Észak-Magyarország, 2009. április (65. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-01 / 77. szám

2009. április 1., szerda ÉSZAK ORSZÁGBAN-VILACBAN /2 HÍRCSOKOR • Kiadható. Kiadható a magyar hatóságoknak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly (képünkön) egy ausztrál bíró keddi dönté­se szerint. A perthi szövetsé­gi bíróság egyik bírája támogatásáról bizto­sította azt a tavaly augusztusban, első fokon meghozott bírósági döntést, amely szerint Zentait Ausztrália kiadhatja a magyar igaz­ságszolgáltatásnak egy zsidó fiatalember halálra kínzása miatt - a gyilkosság háborús bűncselekménynek minősül. • Atomtöltetek Amerikai és dél-koreai hír­szerző szolgálatok olyan értesüléseket sze­reztek, hogy Észak-Korea legyártotta az első atomtölteteit: két nukleáris robbanófejre tett szert, amelyek felszerelhetők Rodong típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáira. JEGYZET Műtét Hegyi Erika khe@eszak.boon.hu A felszínen ugyan folytatódik a komé­dia (most épp pártelnököt keres a szocia­lista párt), a mélyben már megkezdó'dött a munl<a. Az új miniszterelnök-jelölt még el sem foglalta Bársonyszékét, de már tárgya­lásokba kezdett leendő minisztereivel (elő­relátó lépés, hogy az ő nevüket nem dobta be a köztudatba, így nincs min viccelőd­ni, tépelődni, esélyeket latolgatni), és hatá­rozottságát bizonyítandó kijelentette: csak addig marad miniszterelnök (bár még nem is az), amíg élvezheti a parlamenti képvi­selők támogatásának a többségét. Valószínűleg komoly oka volt előre tisztázni a feltételeket. Mint ahogy mi, ő is látott már egy-két felvonást a magyar poli­tika nagy színháztermében. Zsákbamacs­kát sem árul, előre megmondta, mire szá­míthatunk: sebészeti beavatkozásra, ami „fájni fog". Beteg országunk talán már ott tart, hogy az sem bánja, ha fájni fog, csak történjen már valami! És ha nehéz és hosz- szú is lesz a lábadozás időszaka, talán jobban járunk, ha a műtétet elhalasztják vagy el sem végzik. Már csak azt szeret­nénk, hogy annak fájjon jobban, akinek sok van, és kevésbé annak, aki már most is szegény. És még valami: reménykedjünk, hogy az asszisztens csapat a műtét végé­ig kitart! Nem lenne jó ott feküdni vérző sebekkel kiterítve. Bokros Lajos szívesen ad tanácsokat a kormánynak Budapest (MTI) - Bokros Lajos szerint a körülményekhez képest jó döntés, hogy Bajnai Gordon lett a miniszterelnök-jelölt; a közgaz­dász egy televíziós interjúban arról is beszélt, hogy semmi­lyen pozíciót nem vállalna a Bajnai-kormányban, de ha meg­kérdezik, szívesen ad majd taná­csot. A mindenkori magyar kor­mányt segíteni szoktam taná­csaimmal, javaslataimmal, és ezután is így lesz, különösen ilyen válsághely­zetben - közölte a Horn-kormány volt pénzügy- minisztere, az MDF európai parlamenti lista­vezetője, akinek a neve szintén szóba került kormányfő-jelöltként. Bokros Lajos „Szigorú feltételeim voltak" ■ Bajnai Gordon csak megválasztása után nyi­latkozik leendő kormá­nya majdani tagjairól. Budapest (MTI, FN) - Bár Bajnai Gordon újságíróknak azt mondta: csak parlamenti meg­választását követően beszél kor­mányának tagjairól, a Népsza­badság értesülése szerint a leen­dő kormányfő a gazdasági, a pénzügyi, az igazságügyi és a szociális tárca vezetőjének, illet­ve a kancelláriaminiszter kine­vezését tartaná fenn magának. Öt tárca éle A miniszterelnök-jelölt a Parlamentbe érkezőben arra a kérdésre, meg tudja-e erő­síteni, hogy megállapodott az MSZP-frakcióval arról, hogy az öt kulcsminisztérium élére ő választja ki a vezetőket és nem pártpolitikust jelöl, azt mondta, később szeretne ezzel kapcsolat­ban bejelentéseket tenni. Annyit azonban hozzátett, hogy „szigo­rú” feltételei voltak. Bajnai Gor­don elmondta, azt gondolja, ha megválasztják a Parlamentben, ff .............. Minden intézke­dést támogatok, amely érdem­ben, belátható időn belül jelent kiadáscsökken­tést. Veres János ...............................ff s a szavazás megerősíti a pozíci­óját, akkor kell majd az új kor­mánnyal kapcsolatban bejelen­téseket tennie. Mesterházy Atti­la, az MSZP parlamenti frak­Kiss Péter, az MSZP alelnöke, kancelláriaminiszter és Pál Béla Veszprém megyei MSZP-elnök a szocialisták elnöksége és a megyei elnökök me cióvezető-helyettese, a párt alel­nöke kedd reggel szintén csak annyit mondott: Bajnai Gordon kormányfőként öt minisztérium élére külső személyt állítana. Veres János nem tárgyalt Veres János kedden úgy nyi­latkozott: nem folytatott Bajnai Gordon kormányfő-jelölttel sem­milyen személyes feladatválla­lásra vonatkozó megbeszélést. A pénzügyminiszer akkor mondta ezt újságíróknak, amikor arról faggatták, kapott-e felkérést a pénzügyminiszteri posztra, s vál­lalná-e. Veres pénzügyminiszteri poszton maradását sajtóértesülé­sek szerint a szocialista párt tag­ságának egy része erősen támo­ibeszélésére tart gatja. Veres János hangsúlyozta: minden olyan intézkedést támo­gat, amely érdemben, belátható időn belül jelent kiadáscsökken­tést. Elmondta: a pénzügyi tár­cánál tavaly és az idén is készül­tek olyan javaslatok, amelyek az elfogadottnál jóval nagyobb mér­tékű kiadáscsökkentéseket tar­talmaztak. „Nincs lefutva” Bajnai Gordon kormányfővé választását nem látja még „lefu­tott ügynek” az SZDSZ ügyvi­vője: Gulyás József kedden úgy fogalmazott, nem látni, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök­jelölt csomagja mögött „ott van egy erős MSZP”. (Fotó: MTI) Két hét múlva szavaznak Szili Katalin házelnök pedig azt jelentette be, miu­tán egyeztetett a parlamen­ti frakcióvezetőkkel: ápri­lis 14-én szavaz az Ország- gyűlés a bizalmatlansá­gi indítványról és a par­lament feloszlatásáról is. Az előbbi szavazás révén távozna a kormányfői posztról Gyurcsány Ferenc, és lépne hivatalba utóda. A másik szavazást a Fidesz kezdeményezte. Az SZDSZ nem szól bele Budapest (FH) - Az SZDSZ nem kíván bele­szólni abba, hogy az MSZP vasárnapi kongresszusán kit választanak meg a párt élére - mondta keddi sajtó- tájékoztatóján a liberális párt elnöke. Fodor Gábor azonban hozzátette, meg­lepődne, ha Gyurcsány Ferenc korábbi bejelenté­se ellenére is a párt élén maradna. A politikus bízik benne, hogy az SZDSZ-en belül azok is elfogadják a többségi döntést, akik eddig nem támogatták Bajnai Gordon jelölését. Fodor Gábor szerint új miniszterelnököt kell választani, aki mögött szak­értői válságkezelő kormány áll. A liberálisok számára a program is fontos, ezért támogatták Bajnai Gordon kormányfő-jelölt elképzelé­seit, amely a Reformszövet­ség programjára épül. Verseny lehet az MSZP elnöki székéért ■ Kiss Péter szerint Lendvai Ildikó is szóba jöhet az MSZP követke­ző elnökeként. Budapest (MTI) - Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette, hogy nem kíván pártelnök lenni - tud­ta meg a megyei elnökök és a pártvezetés kedd délelőtti meg­beszélését követően az MTI. Hol folytassa? A tanácskozáson a Távira­ti Iroda értesülései szerint a EZT MONDTA A szombati megyeelnöki érte­kezleten bölcs döntésnek nevez­tem Gyurcsány Ferenc pártelnö­ki lemondását. Ezzel a lépéssel elősegítette, hogy Bajnai mellett meg lehessen teremteni a poli­tikai és parlamenti támogatást. Talán megnyugtatja a magyar politikát, ha Gyurcsány Ferenc a következő időszakban nem vállal politikai vezető szerepet. Botka László AZ MSZP CsONGRÁD MEGYEI ELNÖKE megyei elnökök döntően azt támogatták - bár erről nem sza­vaztak -, hogy Lendvai Ildikó frakcióyezető legyen az MSZP új, átmeneti elnöke. A hét végén még Kiss Péter alelnök, vagy Szekeres Imre elnökhelyettes pártelnökké választása merült fel. Őket hármukat „szólították meg” a fővárosi MSZP-szerveze- tek vezetői közleményben, hogy vállalják a jelölést és a megmé­rettetést a párt hétvégi kongresz- szusán, ahol a kormányfő-jelölt­ről is szavaznak a küldöttek. Az MTI értesülései szerint Gyurcsány Ferenc nem kíván semmiféle tisztséget vállalni a jövőben, legfeljebb a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumi elnöki posztját töltené be. Kétségtelen, hogy Lendvai Ildikó neve szóba kell, hogy jöj­jön - válaszolta a kancellária- miniszter arra a kérdésre, mely szerint a frakcióvezetőt javasol­ták pártelnöknek, és ő is a támo­gatásáról biztosította. Kiss Péter hozzátette: ő is nagyra tartja a frakcióvezető elmúlt években elvégzett munkáját. Az MSZP vezető tisztségvi­selőinek megbeszélése után az alelnök elmondta, abban marad­tak, hogy nyílt jelölési folyamat­ban állítanak a vasárnapi kong­resszusra pártelnököt. Megje­gyezte, csütörtökre derül ki, kik a jelöltek, a jelölési folya­mat most indul. Az alelnök elhárította azt a kérdést, hogy Gyurcsány Ferenc elindul-e újra a pártel­nöki posztért, mondván, ezt a kérdést nem neki kell feltenni. „De a beszélgetés abból indult ki, hogy ezt a bejelentést (a lemon­dásáról ) már megtette a hétvé­gén” - fogalmazott. Arra a kér­désre, hogy ő elindul-e a pártel­nöki posztért, a miniszter csü­törtökre ígért választ. Az MSZP új elnöke lesz? (Fotó: ékn) Molnár Csaba (Fotó: archív) Bővíthetnek Az Országgyűlés hétfőn megteremtette a lehetősé­gét, hogy megkezdődhessen a paksi atomerőmű bővítésé­nek előkészítése. Molnár Csa­ba miniszter szerint ez azért is fontos, mert 2020-25-re 6000 megawatt energia esik ki, miután a jelenlegi erőmű­vek elavulnak. 1650 Egyre több panasz érke­zik az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, így Szabó Máté ombudsman (képünkön) a kancellária- miniszterhez fordult, lét­számemelést kérve, hogy ne maradjanak le az ügyek intézésé­ben. 2008. első negyedévében 1000, a mosta­ni negyedév­ben 1650 üggyel keresték meg. Pelczné Gáli Ildikó (Fotó: ékn) „Gondolja újra!" Felháborodással fogad­ta a Fidesz nőtagozata a „Bajnai-csomag” gyeddel és gyessel kapcsolatos terveit. A jelen körülmények között elképzelhetetlennek tart­ják, hogy a kismamáknak járó gyed idejét kettőről egy évre rövidítsék - tudat­ta Pelczné Gáli Ildikó, a női tagozat elnökségi tagja. Átvilágítás Harminc százalékkal csökkentették a Minisz­terelnöki Hivatalnál azon munkakörök számát, ahol szükség van valamilyen szintű nemzetbiztonsági átvilágításra. A legmaga­sabb fokú, C-típusú átvizs­gálás ezentúl a koráb­bi létszám negyedét érinti. Daróczi Dávid kormányszó­vivő a tegnapi szóvivői tájé­koztatón elmondta, hogy az elmúlt két évben valameny- nyi minisztérium módosí­totta, életszerűvé tette az erről szóló jogszabályait, a MeH-nél most kiadott ren­delet is erről szól. Rendőri jelenlét a londoni utcán (Fotó: epa) G20-as készültség Londonban Ma tartják a brit fővárosban a világ iparilag legfejlettebb államait és az Európai Uniót, s a legerősebb gazdaságú fejlő­dő országokat, az úgynevezett feltörekvőket tömörítő húszas csoport, a G20 csúcstalálkozóját. Erre a tüntetők és a rend­őrök is készülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom