Észak-Magyarország, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-05 / 104. szám
2009. május 5., kedd AKTPÁL1S /5 C< RÖVIDEN m f rí,,. • SMS vendég Sajóvámoson. Csapiár Vilmos, A Szépírók Társaságának elnöke lesz a vendég csütörtökön (május 7-én) este 6 órától Sajóvámoson a Sajóvámosi Művészeti Staféta (SMS) meghívására. Az író a település Közösségi Házában mutatja be Hitler lánya című új regényét. Kravitz újra hazánkban Debrecen (ÉM) - Alig egy évvel a budapesti koncert után Lenny Kravitz újra hazánkba látogat! A világhírű rocksztár június 15-én Debrecenben, a Főnix Csarnokban koncertezik. Húsz éves pályafutása alatt a zenész, szövegíró és producer 8 stúdióalbumot adott ki. Mindegyik elérte az aranylemez minősítést. Lenny Kravitz munkássága elismeréseként számos zenei díjat tudhat magáénak, többek között a legjobb rock-énekes kategóriában 1999-2002 között egymás után, 4 Grammy díjat. A több hangszeren is kiválóan játszó amerikai zenész dalaiban reggie- és rockzenei hatások érezhetők, így alakul ki az a sajátos retro hatás. Karrierje 1989-ben indult a „Let Lőve Rule” című debütáló albummal, melynek sikereit követően Lenny a ’90-es évek kultikus figurája lett. Töretlen sikereinek megkoronázásaként az első albumot most újra kiadták, rengeteg extrával kiegészítve. Remix, B-oldalas dalok és demo felvételek, valamint az albumhoz kapcsolódó turnén elhangzott legjobb koncertfelvételek gazdagíthatják a rajongók gyűjteményét. IfEN-INFORMÁCIÓK iWr <'yPWf ff rh W5 ÍKw f 5 ■} H tt vFr/rrrfy. O További részletes információ a MÉN honlapján (www.men2009.hu) található. O A Miskolci Egyetemi Napok 2009 fesztivált a Miskolci Egyetemisták Szövetsége szervezi. (Elérhetőségek: MÉSZ: 3515 Miskolc-Egyetemváros A/1 mfsz. 7. Információ: MÉSZ, Diák Iroda (46) 565-360, 565-368, diakinfo@uni-miskolc.hu.) O A MEN2009-re szerdán, csütörtökön 1500 Ftért, pénteken, szombaton: 2000 Ft-ért váltható jegy a helyszínen. O A Miskolci Egyetem és a ME-HÖK támogatásának köszönhetően az egyetemi hallgatók, oktatók és dolgozók kedvezményesen - 1000 Ft - juthatnak napijegyhez. A Miskolci Egyetem hallgatói kedvezményes jegyeket ME-diákigazolvány felmutatásával vásárolhatnak. O A látogatók csak a helyszínen a fesztiválkapuknál válthatnak belépőt. O A rendezvényen kép- és hangfelvétel készítése a fesztivál szervezőinek engedélyével lehetséges. Sörváltó és csilletolóverseny Holnap este megkezdődik és egészen szombat estig tart majd az idei MÉN. Miskolc (ÉM) - A mostani nagyszabású campusbuli a huszonkettedik. A MEN-en megszokott stílusok és közkedvelt fellépők - többek között Quimby, Kiscsillag, Republic, Kowalsky meg a Vega, Hooligans, Republic, Depressio, Kispál és a Borz, Belga, 30y - mellett ott lesz a londoni Guns N’ Roses tribute banda is, de aki igényes partyzenére szeretne „beállni”, megteheti majd a híres magyar dj-k sátrában Budaira, Tommyboyra és Sterbinszkyre. Fergetes bulik A fesztivál az elmúlt években Északkelet-Magyarország egyik legjelentősebb rendezvényévé vált: már nemcsak egy oktatási intézmény hallgatóinak, hanem a város és a régió fiataljainak is fontos találkozója lett. Az eddigiekhez hasonlóan szerdától vasárnapig a Miskolci Egyetem zárt parkjában találMEN-PROGRAMOK j WwfrjT/ jJ'j'j J yj J J J jj J j j j jjJjj SZERDA Nagyszínpad ___________________ 19.30: Kaukázus 21.00 Quimby 23.00 Irie Maffia Sátor____________________ 22.00 AB/CD 23.30 A kutya vacsorája 01.30 Ganxsta Zolee és a Kartel Kék Rocky_________________ 21.00 Kronos 22.00 Tézis, 23.00 The Hot Rock Rockabilly Bánd 00.30 Rockházi Buli Piros Partv_____________________ 22.00 Magashegyi Underground 24.00 Korai öröm 01.00 Elektróger Rockwell Galéria_______________ 22.00 Kamara Ningh (Dj Lucca, Kamara Team, Griff, Corey Korovsky, Luky Lawley, Dave D Vianaula Üstben fő a krampampuli ható Rockwell Klub és környéke ad otthont az eseménynek. A Bánd 00.30 ZTE CSÜTÖRTÖK Nagyszínpad 19.00: Kiscsillag 20.30 Republic 23.00 Kowalsky meg a Vega Sátor______________________ 22.00 CKM/PieOnEar/PiknikPark 23.30 Magna Cum Laude 01.30 Pannónia Allstras Ska Orchestra Kék Rocky______________________ 21.00 Mockba 22.00 Rükwercz 23.00 Extazis 00.30 Rockházi Buli Piros Partv ________________ 22.00 Folkfree feat Freestylers' Mc 24.00 Dj Palotai 01.00 Dj Ludmilla Rockwell Galéria 22.00 DjFIower/Voksán Virág Vianaula 21.00 Haleo 23.00 The Police Tribute 21.00 Bijou 23.00 Sup. n. 00.30 ZTE MÉN területén 4 napon át fergeteges bulikkal várja a klubzenék rajongóit a Vian (Klub) is, amely hosszú évek óta a miskolci könnyűzenei élet meghatározó része. A belvároshoz közel, onnan két villamosmeg- állónyira található szórakozóhely egész évben koncertekkel, sörterasszal és finom koktélokkal várja a vendégeket. Nem lesz ez másképp MEN-en, a Vianaulában sem. Az élő koncertek - meghatározó és fiatal hazai zenekarokkal - éjfélig tartanak, utána ZTE (Zenés Táncos Eszméletvesztés) a műsor hajnalig. Mintha a Győri kapuban lennénk... Diákrektor-választás A zenei programok mellett a MÉN másik lényegi vonala a SZÓLÁSTÉR * yyj’y&pj j j j j j j j j j Tj j j /j ij't jvyj j j J j sj jVir/j TT? jí j j j rjYTTj jjj j‘t) ) j rJ Ennél jobban már nem fog... fv. ■; . , _ .•;« :—,-‘vv ». jJJJJjJJjjÍjJJJjYjJjJJJJJjJ'j^JJJJJJ Minket is elért ez a válság, ami, Bajnai Gordon miniszterelnök szavaival szólva, fájni fog. Ennéi jobban már nem fájhat nekünk. Itt vagyok 38 évesen. Van két kiskorú gyermekem, a feleségem a harmadikat várja. Januárban elvesztettem a munkámat, minden tartalékunk kimerült. A lakáshitelünket már ebben a hónapban nem tudjuk kifizetni, a többiről már ne is beszéljünk. Folyamatosan munkát keresek, de mindenütt a válságra hivatkoznak, így a mai napig nincs munkám. Hamarosan elárverezik a házunkat és nem tudjuk, hova menjünk. Nézegetjük az albérleteket, de leelőlegezni nem tudjuk. Talán úgy néz ki, lesz munkám, de hogy miből fogok bejárni, ez még egy újabb kihívás. Amitől a legjobban félek, az az, hogy mit mondjak majd a gyerekeimnek, amikor el kell hagynunk az otthonunkat. És hogy lesz-e valaha házunk még, azt kétlem... Név és cIm a Szerkesztőségben Helyreigazítás Az Eszak-Magyarország 2009. április 25-ei lapszámában a „Szólástér” rovatban Majomé Farkas Ilona aláírással jelent meg egy levél a Sajókeresztúr községben tartott közmeghallgatáson elhangzottakról. A cikk részben személyemmel, a község jegyzőjével foglalkozik. Az írás foglalkozik a lakosság decemberi aláírásgyűjtésével, majd a következő zárójeles mondatot tartalmazza: („Az aláírók a jegyző nem a lakosság érdekében tett intézkedéseit kérték kivizsgálni: a testület csak egy fegyelmi erejéig marasztalta el.”) A cikk ezen szövegezése azt a látszatot kelti, hogy a jegyzőt jogszerű eljárás keretében fegyelmi büntetéssel sújtották, és az eljárás ily módon a jegyző felelőssége megállapításával ért véget. A cikk azonban tévesen tájékoztatta az olvasóközönséget a tényleges helyzetről, és ezért ebben a formában sérti jó hírnevemet és személyiségi jogaimat. A képviselő-testület ugyanis a velem szemben lefolytatott fegyelmi eljárás során olyan súlyos eljárásjogi és anyagi jogi jogszabálysértéseket valósított meg, amelynek eredményeként utóbb s^ját határozatát visszavonta és a felmerült eljárási költségeimet is megtérítette. Ennek okán a valós tényhelyzet tehát az áhítottnak éppen az ellenkezője, a jegyző fegyelmi felelősségének megállapítására ténylegesen nem A Szólástér rovatban megjelenő levelek nem szerkesztőségünk, hanem levélíróink Véleményét tükrözik. Lillafüreden a Limpiási feszületnél, a szabadtéri oltárnál, április 25-én Kalna Zsolt minorita szerzetes, tartományfőnök erdei misét mutatott be (Fotó: Fojtán László) került sor. Tisztelettel kérem ezért Önöket, hogy lapjukban a következő lapszámban azonos helyen és terjedelemben szíveskedjenek megjelentetni az alábbi helyreigazítást: „A képviselő testület a jegyzővel szemben az irányadó eljárási és anyagi jogi szabályok megsértésével hozott fegyelmi határozatát visszavonta, a jegyző költségeit megtérítette, a jegyző fegyelmi felelősségének megállapítására így nem került sor.” Korrekt közreműködésüket a személyemet ért jogsérelem reparálásában előre is köszönöm. KovAcsné SzilAgvi Hajnalka Sajókeresztúr Község Önkormányzati jegyzője Érdekes helyzet Érdekes helyzet alakult ki a komlóstetői költöztetés körül. Ott voltam a helyi iskolában rendezett fórumon, ahol se az alpolgármester úr, se a főorvos úr nem tudott meggyőzni bennünket észérvekkel arról, hogy miért jó nekünk a költözés, pedig úgy gondolom, nem szellemi fogyatékosok ültek a székeken. Talán célravezetőbb lett volna, ha az előadók azt mondják: nincs a városnak pénze és kapóra jött, hogy a rendelőintézetben működő gyógyszertár átvállalta a rendelők felújítási és üzemeltetési költségeit. Gondolom, a népszavazást így sem kerülték volna el, de nem kellene rossz szájízzel arra gondolni, hogy vezetőink mellébeszéltek. Név és c(m a Szerkesztőségben Mitikus hely Széphalmot mitikus hely- lyé tették az ott élők. Dicséret érte..., de azért spirituális emlékhellyé talán nem kéne tenni, mert sem a vallás, a politika pedig különösen nem méltó ahhoz, hogy a nyelv, a kultúra, a magyarság megmaradását (mi, vagy ki fenyegeti?) zászlajára tűzze 2009. Európájában. Az e téren jócskán (Fotó: ÉM-arhív) diákrektor-választás keretében megrendezett hagyományápoló programok, amelyek nagy számban mozgatják meg a karok hallgatóit, valamint a résztvevők is bepillantást nyerhetnek a Miskolci Egyetem diákéletébe. „Aki egyetemista vagy volt egyetemista létére kimarad, akár ne is jelentkezett volna a Campusra” - vélik a szervezők. A karok rektorjelöltjei és csapataik hagyományápoló versenyszámokban mérik össze erejüket és tudásukat: ilyen például a lépcsőfutás, az aszfaltrajzverseny, a gulyásfőzőverseny, a favágóverseny, különböző sportvetélkedők, kiegyenlítő foci, kram- pampulifőző verseny, sörváltó, csilletolóverseny, cantusverseny, műveltségi vetélkedő és csocsó- verseny. OLVASÓINK LEVELEIRŐL < j jj j j j j j j j j; j j j j jjj jjjjj 7-Tj ú y'j'-sj'-Tí'rj kisebbségben lévők megmozdulása sértő azokkal szemben, akik csak hétköznapi ember módjára védik, óvják az említett értékeket. Szerény véleményem az, hogy Kazinczy legnagyobb érdeme nem az ún. „nyelvújítás”, inkább az, hogy a nyelv és a közszellem megreformálásának ügyét a köztudatban összekapcsolta úgy, hogy közben aktívan támogatta, mondhatni egyengette Széchenyi reformtörekvéseinek útját is. Nem kellene ezen elgondolkodni egy kicsit? GAi Bertalanné, Sárospatak Holokauszt A holokauszttagadás nálunk nem bűncselekmény, pedig hazánkban ugyanazok a folyamatok zajlottak le a harmincas években, mint Németországban és Ausztriában. Ez utóbbi két helyen súlyos börtönbüntetést varrnak azon oktalan emberek nyakába, akik ostobaságukban idáig mennek. Ideje már, hogy mindenki féljen, akárcsak mi, azoktól, akik szerint „Az igazság szabaddá tesz”. Tényleg ideje volna már az egyértelmű, teljes és végleges elhatárolódásnak tőlük, nem pedig mint most, azt hangoztatni (néztem az országgyűlési közvetítést), hogy alaküljon egy vizsgálóbizottság, ami a neonáci tüntetések ügyében „helytelenül” eljáró rendőrség felelősségét vizsgálná. TakAcs Bódog, Ózd