Észak-Magyarország, 2009. június (65. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-03 / 129. szám
2009. június 4, csütörtök Kistérségi színjátszók Ároktő (ÉM- PK) - Nemrégiben rendezték meg a Mezőcsáti Kistérség Közösségi Munká- • sainak Egyesülete szervezésében a II. Kistérsé- j gi Színjátszó Versenyt, amelynek Ároktő adott helyet a település tornatermében. A színját- j szó versenyt dr. Dómján László, Mezőcsát Kistérség Többcélú Társulásának elnöke nyitotta meg. Ezt követően Vargáné Kerékgyártó Ildikó, Ároktő polgármestere köszöntötte a vendé- : geket és a fellépőket. Nyolc csoport készült a megmérettetésre. Elsőként Gelej község csapa- : ta egy szép anyák napi műsort adott elő, mely- ; lyel sokaknak könnyet csalt a szemébe. Máso- : dikként a tiszadorogmai csapat mutatta be Kasparek és a pék című előadását. Harmadik fellépő csoport Ároktő csapata volt, ők Arany ; János: Fülemüle című művét adták elő, melynek végére megállapíthattuk, hogy napjainkban is aktuális a mű mondanivalója. Ezt köve- j tőén a tiszatarjáni fiatalok meséket dolgoztak ; át és „Mesék upside down” címmel adták elő. Őket Mezőcsátról Komjáti Józsefné, valamint Smura Miklós és felesége követték anyák napi : verssel és dalokkal. A Tiszakesziről érkező fia- ; talok a „Damaszkusz” című előadással Pál i apostol életét mutatták be a közönségnek. A kissé komolyabb színdarabot a tiszadorogmai fiatalok előadása követte „Kasperi tornászni tanul” címmel. A jó hangulatot fokozta az ároktői nyugdíjasok „Pösze lányok” című mesejátéka, amelyből megtudhattuk, hogy beszédhibával hogyan kell férjet fogni. AZ EREDMENY A II. Kistérségi Színjátszó Verseny első helyezettje a tiszatarjáni csoport lett, jó ötletnek bizonyult régi, jól ismert meséinket kicsit más szemszögből láttatni. A második helyezett Ároktő csapata lett a Fülemüle című előadással. A harmadik helyezett pedig a tiszadorogmaiak Kasparek és a pék című előadása lett. 1 Sokszor felcsattant a taps az előadások közben (Foto: Archív) Mezőcsáti közmunka Mezőcsát (ÉM-PK) - Mezőcsát város önkormányzatának gazdálkodási rendjéhez szervesen kapcsolódik több éve a közmunka-foglalkoztatás is, amely ebben az évben is a Város- gondnokság, illetve utódja, a Városüzemeltetési és Intézményi Ellátó Szervezet keretében valósul meg. 2008. decemberétől ezév február végéig 15 fő segédmunkást foglalkoztattak a közterületeken végzendő kommunális feladatok ellátására. Emellett pályázatos közműn-, ka-program keretében a kistérség rendezett környezetének megteremtése érdekében havi átlagban 35 fő hátrányos helyzetű nagycsaládos, tartósan munkanélküli segédmunkást foglalkoztattak az illegális szeméttelepek felszámolására, a kommunális hulladék összegyűjtésére, a parkgondozási feladatok végzésére, a belvízveszély elhárítására. A TÁMOP közhasznú foglalkoztatás 13 fő számára adott munka- lehetőséget, ők takarítók, adminisztrátorok, nehézgépkezelők, könnyűgépkezelők voltak. A Mezőcsátért Közmunkaprogram 10 fő foglalkoztatottal értékteremtő munkavégzésként ad munkalehetőséget, de tanfolyami képzést is parkápolói és kisgépkezelői szakterületen. Az Űt a munkához program május közepén indult 73 fő foglalkoztatottal. Június 1-jétől 120 fő munkába állása történik meg, így a programban részt vevők száma közel 200 fő lesz. A Városról városra rovatban holnap Miskolcról, Alsózsolcáról, Felsőzsolcáról, Nyékládházáról, valamint a környékbeli településekről szóló írásokat olvashatnak. Észak MEZŐKÖVESD ÉS KÖRNYÉKE /4 Ügyes kezek - már másodszor! ■ Az ügyes kezű nyugdíjasok példáját a fiatalabb korosztály képviselői is szívesen követik. Bükkaranyos (ÉM - FL)- Tizenhárom éve, 24-25 fős létszámmal működik Bükkaranyoson a Nyugdíjasok Köre. A nőkből-férfiakból álló, örökifjú csoport alapítója Gecse Jánosné volt, mai vezetője Érsok Istvánná. A közösségi ház nagyterme idén is megtelt alkotásokkal, és érdeklődőkkel. Hamari Jánosné 21 éve „jöttmentként” költözött ki Miskolcról a településre. A Bükkaranyosról készített festményét most ajándékozta az önkormányzatnak. A harsányi születésű Orosz Jánosnét bükkaranyosi férje 5 éve csábította a településre Bőcsről, ahol korábban jegyzőként dolgozott. - „Féltem, mi történik velem, ha eljövök nyugdíjba. Valamit csinálni kell. Ez a valami számomra télen a festészet lett, mert egyébként ott a kert” - mondta Oroszné. Horgolás és üvegfestés Réti Bertalanná nyugdíjba vonulásával visszatért fiatalkori kedvteléséhoz, a horgoláshoz. Díszbozokat, táskákat, figurákat, babákat, képeket - többek között a cigánylány és a cigányfiú címűt - „bökdös” és ajándékoz el. Munkácsi Bertalanná - a település korábbi jegyzője - két éve góbiéin hímzéssel foglalkozik. Az ő keze nyomán látható a „Lila ruhás nő” című világhírű festmény hasonmása is a kiállításon. Tóth Józsefné, egykori postavezető virághorgolással készített alkotásait mutatja be. A fiatal korosztály képvise5 ■ ‘-1 ________hirek.boon.hu További hírek a megye életéből. Csoportkép a kiállításon leiében a kiállításon bemutatkozott Csécsi Karolina üvegfestő, Polgár Szabolcs és Kallai Attila gipszöntvényeivel, Besenyei Béláné, aki előrajzolja a góbiéin kézimunkákat... Mert ez nagy sláger lett újabbban a településen. Aki pedig „alkot” a klubbon belül és a kiállításon túl, az Halmai János, aki „hegedűművészünk”, aki hegedűjével nótára fakasztja az időseket és a fiatalokat egyaránt. A „kemény mag” A „kis mag” így ambicionálja a kívülállókat is a bekapcsolódásra - mondja Érsok Istvánná. A művészeti kiállítás mellett még fényképek is csábítják az érdeklődőket az Ügyes kezek II. kiállításán. Most a korábbi jegyző, Munkácsi Bertalanné gyűjteményéből a 2001-es árvízről, esküvőkről, lakodalmakról, a 60-as évektől, a művelődési ház életéről, társadalmi munkákról... Tóth József sárkányrepülős pedig a faluról készített légi felvételeivel. . - „Mindezeket folytatni kell. Jövőre szeretnék, ha sikerülne összegyűjteni korábbi dokumentumokat a településről. Bizonyítványokat, adóíveket, még régebbi régebbi fényké(Fotó: Nagy Zoltán) pékét egyházi, családi eseményekről” - sorolja Munkácsiné. - „Pályázaton nyert pénzből vettünk tévét, DVD-lejátszót, fényképezőgépet, mindezek elhelyezéséhez asztalt. Azzal érdemeltük ki, hogy olyan, 11 előadásból álló sorozatot szerveztünk, amelyen - pszichológustól a lelkésszel - mindenki szólt a falu apraja-nagyjához. Óvónőknek, tanároknak, szülőknek, időseknek, fiataloknak. Ezt akarjuk folytam” - mondta a klub vezetője. ÉSZAK emtippek.boon.hu * korábbi cikk (PDF, 22 kB) Fiatal orvosokat ösztönöznek Dr. Fehér Edit és Tállai András az aláíráson ■ Az ösztönzési rendszer célja a háziorvosi ellátás folyamatos biztosítása a városban. Mezőkövesd (ÉM) - Megkötötték az első háziorvosi ösztöndíj szerződést Mezőkövesden május 22-én. A megállapodást dr. Fehér Edittel kötötte meg a dél-borsodi város önkormányzata. Az önkormányzat tavaly ősszel döntött a rendszer bevezetéséről, melynek célja a háziorvosi ellátás folyamatosan biztosítása a városban. E rendszer által biztosított kedvezmények értelmében Mezőkövesden lakó, szigorló évét töltő általános orvostanhallgatók vagy frissen végzett rezidens orvosok részére ösztöndíjat biztosít a licence vizsga és a szakvizsga megszerzése közötti szakmai gyakorlat, időtar tárnára, ha az ösztöndíjban részesült vállalja, hogy a szakvizsga megszerzését követően Mezőkövesden vállal alapellátó orvosi munkát az ösztöndíj-folyósítás időtartamának a kétszereséig. Másrészt az Önkormányzat a háziorvosi szakvizsgával rendelkező, Mezőkövesden praxist vásárló háziorvosnak a praxis vásárláshoz, annak árának maximum feléig kamatmentes kölcsönt nyújt, amelyet majd 10 év alatt kell visszafizetniük. A város a Mezőkövesden letelepedni szándékozó és az alapellátásban munkát vállaló háziorvosoknak pedig maximum öt évre térítésmentesen bérlakást biztosít, a lakást terhelő közüzemi díjak megfizetése mellett. Dr. Fehér Edit 2000-ben érett(Fotó: Archív) ségizett a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Szakközépiskolában. Sikeres felvételit követően a Debreceni Tudományegyetem Általános Orvosi karán folytatta tanulmányait, melyet 2006-ban végzett el. Az orvosi diploma megszerzését követően még ugyanebben az évben elkezdte a családorvosi rezidensképzést. 2008. novemberében sikeres licencvizsgát tett, ettől kezdve Mezőkövesden a 2-es számú körzetben tölti háziorvosi gyakorlati idejét. Egyre közelebb Mezőkövesd (ÉM)- A balmazújvárosi együttes nagyszerű hazai mérleggel büszkélkedhet, hiszen tíz győzelem, valamint egy döntetlent mellett mindösz- sze két alkalommal hagyták el vesztesen a pályát. A mérkőzés egyik legszebb támadásának a végén Vitelkihez került a labda, aki két lépés után a 16-os vonaláról nagy erővel bombázott a hazai ketrecbe. A rendkívül lelkesen játszó fiatal hazai gárda Bene fejes gólja után ismét telSzabadság és közösségi napok Mezőcsát (ÉM) - Szabadság és Városi Közösségi Napok rendezvényeinek lesz a házigazdája június 20-án, szombaton az ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár melletti közösségi téren a mezőcsáti Kisebbségi Képviselő-testület. Az események elé Dr. Dómján László polgármester mond bevezetőt, majd a kisebbségi önkormányzatért végzett kiemelkedő munka elismeréseként kitüntetéseket ad át Dósa András elnök. A hivatalos eseményeket követően egésznapos szabadtéri színpadi műsorokat élvezhet a közönség: zene, tánc, ének, esti koncert, majd utcabál várja az érdeklődőket. Polgármester Kupa Mezőcsát (ÉM) - Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Polgár- mesterek Labdarúgó Kupa elnevezésű sportesemény, amelyre a Mezőcsáti Kistérség és a GKIeNET Kft. közös csapattal nevezett be. Az idén Budapesten a Budai II. László stadionban 28 település/kistérség csapata versengett a 300 ezer forint értékű fődíjért. A sportesemény fővédnöke pedig Gyenesei István Önkormányzati Miniszter volt. A Mezőcsáti Kistérség színeiben induló „Csá- ton Atletik” csapat mérlege 4 győzelem mellett 1 döntetlen és 1 vereség. A megszerzett ötödik hely értékét növeli, hogy csak a torna győztese tudott a kistérség csapata fölé kerekedni. Az 5. helyért járó 75 ezer forintot értékű sportszert a kistérség településeinek óvodái és iskolái használják majd fel. az elsőhöz jesen nyílttá tette a találkozót. A szépítő gól után alig tíz perc elteltével megint a mezőkövesdi drukkerek ünnepelhettek, hiszen előbb Haburcsák a 63. percben, majd alig egy perccel később Bogdány is betalált. A kövesdi csapat óriási küzdelemben, rendkívül értékes három pontot szerzett, így Mezőkövesd Zsóry gárdája továbbra is tartja a lépést a listavezető Újpesttel. Eredmény: Balmazújvárosi FC - Mezőkövesd Zsóry 2-5 (1-2).