Észak-Magyarország, 2009. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-15 / 216. szám

2009. szeptember 15., kedd ÉSZAK KULTÚRA /4 HÍRCSOKOR • Nyílt próba. Az Egri Gárdonyi Géza Színház is készül a Magyar Dráma Napjára: szeptember 21-én délután 4 órától a teát­rum rendezőivel - Barta Dórával, Radoslav milenkovi-csal, Máté Gáborral, Szegvári menyhérttel, Zsótér Sándorral és Csizmadia Tiborral - beszélgethetnek az intézmény­ben az idei előadásokról. Este 6-tól bete­kinthetnek a Szentivánéji álom című készü­lő előadás nyílt próbájába, s a napot az Alkoholisták című előadás zárja. • Határtalan színházi esték Egerben. Határon túli magyar társulatok színesítik a Kárpát-medencei kincsei programsoroza­tot: szeptember 16-a és 20-a között fellép Egerben a Háromszék Táncegyüttes, a sza­badkai, a zombori és a komáromi színház. r C T A If ^ programról további részletek tudhatóak meg itt: www. . gardonyiszinhaz.hu A Magyar Dráma Napja Miskolc (ÉM) - Külön­böző programokkal készül a Magyar Dráma Napjára a Miskolci Nem­zeti Színház. Szeptember 21-én, délután 5 órától a későbbi hetekben műsor­ra kerülő Prah című elő­adást bevezetendő a szer­zővel, Spiró Györg író­val (képünkön) beszélget Jenei László író. a Játék­színben esedékes prog­ramra a belépés díjtalan, de a színház jegyirodájá­ban igényelhető jegyek­kel látogatható csak. Ugyanez vonatkozik az éjjeli menedékhely című előadás nyílt próbájára is: ez szeptem­ber 22-én, délelőtt 10 órakor Seres Ildikó Kamara: mese Miskolc (ÉM) - A Szilágyi Andor Leán- der és Lenszirom című mesejátéké­ból készült előadás a Miskolci Nemzeti Színház új szezonbé­li első bemutatója. Szeptember 18-án, pénteken délután láthatja 5 órától elő­ször a közönség, a Kamaraszínház­ban. Az előadást Seres Ildikó rendez­te, a főbb szerepek­ben Keresztesi Lász­ló, Jancsó Dóra lép a színpadra. Művészeti szabadegyetemet indít a SZIMA Miskolcon Miskolc (ÉM) - A tavalyi nagy érdeklő­dés után az idén is megszervezik a művészeti szabadegyetemet a művészetek iránt érdeklő­dő középiskolások és egyetemisták számára. A felkért előadók ebben a két félévben, kétheten­ként, egyrészt a művészet társadalmi szerepé­ről, koronként változó arcáról, a kortárs művé­szet helyzetéről, céljairól, másrészt a nevelés­ben betöltött szerepéről beszélnek saját alkotói, kutatói, pedagógiai munkásságuk alapján. A program a Szépmesterségek Alapítvány a Szé­chenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Mis­kolci Területi Csoportja és a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum támogatásával foly­tatódhat. Kéthetente a szerdai estéken 18 órá­tól a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múze­um Feledy-házában a vendégekkel Dobrik Ist­ván művészettörténész, az estek házigazdája beszélget. Az első félév programja Szeptember 16.________________________________________ Másolat és hamisítvány, kisajátítás és újrahasznosítás Beszélgetés a „Fazonigazítás" című kiállítás ürügyén Nagy T. Katalin, művészettörténész Szeptember 30. _______________________________________ Sárospatak magterületének képzelt múltja és jelene Rudolf Mihály, építész Október 14.____________________________________________ Szülőföld és regény Jenei László író Október 28._____________________________________________________ Színház és lokalítás Halasi Imre, színházi rendező November 11.__________________________________________ A textológia lehetőségei Klasszikus szövegek tudományos kiadásáról Porkoláb Tibor, irodalomtörténész November 25.__________________________________________ Művészet és migráció feLugossy László, képzőművész December 9.___________________________________________ Világváros, világháló, világfalu Internet és/ vagy helyhez kötöttség Vass Tibor, költő Ember a kukán, tolibutik a fán ■ Két héten át találkoz­hatunk köztéri művekkel, képzőművészeti alkotá­sokkal Miskolcon. Hajdú Mariann mariann.hajdu@inform.hu Miskolc (ÉM) - Egy sima, egy fordított. Ennyit kér egy hölgy az arra járó lányoktól, asszonyoktól a Miskolci Galéria előtt, s néhány centinyi kötést nyújt át nekik. „Veszik a lapot”, és egy-egy sornyival hosszab­bítják az elkezdett munkada­rabot. Vajon gondolják-e, hogy public art részesei lettek? A hölgy ugyanis Bulyovszky Lil­la, az Eszterházy Károly Főis­kola hallgatója, aki tavasszal küldte be ötletét a Galéria által kiírt pályázatra, és ő is a nyer­tesek között volt. Az elkövetke­ző két hétben - amíg láthatják az érdeklődők a köztéri műve­ket - találkozhatnak vele a mis­kolci belvárosban. És ha ellopják? Mint ahogy mi is, amikor a public-art művek szemrevéte­lezésére indulunk. Nagy Szil­viát, a Miskolci Galéria mun­katársát kértük fel tárlatveze­tésre, bíztunk benne, szívesen vállalja gyakorlásként (így is volt), hiszen tart még a követ­kező napokban. A Galériából az Erzsébet tér felé haladunk. Szilvia közben magyaráz, a Magyar Művelő­dési Intézet és Képzőművésze­ti Lektorátus public art prog­ramja valósul meg az idén (is) Miskolcon. Emellett a Galéria is kiírt pályázatot köztéri művek­re, a kétféle pályázatra született alkotások láthatók most együtt Miskolcon. Az Erzsébet téren, a Kossuth szobor előtt férfi és női láb­PUBLIC ART A Public art kifejezés köztéri műve­ket jelent. Üzenetük, hogy azok is jussanak a kulturális javakhoz, akik életének nem része a művészet. A public art valójában „kulturális gondolkodás", egyfajta demokra­tikus gesztus, miszerint minden­kinek része lehet benne. (Töm­pe Péter megfogalmazása, aki­nek tavaly novemberben láthat­tuk köztéri művét Miskolcon.) Fahasábokból készült a műalkotásnak szánt, de ülőbútorként is használható kanapé (Fotók: Ádám János) nyomok. Tánclépések, jut róla eszünkbe, s Szilvia mondja is a címét: Local tangó, Sándorfi Zoltán alkotása.- Nem fél az alkotó, hogy ellopják a művét? - kérdezzük, amikor látjuk, nincsenek rög­zítve a tér kövéhez.- Az is beleférne - válaszol­ja Szilvia. - Előfordulhat, hogy rálépnek, összekeverik a lábnyo­mokat. De miért ne tehetnék? A public art így hat. Egyébként nem jellemző, hogy megron­gálnák az alkotásokat. Tavaly több köztéri művet állítottak ki Miskolcon, a helyiek elfogad­ták, vigyáztak rájuk. Kell, hogy bizalommal legyen a művész az emberek irányába... Ötszáz kilós kanapé Tovább megyünk. A Városház téren a kukákat érdemes megfi­gyelni, pici fonott emberkék lóg­nak rajtuk, Kiss Nóra műve. Az utca túloldalán, a második pla­tánfán hatalmas „madárváros”, Árki Tibor, Kovács Gábor alko­tása. Böngésszük a feliratokat, van ott minden, egy „embervá­ros” mintájára: Tolikozmetika, Kukacfarm, Fizetős WC, Műka­rom- és tolibutik, ingatlanköz­vetítő.- Honnan tudhatjuk, hogy public art, amivel találkozunk, s nem csak valaki tréfál velünk? - kérdezzük Szilviát.- A gondolatiság teszi műkö­dővé - magyarázza. - A legegy­szerűbb dolog is lehet fantaszti­kus. Mint ez itt a fán: egy frics­ka az embereknek: a madarak és az ő világuk párhuzamba állítása. Irány a Hősök tere. Egy labi­rintust látunk (Balázs Mariann műve), mivel árnyékot nyújt, egy ff .................. Kell, hogy bizalommal legyen a művész az emberek irányába... Nagy Szilvia ...........................................ff fiatalember fészkelte be magát a tövébe. A következő állomás a Szinva terasz, ahol a maros­vásárhelyi Szőcs Tamással is találkozunk. Épp akkor helye­zi el művét a Szinvába: egymás kezét szorongató nő és férfi szi­luettje, mintha közös öngyilkos­ságuk utáni helyszíneléskor raj­zolták volna testük körvonalát a vízbe.- Őt a hely ihlette meg - súgja Szilvia. - A Szinva-hídra rögzí­tett sok-sok lakat: a szerelmesek szokása ez Miskolcon. Tamás a patakban áll, onnan magya­rázza, az installáció része lesz még egy szárnyas guminő, pici angyalok, és egy ajtó, amihez pukkasztófólia-út vezet kifejez­vén, a városi gátlásokból kitörő út mennyire törékeny, s a kijára­ton még csak kilincs sincs... Közben mutat a másik olda­li műre is nevetve - a Szinva- hídról felöltöztetett székek, búto­rok lógnak (Kiss Nóra műve) - s mondja, nemrég rakták ki, de már ellopták róla a cipőt. A Szinva-teraszon a kiállítás végéhez érünk. Meg is pihenünk egy fakanapén (Kovács Kolos Márk ötszáz kilós munkája), meglepően kényelmes. Mellet­tünk két középiskolás, Szilvi és Dávid. Kérdezzük, tudják-e, hogy egy „public art”-on ücsör- günk. Csodálkoznak, s vissza­kérdeznek, akkor minden az-e, amit a városban láttak. Igenlő válaszunkra nevetnek. Tetszik nekik a dolog, s ez a lényeg... Mi lett a betonhímzés sorsa? A Hősök terén nem talál­juk a betonhímzést, erről a köztéri műről (Imre Mariann műve) pedig lapunk is beszá­molt. (Arról, hogyan készítet­te sok miskolci asszony, hogy a fonalak babakocsinyomokat mintázzanak.)- Nem engedte az önkor­mányzat, hogy felszedesse a művész a betonkockákat a téren, s néhány hétre a „hím­zetteket” tegye le helyette. A Galéria udvarára került így a mű - jegyzi meg Szilvia. Azt meg már mi, hogy kér­déses, ott eléri-e azt a hatást, amit a Hősök terén ért volna el. Sok-sok ember több hóna­pos munkája veszett kárba... Miskolcról az Oscar-díjig jutott... ■ Az Oscar-díjas Kevin Macdonald mesélt nagyapjáról az idei CineFesten. Miskolc (ÉM - KHE) - „Már akkor ismertem Kevin Macdonaldot, amikor még csak Pressburger Imre uno­kája volt. De azóta ő maga is híres filmrendező lett” - vezet­te be azt a beszélgetést Rónáid Bergan brit filmtörténész és kri­tikus, mely a CineFest kereté­ben Pressburger Imrére, a mis­kolci származású, de Angliában alkotó, Oscar-díjas filmrendező­re emlékezett. A meghívott ven­dég pedig Pressburger unokája, Kevin Macdonald volt, maga is Oscar-díjas rendező, aki emlé­keit osztotta meg a közönséggel. Beszélt nagyapja munkásságá­ról, filmjeiről, életútjáról. Szerette a hasát Csak néhány történet:- Nagyapán nagyon szeret­te a hasát. Ha elmentem hoz­zá, mindig magyaros ételek­kel kínált, és úgy emlékszem rá, hogy idős, alacsony ember volt, egy kis, szalmatetős ház­ban lakott. Sokat mesélt nekem Miskolcról, Prágáról, Berlinről, Stuttgártról... azokról a városok­ról, ahol élt. Nekem ezek a törté­netek egzotikus világot festettek. Amikor meghalt, megnéztem a filmjeit, és azokat személyes­nek éreztem, hiszen ismertem azt, aki készítette őket. 1992-ben eljöttem Miskolcra, elkezdtem mozikba járni, mert azelőtt nem igazán érdekelt a filmkészítés. Húsz film Pressburger Imre, vagy ahogy Angliában ismerték Émeric Pressburger Michael Powell- lel dolgozott együtt, nem keve­sebb, mint húsz filmet alkottak közösen. Kettejük kapcsolatára Macdonald így emlékezett:- Teljesen eltérő személyisé­gek voltak, de mégis évekig dol­goztak együtt sikeresen, szin­te testvérek voltak. A társasá­gi életben is együtt mozogtak. Nagyapám egyszer úgy jelle­mezte a kapcsolatukat: olyan volt ez, mint a házasság, csak nem volt benne szex. Természe­tesen vitáktól, veszekedésektől sem volt mentes az együttlétük, egyszer úgy volt, hogy el is vál­nak útjaik, de aztán mégis foly­tatták. Pénzt azonban soha nem tudtak csinálni a filmjeikből, úgyhogy szinte a semmiből kel­lett megélniük. A ’70-es években kezdtek felfigyelni filmjeikre, a ’80-as években pedig már komoly érdeklődésről beszélhetünk. Az alkotópáros politikai nézetéről azt mondta Macdonald: mind­ketten humanista konzervatí­vok voltak, példaképük pedig Churchill volt. És ami még közös volt bennük: szerették a balettet és az operát. Pressburger Imre dijai 1942 - 49. szélességi fok, Oscar-díj a legjobb eredeti tör­ténet kategóriában 1949 - Piros cipők, Oscar jelö­lések több kategóriában. 1951 - Hoffmann meséi (zenés film), rendkívüli díj a cannes-i filmfesztiválon, megosztva Michael Powell-lel Nem esett messze... Miskolc (ÉM) - Pressburger Imre lányá­tól, Angélától származó unokái neves filmkészítők lettek. Andrew Macdonald olyan filmek produce­re, mint a Trainspotting (1996), Kevin Macdonald pedig Oscar-díjas doku- mentumfilm-készítő lett. Kevin írt nagyapjáról egy életrajzot, valamint meg is filmesítette életét,, egy dokumentumfilm kere­tében, The Making of an Englishman címmel, 1995-ben. Kevin Macdonald (balra) és Bíró Tibor fesztiváligazgató (Fotó: Bujdos Tibor) ' S

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom