Észak-Magyarország, 2009. március (65. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-12 / 60. szám
2009. március 12., csütörtök FOGLALKOZTATÁS /4 | TUDOTT RÓLA? ....................................... Magyarországon 60 ezer körüli a bejegyzett civilszervezetek száma, ugyanakkor ennek csak egész kicsi töredéke rendelkezik a mai kor elvárásának megfelelő információs technológiai felszereltséggel és tudással. Idén még többen az információs sztrádán Budapest (ÉM) - Idén is folytatódik a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programjának keretében a NIOK Alapítvány és a CISZOK hálózat e-civil programja. A Microsoft idén is támogatja 120 000 dollárral a NIOK Alapítvány E-Civil programját, melynek keretében országszerte több ezren ismerkedhetnek meg a számítógép- és internethasználattal. Már az elmúlt két esztendőben is számos civilszervezet sok-sok munkatársa, önkéntese végezte el az ingyenes tanfolyamok valamelyikét a megyei Civil Szolgáltató Központok által működtetett Közösségi Technológiai Központokban. A 19 megyében eddig összesen kb. 11 ezren vettek részt a képzéseken, tanácsadáson, használták a technológiai központok eszközeit, ismerkedtek meg az Információs Technológia világáv ü és fejlesztették tovább alapszintű tudásukat, készségeiket. A program harmadik évi támogatásának köszönhetően újabb 1200 szervezet munkatársa, önkéntese tanulhat IT ismereteket, vagy vehet részt a tanácsadásokon, szakmai segítségnyújtáson. A programban részt vevő partnerszervezetek arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy a programban részt vevők képesek legyenek a szomszédnak, a nagymamának, vagy akár egy másik civil szervezetnek továbbadni megszerzett tudásukat. a fésxtvevőitié! „Most már elég jól kezelem a számítógépet ahhoz, hogy levelezni, emailezni tudjak gyermekeimmel, ismerőseimmel, egyesületi tagjainkkal. ... Most már az Interneten nézem meg a menetrendeket, híreket. Információkhoz juthatok nagyon gyorsan a segítségével. Rengeteget tudok hasznosítani a képzésen megtanultakból." T. Sándor „A legkonkrétabb élményem, hogy az egyik hölgy a képzés után egy héttel telefonon értesített, hogy a képzés- í nek köszönhetően sikerült új munkahelyet találnia, ezért a klubfoglalkozáson sajnos már nem tud részt venni." M. Tamás „Nekünk, siketeknek és nagyothallóknak, sok esetben a kommunikáció elengedhetetlen eszköze az interneten keresztül elérhető MSN és SKYPE. Sokan használják is, de még sok tagunk van, aki a számítógép ismerete nélkül nem tud élni vele. ... Annyira hasznosnak ítélem ezt a kezdeményezést, hogy 2009-es évre újabb csoport indítását fogom kérni, mert jó a program, jók az oktatók." H. Ferenc „Számomra az oktatás egyfajta kikapcsolódás, ahol f stressz és idegesség nélkül alkotok valamit, jelen esetben tudást. Szeretem látni, ahogy fejlődnek és szeretem érezni azt a kapcsolatot, mely ilyenkor kialakul a csoporttal." T. Irén „Volt nálam kölcsönben egy laptop, amin a legújabb verziójú program futott, amit a tréningen is használtunk, és tudtam, hogy mit kezdjek vele! Ez nagy élmény volt számomra! Nem kellett valaki szakember segítségét kérnem, hanem én is elboldogultam vele, rendben lement a vetítés, tudtuk használni a gépetl" P. Magdolna ■ T-TV-r??-’" ". 1 ....,ii,. .i....i.,.1...;11,,,...ij.-,i:ii.l Sokan még visszajárnak... Budapest (ÉM) - A képzéseken részt vett hallgatók már ez idáig is számos új ismeretet szereztek, amelynek révén nemcsak munkájukban, hanem azon kívüli életükben is számos változás indult el. Sokan járnak vissza a Közösségi Technológiai Központokba, és most hogy már használni tudják a számítógépeket, rendszeresen alkalmazzák is a tanultakat. Számos civilszervezetnél dolgoznak olyan munkatársak, akik még nem kerültek kapcsolatba a számítógépekkel, ma azonban már gyakorlott felhasználók, és nemcsak a szervezet ügyeit tudják ezáltal könnyebben intézni, de távol élő unokáikat, családtagjaikat is könnyen, gyorsan érik el az internet segítségével. Nagy segítséget jelentett a tanfolyam azon hallgatóknak is, akik itt tanulták meg használni az elektronikus pályázati rendszereket, s így a civilszervezet, ahol dolgoznak, már nagyobb sikerrel és reménnyel pályázhat az állami forrásokra is. Sokan a képzés elvégzése után kaptak kedvet ahhoz, hogy aktívabban legyenek jelen az információs sztrádán, ekkor hozták létre weboldalaikat, hogy ezután könnyebben elérhetőek és megismerhető legyen szervezetük bárki számára. A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Munkaerő-piaci Alapból támogatja A miskolci RO-PÁNT 95 Bt. nagy gondot fordít a jövő szakembereinek képzésére. A legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt műhelyükben sajátíthatják el tanulóik az asztalos szakma alapfogásait (Fotók: Mocsári László) A gyalupadot felváltotta a gép ■ A tanulóképzésre is nagy hangsúlyt helyez a családi vállalkozásban működő RO-PÁNT 95 Bt. Paulovits Ágoston agoston.paulovlcs@inform.hu Miskolc (ÉM) - Tóth József asztalosmester évtizedekkel ezelőtt mint kisiparos kezdte a tevékenységet, azután 1995-ben zöldmezős beruházással céget alapított RO-PÁNT 95 Bt. elnevezéssel. Tulajdonképpen a cég családi vállalkozásnak is tekinthető, hiszen a fia, Tóth Gábor az ügyvezető, de itt dolgozik a felesége és a menye is. És ő, mint a cég megalapítója szívesen gondol vissza az eltelt évekre... A minőség az első Elsősorban faipari munkákkal foglalkoznak, de ezen belül is nyílászárók készítésére specializálódtak. Persze nemcsak nyílászárókat gyártanak, más profilú megrendeléseknek is eleget tesznek. Most, hogy az építőipar elég nehéz helyzetben van, igyekeznek megrendelésekkel fedezni a holnap feladatait. Jellemző, hogy a RO-PÁNT 95 Bt.-ből senkit nem küldtek el, és a demonstrációs tábla, melyet Tóth Józsefné mutatott, azt bizonyítja, hogy nemcsak márciusra és áprilisra, hanem a további hónapokra is megfelelő megrendelése van a cégnek. „Van megrendelésünk, de a céget is érinti a megrendelők visszafogottsága, mégis úgy érzem, hogy a jó minőségű munkára van igény és megrendelés. Akik családi házat építenek és fából akarnak nyílászárókat felhasználni, azok eljönnek hozzánk, mert valóban mi sokat adunk a minőségre” - mondja Tóth József, a cég alapítója. A későbbiekben arról beszél, hogy az a 16-18 ember, aki itt dolgozik, valóban képes a minőségi igények kielégítésére, és nagy gondot fordítanak a tanulóképzésre. Ez elkerülhetetlen, hiszen az utánpótlás nevelése nemcsak az asztalos szakmában, hanem más területen is igen fontos. Jó volt hallani, hogy a fiatalok szívesen jönnek asztalosnak, és egyre jobban megbarátkoznak a szakmával. Igaz, hogy vannak kevésbé ügyes tanulók, de azok is megtanulják mindazt, amire szüksége van egy jó asztalosnak. Itt már valóban a jövőre készítik fel a tanulókat, hiszen a gyalupadot felváltották a számítógép vezérelte gépek és berendezések. Jöttek az okosgépek Közben végigmegyünk a műhelyen, mely valóban nem emlékeztet a régmúlt asztalos üzemre, hanem egy korszerű okosgépekkel felszerelt műhely tárul elénk. Nem csoda, hogy van olyan számítógép vezérelte félautomata gépük, amelyik 10-12 perc alatt képes egy nyílászáró előállítására. Büszkén mondja Tóth József, hogy a jó minőségű munka az ma is versenyképes, ma is ragaszkodnak hozzá a megrendelők, és ezt csak értő szakemberekkel lehet biztosítani. Kétségtelen, hogy a műanyag nyílászárók bizonyos területekről kiszorítják a fát, de a családi házaknál és egyáltalán az igényes nyílászárók alkalmazásánál ma is eljönnek a megrendelők a Repülőtéri út 21. szám alá, mert itt nemcsak határidőre, hanem pontos munkát is kapnak. „Említette a tanulóképzést. Milyen előnyökkel jár, aki ff ................... A fiatalok szívesen jönnek asztalosnak, és egyre jobban megbarátkoznak a szakmával Tóth József ...............................................ff mondjuk a RO-PÁNT 95 Bt.-nél tanulja a szakmát?” - kérdeztük a tulajdonost, aki a következőt válaszolta: „Itt valóban a legkorszerűbb gépekkel ismerkedhetnek meg a tanulók. Tehát ezért is szívesen jönnek asztalos tanulónak. Úgy gondolom, a fiatalok körében ez a szép szakma ma is népszerű. Azért hadd jegyezzem meg, hogy bár a legkorszerűbb gépparkunk van, azért a kézügyesség itt is sokat számít. De a legjobban talán az vonzza a fiatalokat, hogy minden tanulónk szerződéssel bír. És ezeknek a tanulóknak már a beiratkozásnál is előnyök van azokkal szemben, akiknek nincs szerződésük. De az iskolákkal is jó a kapcsolatunk.” Gyümölcsöző kamarai kapcsolatok A RO-PÁNT 95 Bt.-nek nagyon jó kapcsolata van az iparkamarával, sőt Tóth József a Bökik egyik alelnö- ke. „így igaz, sokat jelentenek azok az információk, amelyeket a kamarától kapunk, mindent tudunk, ami a szakmában történik, és a tanulókkal is a kamara köt szerződést. A RO-PÁNT 95 Bt. olyan utat választott ebben a nehéz helyzetben, amely egyfajta garancia arra, hogy ez a családi vállalkozás a jövőben is jó minőségű termékeket gyártson. Ennek mind a szakmai, mind a technikai feltételei megvannak, és megvan az az irányítókészség, amely jól kiegészíti mindezt.” Tanirodát avattak az Eötvösben ■ Pályzat útján nyert el támogatást a tiszaújvárosi oktatási intézmény. Tiszaújváros (ÉM - SzB) - Az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság pályázatot hirdetett a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprész 2008. évi decentralizált regionális keretének fel- használására, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására. Segített az önkormányzat A tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium megpályázta a támogatást, amit meg is nyert. Ennek eredményeként 2009. március 6-án átadták a Brassai épületében a tanirodát. Az iskola 5 957 700 forintot kapott, valamint Tiszaújváros Önkormányzata 2 000 000 forintot biztosított az intézménynek önrészként. Ehhez az összeghez pluszban még 960 000 forintot adott az infrastruktúra kialakítására. Fülöp György, az intézmény igazgatója lapunknak elmondta, hogy a pályázat az intézményben az érettségire épülő szakképzések közül az ügyviteli és közgazdasági területen, a tanulók gyakorlati képzését fogja segíteni. A taniroda, a korszerű eszközök használatának elsajátítását, valamint az elméletben tanultak gyakorlását teszi lehetővé. „A gyakorlati órákat az intézményben eddig a számítógép- teremben tartották. Ettől az évtől az új szakmai vizsgakövetelményeknek az idegen nyelvi titkár és pénzügyi-számviteMíndkét szakképesítés a tiszaújvárosi fiatalok körében vonzó. Fülöp György ...........................................ff Az Eötvös tanirodája(Fotó: Sz. B.) li ügyintéző esetében már nem volt megfelelő. Mindkét szakképesítés a tiszaújvárosi fiatalok körében vonzó, és munkahely szempontjából piacképes szakképzésnek számít” - mutatott rá az igazgató. Gyakorlóterem Ez a taniroda egy irodából és egy gyakorló tanteremből áll, ahol irodai tevékenységet gyakorolhatnak majd a diákok. Az iskola célja ezzel az volt, hogy a tanulóknak a lehető legmodernebb körülmények között adjuk át a tudást, valamint, hogy vonzóvá tegyük az iskolát a leendő diákjaink számára. A tudást a pedagógusok eddig is megpróbálták maximálisan átadni a tanulóknak, de mostantól kezdve „élesben” is kipróbálhatják a diákok azt az elméleti ismeret- anyagot, amit elsajátítottak. ••• mr BraváNK k>w SaAJKKEiPSESkK ÉRETTSÉGI UTÁN TERVEZETT SZAKKÉPESÍTÉSEK:- elektronikai technikus- gépgyártás-technológiai technikus __________________________________- pénzügyi-számviteli ügyintéző- idegen nyelvi titkár A SZAKISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ KÉPZÉS UTÁN TERVEZETT SZAKKÉPESÍTÉSEK:- géplakatos_______________________- hegesztő ___________- központifütés- és csőhálózat- szerelő- villanyszerelő______________________- női szabó Szakközépiskola í. Műszaki szakterület, elektrotechnika-elektronika szakma- csoport 4 évfolyamos, 1, 5 osztály, 52 fővel 2. Műszaki szakterület, gépészet szakmacsoport 4 évfolyamos, 1 osztály, 35 fővel 3. Gazdasági-szolgáltatási szakterület, közgazdasági szakma- csoport 4 évfolyamos, 1 osztály, 35 fővel 4. Gazdasági-szolgáltatási szakterület, ügyvitel szakmacsoport 4 évfolyamos, 0, 5 osztály, 18 fővel I Szakiskola __________________________ 1. Műszaki szakterület, elektrotechnika-elektronika szakma- csoport 2 évfolyamos, 1 osztály, 30 fő 2. Műszaki szakterület, gépészet szakmacsoport 2 évfolyamos, 2 osztály, 60 fő OKTATÁS J"n m3 ^. j•yfyjffj,,