Észak-Magyarország, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-08 / 107. szám

2009. május 8., péntek ÉSZAK ÉRTÉK ÉS TUDÁS / IV ÉVTIZEDEK TÜKRÉBEN 1969 - növénytermesztési gyakorlat 1979 - talajtangyakorlat a Debreceni Agrártu­dományi Egyetemen (Fotók: Archív) MÚLTBA NÉZD Munkácsi Ferenc (1920-1985) Surányi Béla Közel két évtizedig végzett oktatói és kutatói munkát Debrecenben az agrártudományi egye­temen, 1964-től egyetemi tanárként. Ez idő alatt az Állatélettani és Állategészégtani Tanszék, 1979-1980 között pedig az Állattani Tanszék vezetője volt. Rövid ideig rektorhelyettes, majd 1965-1968 közötti években az intézmény rektora. 1948-ban szerezte meg mezőgazdasági mérnök oklevelét a Budapesti Agrártudományi Egyete­men, és egyúttal mérnöktanári képesítésnek is a birtokában volt. Induló tanári pályája külön­böző alsó- és középfokú iskolákhoz kötődött. Majd az 1950-es évektől az Agrártudományi Egyetem Állattenyésztéstani Tanszékén foly­tatódott. Ezt követően az Állatorvostudományi Főiskola Állattenyésztési Tanszék aspiránsa volt. Az MTA Agrártudományok Osztályának állattenyésztési szakelőadója, mindemellett az Agrártudományi Egyetemi Állattenyésztéstani Tanszékének adjunktusa volt. 1957-ben nyerte el a kandidátusi fokozatot, majd 1959-ben egye­temi doktorátust is szerzett. Debreceni éve­it megelőzően a tudományos kutatást az MTA Állatgenetikai Kutató Csoportjánál kezdte. A megkezdett munkát Debrecenben folytatta. Publikációk, szabadalmak és egy államilag elis­mert kacsafajta kinemesítése fűződik nevéhez. EGY HALLGATÓ TOLLÁBÓL... A kertészet szépsége Szőke Sándor DE AMTC Mik, IV. éves kertészmérnök hallgató Azt már a középiskolában sejtettem, hogy nem akarok irodista lenni. Otthon azonban senki nem volt hivatásos kertész, így fölük nem tanulhattam a szakmát Édesanyám könyvelő, édesapám gépészmérnök. Van azonban egy már akkor is meglévő zárt kertünk, ahol a család eldolgozgatott, hódolt a természetimádatának. Pösz­méténk termett, vagy ahogyan máshol ismerik: egres. Aki a Sámsoni úton hagyjá el Deb­recent, arrafelé is láthat ilyen kerteket. A gyerekkori élmé- - nyék aztán megtették a magu­két, mert az agrárra jelentkez­tem. Igaz, a családból a nővérem is itt szerzett diplomát. Kihívás is volt, mert azonnal pótol­nom kellett a középiskolai hiányos biológiai és kémiai alapokat. Ezek ott ugyanis nem voltak főtárgyak. Aztán az első év beszoktatása után egyszerűen megszerettem. Sok múlik a tanáro­kon, akik megszeretették velünk a részleteket. Most, hogy már MSC-hallgató vagyok minden más. Sokkal tudatosabb lettem. Gonda István, Lévai László, Holb Imre, Kincses Sándorné, akik hirtelen’az eszembe jutnak, akiktől folya­matosan nagy segítséget kapok. Mára annyi­ra megkedveltem itt mindent, hogy most már a doktori fokozat megszerzését tűztem ki célként: az őszibarack-termesztés technológiai fejlesztése lesz a témája. Azért éppen az őszibarack, mert azt enni is imádom. Ráadásul a gyümölcsfák virágzása idején különösen szembetűnő az élet szépsége. Ez a szakma magában hordozza a ter­mészetszeretet esszenciáját. Van jövőképem róla. Szőke Sándor (Fotó: Archívum) BETEKINTŐ w zés a Centrumban ■ A négy doktori isko­lában magas színvonalú oktatás és tudományos témavezetés folyik. Dr. Pepó Péter DE AMTC centrumelnök-helyettes A Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Cent­rumának (AMTC) jogelődjében a Debreceni Agrártudományi Egyetemen 1993-ban kezdő­dött el a PhD (doktori) képzés több doktori programban. Ezzel intézményünkben kezdetét vet­Doktori iskolák A Debreceni Egyetem AMTC keretében 4 doktori iskola működik: • Állattenyésztési Tudo­mányok Doktori Iskola, • Hankóczy Jenő Növény- termesztési, Kertészeti és Élelmiszertudományi Dok­tori Iskola, • Ihrig Károly Gazdálko­dás- és Szervezéstudomá­nyok Doktori Iskola, • Kerpely Kálmán Növény- termesztési és Kertészeti tudományok Doktori Isko­la. e az az új típusú doktori kép­zés, amely felépítését a Bolognai folyamat elindítása és a kitelje­sítése tette indokolttá. A doktori iskolákban a PhD- hallgatók nappali, levelező és egyéni felkészülési eljárásban kerülnek felvételre és teljesít­hetik a fokozat megszerzésé­nek követelményeit. A nappa­li és levelező tagozaton 3 éves, az egyéni felkészülés esetében pedig 1 éves képzés, illetve eljá­rás az előírás. M ...............................*.............. Célunk, Mmsüí hogy további ^ tudományterü- f'*,. leteken hővitsük a doktori prog­ramokat Ék Dr. Pepó Péter IIKIÜfli *............................ff A doktori iskolák minden évben május közepéig várják a PhD-képzésre felvételizni kívá­nók pályázatait. Mind a négy doktori iskolá­ban magas színvonalú oktató­munka és tudományos témave­zetés folyik. A doktori iskolák minőségi színvonalát a törzsta­gok, az oktatók és témavezetők együttesen biztosítják a doktori iskola vezetőjének irányításával. Nyilvános vitaülés a Hankóczy Jenő Doktori Iskolában(Fotó: Archív) A doktori iskolák eredményes­ségét, tevékenységük hatékony­ságát mutatja, hogy átlagosan a nappali tagozaton két-háromszo- ros túljelentkezés a jellemző. Célunk, hogy az eddigi dokto­ri iskolákat megerősítve, továb­bi tudományterületeken bővít­sük a doktori programokat, lehetőség szerint a későbbiek­ben akkreditáljunk új doktori iskolákat. A hazai képzés mel­lett elengedhetetlenül fontos­nak ítéljük a^t, hogy a dokto­ri iskoláink bekapcsolódjanak a nemzetközi tudományos kép­zési rendszerbe, azaz a fejlődő és fejlett országokból fogadjunk PhD-hallgatókat. Tovább kell erősíteni a már meglévő hazai és külföldi kapcsolatrendsze­rünket az egyes doktori isko­lák esetében. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a doktori iskoláink­ban fokozatot szerzett hallga­tóink már napjainkban is elis­mert egyetemi oktatók, tudomá­nyos kutatók és egyre növekvő számban töltenek be felelősség- teljes beosztásokat a verseny- szféra különböző vállálatainál. AGRARDIPLOMACIA Mesterképzés Egyiptomban A mansurai delegáció(Fotó: Archív) ■ A közeljövőben a hallgatók akár az észak­afrikai országban is tanulhatnak. Márián Éva Dorina DE AMTC Külső Kapcsolatok Központja Egyiptomi delegációt fogadott április második hetében a DE AMTC. Mesterképzés indulhat egyiptomi egyetemeken, így a közeljövőben a hallgatók akár az észak-afrikai országban is tanulhatnak. Magyar tudományos veze­téssel kezdődött 2007-ben az a TEMPUS projekt, amely két új MSc program egyiptomi beve­zetését tűzte ki célul a talajtan, illetve a vízkészlet-gazdálkodás területén. A Debreceni Egyetem AMTC Víz- és Környezetgazdál­kodási, Agrokémiai és Talajtani Tanszékei mellett a MTA Talaj­tani és Agrokémiai Kutatóinté­zete és a belga Ghent University képviseli az Európai Uniót, míg Egyiptom részéről a kairói Ain Shams University és a mansurai El Mansoura University vesz­nek részt a programban. A pro­jekt vezetője Prof. Tamás János, projektvezető egyetemi tanár, az egyiptomi koordinátorok Prof. A. Hegazy, a kairói Ain Shams Egyetem és Dr. M. Ramadan a mansurai El Mansoura Egye­tem képviseletében. A hatfős egyiptomi küldött­séget, köztük Prof. E. Fayed és Prof. H. Mageed dékánokat Prof. Dr. Nagy János az AMTC elnö­ke és Prof. Dr. Kátai János a Mezőgazdaságtudományi Kar dékánja is fogadta. Az április 5-12. közötti látogatáson az eddi­gi munka eredményeiről és a májusban Egyiptomban meg­rendezendő konferencia előké­szítéséről esett szó. A résztvevők deklarációt írtak alá az együtt­működés eredményeinek elisme­réséről. Ezután a küldöttség az MTA Talajtani és Agrokémiai Kuta­tóintézete vendégeként Buda­pestre látogatott, ahol Németh Tamással, az MTA főtitkárá­val is találkoztak. A tárgyalá­son részt vett a Külügyminisz­térium Afrikai Főosztályának képviselője is. SAP- és on-line szaktanterem A Debreceni Egyetem AMTC Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Karán 2009. május 5-én ünnepélyes kere­tek között adták át az SAP- és on-line üzleti alkalmazá­sok szaktantermet. Kialakí­tását elsősorban a kar kép­zési struktúrájának átala­kulása indokolta. Több olyan új szakon (pl. pénzügy és számvitel alap­szak, kereskedelem és mar­keting alapszak, számvitel mesterszak, vállalkozás- fejlesztés mesterszak stb.) is folyik képzés, amelyek igénylik a legfrissebb üzle­ti alkalmazások, technikák ismeretét. A szaktanterem a különféle vállalatirányí­tási és könyvviteli szoftve­rek, illetve on-line marke­ting eszközök alkalmazá­sának bemutatására, okta­tására szolgál. A szaktan- termet a kar a szakképzé­si hozzájárulásokból alakí­totta ki, közel 18 millió Ft értékben. KÉPRIPORT ÁPRILISRÓL Egészségnap az Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumában - április 15. (Fotó: Archív) Sárgulási felvonulás - április 24.(Fotó: Archív) Természetfotó-kiállítás a Föld napja alkalmából az Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumában - április 22. (Fotó: Archív) Sárguló agráros hallgatók tánca a Kossuth téren (Fotók: ikíódy János)

Next

/
Oldalképek
Tartalom