Észak-Magyarország, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-09 / 108. szám
2009. május 9., szombat ÉSZAK NÉZŐPONT I v _ w w V i . I Unióban Pap Gyula gyula.pap@inform.hu A történelemkönyvekből tudhatjuk, hogy az Európa különféle nációit egyesítő' törekvések számos alkalommal megjelentek a kontinens történelme folyamán. Kezdetben kelta uralom alatt állt, majd a Római Birodalom következett, a napóleoni vámunió és Német Birodalom rövidebb életűek voltak. A mostani Európai Unió előde a római szerződéssel létrehozott Közös Piac neve később Európai Közösségre változott, majd a maastrichti szerződés megalkotta a mai szervezetet mintegy tizenöt éve. Számunkra fontos változás volt az öt éve aláírt csatlakozási szerződés, mellyel kilenced magunkkal teljes jogú tagjai lettünk a szövetségnek. Arról, hogy van-e mit ünne- elnünk ma különböző szinteken, megosz- anak a vélemények. Az euroszkeptikusok - nemcsak nálunk - nem hisznek a „szabad akaratból" létrehozott együttműködés sikerében. A munkaerőpiaci gondok esetében, egyes ágazatok nehézségeit magyarázandó gyakran emlegetik bűnbakként az uniós csatlakozást. Vannak vitathatatlan érvek és sok a hibás következtetés: az azonban nehezen megkérdőjelezhető, hogy kis országunk E lényt válna, és ha már Keíl tartozni valahová - Tőkés Lászlót idézve - akkor inkább ehhez a tömörüléshez érdemes. Hol a legjobb élni? Miskolc (ÉM) - Hol érezheti magát a legjobban egy 25 éves fiatalember, egy kétgyerekes család vagy egy nyugdíjas? - a kérdésre a Haszon magazin legújabb száma ad választ. Felmérésük alapján Miskolc (a két első kategóriában) 12 város közül a negyedik helyen végzett. Miskolciakat, volt miskolciakat kérdeztünk a „miskolciságról”. Aranyosi Vida Tóth Péter Péter Gábor Milyen Miskolcon élni? Egy évtizede már, hogy a fővárosban élek. A fiatalságomat viszont szerencsére Miskolcon éltem meg! Nagyszerű és felejthetetlen évek voltak! - így beszél a városról Aranyosi Péter humorista. „Miskolcon bármerre indul el és bármikor az ember; mindig jó helyre juthat. Ott van a Bükk, nyáron a bányatavak, de a városban is számtalan szórakozási lehetőség van", ez már Vida Péter színművész véleménye. „Ilyen adottságú település, mint Miskolc, bizony nem sok van az országban! Soroljam? Tapolca, a Barlangfürdő, Lillafüred, a Diósgyőri vár, a kisvasút..." mondja Tóth Gábor üzletvezető. Végh Csaba fotóriporter másképp látja: „A környék szép, de sajnos nincs munkahely. így aztán hiába olcsóbb és több szempontból jobb Miskolc, mint más város, ha nincs hol dolgozni." „Hat esztendeje ingázom Miskolc és Budapest között, de mindig imádok hazamenni. Nemrég Miskolcon láttam vendégül egy svájci barátnőmet. El volt volt ájulva a várostól!" - meséli Bahor Bea ralibajnok navigátor. „A gazdasági válsággal eltűntek, vagy mondhatom úgy is, hogy tompultak a különbségek köztünk és a dunántúli régió között". így látja Egri István klubvezető. Végh Bahor Egri Csaba Bea István VILLÁMVOKS Önt hátráltatta valamiben a pénteki vasutas sztrájk? Szavazók száma: 63 2009. 5. 8. 19.20 óra Igen 25,4% I Nem 74,6% Következő kérdésünk: Ön szeret(ne) Miskolcon élni? • MBW htt www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. AKTUÁLIS /3 Üres várótemiek és peronok ■ Akadt, aki azt mondta: most már sokan féltik az állásukat, és ezért nem sztrájkoltak. PuskAr Tibor tibor.puskar@inform.hu Egy-két uazni szándékozó várakozott csak a Tiszai pályaudvaron Dikházi Tibor, a MÁV Zrt. Miskolci Igazgatóság kommunikációs vezetője úgy érvelt, hogy a sztrájk támogatottsága alacsony volt, mert csak a dolgozók 6-8 százaléka, mintegy harminc fő vett részt benne. Véleménye szerint éppen azért fújta le a szakszervezet a tervezet szerinti este hat óra előtt már délben a sztrájkot. Utasok nem voltak Megtudtuk, hogy reggel hattól a menetrend szerinti 92 vonat helyett csak 60 körüli indult el. Utasok pedig lényegében nem voltak. Á MÁV azonban vonatpótló buszokat bérelt. A kommunikácós vezető szerint szombaton reggelre teljesen helyreáll a vasúti közlekedés. Ujj Zsuzsa, a Borsod Volán Zrt. marketingvezetője érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, hogy 7 darab vonatpótló és 4 rásegítő járattal meg tudták oldani az utaztatást. Utasok azonban nem nagyon voltak, talán azért, mert túl későn vált nyilvánvalóvá, hogy a vonatok helyett a buszok biztosítják a személy(Fotó: Osztie Tibor) szállítást. Ezért nem is készültek rá. A legtöbben egyébként Miskolc-Budapest között éltek a buszok adta utazási lehetőséggel. Azokon voltak elegen. Megyénkben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez nem érkezett visszajelzés egyetlen iskolából sem, hogy csatlakoznának a sztrájkhoz- mondta Szendrei Zoltán, a PDSZ regionális ügyvivője. Minden intézményben rendben lezajlottak az érettségi vizsgák - tette hozzá. „Hiányzott a fél osztály a sztrájk miatt" Sárospatak, Miskolc (ÉM) - A Vasúti Dolgozók Szabad Szak- szervezete és a MÁV is úgy ítéli meg, hogy a maguk részéről sikeresek voltak a pénteki sztrájk idején. A VDSZSZ Miskolci Területi Iroda vezető ügyvivője, Cseh Béla Zoltán a demonstráció befejezése után pénteken délben azt mondta: azért minősítik eredményesnek a sztrájkot, mert sikerült felhívni a figyelmet a „Bajnai- csomag” negatív és elviselhetetlen hatásaira és várható következményeire. Az emberek megértették a sztrájk mondandóját - fogalmazott. Hozzátette: nem az utazóközönség ellen cselekedtek, nem akartak gondot okozni nekik. Cseh Béla úgy gondolja, hogy amennyiben sikerült volna megállapodniuk a MÁV-val az alapszolgáltatásban, akkor ha kevesebb járattal is, de kiszámíthatóan eljuthattak volna az utasok célállomásukig. Nem lett volna káosz. Ráadásul nem kellett volna - kerül, amibe kerül alapon - buszokat bérelnie a MÁV-nak a Volántól. Okozott-e önnek kellemetlenséget a sztrájk? - kérdeztük olvasóinkat. „Bizony okozott, mert most jöttem iskolából és bizonytalan, hogy tudok hazajutni. Azért lemegyek az állomásra, felmérem a helyzetet” - vázolja terveit Gál Kata. „Nekem semmi gondot nem jelentett - mondja Papp Mihály - nyáron min- járok dolgozni, ügyesbajos dolgaimat intézni”. Szemán Máté és Tóth . Ádám közve- Papp Mihály tetten értesült a sztrájkról. Az iskolából hiányzott a fél osztály miatta. A „taktikusok" szabadságra mentek Üresek voltak a várótermek és a peronok, néhányan lézengtek ott csupán. A helyközi buszokon azonban sokan tolongtak. Főként a diákok. Azt is érzékelni lehetett, hogy sokkal több személygépkocsi és autóbusz haladt az utakon, zsúfoltabbá vált a közlekedés. Akadt olyan vasutas, aki azt mondta: mostmár sokan féltik az állásukat, és ezért nem sztrájkoltak. Megtudtuk, akadt sok „taktikus” is, akik szabadságra mentek. Mondhatták, hogy szolidárisak a sztrájkkal, de nem vettek részt benne. Ingyenes lesz? Miskolc (ÉM) - Ingyenes lesz-e a parkolás a város napján? - kérdezte előfi- Az előfizető zetőnk, aki eí?y 2004-es önkormányzati rendeletre hivatkozott, miszerint ezen a napon az egész város területén ingyenesen parkolhatunk. A RégióPark Kft.-nél azt a választ kaptuk: ingyenes lesz, de csak hétfőn. A több napig tartó város napi ünnepségsorozat ellenére. Biomassza-erőmű Miskolcon ■ Szándéknyilatkozatot írtak alá a városházán egy új vegyesvállalat alapítására. Miskolc (ÉM) - Hazánkban a biomasszára alapozott távfűtés még nem terjedt el, annak ellenére, hogy szakemberek szerint leginkább ezen a területen található meg a felhasználás optimuma. A biomassza alapú távhőellátás relatíve olcsóbbá teszi a szolgáltatást - hívta fel a figyehnet Káli Sándor Miskolc polgármestere. Az SWU Energie Kft., németországi Ulm város távhőszolgáltató vállalata és a Mihő Miskolci Hőszolgáltató Kft. együttműködésenk célja egy biomasszaüzemelésű fűtőmű felépítése. Ennek köszönhetően alternatív energiahasznosítással modernizálnák a távhőszolgáltatást Miskolcon, a Kenderföldi lakótelepen és a Dorottya úti kazánház hőellátási körzetében. A mintegy 2,5 millió euró törzstőkéjű vegyes vállalat létrehozásával - melyben 74,9 százalék a német cégé, 25,1 százalék a Mihő-é - a város távhőszükségletének 2,5-3 százalékát tudnák előállítani. A hőenergiát a Mihő Kft. veszi át és értékesíti - mondta el Korózs András, a cég ügyvezető igazgatója. Festettek. Öko Painting Partyn festették ezt a képet a fiatalok a Célpont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában Miskolcon. (Fotó: o. T.) ; 5 év alatt csaknem 130 milliárd ■ Megyénk fejlődését segítették az Európai Unió révén érkező pályázati pénzek. Miskolc (ÉM - SZB) - Magyarország öt évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. Ez a momentum megnyitotta a különböző uniós fejlesztési forrásokhoz való jutás kapuját. Borsod-Abaúj-Zemplén a hatékony forrásfelhasználó megyék közé tartozik, a pályázati lehetőséget jó hatásfokkal használja ki. Az Észak-Magyar- ország Régiót alkotó megyék (Heves, Nógrád és Borsod-Ába- üj-Zemplén) közül szűkebb pátriánk a vezető a fejlesztési pénzek felhasználásában. Előre is osztottak „Az elmúlt időszak eredményeit összegezve bátran kijelenthetjük, hogy régiónk - benne Borsod- Abaúj-Zemplén megye - tudott élni a rábízott javakkal - összegezte korábban Szabó György, az Észak-Magyarorzsági Regionális Fejlesztési Tanács elnöke az eredményeket. - A pályázatok beadásában, elnyerésében - nem csupán a lakosságszám nagysága miatt - Borsod-Abaúj-Zemplén megye játssza a főszerepet, azaz ide érkezett a legtöbb pénz a ciklusban. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy - és ez a pályázatok kitűnő minőségét is jelzi - 20-25 milliárd forint előrehozott forrást is kiosztottunk. Az az elvünk: ha van egy kitűnő pályázat, akkor az valósuljon meg most, ne kelljen a következő kiírásra várnia a beruházónak.” Az európai uniós tagság révén Borsod-Abaúj-Zemplén megy§ érkezett pénzek 2004 és 2009 között (ezer forint) ÁROP (Államreform Operatív Program) % W ^ AVOP (Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Prog ÉMOP (Észak-Magyarországi Operatív Program) GOP (Gazdaságfejlesztési Operatív Program) GVOP (Gazdasági Versenyképesség Operatív Program) HEFOP (Humán Erőforrás Operatív Program) KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) 7 777 831 3 687 973 10 173 998 8 425 025 15 241 576 2 009 573 KIOP (Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program) 22 054 863 KÖZOP (Közlekedés Operatív Program) 33 707 373 ROP (Regionális Operatív Programok) 12 857 841 TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) 1 568 372 •korábbi Regionális OperaHv Programjairól TIOP (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program) ROP* (Regionális Operatív Program) 6 179 790 2 345 000 Grafika: Észak-Magyarország. Forrás: ÉM-gyüjtés