Észak-Magyarország, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-28 / BAZ Magazin, Építkezés

8 Idén 50 éves a Bogácsi Thermálfürdő Kft. Jól indult a szezon Bogácson, az eltervezett fejlesz­téseket elvégezték, jó adottságaikkal, hagyomá­nyos vendégszeretettel várják az idegeneket. Jó eredményekről számolhatunk be a 2009. év l-IV.hónapjait figyelembe véve. A bázis időszak­hoz képest mintegy 5500 fővel többen látogatták fürdőnket, és a szálláshely kihasználtsági mutató is 1-2 százalékos növekedést mutat. A főszezon május 15-től indult, az eltervezett munkákat sike­rült megvalósítanunk - kezdte dr. Rásky László ügyvezető igazgató. Az utóbbiak sorában többek között rendbe szedték a gyermek és az úszómedence környezetét, új padokat, ülőkéket helyeztek ki, rendbe tették a főbejáratot, a faházakat, a kabinsorokat, a műsza­ki berendezéseket, a medencéket, az öltözőket, új szemétgyűjtőket helyeztek ki, korszerűsítették szálláshelyeik bútorzatát. - A recesszióban is elsősorban hazai vendégekre számítunk, de orosz, ukrán, román, előretörés is tapasztalható. Marketing munkánkban kiemelt figyelmet szentelünk a belföldi turizmus fejlesz­tésére. Ezt a célt szolgálja, hogy az idei évben is 2008-as árainkon várjuk a fürdőzőket és a szálló vendégeket. A Tokaj-hegyaljai régióval vettük fel a kapcsolatot: ott Bogácsot ajánlják a vendégeknek, mi pedig Hegyaljára invitáljuk vendégeinket - foly­tatta az ügyvezető igazgató. Marketing munkájuk további elemét tükrözi, hogy különféle nagy esti-éjszakai rendezvényeket szer­veznek a fürdőben, összesen hat alkalommal. Ezek interneten és honlapjukon is megtekinthetőek, valamint a község programajánló füzetében is. Az esti fürdőzéseket továbbra is keddi és pénte­ki napokon tartják. Az üdülési csekkeket ebben az évben nemcsak a szálláshely értékesítésnél, hanem a fürdő szolgáltatás igénybevételénél is elfogadják. Bogács tradicionálisan a fürdővizéről vált híres­sé, ezért továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a gyógyászati szolgáltatásokra is. Kedvezményes, a társadalombiztosítás által támogatott szolgáltatá­sokkal állnak a vendégek rendelkezésére. A fürdő ebben az évben lesz 50 éves, az évforduló alkal­mából egész napos programok szervezését terve­zik, egyéb megemlékezések mellett - Összességében elmondhatjuk, hogy a fejlesztési- szintentartási munkák elvégzésével a hagyomá­nyos jó adottságok mellett a megszokott vendég- szeretettel várjuk ebben az évben is azokat, akik Bogácsot választják akár rövidebb, akár hosszabb ideig tartó pihenésre, kikapcsolódásra - nyilatkozta az ügyvezető igazgató. A megszokott vendégszeretettel várják a láto­gatókat Nyugdíjasok találkozója Varbón A Varbói Nyugdíjasok Egyesülete (VNyE) május 31-én, vasárnap a Varbói Tó-kempingbe gyermek­nappal egybekötött családi napot szervez - tudtuk meg Király Barnabásnétól, a VNyE elnökétől. A nap folyamán ugrálóvár, arcfestés, sétakocsiká­zás, lángossütés, bográcsozás, kirakodóvásár várja nemcsak a nagyszülőket és az unokáikat! Minden kedves érdeklődőt töltött káposztával vár­nak a szervezők. 2009. május 28. Edelényi kastély: start szeptemberben Két év múlva hajdani fényében ragyog majd a kastély A tervek szerint 2011 őszére újul meg Északkelet- Magyarország legnagyobb műemlékegyüttese. Ismeretes, hogy a tavaly született meg a milliárdos kormánydöntés, melynek következtében kulturá­lis központtá válva újul meg az edelényi L'Huillier-Coburg kastély. A kiemelt projekt a Kastélysziget kulturális-turisztikai központ nevet viseli. A komplexumra 2,2 milliárd forintot költenek, továbbá 130 mil­lió forint jut a Bódva-folyó kastély­szigete revitalizációjára. Szeptember: első kapavágás- Jelenleg a közbeszerzési eljá­rás, vagyis az ajánlattétel zajlik- mondta Gúr Nándor, a térség országgyűlési képviselője, a pro­jekt „motorja". - Minden a ter­vek szerint halad: június közepére megszülethet a tételes ajánlat, ekkor derül ki, hogy mely cégek maradnak a „kosárban". A folya­mat augusztusban ér véget és szeptemberre száll fel a füst.- Mikor kezdődik a tényleges kivi­telezés? - kérdeztük a honatyától. Gúr Nándor válaszában közölte: már bizonyos, hogy októberben, mivel késés nincs! Ismeretei sze­rint a generálkivitelezői „tisztség­re" nem kevesebb, mint tíz tár­saság pályázik, s az alvállalkozók száma ettől is több lesz. Kívána­tos, hogy az utóbbiak között minél több helyi cég legyen annak érde­kében, hogy a többszörösen hát­rányos helyzetű Edelényben és kistérségében élők munkalehető­séghez jussanak. Arra a kérdésre, mely szerint hány ember kaphat munkát a kastélyprojektben, a képviselő hangsúlyozta: várható­an százötven-kétszázán. Jelent­kező és érdeklődő bőven akad, a környékbeli vállalkozók már hónapokkal ezelőtt felkészültek arra, hogy részt vesznek a kivi­telezésben. Széchenyi forog a sírjában ................... Semmiféle pri­oritása nincs a magyar termé­keknek. Büdi Károly „A legutóbbi időszakban jóformán egyedül maradtunk meg a beszállítók közül." A Rögzítéstechnika Ipari és Keres­kedelmi Kft. (RIK) telephelyét Alsózsolca külterületén, a hajdani Csavaripari Vállalat 2. számú üze­mének a helyén alakították ki. Egy osztrák tulajdonú céget hoztak lét­re először itt 1989-ben, de három esztendő múlva tönkrement. A RIK-et magyar tulajdonosok ala­pították 1993. tavaszán, azóta a cég hatalmas fejlődésen ment át - jelentette ki Bűdi Károly, a Rögzítéstechnika Ipari és Kereske­delmi Kft. ügyvezető igazgatója. Fontos a versenyképesség- Szinte a nulláról indultunk annak idején, a csarnokot és a gépparkot is bérelni kellett, és mindössze tíz alkalmazott dolgozott a mai hatva­nas létszámmal szemben - mondja nem kis büszkeséggel Bűdi Károly. A melegüzemi technológiájú csa­vargyártás termékei iránt azonban növekedett az igény, az éves árbe­vétel elérte a 400 millió forintot is. Több tízmillió forintos beruházással sikerült időközben korszerűsíteni a telephelyet és ezzel lényegesen javultak az itt dolgozók munkakö­rülményei. A gyártási profil méret­tartománya az M 16-tól az M 36-ig terjed, különböző méretű, minő­ségű csavarok, anyák, kovácsolt gyártmányok, főleg vasúti felépít­ménycsavarok. Bár az elmúlt idő­szakban is előfordult az, hogy nem volt egyenletes a megrendelés, de a RIK hatvan dolgozója biztonság­ban érezheti magát hosszabb távon is. Megszereztük az ISO-minősítést is, amely lehetővé teszi a minő­ségi gyártást, ezáltal külföldön is versenyképesek vagyunk. Komoly kihívás- Harminc esztendeje dolgozom a szakmában, sok megpróbáltatáson mentünk keresztül, de a mostani világválság az eddigieknél sokkal nagyobb kihívást jelent - hangoz­tatja Bűdi Károly. A mi főprofi­lunk a vasúti felépítménycsavarok gyártása, amelyek a sínt rögzítik a talpfához. A legutóbbi időszakban jóformán egyedül maradtunk meg a beszállítók közül, mivel megje­lentek a külföldiek, akik nem a csavarral versenyeznek. Egyetlen magyar tulajdonú vasútépítő cég sincs hazánkban, ennek következté­ben szinte kompletten hozzák be a teljes pályákat rögzítéstechnikával. Amikor mi gyártjuk a termékeket, akkor át kell vetetnünk a MÁV ille­tékes szakembereivel, a külföldiek esetében viszont ez nem történik meg. Születnek olyan öszvér beru­házások, amikor az SK L 1-es és az SK L 14-es rögzítési rendszert összeépítik, jelenleg is előfordul ilyen. Furcsa dolog, de nem minden esetben elsődleges az ár, olykor nincs különösebb szerepe, hogy mit kapnak érte a beszállítók. Ismerve az ország helyzetét, nagyon ráférne egy alapos kor­szerűsítés. Ez sem elhanyagolható tényező, hogy ebbe a felújítási folyamatba a magyar gyártók is bekapcsolódhassanak. Azért kerül­tek a kisebb beszállítók kritikus helyzetbe, mert a magyar acélipar gyakorlatilag nem létezik és újjáé­lesztésre szorul. Nem csoda aztán, hogy külföldről hozzák be a vasúti síneket és ezzel párhuzamosan a hozzá tartozó többi alkatrészt is. Élő példával is szolgálhatok: a 4-es metróhoz alig van magyar beszállító, magyar termék szinte A gyártási profil mérettartománya az M 16-tól az M 36-ig terjed • • • nincs hozzá - érvel Bűdi Károly. Ez különösen annak „köszönhető", hogy a pályázatok kiírásakor nincs konkretizálva, hogy milyen rögzí­tő rendszert kívánnak beállítani, így semmiféle prioritása nincs a magyar termékeknek, közben meg Széchenyi forog a sírjában. Véle­ményem szerint ebbe a politiku­soknak is bele kellene avatkozniuk különösen a válságos időkben. A vasúti beruházásokkor a magyar beszállítóknak valamilyen priori­tást kellene adni! Korábban, ha a magyar pályázó 10 százalékkal drágább volt, akkor is vele kötöttek szerződést, manapság semmilyen területen nem élvez elsőbbsé­get a hazai gyártású kötőelem az importtal szemben. Külföldi gyár­tók és forgalmazók is indulnak a közbeszerzési pályázatokon, az a jellemző rájuk, hogy előbb leverik az árakat, majd később emelnek. Ráadásul a vevőknek sem mindig a minőség az elsődleges, hanem az olcsóbb ár. Az is furcsa, hogy a multikkal ellentétben a magyar tulajdonú cégek semmiféle adó- kedvezményt nem kapnak. Ugyanazok nyergeitek át Nem beszélve arról, hogy a vas­útépítés is úgy jár, mint az autó­pálya-építés. Ugyanazok a cégek nyergeitek át a vasútépítésre, ame­lyek eddig az autóutat építették. A Székesfehérvár-Tárnok vasútvonal felújításához kb. 500 ezer csavarra is szükség van, nincs ugyan még döntés, de az is elképzelhető, hogy a szerbek vagy a csehek viszik el a pálmát, pedig ez féléves munkát jelentene hatvan dolgozónknak. Ez nem elsősorban árkérdés, mert a sín árába beleteszik a külföldiek a csavar árát is. Cégünk nemcsak a vasútépítéshez gyárt csavarokat, de a nagyfeszültségű oszlopokhoz vagy mezőgazdaság gépekhez is. Csak bízhatunk abban, hogy a későbbiekben a magyar beszállítók érdekeit is figyelembe veszik majd a döntéshozók. Mindenesetre mi a versenyképesség megőrzésére törekszünk és arra, hogy a foglal­koztatottsági létszámunk is meg­maradjon - hangsúlyozta Bűdi Kár­oly, a RIK ügyvezető igazgatója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom