Észak-Magyarország, 2009. március (65. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-28 / 74. szám
/ 2009. március 28., szombat ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 RÖVIDEN • Föld Órája, ma. A világon legkevesebb háromezer város vesz részt a Föld Órája nevű program egyórás villanyoltásában ma este. Az időzónáról időzónára haladó akció során a fölöslegesen égő fények lekapcsolá- sával a klímaváltozásra hívják fel a figyelmet. NÉZŐPONT A cikkbe nem írtam bele, csak jeleztem: a hulladékudvarok biztosan megépülnek - egyenként pármillió forintos költséggel ezekre már megvan a célra elnyert pénze a Bükk-Makknak. Tehát lesznek helyben munkaalkalmak cigányoknak. Hogy mennyinek? A település nagyságátok függ. Ötnek? Tíznek? Többnek? Annyinak. Ez bizony „forradalmi" újdonság e hazában, és nagyon úgy tűnik, hogy a megvalósítás jó kezekben van az ötletgazdáknál. Akik jóval többek, mint „egyszerű" ötletgazdák, hiszen azt, hogy eddig eljutottak, sok-sok lépés előzte meg. Persze, hallottunk már olyat, hogy akárhány jó lépés után is egyszercsak megtorpant az ügy. Elakadt. Elakasztották. Ne így történjék. Szeretnék mihamarabb tudósítani az első olyan Leader-településről, ahol az egykori szeméttelep helyén, a rekultiválás után megépült hulladékudvarban megkezdődött a kommunális szemét szelektálása. És hírt adni arról, hogy újak és újak léptek be. Viszontlátni a tévében. Azok után, hogy annyi, megyénkbeli „cigányos" ügytói volt hangos a sajtó az elmúlt hónapokban. Azt hiszem, mindannyiunkra ráférne minél több békés, szenzációt nélkülöző, bár az elején még szenzációszámba menő tudósítás a munka frontjáról, a szegény települések legszegényebbjeinek világából. A munka frontjáról Szabados Gábor szabados@inform.hu Májer János szignálja a dokumentumokat (Fotó: pt) Támogatás a „zászlóshajónak" Tokaj (ÉM - PT) - Á turisztikai fejlesztések kiemelt projektjei közé sorolt Tokaj Fesztiválkatlan létrehozásához kapott 1,7 milliárd forint támogatást Tokaj. Az erről szóló szerződést pénteken délelőtt írták alá a Paulay Ede Színházban. Szabó György országgyűlési képviselő beszédében arról szólt, hogy ez a támogatás Tokajnak, mint a Zemplén és az egész ország turisztikai zászlóshajójának szól. A projekt nemzetközileg versenyképes turisztikai terméket, egy nagy attrakciót hoz létre. A dokumentum aláírása után Bodonyi Csaba építész, a mű megálmodója vetített képes előadáson mutatta be, hogy néz ki a reményeik szerint két év múlva már üzemelő, az ország harmadik legnagyobb szabadtéri színpad komplexuma. É C1A If M^ier János polgármester, Szabó György országgyűlési képviselő és C d £11II az Eszak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, Koncz Kerenc a megyéi közgyűlés alelnöke és Francsics Tibor az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója Irta alá az erről szóló dokumentumot. VILLÁMVOKS Ön tervezi-e, hogy felkeresi a szociális boltot (boltokat), hogy ott olcsóbban vásároljon? Szavazók száma: 126 2009. 03. 27. 20.32 óra Igen 71,43% I Nem 28,57% Következő kérdésünk: Ön szerint lesznek előrehozott választások? www.boon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Aranyat válogatnak majd ■ A hulladék érték: arany. Hogy tényleg arannyá váljék, ráadásul romakéztől, az a cél. Szabados Gábor szabados@inform.hu Bocs (ÉM) - A 44 települést magába foglaló Bükk-Makk Leader Vidékfejlesztési Közösség ügyvezetője, dr. Nagy József és a megyei vajda, Lakatos Attila mutatta be a sajtónak azt a programot, amely a tervek és remények szerint első lépésben jó néhány, mélyszegénységben, szegénységben élő cigánynak ad majd munkát, továbbá tehermentesíti a résztvevő települések önkormányzatait, és ha sikerül, kapitalista nagyvállalati keretek között termeli a hasznot, ami a szemétből nyert energia és (új) anyag eladásából származik. A fináncok feladata Dr. Nagy József nem álmodozó, cseppet se biztos abban, hogy a terv valamennyi eleme úgy lesz valósággá, ahogyan szeretM............................................... Nem egy hulladékerőmüvi technológiát kínáló külországi cég keresett meg, keres meg. Hetente. Dr. Nagy József ...............................................ff né. Mert ott vannak a „nagyok”, akik nyilván szintén pályázni fognak, mivel természetesen ők is fantáziát látnak az üzletben. A Cigány Nemzetiség Vidék- fejlesztési Stratégiája (CINEVIS 2009-2015) címmel tartottak megbeszélést tegnap Bőcsön, a Faluházban. E konferencia, illetve program lényegét foglalta össze lapunknak dr. Nagy József és Lakatos Attila. A Bükk-Makktelepülések közül eddig húsznál több jelezte, hogy részt kíván venni a munka: szemétszelektálás. A településeken kialakítandó hulladékudvarokban. Mégpedig abból a célból, hogy a különféle szemétből új anyag, illetve energia termelődjék. A hulladékhasznosító erőműahogy az együttműködési megálla- , podás is a Bükk- Makk Leader és a vajda között a Hulladékból anyag és ener- g i a Lakatos Attila (balra) és dr. Nagy József a tegnapi tájékoztatón(Fotó: Osztie Tibor) szemetesprogramban. És miért ne terjedne túl e közösség határain, szerte a megyében? Történelmi lehetőségnek nevezte az ügyvezető a helyzetet. Amelybe beletartozik, hogy az EU kötelezi tagjait: ez év nyarától tegyék ellenőrizhetővé, utánkereshetővé, áttekinthetővé a hulladékgazdálkodás rendszerét. Nálunk ez a VPOP feladata lesz. Semmi iskolával Lakatos Attila és dr. Nagy József úgy gondolja, ebben a rendszerben munkát kaphatnak azok a romák is, akik akár semmi iskolával nem rendelkeznek. Csak dolgozni akarjanak. És ha dolgoznak - mondja a vajda -, akkor gyermekeik jó példát látnak, emberhez méltó körülmények között nevelkednek. A vek számára és azokban. A Vám- és Pénzügyőrség regionális parancsnoksága nemrég felkérte Lakatos Attilát: tegyen javaslatot a feladat megoldására, a cigányság bevonásával. A javaslat megszületett, mint programra. A hulladékudvarok felállítása hamarosan megkezdődik. A többi? Dr. Nagy József elmondta: nem egy hulladékerőmüvi technológiát kínáló külországi cég kereste és keresi meg. Hetente. Akár lovaskocsival... A települések és környékeik megtisztulnak a kommunális hulladéktól, a cigányság értékteremtő, hosszú távon fenntartható, profitot hozó gazdálkodási rendszer részese lehet. Oly módon is, hogy szerepet kaphat a szelektált szemét elszállításában. Nem soktízmilliós speciális autókkal, hanem akár (zárt!) lovaskocsin. Töredék összegért, mint amennyiért most történik. A szemetes cégek önkormányzatokkal kötött szerződései egy- két-három éven belül lejárnak. Most a 44 településen a szemételszállítás évente bő 400 millió forint. És az ott élők közül egyre többen vannak, akik nem tudnak fizetni, ezért az önkormányzatnak kell bepótolni. Díj a miskolci fejlesztőknek Átadták a Magyar zásának kifejlesztéséért ítélte Innovációs Nagydíjat. A díjazottak közt szerepel a miskolci IND Group. t Miskolc (ÉM) - A 2008. évi Magyar Innovációs Nagydíjat dr. Sólyom László köztársasági elnök ünnepélyes keretek között adta át a Parlament Főrendházi Termében. A díjazottak közt szerepel a miskolci IND Group, mely méltán nevezhető az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar informatikai cégének. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 2008. Évi Technológiai Innovációs Diját a bírálóbizottság a cég - a 2008-as CEBIT- en nagy sikerrel bemutatott - IND iMobile Banking alkalmaoda az IND-nek. A mobil telefonokra és pda-ra optimalizált internetbanki megoldás újszerűségét az adja, hogy az alapvető banki tranzakciók mobilinternet kapcsolaton keresztül gyorsan, kényelmesen, biztonságosan, bárhol és bármikor elvégezhetők, ehhez nincs szükség külön szoftver telepítésére sem. Innovatív megoldások A vállalat vezetője, dr. Vinnai Balázs (képünkön) szerint mivel az e-csatornák szerepe egyre inkább felértékelődik, az IND megoldásaival a gazdasági válság hatásai mérsékelhetők a bankok, s az ügyfelek számára is. A szakember vallja, a jelenlegi kritikus időszak nem egyértelműen negatív, ha a félelmek megélése helyett innovatív megoldásokat keresünk. Egy kis készülék nagy díja ■ A Bosch fejlesztése, az UNEO nyerte el 2009-ben a Magyar Innovációs Nagydíjat. Budapest, Miskolc (ÉM- UM) - Az UNEO elnevezésű pneumatikus fúrókalapács nyerte el a XVII. Magyar Innovációs Nagydíjat - ezzel idén a Bosch lett a leginnovatívabb vállalat Magyarországon, A tudósokból és gazdasági szakemberekből álló zsűri a fejlesztés műszaki, gazdasági eredményei mellett eredetisége és társadalmi hasznossága alapján ítélte oda az év legjelentősebb innovációját elismerő díját. Horváth Attila, a miskolci Róbert Bosch Power Tool Kft. igazgatója a díjátadón elmondta: „A Bosch nemzetközi törekvéseinek megfelelően a kéziszerszámpiacon is a legmodernebb technológiákat alkalmazza. Az UNEO remek példája annak, hogy egy innovatív fejlesztési folyamat során ma már nem hagyhatók figyelmen kívül a környezetkímélő, alternatív energiákra támaszkodó megoldások sem. Ügyfeleinknek a jövőben is innovatív megoldásokat, munkatársainknak pedig vonzó munkahelyeket biztosíthatunk.” A Bosch UNEO három barkács feladatot - kalapácsfúrást, fúrást és csavarozást - egyesíti egy elektromos kézi- szerszámban. Vetélkedtek. Még pedig tegnap, a Szabó Gyula Meteorológiai Vetélkedőn Miskolc 3-4. osztályosai az Erenyői Általános Iskolában. A verseny zsűrielnöke Vissy Károly meteorológus volt. (Fotó: A.J.) v ________________________, Hiánypótló egészségügyi képzések indulnak Új szakirányú továbbképzéseket indít szeptemberben a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara. __ Végzős hallgatói mellett Így a régió felsőfokú diplomás egészségügyi szakemberei számára is hiánypótló továbblépési lehetőséget teremt a kar, mely a régió meghatározó egészségügyi tudásközpontjának kialakítását vetíti előre. Nyit a régió határain túlra is: az új képzések egyike az országban elsőként indul itt. Minden Jel szerint a régió egészségügyi tudásközpontja épül a Miskolci Egyetem keretein belül, s fontos lépés ebben az új képzések indítása.- Szeptembertől három szakirányú továbbképzést Indítunk: ilyen a klinikai kutatási munkatárs (CRA - Clinical Research Associate), a gyermekrehabilitációs szakgyógytornász és az ifjúságwww.uni-miskolc.hu/efk egészségvédelmi szakvédőnő - tájékoztatott Dr. Bárkái László dékán. A professzor az egyik legpiacképesebbként emelte ki ezek közül a klinikai kutatási munkatárs szakot, amit elsőként Indítanak e képzési formában az országban. A klinikai kutatásokat szolgáló gyógyszervizsgálatok szervezésében, menedzselésében, feldolgozásában kiemelkedő szerepet biztosító diplomáról Dr. Kiss-Tóth Emőke dékánhelyettestől megtudtuk: a klinikai kutatási tevékenység gyors, nagyléptékű fejlődése biztos karrierlehetőséget kínál. A másik két képzést a prevenció jelentősége és a régió gyermekkori krónikus megbetegedéseinek aránya teszi nélkülözhetetlenné. A gyermek- rehabilitációs szakgyógytornászok a fizio11 terápia, a rehabilitáció terén szereznek megfelelő, speciális Ismereteket, az »* ifjúság-egészségvédelmi szakvédőnők -fc. az Iskolás korosztály egészségmaga- tjJf tartásának támogatásához, az egészséges életmód kialakításához járulhatnak hozzá tudásukkal. A szakdiplomát nyújtó képzések egyben pontszerző továbbképzések, így amellett, hogy újszerűségükön túl hiányterületeket fednek le, több tekintetben nyújtják a szakmai karrierépítés lehetőségét is. Továbblépést a frissdiplomásoknak és az egészségügyben dolgozóknak - a légiónak pedig nélkülözhetetlen szakembereket. Nem mellékesen mindezt Miskolcon, több száz kilométeres utazások, többnapos távollétek nélkül. Az egészségtudomány területeinek legújabb eredményeit, elméleti, gyakorlati tudnivalóit a országosan elismert szaktekintélyektől sajátíthatják el a két féléves képzéseken résztvevők. MISKOLCI EGYETEM www.uni-miskolc.hu ■yMÉi- • i íéJmkS mi m mm hirdetIs 277013