Észak-Magyarország, 2009. április (65. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-16 / 89. szám
2009. április 16., csütörtök KULTÚRA /6 RÖVIDEK • Spiró György Miskolcon. A Kossuth-díjas író, Spiró György (képünkön) a következő vendége a Műút a könyvtárba vezet című rendezvénysorozatnak, április 21-én, kedden délután 5 órakor. A Műút folyóirat és a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár programjának részeként Jenei László író beszélget Spiró Györggyel a megyei könyvtárban. A belépés ingyenes. Tárlatzáró a MissionArtban Miskolc (ÉM) - Tárlatzárót tartanak a MissionArt Galériában április 22-én, szerdán este 6 órától. A finisszázs különlegessége, hogy itt lesz a kiállító Seres László, aki a megnyitó idején még Indiában tartózkodott. A misko’ci galériában látható korai papírmunkáiról is beszélgethetnek vele az érdeklődők. Váradi Katalin Elismerés Miskolc (ÉM) - Váradi Katalin, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója és karmestere Hevesi Sándor-díjat vehetett át a közelmúltban. A Kogart gyűjteményének darabjai is megérkeztek a Szombaton nyíló kiállításhoz (Fotó: Osztie Tibor) Szalay Lajosról háromszor Miskolc (ÉM) - Három kiállítással emlékezik a száz évvel ezelőtt született Szalay Lajosra a Miskolci Galéria. A Miskolcon született és Miskolcon meghalt képzőművészt az 1956- os forradalom ihlette grafikái tették világszerte ismertté. Az első kiállítás Szalay 30-as, 40-es évekbeli művészetét mutatja be, azokat a műveket, amelyek egy egész művészgenerációra voltak hatással. Művei mellett helyet kapnak a pályatársakéi is. A második kiállítás mintegy 300 műalkotása ismeretlen a magyar közönség előtt: a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány ugyanis nemrégiben vásárolta meg a San Diego-i hagyatékból. A harmadik kiállítás a Galéria állandó kiállítása, amely ez alkalommal a Kondor teremben látható majd. A centenáriumi ünnepségsorozat több izgalmás programot kínál a Szalay Lajos művészete iránt érdeklődőknek. Filmeket láthatnak a művészről, sőt lányával, Szalay Klárával is beszélgethetnek. A Szalay-tárlat április 18-án, szombaton délelőtt 11-kor nyílik a Galériában. ÉM-IHTERJÚ: Szirtes Gábor Jászai-dijjal kitüntetett színművésszel „A szerep úgy jó, ha kapom" Szirtes Gábort a Koldusoperában Peachum szerepében láthattuk ■ Miskolcon lett színész- szé, vallja Szirtes Gábor. A friss Jászai-díjas színész a 35 évről beszél. Hajdú Mariann mariann.hajdu@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Szirtes Gábor bár nem tagja a miskolci színháznak, az utóbbi hat évben rendszeresen játszik (és rendez) Miskolcon. Az idén Jászai Mari-díjat kapott. ÉM: Ha valaki díjat kap, óhatatlanul összegzi, mi minden történt vele a pályáján. Ön is megtette? Szirtes Gábor: Igen, persze. Nagyszerű időszakok jutnak eszembe. Lassan 35 éve, hogy a pályán vagyok, több mint száz szerepet játszottam, s ez csak a színház. ÉM: Mire emlékszik a legszívesebben? Szirtes Gábor: A fösvény próbáira, Tatabányán. Egy litván rendezőnő rendezte, fantasztikus, csodálatos asszony, kiváló volt pedagógusnak is. Különleges orosz iskolát hozott oda, izgalmas előadás kerekedett ki belőle. ÉM: A legkedvesebb pályatársa? Szirtes Gábor: Bakai Laci! Imádom! Lehet, nagyon ellentmondásos személyiség, annyira szélsőséges, és annyira komoly mégis... ÉM: Többször nyilatkozta, hogy Miskolcot különösen kedveli... Szirtes Gábor: Itt lettem színésszé. Pályakezdőként kerültem ide, csodálatos évek voltak. Rengeteget dolgoztunk. Nem volt ritka, hogy valamelyikünk felébredt az éjszaka, kopogott a kollégájának, hogy van valami ötlete a készülő előadás kapcsán. Felkeltünk, megbeszéltük. Meg is volt az eredménye: jobbnál jobb előadások születtek. ÉM: Mégis elment hat év után... Szirtes Gábor: Egy idő után tudtuk a másikról, hogy mit fog játszani: nem volt többé meglepetés. Emellett úgy éreztük, be vagyunk zárva. Akármekkora volt a siker, mégsem lettünk ismertek, a rádió, a tévé, minden Pesten van. ÉM: Miért jött vissza? Szirtes Gábor: Itt sikereink vannak, boldogság, ha a közönség nevet, ha veszi a lapot. Az más kérdés, hogy most is érzem, kevesekhez jut el, ha sikeres egy- egy előadás. Régen óriási kritikai élet volt, ma nincs. Néhány kritikus dolgozik már csak, ők is pesti előadásokat néznek meg, nem járnak vidékre. ÉM: Milyen tanácsot adna ma egy pályakezdőnek? Szirtes Gábor: Ma sem tudnám másképp csinálni. Bár az én időmben az volt a lényeg, csináld meg a szereped. Most inkább az, csináld meg önmagad. Meg kell jelenni a tévében, sorozatszerepeket vállalni, imidzset gyártani. Nevet kell szerezni, amivel utána gazdálkodhat a színész, ha tud. Engem is hívtak volna egy kereskedelmi tévébe műsort vezetni, de nemet mondtam, mondván, nem értek hozzá. Persze, van, aki jól, ügyesen csinálja. Én viszont mindig a színházban éreztem jól magam. ÉM: S most rendez is... Szirtes Gábor: Igen, itt, Miskolcon, először. Beleszerettem, de nem szabad azt hinnem, hogy értek is hozzá. Csak olyat szabad elvállalni, amiben hiszek. Én magam nem fogok ajánlkozni rá, hogy rendezhessek. így vagyok egyébként a szerepekkel is, sosem jártam a rendezők nyakára. A szerep ugyanis ajándék. A színész kapja valakitől. Mindig tartok attól, hogy mást képzelek magamról, mint amit látni akar a közönség. Egy színházigazgató kívülről ezt mindig jobban látja. Ezért nincsenek szerepálmaim sem. ÉM: Komikus színésznek tartják, főleg vígjátékokban szerepel. Nem vágyik drámai szerepre? Szirtes Gábor: Játszottam azt is a pályám során. De, mint ahogy korábban mondtam: komikusnak szeretnének látni. Ugyanolyan technikával, ugyanolyan műgonddal építem fel ezeket a szerepeket is, mint ha drámaiak lennének. Sőt, megkockáztatom, nehezebb. ÉM: A családja hogyan fogadta a dijat? Megünnepelték? Szirtes Gábor: Sajnos, hosszú szenvedés után meghalt az édesapám, a díj átadását már nem élhette meg. Nekem nagyon sokat jelentett, majd’ minden előadásomat megnézte, mindig kíváncsi voltam a véleményére. Szakmabeli volt ő is, színház- igazgató, akárcsak színésznő édesanyám. Két gyerekem van, a fiam más pályát választott, a lányom pszichológusnak tanul, de most úgy döntött, jelentkezik a színművészetire. Majd meglátjuk, milyen sikerrel. KÉPRIPORT: Szirtes Gábor arcai Sok emlékezetes alakítással örvendeztette meg nézőit Szirtes Gábor. Képeinken egy-egy arcát láthatjuk a Charley nénje, az Indul a bakterház, a Hajmeresztő és az Anconai szerelmesek című előadásokból (Fotók: Ádám János, Bujdos Tibor) NÉZŐTÉR Menekülő ^ Bujdos Attila ]|||| bujdos@inform.hu Kiadt tekintettel nézi Sárbogárdi Jolán a férfiúi mivoltában közeledő' Vargányái Gusztit - az akarás visszafogottá teszi Vida Pétert, a nagy szabályokat és kis surranó pályádat jól ismeró' állomásfó'nök bumfordi kedvességében engedékenység, lemondás, önuralom. Seres Ildikó a nó'i tapasztalat gyanakvását sűríti ebbe a fürkésző' pillantásba: ott kell lennie valahol az ösztönlénynek is az álarc mögött. A természeten úrrá lehet lenni, de a természetet aligha lehetséges megváltoztatni. Lényeglátó emberismeret ez, még na a nó' élete és választott sorsa kérdésessé teszi is ennek az emberismeretnek a mélységét és alaposságát. A realizmus pillanata: a csalódás és a sikerületlenség megélt érzésével teljes pillanat. Sárbogárdi Jolánt Parti Nagy Lajos sokféleképpen engedné szeretnünk - színműve gazdag tele- vénye az emberi természetnek. Sárbogárdi Jolán lehetne porfészek virágszála, rosszkor és rossz helyen szerencsétlenkedó' csetlő- botló, beszorítottsággal, tér és idő elrendeltségével dacoló, a saját értékeit túlbecsülő, az önmegvalósítás útvesztőiben tévelygő nő, viccelődhetne magán a reménytelenség biztos tudatával, kárhoztathatná a körülményeit, tágíthatná a szigorú és szegényes valóságot gátlástalan alkotókedvvel egészen a szirupos álomvilágig, hogy aztán fékevesztetten cikázzon oda és vissza. Ács János színpadán Seres Ildikó logikai rendszerbe szorítja a szertelen viselkedést: az ő Sárbogárdi Jolánja menekülő asszony. Szinte valóságos, ahogyan azt teszi, amit annyian: másik sorsot választ. Jegykiadóból így lesz botcsinálta operett szerző - a kudarcot termő vidéken eleve kudarcot ígérő módon próbálja felülírni a valóságot. Mintát követve lép át a hétköznap kultúrájából a valóságon kívüli kultúrába, és kudarcos a lázadása is. Rossz érzésekkel tölt el önnön nevetésünk - a sajnálat érzésével figyeljük olyan világ lakóiként, ahol sokan akarnak valamit, akár van okuk rá, akár nincs - és Sárbogárdi Jolánnak igazi oka van mást akarnia, mint ami neki adatott, és azt hinnie, hogy méltánytalanul kevés, ami neki adatott. Sajnálatunk hasonlatos az érzéshez, amit darabbeli anyja mutat iránta - Kerekes Valéria büszke a mást akarása miatt, de a büszkeségét legyűri a lehetetlen miatti aggodalom: nem létezik olyan valóság, ahová lánya kívánkozik, a kis bizonyosságokat niagas falakkal határolja a lehetetlen. \4iközben Menczel Róbert díszlete a valóságot szürkén szegényesnek, a képzeletet pedig csiricsárénak ábrázolja, Ács János á két világ szereplőit nem választja el annyira, mint ahogyan az a színpadi tereik különbözőségeiből következne. Ibusár alakjait folytonosan megfelelteti Sárbogárdi Jolán művének szereplőivel, így az ő felfogásában Sárbogárdi Jolán számára az alkotás valójában a valóság tévedéseit hivatott kijavítani. Nem véletlen a Sárbogárdi Jolán választotta műfaj sem: nagy érzéseket lehet ábrázolni általa anélkül, hogy magyarázni kellene szerelmet, haragot, gyűlöletet. Ha van tragédiája Sárbogárdi Jolánnak, akkor az alighanem nem egyéb, mint hogy nem is tudná megokolni elemi érzéseit, így a sorsválasztása nem valódi választás, hanem zsákutca: minden valójában ő - ő maga marad. Ács János az operett túlzásait a úszta sémákig csupaszítva teremt araktereket. így válik kicsinyesen bosszúálló muszka kémmé Szegedi Dezső, a birodalmi érdek nevében emberi érdeken átlépő bel- tenyészetű arisztokratává Bősze György, önmaga nagyszerűségétől eltelt nősszerelmessé Baj László, az összefüggéstelen túlzásokat az igazság összefüggéseiként regélő agg huszárrá Hunyadkürti István. Parti Nagy Lajos nyelvi túlzásaiból épít szerepet Fandl Ferenc - a huszárkapitány valóban a képzelet vezérelte, valószerűtlen hős, aho- yan a valószerűtlenségig elrajzolt ercegkisasszony Jancsó Dóra. Jól értik, hogy a szerzői önkény pótolja a valódi motívumokat: egymás által szeretni valónak, áldozatvállalónak kell lenniük. Valahogyan jobbnak, mint amilyen a valóságban egyáltalán bárki lehetne. (Parti Nagy Lajos Ibusár című zenés-táncos huszerettjét a miskolci Kamaraszínházban Ács János rendezte)
