Észak-Magyarország, 2009. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-04 / 181. szám

2009. augusztus 4., kedd ÉSZAK ÓZD ÉS KÖRNYÉKE /8 ÉM-PORTRÉ Kijutott jóból-rosszból Sajónémeti (ÉM - Kerékgyártó Mihály) - Alvégi Kálmán (67) előrebocsátotta: szívesen beszélget velem, de csak ha „nagybetűkkel” beszélek hozzá.- A bal fülemre már gyermek­koromban sem hallottam egy­általán, de akkor még jó volt a jobb. Sajnos így se vettek be katonának. Az egri születésű férfi életét sorolja:- Édesanyám gyári munkás volt, apukám a vasútnál szolgált. Hárman vol­tunk testvérek. Az általánost Egerben kezd­tem, Miskolcon fejeztem be. Nem tanultam tovább, elmentem dolgozni a ládi fűrészüzem­be, amit mi csak fagyárnak neveztünk. A magasabb fizetésért 24 év után Kazincbarci­kán helyezkedtem el, bányász szállítómunkás­ként. Megházasodtam. Sajnos az első gyerme­künk meghalt, de jött Mária és István. Időköz­ben Sajónémetibe, a vízműhöz kerültem dol­gozni. Kálmánnak jóból is, rosszból is kijutott. Ez utóbbiakat sorolja: infarktus miatt leszázalé­kolták. A jobb füle is romlani kezdett. S a leg­fájóbb:- A feleségem 46 évesen meghalt. A testvére­im sem élnek már. Egyedül maradtam. Azaz nem egészen: gyermekei családot alapí­tottak, s már összesen öt unokával ajándékoz­ták meg. Mindannyian Bánrévén laknak. Alvégi Kálmán otthonában már csak néhány tárgy idézi valamikori hobbyját.- Szívesen pepecseltem üvegfonással. Ren­geteg üveget befontam színes robbantóvezeték­szigetelővel. Sokat eladtam, sokat elajándékoz­tam. Csak párat tartottam meg emlékbe. S hogy most mivel telnek napjai?- Nézem a televíziót, de nem a politika érde­kel. Időnként elmegyek különböző klubokba. Jó egy kicsit közösségben lenni. Alvégi Kálmán Megint hozták magukat. Két éremmel és számos értékes“nelyezés- sel zárták az ózdi egyesület kisebbjei az idei országos úszóbajnokságot. Képün­kön a bronzérmes ózdi váltó. (Fotó: m. e.) Szebb, korszerűbb környezet ■ Több százmillióból három éven belül meg­újul Putnok valamennyi oktatási intézménye. Putnok (ÉM - Fónagy István) - Tavaly kezdődtek és jövőre fejeződnek be azok a munkála- tok, amelyek során Putnok két óvodáját és két általános isko­láját is felújítják. A több száz­millióba kerülő beruházástól jelentős energiamegtakarítást is remélnek. Pár évvel ezelőtt a patinás Serényi László Általános Isko­lában már végeztek korszerű­sítési munkálatokat, amelynek második ütemét ez év őszén kez­dik, és jövőre fejezik be, tudtuk meg Tamás Barnabás polgár- mestertől. Az infrastrukturális FORRÁSOK A Serényi Iskola felújításának költsége 198 millió Ft; ebből 15 százalék önkormányzati önrész. A Péczeli József ÁMK felújítására az Önkormányzati Minisztérium pályázati támogatása 10 millió Ft, önkormányzati önrész: 22,6 millió Ft.______________________________ A Móricz Zsigmond úti tagóvo­dára nyert állami támogatás 10 millió Ft, önkormányzati önrész: 7 millió 400 ezer Ft. Utolsó külső simítások (Fotó: Fónagy István) fejlesztés, valamint az eszköz- beszerzés jórészt állami támo­gatásból valósul meg. Régóta váratott magára A polgármester szerint több évtizedes lemaradást pótol a város, mert például a Péczeli József Általános Művelődési Központ (ÁMK) korszerűsítésé­re több mint harminc éve - meg­építése óta - nem tudtak állami támogatást szerezni. Ebben az évben viszont sikerrel pályáztak, így lesz miből elvégezni a külső felújításokat, a nyílászárók cse­réjét; néhány, már halaszthatat­lan javítást el is végeztek. Amel­lett, hogy megszépült a művészeti iskolát is működtető intézmény, jelentős energiamegtakarítást eredményezhet az ajtók, az abla­kok cseréje, valamint a külső falak hőszigetelése. A Soldos Emília Óvoda egyik tagintézményének már befejeződött a korszerűsíté­se, a Móricz Zsigmond úti tag­óvodára most költenek 17 mil­lió 400 forintot. Ebből tízmillió forint állami támogatás, a töb­bit a város kasszájából fedezik, hogy elvégezhessék a nagyobb­részt energiamegtakarítást szol­gáló munkákat. A szülők és a pedagógusok kérését figyelem­be véve egy új csoportszobát és tornaszobát is kialakítanak az intézményben. Elkészül a sétálóutca A város csinosítása a közeljö­vőben tovább folytatódik, mert - megőrizve a gömöri kisvárosi jelleget - a következő évben hozzákezdenek Putnok belvá­rosi részének a rehabilitációjá­hoz, melynek során befejeződik a sétálóutca kialakítása, amely­től nem titkoltan az idegenforga­lom fellendülését várják a hely­99 ............. Az állami támo­gatás révén töbl évtizedes lema­radást pótol a város. Tamás Barnabás ...............................................n béliek. A város vezetője szerint ehhez is minden pályázati lehe­tőséget megtagadnak, számíta­nak az európai és a hazai forrá­sokra, mert az önerőhöz jó fel­tételt biztosít az időben kibocsá­tott kötvény. A cél: megtartani a rendőröket ■ Lakásvásárlási és -fel­újítási támogatással próbálják megtartani Ózdon a rendőröket. Ózd (ÉM - ME) - A megyé­ben a legnagyobb létszámhiány­nyal küzd nap mint nap az ózdi rendőrség. Az állományból most is legalább tíz fő hiányzik. A városi kapitány kezdeményezé­sére, a helyi önkormányzat anya­gi segítségével idén is meghirdet­ték azt a támogatási rendszert, amelynek megtartó ereje lehet a rendőrök körében. 7,5 millió forintot oszthat szét az a négytagú bizottság, amely elbírálja a benyújtott pályázato­kat. Lakásvásárlás esetén brut­tó 1 millió, felújításra 500 ezer forint igényelhető. A képviselő- testület legutóbbi ülésén módo­sították a rendeletet, a korábbi 5 esztendővel szemben mostantól 3 év szolgálati időt kell vállalni­uk azoknak, akik részt vesznek a pályázatban. Nagy az adóvonzat- Azért kértük a módosítást, mert a megítélhető összegnek 36 százalékos adóvonzata van, így pedig a nettóban kiutalha­tó pénz már nincs arányban a EGY TÁMOGATOTT Gátsik Attila szá­zados megkapta a letelepedési támo­gatást, amiből a meglévő lakásán végezhet el némi felújítást. Nem szándékozom elhagyni a várost, ezért nyugodtan írtam alá a továb­bi három esztendős munkavégzés­ről szóló szerződést - árulta el Gátsik Attila. - A félmilliós bruttó összegből ahogy számoltam 320 ezret kapok majd ki, ebből pedig a meglévő panellakásom fürdőszobáját szeret­ném rendbe hozni. Ahogy néztem az anyagárakat, nagyjából elég lesz rá a pénz. Jó ötletnek tartom ezt a kez­deményezést, mert biztos, hogy van megtartóereje, ami Ózd és a közbiz­tonság esetében nagyon fontos. korábban általunk elvárt továb­bi munkavállalással - tudtuk meg dr. Varga Lászlótól, Ózd rendőrkapitányától. - Jobbára felújításra adják be az igénye­ket, csak elvétve találkozunk olyannal, aki ingatlanvásár­lásra fordítaná a pénzt. Voltak ugyan más városból is érdek­lődők, de alapvetően a jelen­leg állomány tagjai szeretnék igénybe venni a lehetőséget. Ez nem baj, mert korábban többen tervezték, hogy áthelyeztetik 99 ............... Talán ennek a támogatási for­mának is van némi szerepe benne. Dr. Varga László ...............................................99 magukat a fővárosba vagy a Dunántúlra, most az elvándor­lási kedv alábbhagyott. Talán ennek a támogatási formának is van némi szerepe benne - tet­te hozzá a kapitány. Egy pályamunka részlete Putnoki képek Putnok (ÉM - Fónagy István) - A huszonegyedik század leg­elejének pillanatait örökítteti meg Putnokról és a Sajóról az a fotó- és filmpályázat, amelyet a Gömöri Nyár rendezvénysoro­zata keretében hirdetett meg a Péczeli József Általános Műve­lődési Központ. A megadott határidőig több mint száz fel­vétel érkezett a szervezőkhöz. A zsűriben lapunk korábbi mun­katársa, Laczó József, valamint jelenlegi kollégánk, Ádám János is helyet kapott. Az ünnepélyes eredményhirdetés augusztus 14-én lesz. IX. GÖMÖR-YORNAl FESZTIVÁL: Gömörszőlősi nap SIKER HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Fiedler Ottó Sportegyesület, Ózd A Béka-Delfin korosztály legjobbjai Hódmezővásárhe­lyen találkoztak, ahol a két nap során közel hatvan egye­sület mintegy hétszáz versenyzője mérte össze az ere­jét. A Fiedler Ottó Sportegyesület legjobbjai közül Elek Liliána egy ezüst, a 4 x 50 méteres gyorsváltó pedig egy bronzérmet szerzett. Scifter Tamás és Nagymengyi Péter edzők elégedettek lehettek a gyerekek teljesítményé­vel, hiszen a fiatalok ismét kitettek magukért. A Béka-Delfin Seregszemle ózdi vonatkozású ered­ményei:_________________________________________________ Elek Liliána (2000): 2. 100 m mell, 4x50 m béka leány gyorsváltó: 3. Fiedler Ottó SE (Bártfai Csenge, Sípos Brigitta, Benda Rebeka, Csobod Amina). László Fruzsi­na (1999): 4. 400 m gyors, 5. 100 m gyors, 14. 200 m vegyes. Fiedler Ottó SE: 6. 4x50 m delfin lány gyors­váltó, 6. 4x50 m delfin lány vegyes váltó (Ádám Rebe­ka, Elek Liliána, Sződi Cintia, László Fruzsina). Vitális Dávid (2001): 7. 50 m mell, 11. 100 m gyors, 13. 50 m gyors. László Ádám (1999): 10. 100 m mell. Fiedler Ottó SE: 11.4x50 m béka fiú gyorsváltó (Vitális Dávid, Elek Roland, Kubis Gergő, Taraczközi Gergő). Bártfai Csenge (2001): 13. 50 m mell. Csobod Amina (2001): 14. 50 m hát, 15. 50 m mell. Taraczközi Gergő (2001): 14. 50 m hát. A Városról városra rovatban holnap Mezőkövesdről, valamint a környékbeli településekről szóló írásokat olvashatnak. Gólyafiókok a Zöld Sziget játszóházban (Fotók: Várnagy Dávid) A MÜÚT Gömörszőlösön Egy napra benépesült Gömörszőlős 33 fokos láncing ■ Nevéből kima­radt megyénk, ám leg­alább fesztiválja van Gömörnek és Tornának! Gömörszőlős (ÉM - Vár­nagy Dávid) - Július 29-én ren­dezte meg a falu önkormányza­ta, a Tompa Mihály Gömöri Kul­turális Egyesület és az Ökológi­ai Intézet Alapítvány Oktatóköz­pontja a IX. Gömör-Tornai Fesz­tivál gömörszőlősi napját. A csű­rök között, a szabadtéri múzeum kertjében „családbarát” progra­mok várták látogatóinkat. Sok látogatónkból előbújtak a kézmű­ves hajlamok. A nagy csűrben előbb a MŰÚT folyóirat irodal­mi délutánján vehettek részt láto­gatóink, majd A helység kalapá­csa a dunaszerdahelyi Epopteia Színházi Társulás előadásában szerzett egy derűs órát nézőinek. Az Esztenás táncháza idén sem maradt el, a csillagászati megfi­gyelő túra éjfélig is eltartott. A helység kalapácsa (s hangulata)

Next

/
Oldalképek
Tartalom