Észak-Magyarország, 2009. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-18 / 193. szám
2009. augusztus 18., kedd ÉSZAK GAZDASÁG /6 HÍRCSOKOR • Tovább estek az ipari árak. Csehországban az ipari termelői árak 0,4 százalékkal csökkentek júniushoz képest, és 4,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Ez a legnagyobb mérséklődés 1991 óta. • Javulás Ukrajnában. Tovább javult az ukrán ipar helyzete júliusban: a termelés 4,9 százalékkal nőtt júniushoz képest, amikor 3,1 százalékkal volt nagyobb a kibocsátás, mint a megelőző hónapban, ezt közölték hétfőn az ukrán statisztikai hivatalban. Az önkormányzatok 72 százalékának van honlapja Budapest (MTI) - A magyarországi önkormányzatok 72 százalékának van saját honlapja, az internet elterjedése elsősorban a községekben gyorsult, közülük 2004-ben még csak 32 százaléknak volt weboldala. A honlappal rendelkező önkormányzatok területén hozzávetőlegesen 9,5 millió lakos él. Az önkormányzati honlapok funkcionalitását tekintve Győr-Moson-Sopron, Csongrád és Hajdú- Bihar megye tekinthető élenjárónak az e-ügy- intézés átlagos szintje alapján. A „Jelentés az internetgazdaságról” kutatás szerint az elektronikusan elérhető önkormányzati ügymenetek átlagos száma alapján Budapest emelkedik ki a sorból. Magyarországon összesen mintegy 2300 önkormányzati weboldal működik. Az elektronikus ügyintézés szempontjából előremutató, hogy a honlap megléte gyakorlatilag már a nagyközségek körében is 100 százalékosnak tekinthető. A jelentés alapján azonban a fejlesztések biztatók, a honlappal rendelkező önkormányzatok 27 százalékának a weboldalán vannak az ügymenetekről szóló információk és ügymenetleírások. Az oldalak 33 százalékáról tölthetők le nyomtatványok és űrlapok, míg 5 százalékukon lehetőség van a letöltött űrlapok elektronikus benyújtására is. HÁROM MEGALLAPITAS.-A honlappal rendelkező önkormányzatok egyharma- da méri a weboldal látogatottságát, 7 százalékuk pedig teljes körű statisztikát vezet a honlapon történt eseményekről. A honlap látogatottságát mérő önkormányzatok weboldaláit átlagosan 52 ezren nézték meg 2008- ban, a látogatók egyenként átlagosan 7 oldalletöltést hajtottak végre. ____________________________________________- A honlappal rendelkező önkormányzatok körében a teljes körű online ügyintézés lehetősége még nagyon ritkának számít, a kutatók legfeljebb az érintett hivatalok 1 százalékánál találkoztak ilyen megoldással, főként a városok és a megyei jogú városok, kerületek esetében._______________________________________________-A felmérés alapján a leggyakrabban az adóügyek esetében létezik valamilyen szintű elektronikus szolgáltatás, erre a honlappal rendelkező önkormányzatok 33 százalékánál van példa. Ezen a héten nem változik az üzemanyagok ára Budapest (MTI) - Nem változik a héten az üzemanyagok ára. A Mól Nyrt. egy hete emelte bruttó 5, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A múlt heti emeléssel a benzin átlagára ismét 300 forint fölé emelkedett, elérte a 304 forintot. A gázolaj átlagára 280 forint lett. A kutaknál 10-30 forintos eltérést is tapasztalhatnak az autósok. A változatlan árak kapcsán az elemzők elmondták, hogy a piacon nem változott számottevően a benzin és gázolaj jegyzésára, s a forint árfolyama sem mozdult el jelentősen a dollárhoz képest. MIRE IÓ A SZOLGÁLTATÁS? O Adóalany-nyilvántartással, adózói törzsadatokkal és ezek változásával kapcsolatos ügyintézés és tájékoztatás. Folyószámlával, folyószámla kivonattal kapcso- Cj/ latos tájékoztatás, adónemek közötti átvezetés kezdeményezése. O Bevallási adatokkal, hibás bevallással kapcsolatos tájékoztatás, papíralapú bevallás javítása az ügyfél személyes jelenlétét nem igénylő hiba esetén. O Meggyőződés közösségi adószámok érvényességéről. 0 Meggyőződés az ellenőrzést végzők személyazonosságáról és megbízásuk érvényességéről. — JÓ TUDNI Az új szolgáltatásról további információk a www.apeh. hu honlapon, a 09UK30 számú nyomtatvány kitölté- : si útmutatójában, továbbá az APEH ügyfélszolgálata- : in érhető el. Elvonás: de van-e tartalék? ■ Az önkormányzatok nem szívesen válnának meg nem kötelező feladataiktól. Hajdúnánás, Debrecen, Nyíregyháza, Sárospatak (ÉKN - KHE) - Újpest polgár- mestere sztrájkkal tiltakozna az önkormányzatokat sújtó 120 milliárdos kormányzati elvonás ellen. Derce Tamás szerint ha a helyhatóságok az 1960-as évekbeli angol postássztrájk mintájára, csak a törvényben előírt feladataikat látnák el, komoly zavar lépne fel a települések működésében. A Magyar önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke nem támogatja a tiltakozásnak ezt a módját. _ ,, A debreceni városi önkormányzat is sok olyan feladatot vállalt fel, amely nem kötelező, de az emberek javát Erőteljes formában szolgálja (Fotó: ékn-archív) Az általunk kérdezett városvezetők megosztottak ebben a kérdésben. Kosa Lajos Debrecen polgár- mester úgy fogalmazott: „valamilyen nagyon erőteljes formában érdemes tiltakozni a tervezett elvonás ellen. A tiltakozásnak azt a formáját kell választani, amivel a kormánynak okozunk kellemetlenséM........................... Nagyobb híve vagyok olyan tiltakozásnak, ami a kormányon üt és nem az embereken. Kósa Lajos .........................................................M get, nem az embereknek. Debrecen rengeteg olyan feladatot lát el, ami nem kötelező, de ez az emberek javát szolgálja. A kultúra támogatásától kezdve a sporton keresztül az egészségügy támogatásáig. Hogy ebből el tudunk-e hagyni a sztrájk okán valamit, nem tudom megmondani, bizonyára igen, de nagyobb híve vagyok olyan tiltakozásnak, ami a kormányon üt és nem az embereken.” Csődközeiben Sárospatak alpolgármestere, Áros János nem tartja kizártnak, hogy csatlakoznak az újpesti polgármester felhívásához. Sárospataknak ugyanis már nincs olyan nem kötelező feladata, amit el tudna hagyni.- Racionalizálni sem tudunk tovább, két-három esztendővel ezelőtt összevontunk az általános iskolákat, az óvodákat és a konyhákat is. Két középiskolánk fenntartása ugyan nem kötelező, de azokhoz az Arany János Tehetséggondozó program normatívája és a szakképzési támogatás miatt nem kell pénzt hozzátennie az önkormányzatnak.- A sportra szánt támogatásunk minimális, művelődési házunkat tartjuk fenn nem kötelezően, de ezt nem szeretnénk leadni, hiszen városunk a Kultúra Magyar Városa. Ha a forráselvonással együtt nem vesznek el feladatokat az önkormányzatoktól, az a csőd közeli állapothoz vezet - vélekedett az alpolgármester. Van tartalék Csabai Lászlóné Nyíregyháza polgármestere nem tartja életszerűnek az újpesti polgármester felhívását, hiszen pontosan senki nem tudja, hogy mi történik jövőre. Az önkormányzati szövetségek és a miniszterelnök egyeztetése még hátravan. Nem ért egyet a törvényellenességgel ■ Nem tudják még, hogy a pénzelvonás feladatcsökkenéssel is jár-e majd. Hajdúnánás (ÉKN) - Éles András Hajdúnánás polgármestere nem ért egyet a kormány azon tervével, hogy jövőre 120 milliárdot vonna el az önkormányzatoktól. Azonban azzal sem, hogy az önkormányzatok törvényellenes eszközökkel lépjenek fel bármely intézkedés ellen. „Még semmiféle tájékoztatást nem kaptunk arról, hogy a pénzelvonás feladatelvonással is jár-e” - mondta lapunknak a polgármester. Nem készültek rá „Hajdúnánás önként vállalt feladata például a gimnázium és a szakképző iskola fenntartása, de ha ezt nem tennénk, diákjainknak 30-40 kilométert kellene utazniuk naponta. Erre sem a közlekedési vállalat, sem a megyei önkormányzat nincs felkészülve. A családokra is anyagi terhet róna a bérlet megvásárlása. Ugyanígy jelentős szerepet vállal a város a versenysport és a kultúra támogatásában, hisz így érhetjük el, hogy gyerekeink ne a számítógép előtt üljenek és az esti diszkóban töltsék az idejüket - hívta fel a figyelmet Éles András, Hajdúnánás polgármestere. Éles András- Az igaz, hogy az önkormányzatok nehéz helyzetben vannak, és egyrészről harcolH........................... Elszomorít, hogy az elmúlt években nem sikerült az önkormányzati struktúra átalakítása. Csabai LAszlóné .........................................................M nak a működőképességük megőrzéséért, de másrészről az uniós források soha nem látott fejlesztéseket tesznek lehetővé - mutatott rá a polgármester. - Véleményem szerint elkerülhetetlen, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az önkormányzati szférából is kivonás történjen, bár a 120 milliárd forintot soknak tartom. „Elszomorít..." Elszomorít, hogy az elmúlt években nem sikerült az önkormányzati struktúra átalakítása, pedig ez is komoly megtakarítást jelentett volna. Felül lehetne vizsgálni az ingyenes étkezésben részesülőket, az alapfokú művészeti oktatásban és a szakképzésben is akadnak megtakarítási lehetőségek - mondja Éles András. ÓKN-INTERJÚ: Tompa Krisztiánnal, az APEH regionális szakigazgatójával Nem csak tájékozódhatnak, ügyintézhetnek is ■ Könnyen, gyorsan, telefonon is intézkedhetünk immár bizonyos adóügyekben. Miskolc (ÉKN) - Elindult az adóhivatal új telefonos ügyintéző szolgáltatása. Miért jó ez az adózóknak, mire és hogyan használhatják? - erről kérdeztük Tompa Krisztiánt, az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának adó és illetékügyi szakigazgatóját. ÉM: Milyen új szolgáltatással bővült az APEH ügyfél- kapcsolati rendszere? Tompa Krisztián: Az APEH stratégiai célkitűzései között szerepelnek az adókötelezettségek teljesítését támogató, egyben az adminisztrációs terheket csökkentő és az adózók számára kényelmesebb ügyfélkapcsolati megoldások bevezetése. Ennek szellemében a már több éve működő általános telefonos tájékoztató rendszere mellé egy új, a telefonon keresztül történő ügyintézést és konkrét ügyekben a tájékoztatás lehetőségét biztosító szolgáltatást vezetett be az adóhivatal. ÉM Mi a telefonos ügyintézési rendszer lényege, és milyen előnyei vannak az adózók számára? Tompa Krisztián: Az új telefonj .......................... A telefonos ügyintézéssel bárhonnan elérhetik a rendszerbe integrált szolgáltatásainkat. Tompa Krisztián .........................................................JJ nos szolgáltatás révén az adózók olyan ügyeket is intézhetnek telefonon keresztül, illetve olyan kérdésekre kaphatnak választ, melyekhez a személyes azonosításuk szükséges, de személyes jelenlétük nem. A telefonos ügyintézéssel az adózóink olcsóbban, gyorsabban, az otthonukból, vagy a mobil eszközök elterjedésének köszönhetően gyakorlatilag bárhonnan elérhetik a rendszerbe integrált szolgáltatásainkat. ÉM. Hogyan lehet igénybe venni a szolgáltatást? Kell-e valamilyen regisztráció? Tompa Krisztián: Az új szolgáltató rendszerhez történő csatlakozás feltétele az egyedi azonosító kód megkérése, ami az APEH regionális igazgatóságainál igényelhető a 09UK30 számú nyomtatványon. A nyomtatvány elérhető az APEH honlapján (www.apeh.hu) és benyújtható akár papíralapon, akár elektronikus úton. Az ügyfélazonosítót az adózók egy speciálisan erre kialakított borítékban, postai úton kapják meg. Célszerű az azonosító kódot megigényelni, mert annak birtokában bizonyos adóügyek azonnali intézésére nyílik lehetőség (hogy milyen ügyeknél használható, a mellékelt számos boxban látható - a szerk.). ÉM: Hol és milyen időszakban érhető el az APEH ügyintéző telefonos rendszere? Tompa Krisztián: Az APEH telefonos ügyintézési rendszere belföldről helyi tarifával hívható a 40/20-21-22-es telefonszámon, de külföldön tartózkodva is elérhető a 36-1/441-96-00-ás telefonszámon. A szolgáltatás munkanapokon, munkaidőben azaz hét- főtől-csütörtökig 8.30-tól 16 óráig, pénteken pedig 8.30-tól 13.30- ig áll rendelkezésre. A lefolytatott telefonbeszélgetést ügyfeleink munkaidőn kívül 30 napig visszahallgathatják. ÉM Milyen hasonló szolgáltatást említene még az APEH kínálatából? Tompa Krisztián: Kiemelném a bankkártyás fizetés lehetőségét az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának ügyfélszolgálatain, Miskolcon, Egerben és Salgótarjánban. Ezzel a fizetési formával banki kezelési költség nélkül teljesíthetők az adók, járulékok és illetékek befizetése.