Észak-Magyarország, 2009. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-24 / 173. szám

2009. július 25., szombat ÉSZAK FELVÉTELI PONTHATÁROK / FOGLALKOZTATÁS /6 Ahol válogathatnak a jelentkezőkből Budapest, Miskolc (ÉM) - A műszaki terü­let mellett az összesített listán folyamatos növekedést produkál a rendkívül sok fiatalt vonzó jogi pálya, olyannyira, hogy 2009-ben másfélszer többen jelentkeztek első helyen jogi vagy igazgatási szakokra. Jellemzően kimagas­lóan jó középiskolai eredményekkel, akár már gyakorlati tapasztalattal rendelkező diákok érdeklődnek a jogi terület iránt, és többeket az sem riaszt el, ha csak költségtérítéses formá­ra nyernek felvételt. A jelentkezők zömében a nagy múltú egyetemek képzéseit preferálják, első helyen egyértelműen az ELTE áll, máso­dik helyen a Pázmány Péter Katolikus Egye­tem, majd a Szegedi és a Pécsi Tudományegye­tem következik. Ahogyan a jogi pálya kapcsán felmerült az ELTE neve, úgy elsőként említhetjük a buda­pesti egyetemet az intézményi top 15-ben is. Bár megnőtt a felsőoktatásba jelentkezők szá­ma, a négy nagy múltú egyetem (ELTE, Sze­gedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) vezető pozíciója nem változott, sőt ötödikként még a Miskolci Egye­tem is csatlakozott hozzájuk. Szerkesztőségünk vendégei vol­tak tegnap a Miskolci Egyetem vezetői. Olvasóink a felvételiről kérdezték őket, a kérdéseket és válaszokat hamarosan olvashatják lapunkban. (Fotó: A. J.) Átlag feletti teljesítmények Budapest (ÉM) - Az idén az emelt szin­tű érettségit választó diákok háromnegye­de ötös érdemjegyet, középszinten a legtöb­ben négyes osztályzatot szereztek, a kétszintű érettségi rendszer bevezetése óta pedig ebben az évben született a legjobb teljesítmény, az érettségi átlag 3,65 lett. Az emelt és középszin­tű megmérettetések száma meghaladta a 400 ezret, amelyből megdöbbentően kevésnek bizo­nyult a nehezebb vizsgát választó fiatalok szá­ma, kevesebb mint 20 százalékuk vállalkozott az emelt szintre. Tavalyi évben 40 olyan meg­hirdetett szak volt, ahol elengedhetetlen volt minimum két magasabb szintű vizsga a sike­res felvételihez, ezeken a képzéseken 450 pont körül húzták meg a határt. Tantárgyi megosz­lásban a kémia mutatkozott a legerősebbnek, a középiskolások ebből a tárgyból 4,09-es átlagot produkáltak, ezt követte a angol (3,83), a fizika (3,81), majd a magyar (3,63), a történelem (3,59) és végül a matematika (3,07). Reményük a pótfelvételi ■ Lényegesen maga­sabb ponthatárok szü­lettek idén a tavalyihoz képest. Miskolc (ÉM - VA) - Nagy kő esett le a szívéről minden fel­vételiző diáknak csütörtök este, amikor végre megtudta, sike­rült-e valamelyik felsőoktatá­si intézménybe bejutnia, és ha igen, melyikbe. Az eredménye­ket a www.felvi.hu-n nézhették meg nyolc óra után. Átlagosan 360 pont körüli határok szület­tek. Ezek lényegesen magasab­bak a tavalyi 343-mal szemben. A jelentkezők háromnegyedét felvették egyetemre vagy főisko­lára, 94 ezer tanulónak viszont nem sikerült bekerülnie. Megdöbbent Sokan nézték bizakodva a felvételi ponthatárokat, de nem mindenkinek sikerült a felvételi (Fotó: Ádám János) . - Amikor elkezdődött ez a felvételivel kapcsolatos herce­hurca, jobban lelkesedtem, mint most, hogy megtudtam az ered­te ..................... Döbbenten láttam azonban ezeket az irreálisan magas határokat. Vojvoda Andrea ...........................................................................................M ményt - mondta Vojvoda And­rea. - Csütörtök este izgatottan ültem a gépem előtt, bár okom nem nagyon volt izgulni, hiszen négy évig jól tanultam és az érettségim is igen jól sikerült. Döbbenten láttam azonban eze­ket az irreálisan magas határo­kat. A Miskolci Egyetemen jelöl­tem meg három szakot a böl­csész karon, de sajnos egyikre sem sikerült felvételt nyernem - tette hozzá elkeseredve. - Bosz- szankodásomat tetézte, hogy a harmadiknak megjelölt szak­kal kapcsolatban egy visszajel­zést kaptam, miszerint hibásan megadott adatok miatt érvény­telenítették a jelentkezésemet. Nem értem, ez miként lehetsé­ges, mert pont emiatt küldtem el elektronikus úton a felvételi lapot. Úgy tudom, ha itt vala­mit hibásan töltök ki, a rend­szer visszadobja a lapot. Bíz­tam benne, hogy így nem adód­hat semmi probléma. Egyetlen reményem a pótfelvételi maradt. Ha ez sem sikerül, akkor elkez­dek egy OKJ-s képzést, mivel manapság az embert egy érett­ségivel sehol sem alkalmaz­zák. Számított a kudarcra- Éreztem, hogy a 295 pont, amim van, nem lesz elég, hogy felvegyenek, de a ponthatárokon így is megdöbbentem - fogalma­zott Riska Márk. - Testneve­lő-edző szakon szerettem vol­na továbbtanulni. Tavaly 305 volt a határ, így tudtam, esé­lyem sincs, hiszen az előző pont­határokat esetleg emelik, sem­miképpen nem csökkentik. De hogy ilyen magasak legyenek a követelmények?! Felháborító­nak tartom. Á testnevelői pon­ti"-;....................................... Éreztem, hogy a 295 pon nem lesz elég, de a ponthatárokon így is megdöbbentem. Riska MArk ..................................................!t tokát mintegy 40-nel emelték. A pótfelvételit mindenképpen megpróbálom. Ha nem sike­rülne, akkor elvégzek egy egy­éves sportszervező OKJ-s kép­zést, jövőre pedig újra érettsé­gizem... TOP szakok az Budapest (ÉM) - Intézmé­nyi szinten az ELTE népszerű­ségéről beszélhetünk az idei fel­vételi kapcsán, ugyanakkor a szakok szempontjából a gazda­sági képzések dominálnak. A turizmus-vendéglátás elsőbbsé­gét tavaly szerezte meg a gazda­sági és menedzsment szaktól, s idén tovább nőtt a különbségk. A pénzügy és számvitel szakot 50 százalékkal többen jelölték meg, ezzel bezsebelte magának az ötödik helyet, míg a nemzet­közi gazdálkodás 1477 fővel visz- szacsúszott. Továbbra is kiemel­kedő pozícióban találjuk a mér­nök informatikus és a kommu­nikáció szakokat, ezeket ezúttal idei felvételin szinte ugyanannyi fiatal jelölte meg. A bölcsészettudományi kép­zések még mindig a legkereset­tebb szakok között vannak, bár elég vegyes képet mutatnak.Szin- te mindegyik képzési területen történt minimális módosulás, az egészségügyi pályára készülők­nél az ápolás és betegellátás terü­letén tapasztalható kiugrás, ami 50 százalékos növekedést mutat a jelentkezésekben. A kommuni­káció- és médiatudomány szak a 4. legnépszerűbb képzésnek bizonyult idén, viszont az eddig évről-évre növekvő jelentkezési statisztikát mutató nemzetközi tanulmányok képzése iránt meg­torpant a diákok érdeklődése. A LEGNÉPSZERŰBB SZAKOK 2009-BEN Sorrend 2009-ben (2008-ban) Szak Jelentkezők száma 2009-ben 1. (1.) turizmus-vendéglátás 5042 2. (2.) qazdálkodási és menedzsment 4302 3. (4.) mérnök informatikus3067 4. (3.) kommunikáció- és médiatudománv 3007 5. (9.) oénzüav és számvitel 2978 6. (7.) joqász2660 7. (10.)qéDészmérnöki 2580 8. (5.) kereskedelem és marketinq2352 9. (8.) általános orvos2100 10.(6.) oszicholóqia 1929 11.03.) villamosmérnöki 1575 12.06.)ápolás és beteqellátás 1527 13.01.) nemzetközi qazdálkodás 1477 14. (15.) oroqramterveZö informatikus 1424 15.04.) andraqóqia1375 16.07.) építőmérnöki1282 17. (12.)nemzetközi tanulmányok1276 18. (26.) műszaki menedzser1141 19. (20.)anqlisztika 1067 20. (23.)bűnügyi igazgatási 1065 ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETŐSÉGEK AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ADATAI ALAPJÁN Szakma/állás Látsz. Telapülás Érd. (tsl.) Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ KirendeltségSzerződéses katona, gépjármű vezető Kirendeltséq Sátoraljaújhely, Hajnal u. 24. Tel.: 47/523-290 Miskolc, Zombori u. 2. Tel.: 46/502-80020 változó46/327-245NEMLEGES! Aru-összeállító(gépkocsívezető B,C)Targoncavezető 1Miskolc46/533-214 1 Miskolc 46/411-106TB ügyintéző -1Miskolc46/584-060 Kirendeltséq Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 49/313-854 Burkoló 1 Miskolc06/70/380-3435 Ügyfélszolgálati munkatárs 50Miskolc Adminisztrátor 1Mezőkövesd 70/3266232 CNC forgácsoló 10Alsózsolca06/70/418-9586 e-mail:carvash@lab.huAutófényező 1 Mezőkövesd 30/205-8415 CNC gépkezelő.10Alsózsolca 06/70/418-9586Vendéglátó eladó1Miskolc 06/70/216-9351 Biztosítási ügyintéző 2Mezőkövesd 20/458-6735 CNC programozó5Alsózsolca06/70/418-9586 Vendéglátó eladó1BalatonboglárÉlelmezésvezető 1 Mezőkövesd 49/500-218 CNC technológus 1Alsózsolca06/70/418-9586 06/70/220-9045Hirdetésszervező 3 Mezőkövesd 70/352-1246 Eladó1 Miskolc 46/433-621 Villanyszerekő 1 Miskolc 46/533-214Marketingasszisztens 5Az ország egész területén Építőmérnök /mély és vízépítő szak/ Zöldség-gyümölcs eladó1Miskolc 06/30/958-0736 30/3300758 1 Miskolc46/411-730 Matematika,fizika,informatika szakos tanár. Értékesítési munkatárs 1Miskolc06/30/402-6255 Kirendeltséq Edelény, István király u. 51. Tel.: 48/342-865 1Sarud 36/552-018 Faipari szakoktató 1Miskolc46/562-200 ált isk tanántestnevelés, tehnika+bármely, ének+bármely,Nyugdíj tanácsadó 50Észak-Magyarországi R. Felszolgáló 1 Miskolc 06/70/270-2255fizika+bármely szak 4 Edelény . 48/342-852/123 30/526-5600 Fodrász 1Miskolc 06/70/532-7309 biztosítási üzletkötő és hitelügyintézőNyugdíjpénztári tagtoborzó 5 Mezőkövesd és környéke Fodrász2 Miskolc06/30/616-6472 5 .B-A-Z megye70/321-6638 30/449-2522 Gyógyszerész2Miskolc 06/30/282-5784ingatlan értékesítő3 Kazincbarcika-30/738-5063Nyugdíjpénztári ügyintéző,telefonos ügyintéző Hajlítógép kezelő 10Alsózsolca 06/70/418-9586kőműves4 Borsodszirák 48/341-515 6Mezőkövesd és környéke Ingatlanközvetítő 5Miskolc06/70/370-7316pénzügyi tanácsadó 5változó20/479-6759 30/449-2522 Kertész 4 Nyékládháza06/30/9035-016tanácsadó5 változó30/408-8675Pénzügyi ügyintéző 20Mezőkövesd és környéke Kozmetikus 1Miskolc06/30/616-6472 20/775-7649 Kőműves2 Hernádnémeti Kirendeltséq Encs, Szeles u. 1. Tel.: 46/386-433 06/20/546-5309 NEMLEGES! Kirendeltséq Szikszó, Kassai u. 108. Tel.: 46/396-637 Kőműves 2Nyékládháza06/20/359-0727 MUNKAÜGY, BÉRSZÁMFEJTÉS, TB. SZÁMÍTÓGÉPES ISMERET Kőműves 1Miskolc 06/70/380-3435Kirendeltséq Gönc, Kossuth u. 47. Tel.: 46/388-014 1SZIKSZÓ 46/596-023 Munkaerő-piaci elemző 1 Miskolc 46/502-825Területi üzletkötő20országos 06/30-4096-046 ELEKTROMOSTARGONCAVEZETŐ 9MISKOLC 46/502-815 46/504-355 /Munkanapokon/ Műszaki eladó 1Miskolc06/30/275-5750 Kirendeltséq Szerencs,Kassa u. 23. Tel.: 47/361-909GYÓGYPEDAGÓGUS /óraadó/ 1FELSŐVADÁSZ 46/444-106; Művezelö/Építőipar1Miskolc06/70/392-4633 angol nyelvtanár 1 változó 70/977-808446/444-310 /Munkanapokon/ Nehézgépkezelő 1 Miskolc 06/30/925-2571autószerelő2 Szerencs20/260-8384MATEMATIKA SZAKOS TANÍTÓ 1 BAKTAKÉK 20/470-5905 Nehézgépkezelő1 Miskolc06/70/380-3435autóvillamosság szerelő2Szerencs20/260-8363 OKJ-s ÁPOLÓ /RENDELŐINTÉZETBE/1SZIKSZÓ 70/200-9537 Nehézqépkezelő+teheraépkocsivezetőcukrász 1 Encs 30/205-4978 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ 1 SZIKSZÓ 30/481-4047 1Mályí06/30/337-7079elektroműszerész 1 Abaújszántó47/530-512 Munkanapokon 8-16 óráig Nyomdaipari szakoktató 1Miskolc46/562-200felsőfokú értékesítési munkatárs 10Szerencs 20/579-1915VIRÁGKÖTŐ 1ASZALÓ 30/4688-557 Pénztáros 1Miskolc46/433-621felszolgáló 1Szerencs 20/5535-187 Pénzügyi tanácsadó 10Változó 06/70/341-3906felszolgáló2Szerencs47/361-510 Kirendeltség Tiszaújváros, Kazinczy út 3. Tel.: 49/544-037, Pénzügyi tanácsadó 5Miskolc 06/30/737-5358 hirdetésszervező 1Szerencs70/339-9091 544-038 Pultos 1Miskolc06/30/336-1402karosszéria lakatos1Szerencs 20/260-8363Betanított munkás 7Kazincbarcika 49/544-037, Saválló hegesztő 1 Miskolc 46/533-214műszerész1Abaújszántó47/530-512 544-038, 544-039 Sütóüzemvezetó 1 Hernádnémeti pék 1 Bodrogklsfalud 20/4889-900Autómosó 4Nagycsécs 49/544-037, 06/20/394-8382pénzügyi ügyintéző10változó70/426-3177 544-038 Szakács 2Miskolc -Tapolcapultos2 Taktaharkány 30/281-4969 Műszaki ügyintzéő 1Tiszaújváros 49/544-037, 06/20/314-4644sütőüzem-vezető1Hernádnémeti20/394-8382544-038 Szakács 1Miskolc06/70/270-2255szakács1Tolcsva20/461-4643Raktári ügyintéző 1Tiszaújváros 49/544-037, Szakács 1 Miskolc 06/30/267-5199 szerződéses katona 30változó46/327-245 544-038 Szakácsnő1 'Lillafüred46/339-713taxisofőr 10Budapest20/663-9244Szakács 1Sajóoros 49/544-037, 544-038 Szakácsnő 1Miskolc06/30/449-4237úszómester 1Erdőbénye70/313-0943 Szakképzett edző,sportszervező 1 Miskolc 06/30/2136-153. villanyszerelő 2 változó70/665-0879 Kirendeltséq Kazincbarcika, Tóth A. u. 2. Szárazépítő,gipszkartonszerelő4Miskolc 06/20/263-9556villanyszerelő. 3 változó20/917-8708angol nyelvtanár 1 Sajókaza 06/30/866-3206 fiTsknna/állás _____________Látsz._________Település____________Érd. (teL) angol - testnevelés v. kémia v. rajz szakos általános iskolai tanát 1 Ragály 06/48/510-079 cukrász 1 Kazincbarcika 06/48/512-086 ékszerbecsüs 2 Kazincbarcika 06/48/510-079 pultos 1 szerződéses katona 10 Kirendeltséq Tokaj, Bajcsy-Zs. u. Kazincbarcika 06/20/390-0846 Változó 06/48/510-077 16. Tel.: 47/553-060 autószerelő (tehergépkocsi-szerelő) 1Bodrogkeresztúr 30/475-8443 eladó (borkóstoltató) (vendéglátó végzettség) 1Tokaj70/221-7336 felszolgáló 1Tokaj47/353-403 konyhai kisegítő1Tokaj 47/353-403 kőműves1változó munkahely 30/234-0385 kőműves1változó munkahely 20/580-2449 lovász 1Bodrogkisfalud 30/392-8450 Nyugdíj tanácsadó 50Borsod megye 30/526-5600 szakács 1Bodrogkeresztúr, Külterület 30/515-6748 szobaasszony1Tokaj 47/353-403 Tehergépkocsivezetó (nehézpótkocsi) 1 Rakamaz 20/9550599 Traktoros 1 Rakamaz 20/955-0599 Kirendeltséq Ózd. Vasvár u. 125. Tel.: 48/472-546 biztosítási üzletkötő 5Ózd30/326-1690 vagy 1 06/48-472-844 Hiv. katonai pilóta5változó 46/327-245 kőfaragó2Sződliget 30/280-6027 műkőkészítő2 Sződliget30/280-6027 szerződéses katona (legalább szakmunkás) 20, Tata,Szentes, stb 46/327-245 tanácsadó (felsőfokú végzettség) 2 Ózd 30/968-1334 vagy 06/48-476-137 ügyfélreferens 1 Ózd 30/968-1334 vagy 06/48-476-137 varrónő 15 Eger 36/536-090/117 Kirendeltség Putnok, Rákóczi F. u. 2. Tel.: 48/430-237 Kör-panoráma-kép szerkesztő i változó 06-92/510-986 Területi képviselő 1 változó 06-92/510-986 3530 MISKOLC, MINDSZENT TÉR 3. SZÁM PÁLYAVÁLASZTÁSI (46-502-837), ÁLLÁSKERESÉSI (46-502-801), REHABILITÁCIÓS (46-502-874), PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁSOK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom