Észak-Magyarország, 2009. február (65. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-05 / 30. szám

2009. február 5., csütörtök ISIAK ÓL NAPRA RÖVIDEN • Őszintén Bő két hét híján egy teljes éven át nem hazudott egy brit férfi. Február 21-én jár le fogadalma, és már nagyon várja a dátumot. A 43 éves Cathal Morrow köny­vet írt tapasztalatairól. Főbb megpróbál­tatásai közül kiemelte azt, amikor felesége rendre megkérdezte, hogy nem tűnik-e túl nagynak a feneke egy-egy ruhában. Udva­riaskodás helyett a férj kénytelen volt azt válaszolni, hogy: de. Ám hozzátette: De én szeretem a nagy tomporod. V* Kóstoló. Chileiek kínálnak friss ottho­ni gyümölcsöt a berlinieknek és a turisták­nak egy szakvásár alkalmából (Fotó: epa) Mosógépben halt meg Orange megye (FH) - Meghalt egy négyéves kis­lány Kaliforniában, mi­után bemászott a mosó­gép dobjába, majd a gépet bekapcsolta 15 hónapos testvére. A kislány tes­te több mint két percen át forgott az elöltöltős mosógép dobjában. Kór­házba tudták vinni, de ott néhány órával később meghalt a fizikai sérülé­sektől és a lelki traumától. Azt nem tudni, hogy ki állította le a gépet, szaba­dította ki a kislányt, majd hívta a mentőket. És azt sem közölték, hogy egyál­talán miért mászott be a gyerek a mosógépbe. Hatalmas bukások vicces gyűjteménye A nao A látvá­Vtdaoja nyos kol­lekció minden darabja egy igazi gyöngyszem. Mulatságos balesetek, felresikerült családi felvé­telek tornáztatják rekesz­izmainkat a legújabb nap videóját nézve... Az eset­lenség ragályos? Csak óvatosan! if§§ yjdfiQ. UQOUJlU Még vidám volt (Fotó: Archív) Meghalt a rekorder? Sydney (FH) - Az ausztrál hatósá­gok szerint feltehe­tőleg meghalt az a 72 éves szlovén fér­fi, aki célul tűzte ki, hogy ő lesz a leg­idősebb ember, aki megállás nélkül kör- behajózza a Földet. Jure Sterk üres vitor­lását egy kereske­delmi hajó legény­sége látta meg, és az idős férfinak nyo­ma sem volt. Jure Sterk Új-Zéland- ból indult kilenc­méteres hajójá­val 2007 októberé­ben, remélve, hogy történelmet csi­nál. Két rekordot kívánt megdönteni. Ő akart lenni a leg­idősebb ember, aki valaha nonstop kör- behajózta a Földet, és ezt a legkisebb, motor nélküli hajó­val tette volna meg. * * ■ ' ' JmC" Szeretném, ha szeretnének. Kiskutya, kismacska, kisegér - mind­egyiküket kedveli valaki, de mi lesz velünk, kiskecskékkel. (Fotó: Archív) MOSOLYT j’tttlWfflVftVWrrfl mm- Mondd, Pistike, melyik a kedvenc tárgyad?- Az iskolában a csengő, otthon meg a tévé. További viccek: humor.boon.hu Mától. Kiállítás idé­zi Romy Schneider alak­ját egy hamburgi galéri­ában. (Fotó: EPA) Melltartós tehenek Moszkva (MTI) - Melltartót, pontosabban tőgytartót varr­tak a teheneknek a jakutföldi Ojmjakon faluban, de nem téli unaloműzőként, hanem a hideg ellen. Ojmjakon környékén mér­ték az eddigi legzordabb hideget, mínusz 71,2 Celsius-fokot 1926- ban. Idén már január közepén is nagyon hideg - mínusz 54 fok - volt, de az utóbbi napokban már mínusz 67 fok alá is süly- lyedt a hőmérséklet. A helyiek még haszonállataikat is fűtött helyeken tartják. A tőgymelegí­tő különben látványos, mivel ezt mindenféle maradék szövetda­rabokból, rongyokból varrják, így a tehenek tőgyei „színpom­páznak”, ami nagyon tetszik a turistáknak. Krokodilok az utcán és az árban ■ 24 óra alatt több mint harminc centimé­ternyi eső esett, három­ezer házat öntve el. Ingham (FH) - Az Ausztrá­lia északi részén pusztító ára­dások krokodilokat mostak ki az utcákra, az egyiket elütöt­te egy autó. Queensland állam hatvan százalékát katasztrófa sújtotta területté nyilvánítot­ták, miután 24 óra alatt több mint harminc centiméternyi eső esett a területen, majdnem háromezer házat öntve el. A helyzet Ingham városában a legrosszabb, ahol 2900 házat öntött el a víz - ezek közül ötven teljesen elmocsaraso- dott. Létrajoggal hazamászásra ítélték Bukarest (MTI) - Állandó hazamászásra ítélt egy 70 éves férfit egy bíróság Romániában: létrán kell fel- meg lemásznia, ha be vagy ki akar jutni lakásá­ból. Szerencséjére nem a tizedi­ken, hanem első emeleten lakik. A mászatás oka: a földszinten lakó család birtokolja a bejára­ti ajtót, a férfi pedig összeve­szett velük. Korábban éveken át engedték, hogy ajtójukon át közlekedjen, ám a perpatvar óta létrázásra kényszerül. A bíró­ság helyben hagyta a gyakor­latot, a férfi pedig minden nap öt métert kapaszkodhat fel, ha vissza akar jutni nappalijába, amelynek persze csak ablaka van az utcára, nem pedig ajta­ja. Az érintett fellebbez. p. Vbulvar.boon.hu További bulvár témájú cikkek. 90 ezer szexuális bűnöző ■ Eltávolították őket a portálról, de így sem garantált maximálisan a gyermekek biztonsága. Raleigh (Észak-Karolina) (MTI) - Kilencvenezer szexuá­lis bűnelkövetőt azonosítottak és távolítottak el a MySpace közösségi portálról - jelentették be kedden az oldalt működtető vállalat képviselői, de a szakértő illetékesek szerint nem garan­tált maximálisan a gyermekek on-line biztonsága. Veszélyeztetve A közösségi portál szakembe­rei tavaly fele ennyire becsülték a bűnelkövetők számát - közöl­te Roy Cooper észak-karolinai igazságügyi miniszter, aki Richard Bumenthal connecti- cuti kollégájával dolgozik azon, hogy a népszerű közösségi hon­lapok biztonságosabbak legye­Ki hitte volna valamikor, hogy egyszer az internetet, vagy legalábbis egy részét is bűnözés céljára sajátítják ki (Felvételünk illusztráció) nek az ifjúság számára. „Ezeket az oldalakat fiatalok számára hozták létre, hogy kommunikál­hassanak egymással. A ragado­zók ezeken a területeken halász­nak, ahol tudják, hogy gyerekek is vannak. Ezért ezek a közös­ségi oldalak felelősek érte, hogy biztonságosak legyenek a gyer­mekek számára” - fogalmazott Cooper. A közösségi hálózatok ügyében eljáró miniszterek tavaly jutottak megegyezésre a világszerte több mint 130 millió felhasználóval bíró MySpace és a több mint 150 milliós tagsá­gú konkurens Facebook illeté­keseivel a portálok biztonságo­sabbá tételének ügyében. Ennek eredményeképp olyan biztonsá­gi szűrőket vezettek be, amelyek megbízhatóbban ellenőrzik a fel­használók korát, kitiltják a sze­xuális bűncselekményért elítél­teket a lapokról és korlátozzák 18 év alattiak megkeresését az idősebbek számára. Megelőzni Cooper ugyanakkor figyel­meztetett rá: az ő erőfeszítése­ik nem elegendőek, a cégeknek gyorsabban kellene mozdulniuk, és ügyelniük kellene rá, hogy mindig a technológia előtt jár­janak. Az internet technikai biztonságával foglalkozó testü­let tavaly decemberi jelentésé­ben leszögezte, hogy egyelőre nincs olyan holtbiztos módszer, ami garantálhatná a gyermekek on-line biztonságát. JJjttEiyh ' nagyvilag.boon.hu További érdekességek a világból. Partra vetett delfineket mentettek meg A legutóbbi monszun alatt, egymillióan kény­szerültek lakhelyük elha­gyására. Katmandu (MTI) - Kato­nák mentettek ki három part­ra vetett folyami delfint egy tóból Nepálban. A ritka példá­nyok az áradás idején úsztak fel egy tóba, ahol az ár levonulása után ottrekedtek. A katonák és a vízügyi felügyelőség munka­társai visszaszállították az álla­tokat a Koszi folyóba, ahol sza­badon engedték őket. A környé­ket alaposan átkutatták, hogy nem feneklett-e meg több delfin. Az állatok még a tavalyi mon­szun idején sodródtak a medré­ből kilépett Koszi folyóból egy tóba, de csak a vízszint csökke­nésekor vették észre őket. A leg­utóbbi monszun alatt a medrét elhagyó folyó mindkét ország­ban falvak százait árasztotta el. Sokan életüket vesztették, több mint egymillióan kényszerültek lakhelyük elhagyására. NA PERSZE AZ, HOGV LÁTOM JONT, AKINEK A NYELVE OPARAQAPT A POSTALÁPÁHOZ, JELENTŐSEN EMELI A PILLANAT SZÓRAKOZTATÓ ÉRTÉKÉT. www.kepsorok.hu 02. 0 r o b Hófesztivál. A 60. Szapporói Hófesztivál 288 hó- és jégszobrot mutatnak be, várhatóan 2 millió látogatónak. (Fotó:EPA)

Next

/
Oldalképek
Tartalom