Észak-Magyarország, 2009. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-29 / 177. szám

2009. július 30., csütörtök ÉSZAK GAZDASÁG n RÖVIDEN • Befejeződött. Gyakorlatilag befejező­dött a kalászosok és a repce betakarítá­sa, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az idén a tavalyinál mintegy 25-30 százalék­kal kevesebb kalászos gabonát takaríthatnak be a termelők - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségé­nek (GOSZ) elnöke szerdán. A GOSZ elnö­ke hozzátette: a hivatalos terméseredménye­ket a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) rövidesen közli. Akinek leginkább kell Budapest (MTI) - A július 28-tól érvényes állami garanciával a kor­mány azokat a hitelese­ket kívánja megsegíteni, akik a válság miatt veszí­tették el munkahelyüket, vagy jelentősen megemel­kedett a törlesztő részle­tük - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter (képün­kön) szerdán egy televí­ziós műsorban. A bajba jutott lakáshitelesekre vonatkozó állami garan­cia július 28-tól érvé­nyes, s „nem tudok olyan bankról, amely egyálta­lán nem kívánja alkalmazni az állami garan­cia nyújtotta kedvezménye­ket” - közöl­te a.pénz­ügymi­niszter. Gyengülő forint Budapest (MTI) - Tartózkodó befek­tetői magatartás és nyereség-lefö­lözés miatt gyen­gült a forint a bank­közi devizapiacon szerdán. Az eurót 269,02 forinton jegyezték délután négy órakor a bank­közi kereskedelem­ben a kedd dél­utáni 267,62 forint után. Napközben az árfolyam 269 és 270,40 forint között mozgott. Kedden még erősödtek a térségbeli devi­zák a nemzetkö­zi trendet követve, a forint 265 forin­tos euróárfolyam közelébe erősödött, ahol utoljára az idei év első napjaiban járt. Magyarország bevezeti az SPS-rendszert Budapest (MTI) - Magyarországon jövőre bevezetik az egységes mezőgazdasági támogatá­si rendszert, az SPS-t, erről szerdai ülésén dön­tött a kabinet - közölte Gráf József földművelés- ügyi miniszter a kormányülést követő tájékoz­tatón. A döntésről szóló értesítést csütörtökön, vagy pénteken küldik el Brüsszelbe, az Euró­pai Unió illetékeseinek. Amennyiben az Alkot­mánybíróság alapvető kifogásokat fogalmazna meg a bevezetést lehetővé tévő törvénnyel kap­csolatban - vagyis azt nem lehetne módosítani -, akkor Magyarország visszaléphet a most alkal­mazott agrártámogatási rendszerbe - mondta. 2009.4000 ' ezer fö 3905,5 Foglalkoztatottak és munkanélküliek Magyarországon* 300 Grafika ÉKN. Forrás KSH Pályakezdők, rossz kilátásokkal ■ Két százalékkal nőtt egy év alatt a munka- nélküliség Magyarorszá­gon. Budapest (FH, MTI) - A második negyedévben átlago­san 3,765 millióan voltak állás­ban a 15-64 évesek között, 72 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban. Ezzel 401 ezer­re, 9,6 százalékra növekedett a munkanélküliségi ráta, ami egy évvel korábban még csupán 7,6 százalék volt - jelenti a Közpon­ti Statisztikai Hivatal. A mun­kaképesek foglalkoztatási rátá­ja igen alacsony, 55,6 százalék, csaknem egy százalékponttal kisebb, mint 2008 áprilisa és júniusa között. Változatlanul a pályakezdők munkaerőpiaci kilátásai a legrosszabbak: több mint 18 százalék a 25 éven alu­liak közül kerül ki. Az átlagnál valamivel kisebb, 8,8 százalék a 25-54 évesek munkanélkülisé­gi rátája, igaz, az egy év alat­ti romlás megközelíti a 2 szá­zalékpontot. Az állástalanság átlagos időtartama 16,6 hónap. A munkanélküliek 42 százaléka legalább egy éve keresett kere­ső foglalkozást. „Gyűlik a muníció” A hírhez kapcsolódik, hogy a foglalkoztatás is szóba került tegnap a nagyköveti értekezle­ff ................. Magyarországa jövő évtől átlagosan 8 százalék­ponttal olcsóbb lesz munkaerőt foglalkoztatni. Bajnai Gordon ...........................................ff ten, ahol Bajnai Gordon kor­mányfő emlékeztette a vezető diplomatákat: „Magyarorszá­gon jövő évtől átlagosan 8 szá­zalékponttal olcsóbb lesz mun­kaerőt foglalkoztatni. Kezdjük megközelíteni a korábban fény­évi távolságban lévő cseh és lengyel mutatókat. Magyaror­szág ismét versenyképes lehet”. Bajnai Gordon kiemelte, a nagy kérdés az, hogy azok a munka­helyek, amelyek most minden­ütt megszűnnek, hova mennek majd a válság után. Magyaror­szág jövője múlik azon, hogy most megtesszük-e azokat a lépéseket, amelyekkel ismét vonzó ország leszünk, amikor vége lesz a nemzetközi válság­nak - húzta alá a miniszterel­nök, aki nem véletlenül beszélt éppen erről a nagyköveteknek: dinamikus kezdeményezést kért a diplomatáktól a Magyaror­szágról való pozitív kép terjesz­téséhez. „Magyarországon már gyűlik a muníció az eladható jó sztorihoz”, fogalmazott. „Meséljék el” „Mi azon dolgozunk a kor­mányban, hogy Magyarország olyan ország legyen, amellyel érdemes barátkozni. Az önök dolga, hogy ezt a pozitív történe­tet elmeséljék” - mondta. Arra is kitért: az Európai Unióban a költségvetési hiány tekinte­tében idén az első egyharmad- ban leszünk, jövőre még előbb­re kerülünk. Azért van szük­ség szigorú gazdaságpolitikára, hogy külső finanszírozásra nem szoruló gazdaságot teremtsünk, mert a következő években más nagy országok hitelfelvétele el fogja szívni a hiteleket, húzta alá Bajnai Gordon. 7TTT1A tények q •y ezerrel több volt az idén O 3 április-júniusban a mun­kanélküliség Magyarországon, mint egy évvel korábban 9 százalék volt májusban a munkanélküliségi ráta az EU 15 régi tagállamában 8 q százalék volt ugyanek- I ■/ kor a munkanélküliség a teljes EU-ban 4 r* százalék Észak-Magyar- I 3 országon (itt a legmaga­sabb), és 6,1 százalék Közép- Magyarországon (ahol a leg­alacsonyabb) VÁLTOZOTT A NYUGDÍJRENDSZER: Az olvasó kérdez, a nyugdíjbiztosító válaszol Mikor mehetek nyugdíjba? A táppénz ideje beszámít-e? ■ Sokakat érdekelt kezdeményezésünk: a nyugdíjtörvény válto­zásáról kérdezhettek. Miskolc (ÉM) - A nyug­díjtörvény változását köve­tően arra bíztattuk olvasó­Az előfizető inkat: kérdez­zenek ezek­ről a változá­sokról, s szak­értőink vála­szolnak majd. Olvasóink konkrét kérdése­ire az Északalföldi Regioná­lis Nyugdíjbiztosítási igazga­tóság munkatársai igyekeztek a rendelkezésükre álló adatok alapján a lehető legpontosabb válaszokat adni. Kurcsinka Ilona igazgató hangsúlyozta, ezt senki ne tekintse tény­nek, hivatkozási alapnak. Szá­mos esetben kiderült, hogy az érintett által nyilvántar­tott adatokat dokumentumok­kal nem sikerült alátámaszta­ni. Fontos tehát, hogy e vála­szok tájékoztató jellegűek. Az igazgatóságok ügyfélszolgála­tain azonban mindenki nyu­godt körülmények között kap­hat választ minden kérdésé­re. Összeállításunkban a kér­dezők nevét nem közöljük, az életkori adataikat igen - így van értelme a kérdéseknek és a válaszoknak. Igyekeztünk a legfontosabb kérdéseket és válaszokat közreadni, lehető­leg az ismétlődések elkerülé­se mellett. KÉRDÉS: Elmehet-e majd egy 1953-ban született nő nyugdíjba, ha van 40 év munkaviszonya és betöl­tötte az 59. életévét? Hogyan számítják be az egyetemen eltöltött éve­ket? (Öt év az öt év-e, vagy tényleg levonják a nyári szüneteket?) A felmentési idő beleszámít-e a munka- viszonyba? Hogyan álla­pítják meg a felmentési időt, pl. 30 és 35 év mun­kaviszony esetén? Igaz-e, hogy ha egy közalkal­mazott 35 évet ledolgo­zott és előrehozott nyug­díjazását kéri, megkapja a 40 éves jubileumi jutal­mat? A táppénz időtarta­ma beszámít-e a munka- viszonyba és a szolgálati időbe és a nyugdíjba? Ha valaki nyugdíjazását sze­retné „elindítani”, mire kell figyelnie? (pl. kinek kell felmondania? Pl. ha a dolgozó ezzel kapcsolat­ban aláír valamit, akkor gondolom ő kezdeményez­te, s „kitol” magával és nem jár felmentési...) Válasz: A nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően elő­rehozott öregségi nyugdíj annak az 59. életévét betöl­tött 1952-ben vagy 1953-ban született nőnek állapítható meg, aki rendelkezik leg­alább 40 év szolgálati idő­vel és nem áll meghatározott biztosítással járó jogviszony­ban. Ez az ellátás csökkentés nélkül jár. Az 1998. január 1-je előtti időszakban eltöl­tött felsőfokú tanulmányokat valamennyi nyugdíj és nyug­díjszerű rendszeres szociá­lis ellátás tekintetében szol­gálati időként kell elfogadni. A figyelembe vehető tanul­mányi időszak alatt a nap­pali tagozaton eltöltött hall­gatói jogviszonyt kell érte­ni, a nyári szünet időtarta­mát is. A szolgálati idő szá­mításánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a tanul­mányok címén elismerhe­tő napok száma nem lehet több, mint a tanulmányok folytatása idején a képesí­tés megszerzéséhez szüksé­ges időtartam. A felmenté­si idő a munkaviszony idő­tartamának része, a szolgá­lati idő számításánál figye­lembe kell venni. A szolgá­lati időbe nem csak a tény­leges munkavégzés időtar­tama, hanem pl. a táppénz és a betegségi, anyasági ellátások időtartama is. A nyugdíjhoz figyelembe vehe­tő szolgálati idő tisztázásá­hoz, a nyugdíj „előkészítésé­hez” az első lépés a szolgá­lati idő elismerési kérelem benyújtása a Nyugdíjbizto­sítási Igazgatósághoz. A fel­mentési időt és a jubileumi jutalmat nem a nyugdíj jog­szabályok, hanem a munka­jog, a közalkalmazotti tör­vény szabályozza. KÉRDÉS: A férjem 1950-ben született, 42 éves munka- viszonnyal rendelkezik. Olvastam, hogy 60 éves korában elmehet előreho­zott öregségi nyugdíjba. A kérdésem az, hogy a meg­állapított nyugdíj össze­gét teljes összegben meg- kapja-e? Válasz: Igen. A nyugdíjkor­határ az 1952. január 1-je előtt születettek esetében marad a betöltött 62. életév. Csökken­tés nélküli előrehozott öreg­ségi nyugdíjra jogosult a magas szolgálati időre tekin­tettel. Legkorábban a 60. élet­év betöltésétől jár ez az ellá­tás, ha a biztosítási jogviszo­nya megszűnik. KÉRDÉS: Mikor mehetek nyugdíjba? 1971. 11. 09. - 2008. 01. 25. között 12985 nap, azaz 35 év 210 nap szolgálati időm van. Kor- kedvezményre jogosító idő: 20 év és 163 nap. öreg­ségi nyugdíjra jogosító korhatárhoz képest 4 év korkedvezményre vagyok jogosult. 1954. 11. 20-án születtem. Válasz: A nyugdíjkorhatár az 1952. január 1-je előtt szüle­tettek esetében marad a betöl­tött 62. életév. A változás az 1951. december 31-ét köve­tő időpontban születetteket érinti. Aki 1954-ben szü­letett, annak a 63. élet­év betöltését követő 183. nap az öregségi kor­határa. Ez csökken a szerzett 4 év korked­vezménnyel, amely alapján 59. életév betöltését követő 183. napon jogo­sult korkedvez­ményes öregsé­gi nyugdíjra. A korkedvez­ményes öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelő­zően két évvel elő­rehozott öregségi nyugdíjra jogosult az 57. életév betöl­tését követő 183. napon. A nyug­díjba vonulásra tehát - a jelen­leg közölt ada­tok alapján - leg­korábban 2012-ben lesz lehetőség, az ezt megelő­ző évben részletes tájékoz­tatást kérhet a csökkentés mértékéről a Nyugdíjbizto­sítási Igazgatóságtól. Felvételünk illusztráció (Fotó: Osztie Tibor)

Next

/
Oldalképek
Tartalom