Észak-Magyarország, 2009. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-26 / BAZ Magazin, Építkezés

2 ÉPÍTKEZÉS 2 009. június 25. Emléktáblát avattak A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, és a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége kezdeményezésére Szendrő önkormányzatának szervezésében a közel­múltban észak-magyarországi hősöknapi központi emlékező ünnepséget tartott. Az emlékező ünnepséget megzavarta ugyan az eső, amely miatt az emlékműnél tervezett részét a templomban kellett folytatni, de mint Husonyica Gábor tartalékos hadnagy utalt rá köszöntőjében, az esőre nagy szükség van. Az emlékező ünnepi beszédet dr. Lovasi Gábor, a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem nyugalmazott ezredese tartotta. A szemerkélő esőben az emlékműnél a társadalmi szervezetek vezetői koszorút helyeztek el, mely­nek ideje alatt lassú dobpergés kísérete mellett az áldozatok nevei hangzottak el. A meglévő emlék­művön egy emléktáblát helyeztek el, amelyen a háborúkban elesett idegen országbeli katonák emléke lesz őrizve a négy ország feljegyzésével. Az emléktábla avatását Szaniszló János polgár- mester végezte. Azt követően került sor a hábo­rús emlékek kiállításának megtekintésére. Jelen volt az ünnepségen Ipacs József nyug. ezredes, a HONSZ elnöke. Köszönet illeti a kulturális műsort adó fiatalokat, akik műsorukkal valósággal elkáp­ráztatták a megjelenteket. Fecske Sándor, a HONSZ kazincbarcikai területi elnöke arról beszélt, hogy a BEOSZ és a HONSZ vezetői már azon szorgoskodnak, hogy a Serény­falván, a Felsőtelekesen, az Edelényben korábban megtartott és a mostani szendrői megemléke­zés után 2010-ben hol legyen majd a következő hősöknapi ünnepség, 2-3 településsel folyik a kap­csolatfelvétel. Elhelyezték a kegyelet koszorúit és virágait Fórum a sziráki beruházásról Sokan vettek részt a borsodsziráki lakossági fórumon A borsodsziráki községi önkor­mányzat képviselő-testülete kezdeményezésére június 4-én lakossági fórumot tartottak a csapadékvíz- és belvízelvezető­rendszerének kiépítéséről. Tóth Attila polgármester köszöntöt­te a lakossági fórum meghívott elő­adóit és a lakosság részéről megje­lent mintegy negyven érdeklődőt. Borsodszirák község önkormányza­ta az Észak-magyarországi Operatív Program keretében „Belterületi és térségi vízrendszerek fejlesztése" címmel meghirdetett támogatás elnyerésére benyújtott pályázatát a Regionális Operatív Programok Irányító Hatósága az első fordu­lóban támogatásra érdemesnek ítélte. A lakossági fórum célja a lakosság tájékoztatása és vélemé­.............................. A fórum célja a lakosság tájé­koztatása és a véleményé­nek megismeré­se volt. Lippai Istvánné JEGYZŐ ...............................................M nyének megismerése volt a csapa­dékvíz- és belvízelvezető-rendszer kiépítésének témakörében, a pro­jektszervezet részéről érkezett elő­adók közreműködésével. Elsőként Fodor Zsolt tervező ismer­tette a projekt műszaki tartalmát. Elmondta, hogy a csapadék és bel­víz elvezetése a település tekinte­tében mintegy 300 hektárt érint. A beruházás megvalósulásának a csapadék és a belvíz levezeté­sének fontosságán túl a falukép kialakításában is nagy jelentősége van, hiszen a településen most látható rossz minőségű vízelvezető árkok, illetve kapubejárók helyett betonnal burkolt vízelvezető árkok, továbbá egységes kapubejárók kerülnek kialakításra. A beruházás a település közigazgatási terüle­tén hozzávetőleg 10 km csatorna kiépítését és mintegy 340 kapube­álló kialakítását jelenti. Két helyen, a vasút melletti .részen, valamint a község Edelény felé vezető részén átemelő létesül. Tájékoztatást nyújtott a beruházás költségeiről, melynek értelmében a beruházás összköltsége mintegy 400 millió forint, amennyiben a tervek vég­legesen elfogadásra kerülnek. Nagyon kedvező Csont Csaba, az ÉKÖVÍZIG saj­tóreferense arról beszélt, hogy Borsodszirákon a csapadék és bel­víz elvezetésének megvalósítását a klímaváltozás miatt gyakoribbá váló árvíz- és belvízkárok teszik szükségessé. Borsodszirák árvíz- veszély szempontjából nem tarto­zik ugyan a belvíz által túlzottan veszélyeztetett települések közé, de az elmúlt években több alka­lommal is okozott belvízkárokat a lakóházakban a környező dom­bokról lezúduló csapadékvíz. Ez a beruházás az önkormányzat szem­pontjából nagyon kedvező, mert egyszer kell megvalósítani. Igaz ez a költségvetésre a kiépítés idősza­kában nagyobb terhet nem ró - de hosszú távon lényegesen kevesebb ráfordítással biztosítható a település vízelvezetése. Józsa András projektmenedzser azt fejtegette, hogy a „Belterületi és térségi vízrendszerek fejlesztése" címmel meghirdetett pályázati eljá­rás két fordulóból áll. Galambos Kálmán projektkoordiná­tor a Borsod Tender Kft. képvise­letében érkezett. Bemutatta a cég tevékenységét, mely elsősorban a források keresésével foglalkozik. Tájékoztatást nyújtott a pályázati eljárás egyes fejezeteiről és azon belül az egyes állomásokról. Orosz József azt kérdezte, hogy kivel kötötte meg a szerződést az önkormányzat a projekt kivitele­zésére. Tóth Attila polgármester válaszában elmondta, hogy köz- beszerzési eljárás keretében hét pályázat érkezett, ezt követően nyílt pályázatbontás történt, majd a képviselő-testület a legkedve­zőbb ajánlatot benyújtó, a Diamit Zrt. kiválasztása mellett döntött és velük köt szerződést. Demeter Árpád előtt nem vilá­gos, hogy ez a beruházás érinti-e a Kis-Bódvát és annak környékét, mivel a Fodor úr a tájékoztatójá­ban említést tett a Kis-Bódváról is. Véleménye szerint nem jelent végleges megoldást a településről történő vízelvezetés a Bódva folyó régi medréig, mivel a holtág víz- elvezetése rendezetlen, és ezért a mezőgazdasági területeket gyakran elönti a víz. Fodor Zsolt tervező kije­lentette, hogy 300 hektár vízgyűjtő területet érint a beruházás, viszont a Kis-Bódva rendbetétele - bár az is szükséges lenne, - nem az önkor­mányzat feladata. Kaulics József hozzászólásában örömét fejezte ki, hogy egy ilyen beruházás megvalósulhat a telepü­lésen és ilyen jelentős támogatás­ban részesülhet az önkormányzat. Hiányolta azonban, hogy a falu éppen azon lakosai nem jöttek el a fórumra, akiket a legjobban érint a csapadék- és belvízveszély, akik­nek a házaiban már okozott károkat a belvíz. Érthetetlen számára ez az * érdektelenség. Ezt követően került sor a PR szervezet által kiadott kér­dőívek lakossági kitöltésére. ✓ \ cfWp') AKCIÓ Zrt # •• ÚJABB RENDKÍVÜLI HÉT VÉGI AKCIÓ VALAMENNYI C00P ÜZLETÜNKBEN JÚNIUS 25-28-IG! Abaúj tejföl 375 g 16% 139 Ft Egys.ár: 370,66 Ft/kg Sertés poharas zsír o,s kg Pápa hús 179 Ft Egys.ár: 358 Ft/kg LeCSÓkolháSZ 1 kg Debreceni Hús Zrt. 459 Ft Lángolt kolbász 1 kg Szerencsi Mg Zrt 999 Ft Erdélyi szalonna 1 kg szerencsi m9 zrt 799 Ft Reklámáron kapható: COOP napraforgó étolaj 1 nt. 299 Ft Finomliszt 1 kg 89 Ft Keresse a hét minden napján településén a legközelebbi COOP üzletet, ahol az élelmiszerek választékában már most is több mint 80% MAGYAR TERMÉK! ww r r r MINŐSÉGI NYÍLÁSZÁROK KEDVEZŐ ÁRON! PROFI NYÍLÁSZÁRÓ www.profinyilaszaro.hu CENTRUM Minőségi műanyag nyílászáróink alapja: wSpeCtuS spectus tk-71 , W I N D 0 W Snn mí 70 mm-es profil 60 x 60nyíló-bukó ablak... .........13 265 Ft 90x150 nyíló-bukó ablak ... .........23 865 Ft 120x150nyíló-bukó ablak ............29 075 Ft 150x150nyíló-bukó ablak.............32 720 Ft 90x210erkélyajtó........................................30 935 Ft Bemutató terem: Miskolc-TESCO Tel.: 46/381-006 Miskolc-CORA Tel./Fax: 46/312-189 Nyitva: hétfő-szombat 9°°-2000, vasárnap 900-1900 Elkészítési határidő: 2 hét! Ingyenes szaktanácsadás és helyszíni felmérés a megye egész területén. Az árak az áfát (20%) és a kedvezményt tartalmazzák! Az AKCIÓ visszavonásig érvényes! Hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom