A kutatásban rám bízták az Országos Egységes Műtrágyá- zási Tartamkísérletben szereplő hajdúböszörményi telep irányítását. Az ottani kísérletekből nagyon sok tudományos eredmény született. Legújabban a zöldenergia-előállítás (kukoricából bioetanolt) gazdaságossá tételén dolgozunk azokkal, akik nálam TDK- znak, akik PhD-jukat az irányításom alatt készítik. Szívesen dicsekszem azzal, hogy tanítványom volt Dövényiné Szabó Anikó. A férjével együtt Mező- keresztesen dolgoznak, János az Aranykalász 1955 Kft. ügyvezetője, Anikó pedig a növényvédő szakmérnöke lett.” Dövényiné Szabó Anikó, a tanítvány ■ A mai napig járunk vissza az Agráregyetemre, s változatlanul emlékeznek ránk a tanáraink. Avar László „Máig sem tudjuk pontosan, hogy az első vagy csak a második héten találkoztunk igazán össze. Az biztos, hogy a férjemmel nemcsak évfolyam-, hanem csoporttársak is voltunk. Harmadéves korunkban össze is házasodtunk, s így laktunk, éltünk a Kollégiumban. Ő Mezőnagymihályból, én Dövényiné Szabó Anikó Nagykállóból kerültem 1973-ban a Debreceni Agrártudományi Egyetemre. Azóta együtt elvégeztük az egyetemet, együtt dolgozunk Mezőkeresztesen, s most János, a férjem, a gazdaságirányítás gondjai mellett a nagy- papaságot élvezi, lubickol ebben a szerepben. Édesapám fajtakísérleti állomásvezetőként dolgozott, így az agrárpálya, az agrármérnökség a családban természetes dolognak számított, meg a lánya számára is. Az egyetemre 1973-78 között jártam, jártunk együtt, mert így igaz, s én később még elvégeztem a növényvédelmi szakmérnökit is, mert éppen erre volt szükség az akkori mezőkeresztesi Aranykalász Tsz-ben. Egyetemistának lenni annyi volt, hogy éltük a felhőtlen diákéveket, leszámítva a vizsgaidő- szakot. Mi - megint csak a férjemmel közösen - tanulós hallgatónak számítottunk, de igyekeztünk semmiből sem kimaradni. Mind a mai napig járunk vissza az Agráregyetemre, s Debrecenben változatlanul emlékeznek ránk a tanáraink. A nagyágyúk - Mándy György, Edelényi Béla, Kádár Béla, Vadász László, az állattenyész- (Fotó: Avar) tő KÍSS István- mellett jó kapcsolatban voltunk, maradtunk az akkori fiatalabb oktatógenerációval. Közülük kiemelem Sárvári Mihályt, azóta is minden szakmai összejövetelen látjuk egymást. Sajnos a legújabbakat már nem ismerjük, pedig a nagyobb fiunk ott végzett, dr. Nagy János professzor mellett PhD- zik és dolgozik. A másik fiunk erdésztechnikusnak tanult. Természetesen, akkor mások voltak a körülmények. Egy-egy évfolyamra 80-120 hallgató járt, attól függően, hogy az alsóbb évfolyamokat (akkor 120-hoz közeli), vagy a felsőbb (akkor a 80-hoz közeli) évfolyamokat nézzük. így nem csoda, hogy az adott évfolyamon mindenki mindenkit jól ismert. Akik (vagy 400-an) kollégisták voltak, azok minimum köszönő viszonyban álltak egymással. Az Ágrár, a debreceni egyetemek között azzal tűnt ki, hogy jó közösséget alkotott. Ebben nyilván benne volt az, hogy nem helybeliekből, hanem főleg az ország északkeleti térségéből tevődött össze a hallgatóság. A vidékiség ebben az értelemben tartást adott, s az agrárpálya akkoriban roppant vonzó perspektívát kínált. Nálunk nem az elvont koponyák, hanem a szabadabban és racionálisan gondolkodók gyűltek össze. Azt mondom, hogy a Dunán innen végzettek, az agrárosok ismerjük egymást. Színvonalas életet élhettünk a kollégiumban. Az ottani mozi, mint bemutató filmszínház szerepelt, kiváló programmal. Mi különösen kedveltük az Agráregyetem természetjáró szakosztályát, amely által sok gyönyörű helyre eljuthattunk, egyetemistaként. Az agrármérnöki diploma megszerzése után 1978-ban a férjemmel együtt jöttünk a mezőkeresztesi Aranykalász Tsz-be - ma Mezőkeresztesi Aranykalász 1955 Kft. -, mert neki ide volt szerződése. Én éppen gyessel kezdtem, mert a nagyobb fiunk már megszületett. A gyes alatt kértek fel, hogy végezzem a növényvédő szakmérnökit. Azóta közel 5 ezer hektár növényvédelmét szervezem, irányítom. Sok a kalászos, legalább 1,5 ezer hektárt tesz ki a két olajos növény (napraforgó, repce), van állattenyésztésünk, azon felül kereskedelmünk, integrációnk, termelői csoportunk. A cégcsoport éves árbevétele megközelíti a 3 milliárd forintot. Ebből közel 100 embernek adódik munkalehetősége és megélhetősége. Mi vagyunk Mezőkeresztes - a város! - legnagyobb gazdasági vállalkozása. A település 4000 lakója életében ilyen értelemben a mi sorsunk, eredményességünk meghatározó erejű.”
