Észak-Magyarország, 2009. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-03 / 2. szám
2009. január 3., szombat RÖVIDEN • Hajléktalanoknak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mezőkövesdi Szervezete a város hajléktalanjait köszöntötte a szeretet ünnepe alkalmából. Az ünnepségen és az azt követő vendéglátáson az otthon mind a 30 lakója részt vett. Kedvezőbb feltételek a hátrányos kistérségeknek Budapest (ÉM) - Varjú László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztéspolitikai államtitkárának elmondása szerin növekszik a támogatások ingatlanfejlesztésre fordítható aránya, a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség által felhasználható források esetében enyhébb feltételek mellett nyerhetnek pályázatot a vállalkozások, az automatikus konstrukciónál az igényelhető összeg 50 millió forintra emelkedik. A Gazdasági Operatív Program keretében, a komplex technológiai fejlesztéseknél, a kkv-szektor által igényelhető támogatás mértéke nő, a támogatások ingatlanfejlesztésre fordítható hányada 20 százalékról 30 százalékra emelkedik, a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben pedig 50 százalékra. A kis és közepes vállalkozások egy új konstrukció nyomán olcsóbb hitelekhez juthatnak, amelynek keretében két év alatt 10 milliárd forint vissza nem térítendő kamattámogatást vehetnek igénybe, s emellett a hitel összegétől függően 2-3 százalékpontos kamat- támogatást kaphatnak a Magyar Fejlesztési Banktól, illetve a kereskedelmi bankoktól. Kazincbarcikán januárban kevesebb lesz a távhődíj Kazincbarcika (ÉM - BGy) - Az elmúlt időszakban tárgyalásokat folytatott a város távhődíjának mérséklési lehetőségéről Kazincbarcika polgármestere, Szitka Péter és a Timpanon Kft ügyvezetője, Milicz Sándor a hőtermelő Sinergy Kft. tulajdonában lévő Kazinctherm Kft.-vel. A tárgyalások eredményeképp rövid-, közép- és hosszútávú megoldások születtek. A hőtermelő Kazinctherm Kft. első lépésként 10 millió forinttal támogatja Kazincbarcika távfűtéses lakásaiban élőket. A támogatást a januári távhőszámlában érvényesítik az észak-borsodi városban. Ez azt jelenti, hogy minden távhőszolgáltatásba bekapcsolt lakás - ez összesen 8224 lakást érint - januári számláján 1250 forint egyszeri támogatás jelenik meg. Varjú László ivuiuiuii cyy icyi iuiui; Nagy né Pavlik Olga olvasónk küldte be a képet, amely a Szent István-forrásnál készült az ötvenes évek elején. A fotó közléséért járó ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. Várjuk olvasóink régi fotóit! Miskolc (ÉM) - Várjuk olvasóink régi fotóit. Olyan, a családi albumban meglevő képeket kérünk önöktől, amelyek mindannyiunk számára érdekesek lehetnek, mégpedig azért, mert megyénk valamely településén készültek - a múltban. Nagyon sok igazán régi fotót kaptunk már eddig is, de arra kérjük és biztatjuk önöket, a félmúltunkról, a rendszerváltoztatás környékéről is küldjék el felvételeiket, gondolva arra, hogy idén kezdtük az emlékezést a rendszerváltoztatás korának huszadik évfordulójára. Olvasóink szeretik ezt a kezdeményezésünket, mert rengeteg régi felvételt kapunk mindennap. Egyet-egyet közlünk ezekből minden lapszámunkban, s a közlésért ajándékot is adunk kedves olvasóinknak. Az összes felvételt láthatják olvasóink a www.boon.hu internetes portálunkon - a jobb oldali képes sávban. HOVÁ VÁRJUK A KEPEKET? Postacím: 3501 Miskolc Pf. 178 E-mail: eszerk@inform.hu Szerkesztőség címe: 3530 Miskolc, Zsolcai kapu 3. ÉSZAK AKTUÁLIS /4 Szokványos, egyben rendkívüli A gazdaságélénkítés lesz idén a regionális fejlesztési tanács egyik fő feladata. Miskolc (ÉM) - Szokványosnak, egyben rendkívülinek nevezte az Észak-Magyar- ország régió - benne Borsod- Abaúj-Zemplén megye - elmúlt esztendejét Szabó György, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöki legbátrabban kijelenthetjük, hogy régiónk tudott élni a rábízott javakkal... Szabó György .................................‘ff összegzett Szabó György. - Amíg 2007 a kétéves ciklusban a tervezés, a szervezés, a pályázatok előkészítésének esztendeje volt, addig az elmúlt év egyértelműen a pályáztatásról szólt, amelynek révén regionális szinten 150-280 milliárd forintnyi hazai és uniós pénzügyi forrás mozdult meg. A pályázatok beadásában, elnyerésében - nem csupán a lakosságszám nagysága miatt - Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye játsz- sza a főszerepet, azaz ide érkezett a legtöbb pénz a ciklusban. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy - és ez a pályázatok kitűnő minőségét is jelzi - 20-25 milliárd forint előrehozott forrást is kiosztottunk. Az az elvünk: ha van egy kitűnő pályázat, akkor az valósuljon meg most, ne kelljen a következő kiírásra várnia a beruházónak.” Gazdaságélénkítés Veres János pénzügyminiszter (középen), Fűzi Csaba (balra) és Sánta János (jobbra) a sátoraljaújhelyi avatáson (Fotó: Puskár Tibor) ke. A rendkívüliséget nyilvánvalóan a kezdődő pénzügyi-gazdasági válság jelentette, amelynek okozatai már jelentkeztek, ám az igazi következmények - gazdasági szereplők szerint is - csak idén érzékelhetők igazán. Szokványos pedig azért volt 2008, mert az előre meghatározott terveknek megfelelően végezte munkáját a regionális fejlesztési tanács és ennek eredményei is mutatkoztak. „Az elmúlt időszak eredményeit összegezve pedig bátran kijelenthetjük, hogy régiónk tudott élni a rábízott javakkal A jelentős összegeket megmozgató pályázati ciklust követően a 2009-es év a megvalósítás esztendeje lesz. „Az elkövetkező két évre - 2009-10-re - kialakított új akciótervünkben meghatároztuk a fejlesztési irányokat. A gazdasági válság várható következményeinek enyhítése céljából minden eddiginél többet kívánunk fordítani a közvetlen gazdaságélénkítésre és a régióban élők életminőségének javítására. A tét persze nem csekély, hiszen a megszerzett lendület megtartása lenne szükséges. Én magam azt gondolom, hogy közösen képesek lehetünk erre” - jelentette ki Szabó György. Az elnöktől megtudtuk, hogy a munkahelyteremtést és -megtartást, valamint a piacon maradást szeretnék a ciklusban az eddigieknél is nagyobb mértékben támogatni a regionális fejlesztési alapból. Fontos döntés az is, hogy a pályáztatás időtartamát szeretnék elszorítani. Az előző ciklusban ugyanis fél év is eltelt, míg a győztes pénzéhez jutott és eddig - legtöbb esetben - a fejlesztés sem kezdődhetett el. A kormány döntött... A regionális fejlesztési tanácsok szándékaival egybevágóan a kormányzat is átlátta a gazdaság fejlesztésének fontosságát. Decemberi döntés, hogy az Európai Uniós forrásokból 2009-2010-ben összesen 250 milliárd forintot csoportosítanak át a vállalkozások, főként a kis és középvállalati szektor számára. „A döntés célja, hogy a kormány segítse a cégek piacon maradását és a munkahelyek megőrzését - hangsúlyozta a bejelentéskor Varjú László államtitkár. - Az összeg 1800 milliárd forintos beruházási, elsősorban építési tevékenységet mozdíthat elő.” ÉSZAK emtippek.boon.hu •A regionális fejlesztési tanács működési mechanizmusa (PDF, 87 kB) Biztosabb lett kétszáz újhelyi munkahely... Felavatta a pénzügyminiszter a 100 éves múlttal rendelkező sátoraljaújhelyi dohánygyár - mai nevén Continentál Dohányipari Zrt. - új üzemrészét, melyet közel hétszázmillió forintos uniós támogatással valósítottak meg. Elhangzott, hogy ez a gyár azon kevés vállalatok közé tartozik, melyek magyar tulajdonban vannak és dohánygyártással foglalkoznak, versenyre kelve a multinacionális dohánygyárak külföldi termékeivel. A gyár technológiai színvonala a mostani beruházás előtt már elavult volt, és amennyiben az utolsó pillanatban nem történt volna meg a fejlesztés, behozhatatlan hátrányba került volna a gyár. Pedig itt több mint kétszázan dolgoznak és találják meg boldogulásukat. Az átadást jelképező szalagot Veres János pénzügy- miniszter vágta át Fűzi Csaba vezérigazgató és (a tulajdonosok nevében) Sánta János közreműködésével. Háromszázmillió alatt az ózdi büdzsémínusz Társaságban... Ózd (ÉM) - Változás várható az ózdi médiában. Arról a testület már december első részében döntött, hogy Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. névvel egy új társaságot hoz létre, amely a televíziós műsorok készítése mellett felelni fog az újság kiadásáról is. Most született meg a döntés, mely szerint a főszerkesztői posztot Görömbölyi László tölti be január 1-jétől. ■ Ózdon eltörölték az idegenforgalmit és változtattak az építményadó mértékén. Ózd (ÉM - ME) - A tavalyi utolsó testületi ülésen többek között módosították a tavalyi költségvetési rendeletet. A december 20-ai „feltöltések” után kiderült, hogy jobban alakult a pénzügyi helyzet, mint azt korábban várni lehetett. A különféle adónemekből ugyanis több pénz folyt be az önkormányzat kasszájába, így hosszú évek után a hiányt sikerült 300 millió forint alá szorítani. Boda István, a pénzügyi bizottság elnöke kijelentette: ősszel még rosszabb volt a helyzet, de az esztendő utolsó részében javult a pénzügyi mutató. A szakpolitikus szerint racionális gazdálkodással a jövőben is megőrizhető ez a mérleg, de nagy kérdés, hogy a világgazdaság alakulása és az ország gazdasági helyzete milyen hatásokat vetít majd le a helyi önkormányzatra. A költségvetés módosítása után az ózdi képviselők változtattak az építményadó mértékén és eltörölték az idegenforgalmi adót. A cégeknek a jövő esztendőben már nem 450, hanem csak 350 forintot kell fizetniük négyzet- méterenként, a társaságoknál maradt pénzt a jelenlegi helyzetben akár munkahelyek megtartására is fordítják. Nincs értelme... Az idegenforgalmi adó pedig annyira kevés bevételt jelentett a városnak, hogy jobbnak látták eltörölni. Mint megtudtuk: az így kieső 27 millió forintot máshonnan fogja az önkormányzat pótolni. Nehéz időszak után és egy még nehezebb előtt? ■ Hogy értékeli a múlt évet és mit vár idén?- kérdeztük a megyei frakcióvezetőktől. Miskolc (ÉM) - A megyei közgyűlés két frakciója, a Fidesz-KDNP és az MSZP vezetőit kértük évértékelésre és arra, hogy fogalmazzák meg: mit várnak, remélnek az idei esz- Panyik József tendőtől. Panyik József a Magyar Nyelv Múzeumának széphalmi átadását értékeli olyan eseménynek, ami történelmi léptékkel is jelentősnek mondható. „Az önkormányzat működését illetően sikerről nem beszélhetünk, az, hogy nem mentünk csődbe nem azért volt, mert normálisan működött az ország, hanem kényszerű kötvénykibocsátással tudtuk finanszírozni a tevékenységet - vélte a Fidesz-KDNP-frakció vezetője. - Az év a szükségtelen, rossz egészségügyi intézkedésekről szólt, melyet korrigált a népszavazás, sőt az alkotmánybíróság is megállapította törvénytelenségét. Szintén alkotmány- sértő - véleményem szerint - a mostani önkormányzati finanszírozás, az állam nem biztosítja a feladatokhoz a szükséges forrásokat...” Elkerülni a csődöt! „Idén abban reménykedem, hogy az ország elkerüli az újabb csődhelyzetet - jelentette ki Panyik József. A közelgő Európa parlamenti választásokon, remélem, egyértelmű üzenetet kap a kormány a korábbi politika tarthatatlanságáról és az unió is, mely nem segített kezelni a válsághelyzetet, csak a tőke szabad áramlásának biztosításával törődött. Az önkormányzat, remélem, kibírja ezt a várható nehéz időszakot és el tudja készíteni 2010-es költség- vetését.” Kormos Dénes szerint a 2008-as év a remény és a szembesülés éve volt. „Reménykedtünk, hogy kiegyensúlyozottabbá válik a gazdasági működés és politika - tette hozzá a szocialista frakcióvezető. - Ezzel szemben egy egyre nehezülő mikro- és makrogazdasági környezetben találtuk magunkat, feszült politikai, társadalmi viszonyok közepette. A világgazdasági válság elkerülhetetlenül tört a régiónkra is és az elutasító, kirekesztő ellenzéki politizálás nem könnyítette meg a helyzet kezelését. Bár voltak apró jelek a konszenzusos együttműködésre, a legfontosabb kérdésekben nem sikerült megtalálni az összhangot.” Együttgondolkodás kell „Az idei esztendő a rendszer- váltás 20. évfordulója lesz, ez az ember életében a felnőtté válás időszaka. Remélem, hogy ez igaz lesz a politikára is. Egy felnőttől elvárás, hogy cselekvőképes legyen, reális értékelés után tudjon együttgondolkodni a más értékeket vallókkal. Éz hozhat enyhülést a tovább tartó válság- helyzetben. Véleményem szerint ez nem stratégiai, hanem egyszerűen létkérdés” - fogalmazott Kormos Dénes. Kormos Dénes