Észak-Magyarország, 2009. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-24 / 224. szám
2009. szeptember 24., csütörtök ÉSZAK SZIRÉNA / HIRDETÉS /5 Motorost ütött el. Kórházba kellett szállítani azt a motorost, akit egy Renault furgon ütött el kedd késő délután Sajóbábonyban. A furgon vezetőjét megszondáztatták és rögtön kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, ezért a járőrök vérvételre vitték el. (Fotó: ém> l .........,........., . . ___ , „ , f................ Szabadlábon az elnök Sátoraljaújhely, Miskolc (ÉM - PT) - Új elsőfokú ítélet született Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) B.-A.-Z. megyei elnök ellen indult ügyben a sátoraljaújhelyi bíróságon. Egy év öt hónapi börtönbüntetéssel sújtották - tájékoztatott dr. Szabó József a B.-A.-Z. Megyei Bíróság szóvivője. Hozzátette: A vádlottal szemben folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt folyó perben korábban már született ítélet is, de az ítélőtábla Dancs Mihály fellebbezése nyomán hatályon kívül helyezte az ellene hozott határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte az újhelyi bíróságot. Ennek a megismételt pernek lett most új elsőfokú ítélete, ami lényegében megegyezik az első eljárás határozatával. Dancs Mihályt a megismételt per során előzetes letartóztatásba is vették, mert a tárgyaláson nem vett részt. A bíróság pedig a híradásokból arról értesült, hogy máshol tartózkodott. Ezért úgy ítélték meg, csak ily módon biztosítható, hogy megjelenjen a tárgyaláson. Attól is tartottak, hogy elszökik, elrejtőzik, vagy a tanúkat befolyásolná. A mostani ítélethirdetést követően már okafogyottá vált a letartóztatás, ezért szabadlábra került. Az új ítélet ellen most is fellebbezést jelentett be. Opelbe hajtott. Egy Opel Astra állt meg a Sütő János utcai kereszteződésnél Miskolcon, amikor a mögötte érkező Volkswagen belehajtott. Az anyagi kár jelentősnek mondható. (Fotó: ÉM) Hat év fegyház rablás miatt Miskolc (ÉM) - Augusztus vége volt, amikor a Hidasnémetiből Miskolcra tartó vonaton az encsi vasútállomásnál inzultálni kezdett egy férfi egy hölgyet. Először a táskáját akarta megszerezni, de annak füle elszakadt és leesett a földre. Az értékeiért lehajoló nőt ekkor tovább bántalmazta a férfi, áldozatának két darab aranyláncát kitépte a nyakából, mindeközben a pólóját is elszakította, majd leugrott a vonatról. Az ügyben folytatott nyomozás során megalapozott gyanú merült fel, hogy a bűncselekményt B. A. büntetett előéletű hidasnémeti férfi követte el. Az őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottal szemben folytatott büntetőeljárás gyorsított eljárás keretében szeptember 21-én zárult az Encsi Városi Bíróságon. A taláros testület a korábban már erőszakos bűncselekmények miatt többször elítélt férfira ezúttal hat év fegy- házban letöltendő szabadságvesztést szabott ki. Bíróságra megy majd a vajda ■ A Tiszaújvárosi Városi Bíróság szeptember 30-án várja Lakatos Attila megyei vajdát. Tiszaújváros (ÉM - SZG) - Megírtuk: Lakatos Attila megyei vajda feljelentette Kiss Károlyt, a Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét. A feljelentést a Sajószentpéteren élő Szilárdi Lászlóval, a vajdák országos szóvivőjével közösen tette meg a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon. Ismeretes, lapunk is hírt adott róla: Kiss Károly a Tiszaújvárosi Krónika hasábjain megyénkbeli cigányokat vádolt a cigányok elleni gyilkosságokkal, azt állítva, tudja, kik a tettesek. A hírt az országos sajtó is átvette. Lakatos Attila és Szilárdi László nagy nyilvánosság előtti rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette fel Kiss Károlyt, akitől bocsánatkérést követelnek, mindenekelőtt a több mint 200 ezer borsodi cigány nevében. Hol tart az ügy? - kérdeztük a közelmúltban a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon Bóna Gyula rendőr őrnagytól, közrendvédelmi osztályvezetőtől. Kibékíteni a feleket Megtudtuk: mivel magánvá- das ügyről van szó (becsület- sértés miatt történt a feljelentés), továbbították a Tiszaújvárosi Városi Bíróságra. A városi bíróság elnöke, dr. Rémiás László kérdésünkre akkor elmondta lapunknak: Ha nincs szükség semmiféle kiegészítésre, akkor előreláthatólag néhány M ................... Megkaptam az értesítést a Tiszaújvárosi Városi Bíróságról: szeptember 30-án várnak. Lakatos Attila ...............................................» héten belül személyes meghallgatásra hívják be a feljelentőt és a feljelentettet. Mi történik, ha valamelyikük nem jelenik meg? - kérdeztük. Ha a feljelentő nem jelenik meg, akkor megszűnik az ügy. (Természetesen vannak okok, amik miatt új időpontot kérhet, mint ahogy a feljelentett is.) Ha Kiss Károly nem jelenik meg, akkor „a mulasztás jogkövetkezményét alkalmazzák.” Vajon kiderül-e, mire alapozta vácijait Kiss Károly? - kérdeztük dr. Rémiás Lászlót. A bíróság elnöke elmondta: a meghallgatás alapvető célja a felek kibékítése. Amennyiben ez eredménytelen, úgy a tényállás tisztázása bírósági tárgyaláson történik meg. Lakatos Attila most arról tájékoztatott bennünket, hogy megkapta az értesítést a Tiszaújvárosi Városi Bíróságról: szeptember 30-án várják. Benzines láncfűrész RBK4645* • biztonsági kapcsoló • láncfék/kézvédelem: visszacsapódás esetén néhány ezredmásodpercen belül leállítja a láncot • kiváló minőségű fűrészfejjel és Carlton-lánccal • 40 cm2 benzinmotor • vágólap hossza: 45 cm • teljesítmény: 2 kW (2.7 LE) • vágóhossz: 43 cm • súly:kb.7kg gron prix LCD-televízió 22“* • 22" LCD-/TFT-monitor • kb. 16,7 millió szín • képformátum: 16:10 • dinamikus kontrasztarány: kb. 4 000:1 • válaszidő: 5 ms • fényerő: 300 cd/m2 • digitális fésűszűrő • Progressive Scan • Teletext • Sleep-Timer • számos csatlakozással /darab 27 990 Ft/db /darab méret (állólábbal együtt): kb. 55 x 43,5x16 cm (szé x ma x mé) 7""-" 8 499 FVdb Fűrészlánc élező* • 85\V • mindenfajta fűrészlánc élezéséhez láncfeszítő berendezés 59 990 Ft/db A készülék kizárólag külön digitális vevődekóder csatlakoztatásával válik alkalmassá a magyarországi földfelszíni, szabad hozzáférésű digitális televíziós műsorszórás vételére. Multifunkciós mixer* W max. 380 W, a tartozékok mikrohullámú sütőben használhatók és mosogatógépben moshatók (a motorrész kivételével) impjdjmpj k. Kisgyermek együttes mellénnyel* 100 % pamut hosszú ujjú pólóés hozzá illő steppelt mellény, kedves kiegészítőkkel, divatos nyomott mintákkal, 11 hímzéssel vagy címkékkel méret: 80-110 Mm#®*-- " 1 Gyermek kabát 2 in 1* vízálló, fényvisszaverő betétekkel -méret: 110 -152 /darab 4999 7 999 Ft/SZett 4999 Ft/db Dentas*nic* Elektromos fogkefe* • oszcilláló kefefejjel (60° oszcilláció) * asztali töltővel és 8 kiegészítő kefefejjel (DuPont® Tynex szálak) /darab /darab /darab 3 999 FVdb matton — .................... Női steppelt kabát* divatos kiegészítőkkel és steppelt varrással, mobiltelefon-zseb tépőzárral, valamint belső cipzáraszseb méret: 36-46 1999 R/db Gyermek kordnadrág vagy kordszoknya* fiú vagy lányka modell méret: 116 -164 tartalék kefék (6 db/csomag) rendelhetők ALDI tájékoztató oldalon „vw.aldi-hungary.hu .-.tájékoztatóiban vagy „.(.„találja az AUH hetente d’Jísrtej!’ Bébi kapucnis törülköző* 100% pamut méret: kb. 100x100 cm 1999n 1299n *216.50 n/db Női magasszárú cipő* felsőrész kiváló minőségű velúr marhabőrből méret: 36-41 5 999n 5999 Ft/pár Női bokacsizma* rendkívül divatos, kiváló minőségű nappabőrből méret: 37-41 /pár Erica Calluna Vulgáris* 6 darabAálca 5&x Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x Ounaföldvár • Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • Érd • Főt • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks • Pápa • Pécs • Píliscsaba • Siklós • Siófok 3 Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg g HIRDETÉS