Észak-Magyarország, 2009. április (65. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-01 / 77. szám

2009. április L, szerda GAZDASAG /7 HÍRCSOKOR • Érik a sztrájk. Újabb ferihegyi sztrájk­kal fenyegetnek a repülőtéri szakszerveze­tek. A Légiközlekedési Egyesült Szákszer­vezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgál­tatók Szakszervezete közleményében úgy fogalmaz: nő a feszültség a reptéren, miu­tán a Hochtief-Budapest Airport egyolda­lúan véget vetett az egyeztetéseknek, és bevezette megszorító csomagját. • Megállapodás nélkül. Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV-társaságok képvi­selői között a tavaly februárban megkezdett és időközben többször felfüggesztett sztrájk követeléseiről kedden, a kollektív munkaügyi vitán. Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivő­je az egyeztetés után közölte, hogy a szak- szervezeti követelések olyan elvi típusúak, amelyben nincs kompromisszum lehetőség. Kevesebb matrica fogy Budapest (MTI) - Az év első két hónapjában mint­egy 5 százalékkal kevesebb autópálya matrica fogyott, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az így rea­lizált árbevétel pedig 4 szá­zalékkal csökkent - közölte az Állami Autópálya Keze­lő Zrt. kedden. Erre az autópálya-kezelő cég köz­leménye szerint az elmúlt öt esztendőben nem volt példa. Emellett az autó­pályák forgalma is visz- szaesett. A tavalyi év első két hónapjában 16,7 milli­árd forint értékben értéke­sített matricákat az ÁAK, míg 2009-ben ugyanebben az időszakban 16,1 milli­árd forint volt ebből a brut­tó bevétele. Hitel/ betét Pécs (MTI) - A Magyar Bankszö­vetség főtitkára az egyik legfőbb fel­adatnak a magyar- országi bankoknál a hitel/betét arány javítását látja. Az elmúlt időszakban nemzetközileg is ez vált a pénzintéze­tek értékelésének egyik fő mutatójává. Magyarországon ez az arány 2008 végé­re 160 százalék fölé nőtt - tette hozzá Nyers Rezső a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudo­mányi Karán meg­rendezett harma­dik Pécsi Pénzügyi Napokon tartott előadásában. Nyers Rezső véleménye szerint elengedhe­tetlen a hitelezé­si tevékenység fenn­tartása a stabil tőke­helyzet megőrzé­se mellett, és termé­szetesen ezzel pár­huzamosan a válság reálgazdasági hatá­sainak enyhítése. Kissé erősödött a forint Budapest (MTI) - Kissé erősödött a forint kedden a bankközi devizapiacon, az euró árfo­lyama délután fél ötkor 308,50 forint volt a hét­fői 311,51 forint után. Reggel 309,50 forinton is kötöttek üzleteket, majd erősödésnek indult a forint. A kereskedők szerint az a hír, hogy a Moody’s hitelminősítő „Baal”-re csökkentet­te a magyar állampapírok besorolását „A3”- ról, negatív kilátással, nem okozott riadalmat, ennél a minősítőnél eddig kissé túlértékelt volt Magyarország, így a piacokon a változtatást csupán reális helyzetértékelésként fogták fel. A TÉNYEK A dollár árfolyama kedden délután 231,71 forint lett, hétfőn 237,62 forint, kedd reggel 233,80 forint volt. Á svájci frankot kedd délután 203,84 forinton jegyez­ték a hétfői 205,62 forint után. ___________________ 100 japán jen árfolyama pedig 235,37 forint volt a hét­fő délutáni 244,92 forinttal szemben. Japánban is nőtt. Japán üzlet­ember ül egy épület előcsarnokának a lépcsőjén Tokió belvárosában. A világ- gazdasági válság hatásaként a munka­nélküliségi ráta három éven belül első alkalommal 4,4 százalékra emelkedett 2009 februárjában. (Fotó: epa) ÉSZAK Elbocsátás a menekülés útja ■ A munkaadók ugyan­úgy látják a munkanél­küliség okait, de a meg­oldást már nem. Debrecen, Miskolc, Nyír­egyháza (ÉKN - KHE) - A KSH adatai alapján a munkanélküli­ségi ráta 2008 decembere és 2009 februárja között 9,1 százalékos »...................... Optimista előrejelzések szerint 2010-ben az euró­pai piacokon megáll a csökkenés. Miklóssy Ferenc ..............................................V volt, utoljára ilyen magas érté­ket 1997-ben mértek. Munkaadó­kat keresetünk meg, akiktől az okokról és a lehetséges megol­dásokról érdeklődtünk. A munkanélküliségi ráta 9 százalék felé emelkedésének két okát látja Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara elnöke, egyben egy építőipari cég veze­tője: a leszűkült exportpiacok­ban, valamint a hazai kereslet csökkenésében. Véleménye sze­rint pedig lehetne generálni a keresletet az európai uniós pro­jektek felgyorsításával. Az NFT II. rendelkezésre álló forrása­inak mindössze 3 százalékát használtuk fel, hívta föl a figyel­met, hozzátéve: a kamara már korábban is javasolta a projek­tek, a közbeszerzések gyorsítá­sát, ami 1-2 százalékponttal javí­taná a piacot, de a hazai ügyin­tézés gyengesége miatt semmi nem változott.- Optimista előrejelzések sze­rint 2010-ben az európai pia­cokon megáll a csökkenés. Ekkor talán ismét megnyílnak az exportlehetőségek. Hazánk kis- és középvállalkozásai azon­ban bajban lesznek, mert gyen­ge hatékonysággal, kis termelé­kenységgel működnek, mely a válság után megváltozó piaco­kon már nem lesz versenyképes - fűzte hozzá az elnök. Menekülnek Szintén a pangó gazdaság­ban és az európai megrende­lések visszaesésében látja a magas munkanélküliség okát Barkóczi István, az egyik mis­kolci Zrt. tulajdonosa.- A cégek úgy menekülnek, hogy csökkentik költségeiket, ennek pedig legegyszerűbb mód­ja a létszámleépítés. Leállítják a gépeket, elküldik azokat az embereket, akiket később pótol­ni lehet, ha újraindul a terme­lés - magyarázta a munkaadó. - A kormány munkahelymegtar­..................... A cégek úgy menekülnek, hogy csökken­tik költségeiket, ennek legegysze­rűbb módja a létszámleépítés. Barkóczi István ...............................................V tó támogatásával azonban nem értek egyett. Ezt kidobott pénz­nek tartom, hiszen, ha nincs megrendelés, igazából nem oldja meg a problémát. A kor­Foglalkoztatási mutatók 2009 februárjában 80 000 70 000 60 000 50 000 40 000 30000 20 000 10000 0 JJyilvántartott ^álláskeresők Csoportos létszámleépítés Bejelentett üres álláshelyek 1 Maqyarorszaq543 132 fő 4850 fő20 001 Borsod-Abaúj-Zemplén66 494 fő 153 fő1647 Hajdú-Bihar 43 583 fő98 fő853 Szabolcs-Szatmár-Bereg 59 834 fő133 fő 1352 Grafika: ÉKN, fonás: Állami Foglalkoztatás Szolgálat mánynak helyzetbe kellene hoz­nia a vállalkozásokat adó- és járulékcsökkentéssel vagy pél­dául az energiaárak csökkenté­sével. Ezzel az olcsón előállított hazai termékek versenyképessé válhatnának az európai piacon - érvelt Barkóczi István, hozzá­fűzve: a vállalkozók vágyálma, hogy a gazdasági fellendülés 1-2 éven belül elindul. Ösztönözni kellene Létszámleépítéssel, műszakok megszüntetésével vagy a terme­lés teljes leállításával jár a világ- gazdasági válság begyűrűzése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben is, mondta el lapunknak Tóth Csaba, az egyik nyíregy­házi nagyvállalat HR-vezetője. Ő két fontos feladatot látna sür­getőnek: a stabil kormányzati struktúra mielőbbi megterem­tését és a működő vállalatok támogatását. A cégeknek segít­séget jelent a munkahelymeg­tartó támogatás, de ösztönözni kellene a befektetőket is, emelte ki. Legyenek megfelelő utak, ipa­ri parkok, logisztikai bázisok és stabil gazdasági környezet, mert a befektetők csak akkor látják maguk előtt a jövőt - fogalma­zott Tóth Csaba. Szerinte gazda­sági fellendülés két évnél hama­rabb nem várható. Álláskeresők ■Jyi AQC -tel nőtt janu- UJJ árhoz képest az álláskeresők száma februárra 6 ^ százalékos növekedést f / jelent ez 2009 januártól februárig. *)(\A HA anyilvántar- <€.-/** # I U tott férfi ál­láskereső az Állami Foglalkoz­tatási Szolgálat adatai alapján-en vannak ZL^rO a nyilvántar­tott női álláskeresők hazánkban, a 2009-es, februári adatok sze­rint A kormány emelné a nyugdíjkorhatárt ■ 2016-tól emelkedne, és 2027-ben érné el a 65 évet a magyar nyugdíj- korhatár. Budapest (MTI) - A kormány a társadalombiztosítási nyugel­látásról szóló törvény módosí­tásával a nyugdíjkorhatár eme­lésére tesz javaslatot - mondta Korózs Lajos államtitkár ked­den a parlamentben. A javaslat szerint a korhatár 2016-tól - az 1954-ben született korosztálytól - születési évenként négy hónap­pal emelkedne, és 2027-ben érné el - az 1962-ben született kor­osztállyal - a 65 évet - közölte az államtitkár a törvényjavaslat általános vitájának kezdetén. „Máshol magasabb” Kiemelte, hogy az euró­pai országok döntő többségé­ben magasabb a nyugdíjkor­határ, mint Magyarországon. Elmondta az államtitkár a töb­bi között azt is, hogy módo­sulnak az indexálás szabá­lyai is. így a jövőben a nyugdíjak a gazdaság lehetőségeit meg­haladó mértékben nem növe­kedhetnének, de biztosítanák, hogy gyors gazdasági növeke­dés mellett ne csupán megőriz­zék, hanem növeljék is vásár­lóértéküket. nyugdíjtervek ' j j j j j 1 j Tj yj'yrj j j j j rj TitWtÍ A javaslat szerint az öregségi teljes, és az öregségi résznyugdíj igénybe vételének is feltétele, hogy a nyug­díj-megállapítás napján a biztosítá- si jogviszony nem állhat fenn. Ösztönöznék, hogy a nyugdíjat akkor vegyék igénybe a jogosul­tak, amikor aktív pályájukat vég­leq be szeretnék fejezni. _______ A nyugdíj összegének ki kell fejez­nie, hogy a korhatárnál alacso­nyabb életkorban nyugdíjazottak, . rövidebb járulékfizetési idő mel­lett, hosszabb ideig részesülnek az ellátásban, mint akik csak a korha­tárnál mennek nyugdíjba. A „huszonnegyedik" cégek nem élik meg az év végét ■ Magyarországon a legmagasabb a fizetés- képtelen cégek aránya az EU-ban Budapest (MTI) - Ezt Dercze Zoltán, a hitelbiztosító és köve­teléskezelő Coface Hungary országigazgatója mondta kedden Budapesten háttérbeszélgetésen. Dercze Zoltán, a Coface 2009-es „nemfizetési pillanatképét” ismertetve elmondta: az év ele­jén létező cégek közül majdnem minden huszonnegyedik nem éli meg az esztendő végét. A vál­ság miatt ma már nincs a fizető- képesség szempontjából bizton­ságos ágazat, mert az elhúzódó krízis a korábban jobban telje­sítő szektorokat is érinti. M...................... A fizetési késedelem­ben eltelt idő előrehaladtával csökken a behaj­tás valószínű­sége. Dercze Zoltán ...............................................J) Kiemelte: továbbra sincs erős hitelezői védelem, és a felszámo­lással való „fenyegetés” a bíró­ságok és a gazdasági társada­lom magatartása miatt nem hatékony. Dercze Zoltán szerint az egyszerűsített cégbejegyzés pedig további lehetőséget ad a felelősség alól kibújni igyekvő cégtulajdonosoknak. Elmondta: Coface 1990 óta vizsgálja a késve fizetőket a közép-kelet-európai régióban, és Magyarországon 2003júniusa óta folyamatosan emelkedik az ilyen cégek száma. Míg 2003-ban egy számlát áltagosan 35 nap alatt fizettek ki, addig 2008-ban átla­gosan több mint 100 napot kel­lett várni egy számla kiegyenlí­tésére. A fizetési késedelemben eltelt idő előrehaladtával csök­ken a behajtás valószínűsége: három hónapos késedelemnél ez még 75 százalékos, egy éves késedelemnél azonban már 35 százalékra csökken a valószí­nűsége annak, hogy a szállító a pénzéhez jut. Magyarországon a számlák minimum 2,7 száza­lékát soha nem egyenlítik ki - hívta fel a figyelmet. TUDOTT RÓLA? jjjjjjjjjjjjjjüjj j’ j j j j j j j j j j j j j j 1 Egyre nő a fizetésképtelensé­gi eljárások száma, 2008-ban 21.245 cég ellen indult csődel­járás. 2008-ban a legtöbb fize­tésképtelenségi eljárás a biztosí­tási, az építőipari, a textilipari és a fuvarozási szektorban működő cégek ellen indult. Az FHB 30 milliárdos tőkeemelést kap ■ Az állam nem ingyen adja a juttatást - közöl­te Veres János pénzügy- miniszter. Budapest (MTI) - Az FHB Jelzálogbank saját kérésére 30 milliárd forint összegű tőkeeme­lést kap a 600 milliárd forintos bankmentő csomagból, hogy a hazai piacon ne kerüljön ver­senyhátrányba - jelentette be Veres János pénzügyminiszter és Gyuris Dániel, a bank vezér­igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az erről szó­ló megállapodást az év eleje óta tartó tárgyalások eredménye­ként írták alá kedden. Fejlesztés A tőkejuttatás célja, hogy az FHB hozzájáruljon a jelzálog- hitel- illetve a jelzáloglevél-pi­ac stabilizációjához, a kis- és középvállalkozások, a lakosság hitelezésének a fejlesztéséhez. Az állam nem ingyen adja a tőkejuttatást - hangsúlyozta a miniszter. Az államot az oszta­lékelsőbbségi részvények után az általános tartalék megképzé­se utáni adózott eredmény ter­hére kifizethető osztalékalapból a kibocsátási érték átlagosan 10,5 százaléka illeti meg oszta­lékként, ami a névértékre vetít­ve 68,2 százalék. Növekvő befolyását az állam arra használja fel, hogy ellen­őrizze, a tőkejuttatás eredmé­nyeként megvalósulnak-e a kitűzött célok - mondta a szak­tárca vezetője. Átütemezve Budapest (MTI) - Jelen­tősen nőtt azon vállalatve­zetők aránya, akik úgy gon­dolják, hogy cégük hitel- kérelmét elutasítanák egy esetleges hitelbírálat során - állapítja meg a GfK Hun­gária Corporate Banking Monitor felmérése. A GfK kimutatása alapján főleg a kisebb cégek esetében for­dul elő nagyobb arányban, hogy a tulajdonos magán- személyként vesz fel hitelt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom