Észak-Magyarország, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-26 / 122. szám
2009. május 26., kedd AKTUÁLIS / HIRDETÉS /5 • Párducbemutató. A Miskolci Állatkert Párduc-Háza előtt ma délelőtt 11 órától párducbemutatót tartanak. A nagy érdeklődésre való tekintettel a közönség láthatja a kéthetes párduckölyköt. Jubileumi könyvhét: az írók írnak Miskolc (ÉM) - A 80. Ünnepi Könyvhetet május 26 és június 15-e között rendezik meg Miskolcon és megyénkben. A jubileumi rendezvényen nemcsak könyvtári programokkal várják az érdeklődőket. Miskolcon például az Erzsébet-téren június 3-án nyit a könyvhét és június 6-ig csaknem 600 fellépő mutatkozik be, és 18 sátorban kínálják majd a könyveket. A könyvhét programját tegnap dr. Kiss Józsefné.a Városi Könyvtár igazgatója ismertette. Elmondta azt is, hogy az első könyvhetet Lillafüreden rendezte meg Supka Géza, azért, mert akkoriban, 1933-ban, az írók és olvasók viszonya nem volt felhőtlen. A helyzet ma is hasonló, hiszen míg az írók írnak, addig az olvasók nem olvasnak - fogalmazott. A könyvheti rendezvényeket a városi és megyei könyvtár közösen rendezi. A megyeiben - május 29-én - 24 órás felolvasással indul a program. Ezt már Venyigéné Makrányi Margit, a megyei könyvtár igazgatója mondta a tegnapi sajtótájékoztatón. Mintahogy azt is: ide várják azokat, akiknek fontos az olvasás. A non:stop felolvasás alatt számos gyerekprogram is várja a kicsiket. A miskolci könyvhét mellett Edelényben, Felsőzsolcán, Kazincbarcikán, Ózdon is lesznek ünnepi programok. képet, amely egy nagyon régi esküvőn készült. Köszönjük neki a fotót, az ezért járó ajándékot szerkesztőségünkben átveheti. (Fotó: magánarchívum) ' -i Ki a virágot szereti... Nyékládháza (ÉM) - A tavaszi virágosí- tás befejezéséhez közeledik - tudtuk meg a nyékládházi városgondnokságon. Idén mintegy 2800 tő virágot ültetnek ki a város parkjaiba. A városgondnokság munkatársai összességében 80 ezer négyzetméternyi területet ápolnak, és most a kaszálás, fűnyírás, a bokrok, sövények rendben tartása van soron. Meg persze a locsolás, ami nélkül nem gyönyörködhetnénk a színpompás növényekben. Ültetik a virágokat Nyéken (Fotó: Molnár Zsolt) Észak ÉP-VÁLASZTÁS 2009: Interjú Mile Lajossal Lehet más-az új párt szerint bán Elek Pista (volt MDF-es országgyűlési képviselő - a szerk.) hívta fel a figyelmem erre a szerveződésre. Tájékozódtam, és úgy ítéltem meg, hogy érdemes és kell is csatlakoznom. Mile Lajos (Fotó: SZ. B.) ■ Frissen alakult párt az LMP. Civil szervezetekből jött létre idén februárban. Szabados Gábor szabados@inform.hu Miskolc (ÉM) - A párttá alakulást az motiválta, hogy belátták: csak ilyen keretek között szólhatnak bele érdemben a társadalmi folyamatok alakításába -jelentette ki Mile Lajos, aki a minap szerkesztőségünk vendége volt. ÉM : Milyen esélyt lát arra, hogy legyen képviselőjük az Európai Parlamentben? Miié Lajos: Abban a hitben és reményben dolgozunk, hogy tudunk képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe. ÉM: Vagyis, hogy a leadott szavazatoknak legalább az öt százalékát megszerzik. Nem sok az az öt százalék? A közvélemény-kutatási adatok ugye... Mile Lajos: Egy legutóbbi mérés szerint megelőzzük az MDF-et és az SZDSZ-t is, igaz, nem szignifikáns a különbség. ÉM: Sokat olvasni-hallani önökről, a Lehet Más a Politika pártról. Ügyesen csinálják. Mile Lajos: Fiatalok, felkészültek, lendületesek a társaim. Én vagyok közöttük a legöregebb, pontosabban az egyetlen öreg. Hagyományos és újfajta kampányeszközökkel igyekszünk elérni a választásra jogosultakat. Erősen ott vagyunk az interneten, de persze a való életben is. Lesznek formabontó akcióink, kitelepüléseink. Ötleteinket, javaslatainkat igyekszünk eljuttatni minél többekhez. ÉM: Mondjon valami egyéni pártötletet! Mile Lajos: Az uniós országok munkavállalóit ki lehet játszani egymás ellen, illetve a munkaadók a globalitás miatt az egyes országokat is kijátszhatják egymás ellen, saját érdeküknek megfelelően. A meglevő szociális-kulturális vívmányokat csak nemzeti keretek között nem lehet megőrizni, ezért egyfajta európai minimálbér bevezetését képzeljük el. Mondok egy másik, szlogensze- rú felhívást, ami mögött persze kidolgozott javaslatok, programok vannak. Ez pedig így hangzik: „Fekete munkahelyek helyett zöld munkahelyeket!” A munkahelyteremtés egyik legfontosabb területének az építőipart tartjuk, azon belül például a pazarló energiafelhasználás csökkentését szolgáló épületszigetelést. ÉM: Azt mondja, ön az egyetlen „öreg”. Hozzáteszem: mégpedig tapasztalt „öreg”. 1990 és 1994 között MDF-es országgyűlési képviselő volt. Miért tért vissza a politikába? Hogy talált rá a Lehet Más a Politikára? Miié Lajos: 1998 környékén eldöntöttem: nem politizálok többé aktívan... ÉM;... De „passzívan”politizált... Miié Lajos: Igen, publicistaként, közíróként. A nem távoli múltÉM: Milyen tisztséget visel? Mile Lajos: A párt megyei koordinátora vagyok, és tagja a 13 tagú választmánynak. Elnök nincs, nem is elnökség a vezető testület neve. Szóvivői vannak a pártnak, ahol egyébként egyedül nekem van politikai múltam. ÉM: Miért gondolják, hogy egy pár hónapja alakult párt elnyerheti az emberek támogatását? Miié Lajos: Nemcsak gondoljuk, hanem a tények is ezt mutatják. A párt civil szerveződésekből jött létre, és azt vallja, amit a neve is jelez. ígéretes a szemlélete, a programja. Miközben az emberek jelentős része egyre inkább elfordul a politikától, a pártoktól, van egy olyan igényük is, hogy másként, tisztességesen képviseljék őket. A jelenlegi politikai élet inkább a hitvitákra emlékeztet, a jobb és baloldali politikai osztatúság igazából értelmezhetetlen. Közösségi elvű konzervativizmusból, az egyénnel kapcsolatosan liberális, a mélyszegénység felszámolásának területén pedig baloldali elemekből építkezünk, miközben értékrendünkben, programunkban erősen jelen van az ökopolitikai szándék. Nem vettünk és nem veszünk részt az indulatgerjesztő, egymást riogató csatákban. ÉM: Nem is vehettek. Annyira újak. Miié Lajos: Ezt is díjazzák az emberek. Alapelv: a nyilvánosság Miskolc (ÉM) - Főjegyzői tájékoztatót tartottak a megyeházán hétfőn a mai EP választások megyei informatikai főpróbája előtt. A tájékoztatón a megyében lévő összes település jegy-, zője részt vett. Dr. Tergaleczné dr. Nagy Ilona tájékoztatójában jelezte: a keddi megyei próbát pénteken országos főpróba követi majd. Felhívta a figyelmet, hogy május 29-én pénteken lejár a delegálási határidő, eddig az időpontig jelezheti részvételi szándékát a helyi, területi és országos választási bizottságokba a nyolc önálló és közös jelölő szervezet. A delegált tagok ugyanolyan jogosítványokkal rendelkeznek, mint a bizottságok rendes tagjai. A tájékoztatón ismertették többek között az informatikai, technikai feladatokat, melyekkel a választási irodák vezetőinek meg kell majd birkózniuk a választás lebonyolítása során. AG0RÁRA HÍVÓ Az Észak-Agora Miskolc az Észak- Magyarország egyik e-mailes | várospolitikai fóruma. Ön is tagja lehet Miskok I ennek a civil, párt- politikától független fórumnak, amelynek mintegy kétszáz tagja ván, mindenki levelét megkapják a többiek is. Szeretne Ön is részt venni a miskolci Agora levelezői körében? Szeretne minden véleményt elolvasni első kézből, otthon, a számítógépén? Csatlakozzon az Agora-levelezök társaságához, küldje el e-ma- il címét, nevét Szabados Gábor szerkesztőnek (szabados@inform. hu, tel: 20/219-23-21). További felvilágosítás az Agora működéséről: http://agora.boon. hu. Körút az agrár-környezetgazdálkodás népszerűsítéséért Roadshow keretében igyekszik megismertetni az agrár-környezetgazdálkodási program részleteit a gazdálkodókkal a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) és a Magyar Agrárkamara. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében elérhető közösségi források megszerzésének mikéntjét, a feltétel- rendszert, a támogatás módját és az elvárásokat az ország tiz pontján mutatják be az érdeklődőknek. A potenciális igénylőket levélben is értesítik a támogatási lehetőség júniusi megnyílásáról. A rendezvénysorozat júniusban zárul Pest megyében. Országjáró túrára indult az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG). A minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében a szaktárca munkatársai hazánk minden szegletében igyekeznek beavatni az érdeklődőket az ÚMVP keretében hozzáférhető agrár-környezetgazdálkodási források odaítélésének, megszerzésének összetett feltételrendszerébe. Az FVM és a megyei agrárkamarák szervezésében az FVM Agrár-vidékfejlesztési Főosztályának munkatársai alig több mint egy hónap alatt járják végig az országot, felkészítendő a gazdálkodókat arra, meddig, milyen formában és tartalommal juttathatják el kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), ha szeretnének részesülni az erre a célra elkülönített forrásokból. Az öt, bizonyos esetekben tíz évre szóló támogatás csak idén júniusban igényelhető, ezért érdemes jól felkészülni, hogy minél előbb megtudják a jogosult gazdák, mit várhatnak az AKG-tól, és mit kell teljesíteniük cserébe. A különböző helyszíneken összegyűlt gazdálkodók előtt legtöbbször dr. Forgács Barnabás, az FVM közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára ismerteti a program alapelveit és fő céljait, őt követi a tárca környezetgazdálkodási osztályának vezetője, aki a fontosabb feltételekről, kötelezettségekről beszél, és válaszol a felmerülő konkrét kérdésekre. Az interaktív találkozók során a közönség alaposan megismerheti az uniós támogatáshoz való hozzáférés módját, aminek alapján mindannyiuk eldöntheti, megéri-e neki a hektáronkénti állandó bevétel, amiért azonban többlet-kötelezettségeket is kell vállalnia. A roadshow május 5-éh startolt Pécsett, ahol több mint kétszáz érdeklődő hallgatta a hasznos tudnivalókat, információkat. Ezután a többi között Szeged, Szolnok, Nyíregyháza és a Bács-Kiskun nrtegyei Jánoshalma került sorra, május 28-án pedig a Hajdú-Bihar megyei Hajdúböszörmény lesz az AKG-fórum helyszíne. Júniusban több más városba, így például Miskolcra, Kaposvárra és Győrbe is ellátogatnak a szakemberek, akik végül Pest megyébe érkeznek: itt lesz az AKG-roadshow végállomása. A szakterülettel foglalkozó tanácsadók két alkalommal bővíthették ismereteiket, ugyanis az ő május 11-ei és 20-ai budapesti továbbképzésük szintén a körút részét képezte. Dr. Forgács Barnabás Az agrárium érintett szereplőinek nem kell tartaniuk attól, hogy nem szereznek időben tudomást a tájékoztatókról. A gazdálkodók meghívót kapnak a rendezvényekre a helyi szervezőktől. Mindenkinek érdemes elmenni, akit kicsit is érdekel a téma, mert aki részt vesz valamelyik fórumon, képes lesz megítélni, hogy igénybe veheti-e a támogatási lehetőséget, lehet-e módja a közösségi források e típusát igényelni. Az előállásokon elhangzanak mindazon ismeretek, amelyek a kérelem majdani összeállításához nélkülözhetetlenek, de akinek nem áll módjában a megjelenés, a www. umvp.eu/akg oldalon minden lényeges információt megtalál. Itt fellelhető az összes vonatkozó jogszabály, azoknak a tanácsadóknak a névsora, akik segítséget nyújtanak, ha valakinek nehézségei adódnának, de egy támogatási kalkulátor segítségével közelítőleg maga a gazda is kiszámolhatja, mennyi pénzre számíthat, ha támogatási kérelmét jóváhagyták. A részletes és körültekintő tájékoztatás nemcsak amiatt fontos, mert a támogatást 2007 és 2013 között csak most lehet igényelni, hanem azért is, mert az AKG nem tartozik a legegyszerűbb támogatási formák közé. Nem elég egyszer kitölteni a kérelmet, számos kötelezettséget kell folyamatos jelleggel teljesíteni. Az előadásokon ezért esik szó például a területazonosítás szükségességéről, a tábla és parcella fogalmától, a vetésszerkezetre vonatkozó előírásokról, vagy éppen az állatállomány növeléséről. Fontos előrelépés, hogy átdolgozták a gazdálkodási naplót, amely a megújult jogszabályok értelmében már egyéb nyilvántartások vezetésének is megfelel. Könnyítés továbbá, hogy ezt a gazdálkodók vezethetik elektronikusan is, ekkor egyedül annyi az elvárás, hogy az ellenőrzés időpontjára nyomtatva is be tudják mutatni. A gazdálkodóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a kötelezettség-vállalás nem a támogatási kérelem benyújtásától, hanem valamennyi esetben az idei év szeptember 1-jétől kezdődik, a támogatási időszak pedig a legtöbb célprogramban 2014 augusztusának végéig tart. Tehát hosszú évekre kötelezi el magát az a gazdálkodó, aki az AKG-támogatást igényli, ezért is szükséges minden lehetséges kedvezményezettnek jól körüljárnia területe adottságait, illetve saját középtávú céljait. Utóbbi a gazdák dolga, de a hivatalos válaszokhoz való hozzájutásra a legjobb alkalom a roadshow valamelyik helyszínén, vagy a www.umvp.eu/akg honlapon kínálkozik - hívja fel a gazdálkodók figyelmét az FVM Irányító Hatósága. Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támogatásával Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa. Az FVM és az UMVP Irányító Hatósága „Agrár-környezetgazdálkodás 2009 - 2014" címmel szakmai tájékoztató fórumot rendez 2009. május 28-án (csütörtökön) 17 órakor Hajdúböszörményben a Petőfi Házban. A programot Dr. Forgács Barnabás, az FVM közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára ismerteti, majd a felmerülő kérdésekre is válaszol kollégáival. ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 HIRDETÉS