Észak-Magyarország, 2009. március (65. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-28 / 74. szám
2009. március 28., szombat Tisztelt Olvasóink! Ezen az oldalon az Észak-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, Így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. NE FELEDKEZZÜNK MEG RÓLA! Hamarosan Auguszta Miskolc (ÉM) - Sokan vagyunk úgy, hogy megfeledkezünk szeretteink, ismerőseink névnapjáról. NÉVNAPMENÜ » Március 29.Auguszta • Március 30. Zalán • Március 31. Rpnn VÉLEMÉNYEK A BOON-RÓL Internetes portálunkon, a BOON-on olvasóink azonnal megírhatják - komment formájában - véleményüket. Ezekből válogatunk naponta egy csokorra valót. írja meg Ön is véleményét a BOON-on! DEMJÁN EGYMILLIÁRDJA BORSODNAK Egyetértek, néha azokat is lehetne támogatni, akik normálisan próbálják nevelni a gyermeküket, nem csak azokat, akik igazából nem is törődnek velük... Szomorú, hogy milliárdokat ölnek olyan programokba, amiknek évek óta semmi eredménye. valaki26 Ha a többi hasonló, „rossz sorban nevelkedett" milliárdos is így cselekedne, nem itt tartana az ország. De lehet, hogy ez csak a lelkiismeret szava. Azért becsülendő, hogy bevállalta. Szíve rajta, hogy miből, de legalább segített. pet57 „RÁMENT" A GYALOGOSOKRA A BORSODI RENDŐRSÉG Én úgy gondolom, hogy aki szabályosan közlekedik, legyen az gyalogos vagy autós, annak nincs félnivalója. Aki pedig szabálytalankodik, az magára vessen. portos75 Cffl _ ^wwwIbootHu^- További hírek, fotók és videók. NAPI ÜZENET w í j yyjjjj jj j j'j j 'j j Derenkó István olvasónktól A női szív barackmag. Teli szájjal beleharapsz a gyümölcsbe ( és kitöröd a fogad. Jules Renard \ Jókivánság-SMS Erre a számra küldje SMS-ét: Szeretné jókívánságait SMS-ben elküldeni és az Észak-Magyarország- ban, valamint a Borsod Online-on megjelentetni? SMS-ét kezdje így: ejk, majd hagyjon egy szóközt, és írhatja is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, ismerőseinek. Példa, ejk Sok boldog névnapot kívánunk a miskolci Kovács Pálnénak. Böbéék! Üzenetét a kővetkező emelt díjas számra (160 Ft+áfa) küldje: 90/612- 222. A trágár, obszcén, a hatályos jogszabályokat, az Inform Média üzletszabályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS-ek nem kerülnek megjelentetésre, az emelt díjas SMS árát nem téritjük vissza. A formai hibát tartalmazó SMS-eket nem jelentetjük meg, ezek díját pedig nem térítjük vissza. A szolgáltatás részvételi feltételeinek változtatási jogát az Inform Média fenntartja. Az életünk. Naponta ÉSZAK SZÓLÁSTÉR / HIRDETÉS /13 A NAP ELŐFIZETŐJE Viszlai Lajosné Miskolc (ÉM) - Mai hűséges előfizetőnk, Viszlai Lajosné 1973 óta él Felső- zsolcán, és 1977 óta olvassa az Észak-Magyarországot. Hosszú évekig férfiaknak való, nehéz munkát végzett: 38 évig volt darukezelő a DAM-ban. A férje is egykori DAM-dolgozó, már nyugdíjas. Két lányuk van. Anikó ápolónő, Judit pedig végzett közgazdász, sajnos az élet és a lehetőségek úgy hozták, hogy mindketten Budapesten élnek és dolgoznak. A felsőzsolcai házhoz kert is tartozik, sőt van egy kis hétvégi télkük is, így akad bőven kerti munka, amit mindketten nagyon szeretnek, egyáltalán nem éreznek tehernek. Hűséges olvasónk azt állítja, min- d e n t elöl- vas az Északban, fő kedvencei közé tartoznak a kertészkedéssel, főzéssel foglalkozó írások. Jó ötletnek tartja, hogy egy ideje már folyamatosan közli a lap a közérdekű címeket, telefonszámokat a Szolgáltatás rovatban. Az Északkal elégedettek, bár szívesen olvasnának többet Felsőzsolcáról. Nem csak a lapot olvassák szívesen, hanem kedvelik a rendszeres mellékleteket is. t C1IIIT A rovatunk támogatója: Szent János t plfm Gyógyszertár, 3526 Miskolc, Búza tér 14. Tel ./fax: 46/564-564 www.szentjanosmiskolc. novodata.hu OLVASÓINKTÓL Kilátások Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor a közelmúltban azonos javaslattal álltak az Unió elé. Előbbi az európai csúcson, utóbbi pedig a német kancellárnál. Mindketten óriási hibát követtek el azzal, hogy mondandójukat előzetesen még a régiónkba tartozó országok vezetőivel sem egyeztették, így (még) azok közül is voltak olyanok, akik nem álltak melléjük, ami meglepetésszerűen érte őket, csodálkoztak, hogy „nincs igazuk”. Ez az egész nem tanulságos, mert már megszokhattuk, hogy néha bizony a diplomáciai érzék nagyon is hiányzik azokból, akik hazánkban kormányoznak és kormányozni szeretnének. Szép. A kilátások is... Ipacs Lórántné, Miskolc De hogy? Szeretném megdicsérni Béresné Czakó briliáns levelét, ami kisebb fajta értekezés, tanulmány hazánk irodalmi ízlésvilágáról. Wass Albert műveit nyomtatják tíz- és százezer számra, akivel az irodalomtörténet és az irodalom- elmélet legfeljebb „lábjegyzetben”, vagy úgy sem hajlandó foglalkozni. Irodalmáraink, elismert szakembereink legfeljebb - a Wass-kultuszt tollhegyükre tűzve - egy-két újságcikk erejéig foglalkoznak vele, mint „az irodalom térszűkülésének” példájával, aki nem tartozik bele a hazai irodalom egyetemes folyamatába még akkor sem, ha munkássága szoros összefüggést mutat történelmünkkel (de hogy? Dehogy!) és egy nemzettestünket képező csoporttal. Hevesi Lajosné, Miskolc vasárnap mot/őn Női steppelt kabát* könnyű, patent-, valamint gombszegéllyel és kis kiegészítőkkel cipzáras belső zseb. NANO-kialakítással. méret: 36 - 46 f rt/db 24 990 Ft/db TRAVEUER HD Videokamera* • 5 megapixel • 8 x digitális zoom • HD videófelbontás (1280x720) • 270°-ban elforgatható 2,4" TFT színes monitor • 64 MB merevlemezkapacitás • SD kártyatartó tartozékok: • USB kábel, AV kimenet kábel. HDMI kábel, táska hordfüllel, hálózati töltő kombinációk. 1 Li-ion akkumulátor, fülhallgató. képfeldolgozó szoftver és asztali állvány Női kabát* 4 999 Ft/db a sportos szabásnak köszönhetően sokféleképpen kombinálható, igényes kidolgozású, méret: 36-44 . metrón Női vékony köt pulóver* viszkóz-kevertszálas any modem modellek külön! nyakkivágásokkal, divatos színekben, méret 36-46 Női melltartó top* a szivacsos kosár és a laminált, színben illő belső bélés szép dekoltázst kölcsönöz, méret: 70 B- 85 C Gyermek kétrészes esőruha* pántos nadrág és bélelt dzseki, szél- és \}ízálló, fényvisszaverő biztonsági csíkok, légáteresztő, méret: 116-164 4 499 Ft/garrtitúra 2 999 Ft/db itnpjdimpi Kisgyermek kétrészes esőruha* kezeslábas és bélelt dzseki, szél- és vízálló, fedett varrások, fényvisszaverő biztonsági csíkok, légáteresztő, méret: 80 -110 3 999 Ft/garnitúra impjdjmpí Kisgyermek felsőrész szett* 100% pamut, dzseki vagy mellény hozzá illő pólóval, egyes modellek kapucnival, méret: 62 -104 Vízálló gyermek trekking cipő* strapabíró, valódi bőrből vízálló tex- membránnal. 3M fényvisszaverő csíkokkal, rezgéscsillapítóval. PhylonX talppal, méret:30-37 ^ 1999 Ft/szett Kisgyermek sportcipő* „Maja a méhecske" figurákkal és 3M fényvisszaverőkkel a nagyobb biztonság érdekében, praktikus tépőzár ral. | méret: 20-28 z Gyermek gumicsizma* vízálló, „Maja a méhecske" és „Tabaluga" figurákkal, csúszásbiztos, fényvisszaverő csíkokkal. 100 % pamut belső bélés, kivehető talpbetét, méret: 21-30 Gyermek sport- 3‘”FV8,mM" és szabadidőruha* 100 96 poliészter, szabadidős használatra, méret: 116 - 164 6 499 Ft/pár ALDI tájékoztató KÜLÖNBÖZŐ OIVATOS SZÍNEKBEN KÜLÖNBÖZŐ SZÍNEK ÉS MODELLEK KÜLÖNBÖZŐ SZÍNEKBEN KÜLÖNBÖZŐ MODELLEK ÉS MINTÁK KÜLÖNBÖZŐ MODELLEK-• hz.'ífól.vj hd/tfütúM mennyi végben A pai.tikok nőm betétdíjasok. A / át mindennemű adót magában foglal A termékek dekorál i .» c.upán elkészítési dl tjl.il.is* javaslatként s/oigátnal Ugyanazt <t tturnékét eltérő csomagolásban is átüljük. de egy adón terméket u?i 'sitiink A termékek mm/ílktlág ili külsőleg éltethetnek «i foton látottaktól, az esetleges helyesírási ill. nyomdjhibákétt nem tudunk tetei k árusításra A tér )/•* figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak kotláloZQll számban állnak rendelkezésre Ezek az a k a készlet elejéig érvényesek Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos tennétek a nem várt magas kötésiét következtében már az értékesítés első napján elfogynak, úgy ezen régük szives elnézései www.aldi-hungary.hu Ajka • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x Dunaföldvár • Dunaújváros • Esztergom • Főt • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hódmezővásárhely • Jászberény Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa Pécs • Pillscsaba • Siklós • Siófok • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x ÍN S r*t HIRDETÉS