Észak-Magyarország, 2009. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-04 / 53. szám

2009. március 4., szerda ÉSZAK ORSZÁGBflN-VlLÁCBAN /2 HÍRCSOKOR • Ünnep, kevesebből. Az idén mintegy 350 millió forintból, a tavalyinál 50 millió forinttal kisebb összegből szervezik meg az első félév állami rendezvényeit - közölte a kormányszóvivői iroda. A rendezvényeket lebonyolító cég - az Expander 2000 Kft. - nyílt közbeszerzési eljárás eredményekép­pen kapta meg a megbízatást. • Pénz, kutatásra. A kormány a követ­kező két évben 350 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít kuta­tás-fejlesztési és innovációs pályázatokra. A 2009-2010. évi lehetőségekről a most elké­szült forrástérkép ad tájékoztatást - mond­ta a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Molnár Károly, a kutatás-fejlesztésért fele­lős tárca nélküli miniszter. JEGYZET Betelt a pohár Petneházi Attila petnehazi@naplo.haon.hu M inekutána az Alkotmánybíróság háromszor, a köztársasági elnök pedig két­szer dobta vissza a gyűlöletbeszéd elle­ni törvényjavaslatot, a kormány úgy dön­tött, nincs mese, meg kell próbálni az alkot­mányt módosítani. Azért az óvatos fogalma­zás, mivel ehhez kétharmados parlamen­ti támogatás szükséges, ilyenre pedig az utóbbi években nem túl gyakran volt példa a Tisztelt Házban. Gyűlöletbeszédre (vagy legalábbis gyűlölködő megnyilvánulások­ra) annál inkább. Igaz, a veroális attak eddig még egyszer sem csapott át ökölharcba, bár megengedem, hogy ez utóbbi talán nem ejtene olyan mély sebeket a lelkeken, mint az évek óta tartó zsigeri gyűlölködés. Az Európa Tanács minapi megállapítá­sa szerint „Magyarország túlzottan szabad­jára engedte a véleménynyilvánítás szabad­ságát." Tény, hogy az elmúlt hetek szörnyű rémtettei minden jóérzésű embernél (éljen bár határainkon innen vagy túl) kiverték a biztosítékot, éppen ideje, hogy történjen valami. Módosítsák az Alkotmányt (anogy a szocialisták szeretnék), vagy szigorítsák drasztikusan a büntetési tételeket (amiként a fideszesek mondják), csak csinálják már! Magyarország ugyanis nem a véleménynyil­vánítás szabadságát engedte túlzottan sza­badjára, hanem a gyeplőt. Egy + egy Budapest (MTI) - Tizenhat és fél milliárd forintot kaptak a magán- személyek adójának 1+1 százalékos felajánlásaiból a civil szervezetek és az egyházak tavaly - tartal­mazza az APEH tájékoz­tatója, melyet a parlament emberi jogi bizottságának ülésén ismertetett Szikora János, az adóhivatal elnö­ke (képünkön). Csaknem egymilliárd forintnyi fel­ajánlás érvénytelen volt, ennek fele azért, mert a nyilatkozattevő nem fizette be adóját, 15 százaléka pedig azért, mert kés­ve nyúj­totta be a nyilatko­zatot. Másnak is Budapest (FH) - Magyarországon is épülhetnének más országok földgáz­tartalékainak táro­lására alkalmas bér­tárolók azon javas­lat alapján, amelyet a magyar kormány képvisel az Európai Bizottság az ener­giaellátás biztonsá­gára és az energia- hatékonyság növe­lésére vonatkozó kezdeményezései között - mondta a közlekedési, hírköz­lési és energiaügyi miniszter kedden. Molnár Csaba az Országgyűlés Euró­pai ügyek bizottsá- - ga előtt beszélt a hazai földgázkészle­tek kitermelésének gyorsításáról is. A TÉNYÉK Felajánlás egyházaknak Magyar Katolikus Egyház: több mint félmillióan ajánlottak fel csaknem három- millíárd forintot Magyarországi Református Egyház: 164 ezren ajánlottak csaknem egymilliárd forintot Magyarországi Evangélikus Egyház: ______________ csaknem félszázezren ajánlottak több mint 300 mil­lió forintot. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége: öt és fél ezren ajánlották fel adójuk egy százalékát, 67 millió forint összegben Hit gyülekezete: 16 ezren ajánlottak fel összesen 56 millió forintot LAPSZEMLE Le Monde: A teljes régió durva gazdasá­gi zuhanás felé halad, és Nyu- gat-Európa fogja annak nagy részét megfizetni, hiszen bank­jain keresztül 1300 milliárd eurót kölcsönzött ezeknek az orszá­goknak. A segélyprogramot szi­gorú feltételeknek kellene követ­niük, és a terheket meg kellene osztani azon felelőtlen politi­kusok között, akiknek a dönté­sei a jelenlegi helyzet kialakulá­sához vezettek és azok között, akik Nyugaton mindent megtet­tek ennek a felelőtlenségnek a bátorításáért. Handelsblatt: _______________ Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem feltétlenül tett jót országá­nak azzal, hogy közvetlenül a csúcstalálkozó előtt az egész tér­ségnek 180 milliárd eurós segély- csomagot követelt. Magyar- ország a múltban nem éppen rendkívüli költségvetési fegyel­méről volt híres. Az a tény, hogy egy országnak rosszul megy, az jelentős részben saját politikájá­nak következménye. „Magyarország nem ijed meg ■ Gyurcsány Ferenc továbbra is kiáll az euró­pai 180 milliárdos cso­magja mellett. London (FH) - A magyar miniszterelnök kitart az euró­pai tanács vasárnapi informá­lis ülésén felvetett 180 milliárd eurós közép-kelet-európai fej­lesztési csomag mellett - jelen­tette ki Gyurcsány Ferenc ked­den Londonban. A kormány­fő elmondta: most az a dolga, hogy szövetségeseket találjon a négypontos programcsomag támogatásához. Arra a kérdés­re, hogy a vasárnapi informá­lis EU-csúcsot sokan kudarcnak értékelik Magyarország számá­ra Gyurcsány Ferenc úgy vála­szolt: ő inkább ki nem használt lehetőségnek tekinti a csúcsot. Megértés A miniszterelnökkel együtt Londonban tárgyaló Veres János pénzügyminiszter szintén kér­désre válaszolva elmondta: a magyar kormánynak az a cél­ja, hogy még idén megteremtse a feltételeit - az euró előszobájá­nak tekinthető - ERM Il-es rend­szerhez való csatlakozás tárgya­lásainak megkezdéséhez. A kormányfő az EBRD veze­tésével folytatott megbeszé­lés után elmondta: azért jöttek Londonba, hogy megmutassák: Magyarország nem ijed meg a ff” ............... Globális válság­ra globális válaszokat, európai válságra pedig európai válaszo­kat kell adni, G yurcsány Ferenc ..................................................ff saját árnyékától, a világgazda­sági válság fenyegető hatásaitól. Gyurcsány Ferenc hangsúlyoz­ta: Magyarország képes kezelni a válságot és a magyar állam képes megakadályozni, hogy a válság nagyobb kárt okozzon az elkerülhetetlennél. A miniszterelnök ugyanak­kor kiemelte: nem Közép-Eu- rópa nevében beszél, hanem Közép-Európáról és Közép-Eu- rópa érdekében. Gyurcsány Ferenc hozzátette: egy globá­lis válságra globális válaszo­kat, egy európai válságra pedig A 180 MILLIÁRD EURÓS CSOMAG ELEMEI A valutalapnak és az Európai Közpon­ti Banknak forrásokat kellene bizto­sítania az országoknak________________ Meg kell erősíteni az európai banko­kat úgy, hogy ki kell mondani: ha vala­mely tagállam támogat egy anyaban­kot, akkor nem kötheti ki, hogy ez a forrás nem juthat el a más tagállam­okban működő leánybankokhoz. A közép-kelet-európai régióban közös fellépéssel és uniós közremű­ködéssel a vállalati rövid távú hite­leket át kell ütemezni hosszú távú hitelekké ' __________________________ Új uniós források, hitelek és támo- gatások segítségével közvetlenül kell támogatni az országok reálgazda­ságait. Új kormányt akar a Fidesz ■ Az ellenzék szerint elfordul Magyarország­tól Európa - új válasz­tást sürget a párt. Budapest (MTI) - Tovább­ra is politikai fordulatot és új választást sürget a Fidesz, mert az ellenzéki párt szerint csak egy új, erős választópolgári legi­timációval rendelkező kormány képes megteremteni a bizalmat itthon és külföldön. „Nem tesz semmit” Navracsics Tibor frakcióve­zető azt mondta: nyilvánvaló, hogy azért fordul el Magyar- országtól Európa, mert nem bíznak a magyar kormányban, nem hiszik, hogy a kisebbsé­gi és cselekvőképtelen magyar ff - ................... Ebben a helyzet­ben erős válasz­tópolgári legiti­máció kell, hogy cselekvőképes kormány jöhes­sen létre. Navracsics Tibor ..................................................ff kabinet ki tudja vezeti az orszá­got a válságból, és be tudja indí­tani a gazdasági növekedést, amely az alapja lenne annak, hogy kikerüljünk az adósság­csapdából. A Fidesz frakcióve­zetője szerint ezért mindenek­előtt politikai fordulatra, egy új, hiteles, cselekvőképes, a többség bizalmát élvező kormányra van szükség, amely meg tudja terem­teni a bizalmat a magyar gazda­ságon belül, és külföldön is. Navracsics Tibor arról beszélt: a kormány négy hónapja nem tesz semmit a válság kezelésére. Szerinte a belpolitikai kudarcok és a kormányzati bénultság köze­pette Gyurcsány Ferencet kül­politikai kurdarcok is érték, az Európai Uniós tagállamok hét végi csúcsértekezletén „megalá­zóban, magányosan és elszigetel­ten ácsorgóit”, miután elutasítot­ták segítségkérő javaslatát. európai válaszokat kell adni és ezt minél hamarabb be kell lát­nia a többi országnak is. A kormányfő elmondta: a hagyományos szövetségesek­kel ellentétben, az elmúlt idő­szakban Gordon Brown brit miniszterelnök „tanúsította a legtöbb megértést a régió felé.” Gyurcsány szerint az Európa Tanács március 19-20-i soron kívüli hivatalos üléséig - ahol újra kérdés lesz a csomag - még több szövetségest kell találnia Magyarországnak. Az EBRD-vel folytatott tár­gyalásokról elmondta: a követ­kező 1-2 évben két-háromszo- rosára kellene emelni a bank jelenleg 20 milliárd eurós alap­tőkéjét, jelenleg ugyanis a bank nem nyújthat az alaptőkéjénél nagyobb hitelt. E6Y MONDAT A magyar gazdaság finanszírozá­sát sem közép-, sem hosszú távon nem fenyegeti veszély. Gyurcsány Ferenc „Nem érti" Budapest (MTI) - A Fidesz nem érti a válságot és az ország érdekei helyett továbbra is saját hatalmi céljait tartja szem előtt - reagált Navracsics Tibor szavaira Budai Bernadett kormányszóvivő, hozzáté­ve: a kormány több mint 50 intézkedést, kezdeménye­zést tett a válság hatásai­nak enyhítésére: az olyan kezdeményezések, mint a 4+1 napos munkahetet lehetővé tevő támogatás célja, hogy a válság hatásai a lehető legkevésbé érint- * sék a magyar embereket, családokat. ÉKN-HÁTTÉR A jogszabályok megfelelőek... ■ Minden demokratikus kormány célja, hogy biz­tosítsa az emberi méltó­ság hatékony védelmét. Debrecen (HBN) - Egy demok­ratikus jogállamban ennek elfo­gadott módja a hatékony jogrend kialakítása, a gyors nyomozás, a törvényes ügyészségi munka, és a független bíráskodás - magya­rázza Mező István, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudomá­nyi Kar Alkotmányjogi Tanszék­ének munkatársa. - Egy másik fontos érték a véleményszabad­ság. Azonban előfordul, hogy valaki utóbbival visszaélve meg­sérti más ember jogait. Ez ellen fel kell lépnünk, az ilyen tettet jogilag szankcionálni kell. De a véleményszabadság indokolatlan, aránytalan és szükségtelen kor­látozása nem megengedhető, és az Alkotmányba ütközik. Úgy vélem, a kormány nem megfe­lelő eszközhöz nyúl, amikor az Alkotmányt akarja módosítani. Nem fogadható el, ha a magyar Alkotmányban szigorúbban akarják a véleménynyilvánítás korlátáit meghúzni, mint ahogy az EU más tagállamaiban szokás, és ha az emberek nem tudják, milyen véleménynyilvánításuk­kal követnek el bűncselekményt vagy jogsértést. A véleménynyil­vánítás határait a jelenlegi jog­szabályaink az európai alkot­mányos szoká­sok szerint jelö­lik ki, az emberi méltóság haté­konyabb védel­me érdekében inkább a jogalkalmazó, ítélkező szervek működési feltételeinek biztosítása terén kellene színvo­nal emelést végrehajtani. Mező István

Next

/
Oldalképek
Tartalom