Észak-Magyarország, 2009. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-13 / 189. szám

2009. augusztus 13., csütörtök ÉSZAK AKTUÁLIS /3 NÉZŐPONT Széna, vagy szalma? Szaniszló Bálint balint.szaniszlo@inform.hu A szerencsi szalmaeró'mű körüli elmúlt évekbeli adok-kapokra visszatekintve - és a mostani nyilatkozatokat tekintve, fogal­mam sincs arról, hogy szénának, vagy szalmának, azaz jó bírnék, vagy rossz hír­nek tekintsem azt, hogy a szaknatóság - eleget téve a kívánalmaknak - felülvizsgál­ta a komplexum engedélyét és - végülis - ismét megadta azt a beruházó számára. Ez azt jelenti, hogy - amennyiben elhárulnak a pénzügyi akadályok - akár már ősszel elKezdó'dhet - pontosabban folytatódhat - az erőmű építése. Persze egy „kiskapu" - a bírósági felül­vizsgálat -lehetősége még adott és a szal­maerőmű ellenzői - nem is kevesen - reménykednek is ebben, de ezúttal ez már nem „halasztó hatályú" intézkedés. Azaz lehet bátran építkezni... A nyilatkozatokból az is látszik, hogy a jelenlegi helyzet nem megoldást hozott, hanem olajat öntött a tűzre és sejtelmem sincs, hogy merre van az a „tűzoítókészülék", amely elolthatná a lángokat. Persze azért megrögzött optimista (is) vagyok és olyan vízióim vannak, hogy lesz egy olyan fehér, zöld, vagy akármilyen szí­nű és formájú asztal, amely köré oda lehet ültetni a Tokaj-Hegyalján élő, a Tokaj- Hegyaljáért felelősséggel érző embereket. Akik aztán úgy állnak fel az asztal mellől, hogy mélyre ássák a csatabárdot és elhatá­rozzák: a jövőben közösen munkálkodnak tovább a világörökséghez is tartozó térség szebb jövője érdekében. MEGKÉRDEZTÜK Szepessy Zsolt Baracskai László Galambosi Imre Ön támogatja a tervezett szalmaerömű felépí­tését Szerencsen? „Mindenképpen támogatom a projektet. Biztos forrás­ból tudom, hogy az erőműből kiszálló „zöldfüstnek" környezetkárosító hatása nincs. A cukorgyár bezárásá­ból adódó munkahelyhiány pótlására pedig nagysze­rű lehetőség lenne" - válaszolt kérdésünkre Szepessy Zsolt, monoki polgármester. „Én személy szerint ellen­zem az erőmű megépítését. Alkalmatlannak tartom a kiválasztott helyet, hiszen ezzel csak Tokaj imázsának rontása érhető el. Másrészről felháborít, hogy a zöld­áram ára sokkal magasabb, és a különbözet kiegyen­lítése is a fogyasztókat terhelné" - osztotta meg véle­ményét Baracskai László, Tárcái polgármestere. „Sem az ellenző, sem a támogató oldal mellett nem foglalok állást. Megfelelő tudás hiányában inkább a szakembe­rekre bízom a döntést" - tartózkodott Galambosi Imre, Mád polgármestere. „Egyetlen problémám a térségi béke megbolygatásával van. Akármennyire is jövedel­mező egy ilyen beruházás, folyamatosan konfliktusokat generálna a támogató-ellenző települések közt, és ez nem éri meg" - mondta Májer József, bodrogkeresztúri polgármester. „Feleslegesen fújták fel ezt az ügyet. Az üzem nem károsítaná a szőlőket, és a borok sem len­nének gyengébb minőségűek. Aggodalomra egyedül az utak terhelése adhat okot" - fejtette ki álláspont­ját Valter József, Bodrogkisfalud polgármestere. Osika József, Tállya polgármestere többszöri telefonos meg­keresésünkre mindannyiszor ugyanazt üzente titkárnő­jével: nem kiván nyilatkozni a témában. Májer József Valter József Osika József VILLÁM VOKS Ön egyetért a Szociális Kártya bevezetésével? Szavazók száma: 515 2009. 08. 12. 19.30 óra Igen 93,40% Következő kérdésünk: Ön támogatná-e a Szerencs­re tervezett szalmaerömű megépítését? ■; www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. „A missziója, hogy ártson..." ■ A szerencsi szalma- erőműről újabb határo­zat született: pozitív a beruházó számára. Szántó Rita rita.szanto@inform.hu Miskolc, Szerencs, Buda­pest (ÉM) - Az Országos Kör­nyezetvédelmi, Természetvé­delmi és Vízügyi Főfelügyelő­ség 2007 decemberében hozott egy határozatot: működtetésre ff ....................... Minél előbb induljon a beru­házás, hiszen ez az itt élőknek munkahelyet biz­tosítana... Rónavölgyi Endrémé ' \ :J ^ ..................ff vonatkozó egységes környezet- használati engedélyt adott a sze­rencsi szalmaerőművet építtető BHD Hőerőmű Zrt.-nek. A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biz­tosa, dr. Fülöp Sándor kifogást emelt ezen határozat ellen, és kérte a hatóságot, vizsgálják felül, majd tekintsék semmis­nek az engedélyt. A felülvizsgá­lat megtörtént, a megsemmisí­tés nem, a főfelügyelőség ugyan­is újra mindent rendben talált. Mit szólnak az érintettek? Törvényes volt- Reméltük, hogy ez a döntés születik, hiszen korábban már a megyei főügyészség is vizs­gálta az ügyet, ők sem találtak semmilyen kifogást - mondta lapunknak Rónavölgyi Endréné, Szerencs polgármestere. Hoz­zátette: szeretné, hogy minél előbb elindulhasson a beru­házás, hiszen ez az itt élőknek munkahelyet biztosítana. - Sze­rencsnek és környékének ebből a szempontból is nagyon fontos lenne, hogy megépüljön a szal­maerőmű - hangsúlyozta a pol­gármester. Éppen ezért sajnál­ja, hogy az engedélyeztetés után 2 évvel sem kezdhették meg a beruházást, szakmai és politi­kai támadások miatt - jelentette ki. Hangsúlyozta: az erőmű min­den törvényi feltételnek megfe­lel, ezért is tartom furcsának, hogy az ombudsman az ellen­zők mögé állt. Neki inkább segí­Tüntetés is volt Szerencsen az erőmű ellen(Fotó: ÉM-archív) tenie kellene egy munkahelyte­remtő beruházás megvalósulá­sát - tette hozzá. Hujber Ottó, az erőművet épít­tető zrt. ügyvezető igazgatója is osztozott a szerencsi polgár- mester örömében, mint mond­ta: „A mostani döntés érteimé­Lesz-e még felülvizsgálat? Dr. Fülöp Sándort, a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosát is szerettük volna megkérdezni a főfelügyelőség legutóbbi határozatáról, de saj­tóosztályán azt az informáci­ót kaptuk, hogy csak augusz­tus 24-e után tud kérdéseink­re válaszolni. Többek között arra, hogy él-e a felülvizsgá­lati lehetőséggel? A Kulturális Örökségvé­delmi Hivatal elnöke, Mezős Tamás azt nyilatkozta, hogy számított erre a döntésre, az általa vezetett hivatal véle­ménye azonban nem válto­zott. Mint ismert: a Kultu­rális Örökségvédelmi Hiva­tal megrendelésére az ÖKO Zrt. készített, akadémikusok által lektorált komplex világ- örökségi hatástanulmányt. Ez alapján készült el a Magyar Állam részéről az UNESCO- hoz benyújtott, a Tokaji Tör­ténelmi Borvidék Kultúrtáj állapotmegőrzéséről készí­tett jelentés. EGY VÉLEMÉNY Már csak emleK... Szerencs számára a tavaly végleg bezárt évszázados cukorgyár is csak emlék.Á városvezetés munkahelyteremtő beruházásokkal szeret­né pótolni a kieset lehetőségeket. (Fotó: ÉM-archív) ben, amelyet alapos felülvizsgá­lat előzött meg, bebizonyosodott, hogy a korábbi engedély is törvé­nyes volt.” Mit szól ahhoz, hogy az ombudsmannak felülvizsgá­lati lehetősége van a határozat­tal szemben? „Aki ártani akar, az biztos, hogy minden lehető­séget megragad, hogy ezt meg­tegye. Az egészben a cinizmus az, hogy a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa akarja kivenni a kenyeret a jövő nem­zedékének a kezéből. Úgy tűnik, neki ez a missziója, hogy ártson, hogy elbizonytalanítsa a finan­szírozó bankokat” - válaszolta. A beruházás várhatóan szeptem­ber végén, október elején meg­kezdődhet, amennyiben sikerül a banki finanszírozást elrendez­ni - tájékoztatott az ügyvezető. Májer János, Tokaj polgármestere, a Tokaji Borvidék Világ- örökségi Egyesület elnöke: „Az oktatási és kulturális miniszter megtartotta a szavát. Hiller István miniszter úr már 2008. február 13-án, Róna­it völgyi Endrénének, Szerencs város polgármesterének írt levelében ígéretet tett arra, hogy megoldja Tokaj-Hegyalján a szalmatüzelésű erőmű építésének ügyét. Nos a hét év alatt először sikerült a kormánynak, illetve egy miniszternek az egyik ígé­retét megtartani, ha csak a civilek és borászok nem lesznek résen. A kor­mánynak jól jött, hogy nem történtek előválasztások, most minden erő­vel azon van, hogy azokat a környezetkárosító intézkedéseket végrehajtsa, hogy nyilvánvalóan tönkre tegye az világörökségi nagy múltú Hegyalját. Ne legyenek illúzióink, nem a munkahelyteremtésről van szó, hanem óriá­si pénzek - negyven milliárd forint megmozgatásáról. Ehhez adja a nevét a szakértői kormány. Monokon már megkapták járandóságukat ■ Most már semmi akadálya nem lehet a monoki cigánygyerekek iskolakezdésének. Monok (ÉM - SZP) - Mint tegnapi számunkban beszá­moltunk róla, kedden délelőtt kisebb csoportosulás alakult ki a monoki polgármesteri hiva­tal környékén, mert híre ment, hogy a beiskolázási támogatá­sokat csak részben fizeti ki az önkormányzat azoknak a szü­lőknek, akik korábban elha­ff ................................. Húsz éve ezek az emberek még szerényen kértek, ma már követel­nek. Szepessy Zsolt nyagoltan, tetvesen vagy rend- szertelenül járatták iskolá­ba a gyerekeiket. Az ad-hoc demonstráció időpontjában dr. Lengyel Gábor, Monok jegyzője és Szepessy Zsolt polgármester nem volt a településen. Lengyel Gábor délután, telefonon tudat­ta munkatársunkkal, hogy min­den jogosult megkapja a neki járó összeget, gyerekenként 5800 forintot. Szerdán reggel Szepessy Zsolt polgármesterrel vettük fel a kap­csolatot, aki elmondta, a jogo­sultak felvehették az őket meg­illető segélyt, majd a rögtön­zött demonstrációval kapcsolat­ban kifejtette: „Húsz éve ezek az emberek még szerényen kér­tek, ma követelnek. Ha hagy­juk, el fog jönni az az idő, ami­kor már elvesznek”, majd felve­tette a sokakat érdeklő kérdést: „Vajon miért van az, hogy a társa­dalomnak mindig csak az a szűk rétege tartja a markát, amelyik még nem teremtett, nem tett le az asztalra semmit, amikor olyan idős emberek, akik a háború, a forradalom után újjáépítették az országot és minimális nyug­dijukból tengődnek, soha nem háborognak?” Kártyacsata Szepessy Zsolt a Monokon elsőként bevezetendő, a szé­lesebb nyilvánosság előtt ma debütáló szociális kártyával kapcsolatos álláspontját is meg­osztotta munkatársunkkal: „Az elmúlt húsz évben egyre többet és többet ígértek és adtak ezeknek az embereknek - tette hozzá Szepessy Zsolt -, és ma már ott tartunk, hogy semmi sem elég. Belátható, hogy már feléltük azokat a tartalékokat, amikből finanszírozni lehetne a jelenlegi szociális rendszert, és most, hogy a válság miatt a for­rások csökkennek, ki kell jelen­teni, hogy ezt ebben a formájá­ban többé nem tarthatjuk fenn. Aki öreg, beteg, nem tud gondos­kodni magáról, azt a mostani­nál is nagyobb mértékben kell támogatni, de aki tudna dolgoz­ni, mert egészséges és erős, az ne otthon üljön, hanem gondos­kodjon magáról, a családjáról, és igyekezzen vissza is adni a közösségnek. Olyan rendszert kell kidolgozni, ami támogatja az önkormányzatok segélyezési céljait, és erre a szociális kár­tya megfelel. így ellenőrizhető­vé válik a segély felhasználása, és a pénz nem vándorol a bögre­csárdákba, nyerőgépekbe vagy az uzsorások zsebébe. Arra a felvetésünkre, hogy a szociális kártyával megvá­sárolt élelmiszert el lehet adni, Szepessy Zsolt kifejtette: mivel a segélyezett így a kapott támo­gatásnak legfeljebb a feléhez jut hozzá, el fog gondolkodni rajta, hogy megéri-e a gyerekei elől az ételt? A kártyarendszer a pol­gármester szerint azért is jó, mert segítségével könnyebb lesz felderíteni a visszaéléseket.” Nem menekül, szabadságon van A helyiek úgy tudták, a szociális kártyát a rezsifize­tésen és az utazáson kívül két helyi üzletben lehet majd fel­használni, de Szepessy Zsolt elmondta: ha a rendszer bein­dul, 16 ezer helyen fogadják majd el a kártyát, természete­sen a támogatást nyújtó célja­inak megfelelő cikk vásárlá­sa esetén. Több hírportálon az jelent meg, hogy a „tünte­tés miatt” a polgármester és a jegyző elmenekült Monokról, Szepessy Zsolt leszögezte: ez nem igaz, mert Lengyel Gábor a múlt héttől szabad­ságon van, ő pedig már két héttel ezelőtt lefixálta a ked­di találkozóit. Nincs félniva­lója ezektől az emberektől, hiszen az ő érdekeiket szol­gálja a szociális kártya beve­zetése, ugyanis ezzel az uzso­rások vitorlájából is kifogják a szelet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom