Észak-Magyarország, 2009. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-26 / 199. szám

2009. augusztus 26., szerda ÉSZAK Londonban jártak a nyékládházi diákok Nyékládháza (ÉM) - Élményekkel teli hetet töltöttek a nyékládházi Kossuth Lajos Álta­lános Iskola angol tagozatos diákjai Angliá­ban, közelebbről Londonban. A csoport szál­lása a város központjában, a híres Hyde park mellett volt, innen indultak a diákok minden nap városnézésre. Látták többek között a Bri­tish Múzeum egyiptomi kiállítását, voltak a Madame Tussaud panoptikumban, és a fiúk nagy örömére eljutottak a Chelsea FC boltjába is. Á gyerekek természetesen a nyelvet is gya­korolták, hiszen London nevezetességeiből már itthon felkészültek - természetesen angolul -, majd a helyszínen idegenvezetőként mutatták be egymásnak a híres épületeket, látványossá­gokat. Emlékkép Londonból. Élményekben gazdagon jöttek haza (Fotó: magánarchlvum) Romano Teatro Fesztivál szombaton a várban Miskolc (ÉM) - A miskolci székhelyű, Sze­gedi Dezső vezette, Miskolc város Nívódíjá­val kitüntetett Romano Teatro a szervezője- házigazdája az augusztus 29-én (szombaton), a Diósgyőri várban megrendezendő Romano Teatro Zenéá Színházi Fesztiválnak, amely­re a belépés díjtalan. A rendezvény szlogen­je: Roma és nem roma fiatalok egy szebb és derűsebb közös jövőért! A Romano Teatro Kamara Színház célja a fesztivállal, hogy a kultúra és a művészet segítségével közelebb hozza egymáshoz a mára már egyre inkább eltávolodott roma és nem roma fiatalokat, egyben tiltakozás a negatív sztereotípiák, rasszizmus, diszkrimináció ellen. A FESZTIVÁL PROGRAMI A 15.00 Megnyitó (Szegedi Dezső verscsokra) ____________ 15.15 4 Dance Club: József és a színes szélesvásznú álomkabát_______________________________________________________ 16.45 a Görömbölyi Népdalkor műsora__________________ 17.15 Sördöqök - klasszikus rockváloqatás_____________ 17.45 Pécsi Sándor Guruló Színház: Musicalváloqatás 18.45 a Nosztalgia duó műsora____________________________ 19.15 a Sirocko zenekar rockősszeállitása________________ 19.45 Miskolci Musical és Dalszínház: István a király 20.45 Romano Teatro Cigányzenekar_____________________ 21.45 Romano Teatro: Antigoné rockmusical___________ 23.00 Enjoy Nagy József Zámbó Jimmy­emlékműsora___________________________________________________ 23.30 Aroma Voice együttes _______________________________ 24.00 Finálé A Városról városra oldalon csütörtökön Sárospatakról és a környékbeli településekről olvashatnak. MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /5 Paneltűz: ma van a temetés ■ Nagy Kálmán és csa­ládja 200 ezer forintot adományozott az elhuny­tak hozzátartozóinak. Szabados GAbor szabados@inform.hu Miskolc (ÉM) - Ma temetik az avasi paneltűzben elhunyt asszonyt és két gyermekét. A temetés Szirmán lesz, 3 órától. Az elhunyt asszony sógornője, Szabó Ilona, az áldozatok hoz­zátartozói nevében keddenátvet­te a dr. Nagy Kálmán KDNP-s országgyűlési képviselő és csa­ládja által felajánlott 200 ezer forintos támogatást. Kártalanítást követel Dr. Nagy Kálmán és Kosztica Patrik, a miskolci közgyűlés pénzügyi bizottságának fideszes tagja sajtótájékoztatót tar­tott az avasi Fidesz-iroda élőtt. Ezen - többek között - elhang­zott: „Miközben a kormányoldal részéről a panelprogram óriási publicitást kapott, hiába figyel­meztetett többször a program hiányosságaira László Tamás fideszes országgyűlési képvise­lő. A tragédia nyomán megtört az emberek relatív biztonságér­zete, nemhogy nőtt, hanem csök­kent a felújított, mindenekelőtt a 2008 előtt felújított panellakás­ok értéke.” Minden részletre kiterjedő vizsgálatot egyben az ott élők teljes kártalanítását követeli a miskolci önkormányzattól dr. Nagy Kálmán. Hangsúlyozta: „Az önkormányzatnak alapvető kötelessége megteremteni a biz­tonságot.” A képviselő azt mond­ta: „A vizsgálati anyagot teljes terjedelmében tárják a nyilvá­nosság elé.” Támogatni a tűzvédelmet Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt másfél évben ez volt a negyedik, súlyos paneltűz az országban. Kosztica Patrik írásban is megfogalmazott kérdéseket tett fel, majd bővebben is kifejtette ezeket, utalva a birtokába jutott információkra, amelyek részben szemtanúktól származnak. Ezen információk - mint elhangzott - technológiai hibákról, hiányos­ságokról szólnak. A kérdések: „A miskolci önkormányzat műszaki ellenőri feladatokat ellátó cége képes-e ellenőrizni azt, hogy a panelprogram során a kivitele­zők maradéktalanul betartják-e, illetve betartották-e a technoló­giai előírásokat? Ki fogja megtéríteni az avasi lakosok számára azt az érték- csökkenést, amelyet a panel­program iránti lakossági biza­lomcsökkenés okozott? A városvezetés hajlandó-e a kormánynál lobbizni azért, hogy a panelprogram pályázati kiírá­sa a tűzvédelmi intézkedéseket is támogathatóvá tegye? A városvezetés hajlandó-e Újból egyharmad részarányban finanszírozni a panelprogramot azért, hogy a lakók tűzvédelmi szempontból biztonságosabbá tegyék a panelházakat?” Még várni kell az eredményre Van-e már vizsgálati ered­mény? - kérdeztük kedden Bódi Zoltán tűzoltó alezredes­től, a Miskolci Tűzoltóság szó­vivőjétől. Válaszában elmond­ta: az ÉMI-től (Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht.) írásban fogják megkap­ni az ott született vizsgála­ti eredményt, amit más vizs­gálatokkal - közöttük a tűz­oltóságéval - együtt elemez­nek. A vizsgálatok megálla­pításairól részletekbe menő­en fogják tájékoztatni a köz­véleményt. Moldova és a Napfényt ■ Szeptember 6-án, a Miskolci Régiségvásáron találkozhatnak Moldova Györggyel. Miskolc (ÉM) - Moldova György Miskolcról írt, hama­rosan megjelenő könyvéből a közelmúltban részleteket közöl­tünk. Több hozzászólás érkezett szerkesztőségünkbe. Ezek egyi­ke (név és cím a szerkesztőség­ben): „Az Önök augusztus 13-i, csütörtöki számában megje­lent egy cikk Moldova György városunkról írt riportkönyvé­ből, illetve -ről. A könyv tartal­ma, véleményünk szerint, erő­sen kritizálható, sok dolgot úgy tár elénk készpénzként az író, hogy nem végzett igazi feltárást, kutatást, nem kérdezte meg a szakma több képviselőjét, csu­pán járt-kelt, és ebből levonta a maga tanulságait, következte­téseit, számadatai pedig hibá­sak (pl. nem értjük, ki állította, hogy 800 hajléktalan él Miskol­con... Lehet, hogy több szakma­belit kellett volna megkérdezni, több intézményben.) Mindezeken túlmenően azonban a legfájóbb pont az, hogy egy olyan alapít­ványról állít valótlant, amelynek még a nevét sem tudja pontosan leírni a könyvében. Az említett alapítvány ugyanis az Életnek, és nem az éveknek kíván Nap­fénnyel szolgálni...” FIZETŐS PABK0LÓK LETTEK > j jjyyj j j j j j ‘j> j j j j j kj j j j s j j j j i»j-jí- jijjjjjjjjjj yjj jjjjjjsijjjjjjiiiii Július 1-jétöl az alábbi területeket vonták be - a közgyűlés döntésé értel­mében - Miskolcon a fizetöparkolási rendszerbe: Zöld zóna Technika Háza keleti oldal parkoló___________________________________________________ Corvin u. 13-19. sz. épület előtti terület ____________________________________________ Papszer 4 - 20, közötti szakasz_______________________________________________________ Toronyalja u, 13-63. sz. közötti szakasz (a 13-15. sz. előtti leállósáv is) Sárga zóna: Bulcsú u. - Lehel u. közötti névtelen utca, valamint a Bulcsú u. 17. - Szeles u. 7. sz. mögötti terület________________________________________________________________ Kis-Hunyad u. 59-63. sz. közötti szakasz___________________________________________ A Pallos utca, Pallos u.16. - Petőfi tér 1. sz. közötti szakasza, a Jókai u. 19.- 21. sz. közötti névtelen zsákutca, Jókai u. 17.-19. sz. közötti névtelen zsák­utca, Jókai u. 17. sz. Laborfalvi u. 2. sz. közötti névtelen zsákutca. Labor­falvi u. 2. sz. Pallos u. 18. sz. közötti névtelen zsákutca, Pallos u. 16.-18. sz. közötti névtelen zsákutca, Pallos 16. sz melletti, illetve a Jókai ABC mögöt­ti névtelen zsákutca____________________________________________________________________ Kis-Hunyad u. 16-50 épületek előtti parkolók_____________________________________ Reményi utca A tüzet a szellőzők is „szállíthatják" ■ Hivatalos végered­mény még nincs, a vita gyűrűzik a tragikus paneltüz körülményeiről. Miskolc (ÉM) - Hivatalos végeredmény még nincs, de a szakmai és nem szakmai vita gyűrűzik az avasi tragikus paneltűz okáról, körülménye­iről. Eleinte a hőszigetelő-rend­szert kiáltották ki sokan „bűnös­nek”, de mostanra ámyalódott a kép, és felvetődött, hogy vajon a belső szellőzőrendszernek milyen szerepe lehetett a tűz és a füst gyors tovaterjedésében. Lényegében összeköt Nem véletlen ez, hiszen az eddig ismert panelos tűzese­tekben szinte mindig fontos szerepet játszott a panelhá­zak közműaknája és a lakáso­kat külön is összekötő szellő­zők csőrendszere. A szellőző­rendszerek esetleges szerepé­ről kérdeztük Karczagi Gyulát - aki Miskolc város hivatalos kéményseprő közszolgáltatója, a Termoment Kft. ügyvezetője. A cég sok paneles szellőzőrend­szerrel foglalkozott már, mivel saját fejlesztésű, szabadalmazott szellőzőtisztító eljárását az egész országban alkalmazzák. Mint­egy tizenötezer lakáshoz tarto­zóan végeztek eddig tisztítást, és foglalkoznak a tűzbiztonsági szerelvények beépítésével is. Karczagi Gyula:- A konkrét eset részletes ismerete nélkül, általános­ságban elmondható, hogy a magyarországi panelházak úgy­nevezett gyűjtőszellőző rendsze­re tűz esetén a tűz gyors terje­déséhez jelentősen hozzájárul, a kialakuló kéményhatás révén. A keletkező forró gázok ugyanis először ezen az egyébként nem tűzálló, és sok éghető anyaggal érintkezésben lévő szerkezeten keresztül tudnak eltávozni. A hő és a nyílt láng így könnyeb­ben terjed át a felsőbb szintek­re. A rendszer egyébként lénye­gében összeköti az egymás felet­ti lakások légtereit. A szelepek cseréje...- Ha utólag beépítenek tűzgátló szerelvényeket, akkor minimalizálható ez a lehetőség, miután a tűzgátló szerelvények ff ................. A tűz gyors tér jedéséhez jelentősen hozzájárul, « kialakuló kéményhatás révén. Karczagi Gyula ........................................ff hő hatására lezárják a járatot, ezáltal késleltetik a tűz terjedé­sét. A tűzoltóság megérkezéséig és aktív tevékenységéig minden percnek nagy jelentősége van, azaz fontos a terjedés késlelteté­se. A tűzgátlóval ellátott szabá­lyozó szelepeket a lakás jelenle­gi szívószelepei helyére kell sze­relni, míg a gyűjtővezetékbe a hőre záró csappantyúkat lehet behelyezni. Mindkét eszköz hatásos. A lakásbeli szelepek cseréje ráadásul nagyon egysze­rű. A csappantyúk elhelyezése már bonyolultabb és jóval költ­ségesebb. Ha a szellőzőrendszer szennyezett, a probléma még nagyobb, miután a szennyező­dés maga is éghető. Viszonylag kisebb konyhai tüzek is képesek a szennyezett csőben szinte ész­revétlenül továbbterjedni, ami­kor később egyszerre több szint borul lángba, nehezítve a mene­külést. Ezért a rendszer tisztán­tartása, egészségügyi okok mel­lett szintén nagyon fontos.- A tüzet azonban - ezt sze­retném még egyszer leszögezni - természetesen nem a szellőző rendszer okozza, csak hozzájá­rulhat a terjedéséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom