Észak-Magyarország, 2008. december (64. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-02 / 281. szám

2008. december 2., kedd SPORT /12 hírcsokor • Előrehozott. A férfi kézilabda NB l/B Kele­ti csoportjának 13. fordulójából előrehozott mérkőzésen lép pályára szerdán a Diósgyő­ri KC-Miskolc csapata. A borsodiak a miskol­ci városi sportcsarnokban 18 órától a Tisza Volán ll.-Dorozsma együttesét fogadják. • Egyes. A Totó 48. játékhetén szerep­lő +1-es sorszámú, olasz élvonalbeli bajnoki vasárnap esti lapzártánk után ért véget. Azok tippeltek helyesen, akik egyest „húztak" a meccsre, ugyanis: Palermo - Milán 3-1. Perui futballbalhé Lima (MTI/EFE) - Száznál is többen sérül­tek meg azokban az összecsapásokban, ame­lyek az élvonalba történő feljutásról döntő perui labdarúgó-mérkőzésen és azt követően követ­keztek be Ayacucho városában. A csetepaték a Huamanga - Huancayo meccs közben kezdődtek, amikor is 4-1-es hazai vezetésnél, négy perccel a rendes játékidő vége előtt a bíró a vendégek javá­ra ítélt meg egy szabadrúgást. A Huamanga az első meccsét 3-0-ra veszítette el, a vitatott ítélet nyomán a vendéglátók futballistái körbevették, majd lökdösték a játékvezetőt. Kilenc percig állt a játék, majd a bíró a maradék négy perc lejátszá­sára még engedélyt adott, a nekikeseredett hazai szurkolók viszont elkezdtek köveket bedobálni a pályára, majd áttörték a biztonsági erők kordon­ját is, és a pályára tódultak. Illyés Miklós maradt alelnök Budapest, Miskolc (ÉM - PA) - További négy évre Tóth Lászlót választották meg elnökké a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) vasárnapi tiszt­újító közgyűlésén. Nem volt vita az alelnökök személyét illetően sem, maradt általános alelnök dr. Dézsi Csaba András, szakmai alelnök Illyés Miklós (a Miskolci VSC elnöke) (képünkön), gaz­dasági alelnök pedig Horváth Zoltán.- Az elmúlt három évben sok tapasztaltot szereztem, sokat is dolgoztunk - mondta Illyés Miklós. - Összeállt egy ütőképes csapat - az U23-as nemzetközi viadalokon immár két éve a magyarok végeztek az éremtáblázat élén - így optimistán tekinthetünk az előttünk álló négy év, illetve a következő olimpia elé. Ezen felül az elnökség terve, hogy a jelenlegi 3000 regiszt­rált magyar dzsúdós száma a duplájára emel­kedjen a következő években. A szövetség különböző testületéiben továb­bi miskolci sportvezetők is helyet kaptak. Az elnökségi tagok közé került a bíróbizott­ság új elnöke, Csorba Miklós a Miskolci VSC aktív tagja. A régiók képviseletében az észak­magyarországi régiót Germán László, az MVSC egyik mecénása képviseli. A számvizs­gáló bizottságba tagként Lenártek András, az MVSC cselgáncsszakosztályának elnöke kapott megbízást a következő ciklusra. TOTÓSAROK, 49. HÉT 1. Bielefeld (14.) - Dortmund (6.) 2X HajnaLgyözelemre vezetheti a Borussiáí _________________ 2. Cottbus (15.) - VfB Stuttgart (10.) X2 Kérdés, hogy melyik arcát mutatja a házigazda________ 3. Frankfurt (12.) - Bochum (16.) 1 Megerősítenék helyüket a középmezőnyben____________ 4. Karlsruhe (18.) - Bremen (7.) 2X Nem a Werder ellen támadnak fel_________________________ 5. Mönchengladbach (17.) - Leverkusen (4.) X2 Igencsak szeszélyes a vendéglátó ________________________ 6. Schalke (9.) - Hertha BSC (3.) X1 lói érzik magukat a dobogón Dárdaiék.__________________ 7.1. FC Köln (11.)-Hamburg (5.) X2 Aközönséglámogalásával ponto tszerezhetnek------­8. Wolfsburg (8.) - Hannover. (13.) 1 A védelmük jó. a csatárokjnegiiQzzátesziJcaLinagukét 9. Chievo (20.) - Roma (14.) 2 Beindultak Tottiék_____________________________________________ 10. Lazio (5.) - Internazionale (1.) 12 Paprikás meccsre van kilátás________________________________ 11. Léccé (16.) - Juventus (2.) 2X A végéri úgyis hetalálnak_____________________________________ 12. Milán (3.) - Catania (8.) . 1 Nem hibáznak__________________________________________________ j 13. Torino (17.) - Fiorentina (6.) 2X Mindkét csapat odateszi magát __________________________. + 1. Sampdoria (15.)- Genoa (7.) 1 A derbin egy gól fog dönteni Pótmérkőzések________________________________________________ 1. Napolj - Sipna 7 Atalanta - I Iriinece 3 f agiiari - Palprmo 4. Reggina - Bologna Totónvereménvek 13+1-ps: nem volt______. 13-as'11 darab__ .. 641 135 forint 17-ps­___190 darab 14 885 forint 11-ps- •2040 darab 1385 forint 10-es: Góltotó 13 389 darab 350 forint Fi-ns:nem volt 5-ös: npm volt 4-es: 9 darab 7080 forint Részletes esélylatolgatással, útmutatókkal, tábláza­tokkal segít a tippelésben a Sportfogadás című napi­lap, a Nemzeti Sport melléklete. Az adatok tájékozta­tó jellegűek. ÉSZAK Veretlen fél év, ■ Tizenhat mérkőzésből tizenhat siker. Ez még az országban is egyedülál­lónak számít. Tárcái (ÉM - MI) - Bár akad egy másik olyan megyei II. osztályú labdarúgó-csapat is az országban, amely vala­mennyi meccsét megnyerte az ősszel, annyiban minden­képpen a tarcaliaké a pálma, hogy nekik tizenhat találko­zójuk volt a 2008/2009-es sze­zon első felében, míg a nógrá­di Mihálygergének hárommal kevesebb. A Tokaj-Hegyaljai együttes azzal (is) feltette a koronát teljesítményére, hogy idei utolsó bajnokijukon 13-3- ra verték meg a Györgytartót. Behűtötték már a pezsgőt? - kérdeztük Csehi László edzőt, a bajnoki címre célozva. ff ............................. Szép sorozat van mögöttünk, néha szerencsénk is volt, de úgy érzem, hogy talán megérdemelten nyer­tünk mindenhol. Csehi László .............................ff A TARCAL KERETE Kapusok: Pécsi Viktor, Lechner István.________________________________ Védők: Kádas János, Marton Imre, Buri Attila, Takács László, Pataky Sándor, Orosz Dávid.______________ Középpályások: Benczik Zsolt, Staviarszki Csaba, Papp Zoltán, Bencsik András, Lukács Elek, Tomkovics Tamás._________________ Csatárok: Egyed Attila, Szegedi Krisztián, Szutorcsik Dávid, Pata­ki Gergő.- Nem, nem... Azért még hát­ra van tizennégy mérkőzés, bár legfőbb riválisunk, a Sárospa­tak, hat ponttal van mögöttünk. És én még a többieket, a Gön­cöt, a Karcsát, és a Mádot sem írnám le, utóbbi például erő­sített a visszalépett Zemplén FC-ből. Igaz, velük szemben már tizenegy pont az előnyünk. Az mindenesetre jó, hogy ellen­lábasaink jönnek majd hozzánk a tavasszal. Szép sorozat van mögöttünk, néha szerencsénk is volt, de úgy érzem, hogy talán megérdemelten nyertünk mindenhol. Igazi sportemberek A statisztika sok mindent megmutat, például azt, hogy a tarcaliak a 2008-as esztendőben egyáltalán nem találtak legyő­zőre. Vívtak 30 meccset, ebből 28-at hoztak, és kétszer végez­tek döntetlenre. Ebből kiindul­va: csupán ők ronthatják el a feljutást, a veretlenséget.- Úgy tartjuk a fiúkban a tüzet, hogy elmondjuk, amit ők is tudnak: egyetlen ellenfelün­ket sem szabad lebecsülnünk. Komolyan veszik nem csupán az úgynevezett „nagyok” elleni találkozókat, hanem a többit is, igazi sportemberek - hangsú­lyozta Csehi László, aki szerint a feltételek, az utánpótlást, a létesítményt is beleértve, adot­tak a megyei I. osztályhoz. Közel a százhoz A házi góllövőlista harma­dik helyén Takács László áll 18 góllal, a második Bencsik And­rás (22), míg a gárda legjobbja ezen a téren a 93 rúgott gólból veretlen év 23-at vállaló Egyed Atti­la, aki korábban futbal­lozott Kenézlőn, Erdő­horvátiban, Sárospa­takon és Felsőzsolcán is: „Huszonhárom­huszonöt gólt már rúgtam pályafutá­som során, de nem egy fél, hanem egy teljes sze­zon alatt - nyilat­kozta a 35 esz­tendős tárna- dó, aki nem is ját­Q7Ctt Egyed Attila 14 meccsen 23 gólt szerzett az ősszel, a Tárcái színeiben (Fotó: Á. J.) összecsapáson. - Egész ősszel élveztem a focit, jól éreztem magam, egy nagyon jó csa­patba, egy kiváló társaság­ba kerültem. A minap, a ban­ketten éppen azt beszéltem Staviarszki Csábival, hogy mennyire befogadtak minket, mennyire klappol minden. Lényeges megjegyezni, hogy a társak részéről folyamatosan megvolt a támogatás, a mérkő­zések nagy százalékában nyo­más alatt tudtuk tartani az ellenfelek kapuját. Az edzőnk, Csehi Laci rettentően odafi­gyelt a dolgokra, mintahogy a sportkör elnöke is.” Egyed Attila az utolsó bajno­kihoz hozzáfűzte: „A 24. perc­ben már 6-0 volt nekünk, de a györgytarlóiak nem arra töre­kedtek, hogy beálljanak, úgy voltak vele, hogy játszunk egy jót. Kijöttek, ők is betaláltak, ráadásul sportszerűek voltak, nem fautoltak.” ÉSZAK emtippek. boon.hu •A B.-A.-Z. megyei labdarúgó bajnokságok verseny- kiírása (PDF, 232 kB) ÚSZÁS A Diósgyőri Uszodában rendezték meg a Megyei Béka-korosztályos úszó Bajnokságot. A győztesek: 100 m leány gyors (2000-es korosz­tály): Elek I iliána (Fiedler SE). _________ 100 m fiú gyors (2000): Soltész Leven­te (Club Laguna-MISI).__________________ 25 m leány hát (2003): Fábrik Boróka (Club Laguna-MISI)._____________________ 25 m fiú hát (2003): Veleszki Szabolcs (Club I aguna-MISI)._____________________ 50 m leány gyors (2001): Csuhái Kin­cső (Club Laguna-MISI) és Csobod Amira (Fiedler SE)._______________________ 50 m leány gyors (2002): Szabó Inez 25 m fiú mell (2003): Fülöp Botond , j j j j j i-j-yjj yy'j'Xj 50 m leány mell (2000): Elek Liliána (Fiedler2S£l__________í__i______ 50 m leány mell (2001): Csobod Amira (EiedlenSEL______________________ 50 m leány mell (2002): Szabó Inez (Club Laguna-MISI)._____________________ 50 m fiú mell (2000): Soltész Leven­50 m fiú mell: Vitális Dávid (Fiedler sa~.....................—....-.........:.......... 50 m fiú hát (2002): Czeczán Tamás 25 m leány mell (2003): Martincsák Eszter (Club Laguna-MlSll 50 m fiú gyors (2001): Vitális Dávid (Fiedler SE)._________________________ 50 m fiú gyors (2002): Szabó Áron (Club Laguna-MISI)._____________________ 50 m leány hát (2000): Polgár Zsófia (Club Laguna-MISI).______,____________ 50 m leány hát (2001): Csuhái Kincső (Club Laguna-MISI)._____________________ 50 m leány hát (2002): Szabó Inez (ClubLaguna-MISI). .......................... 50 m fiú hát (2000): Soltész Levente (Club I aguna-MISI)_____________________ 50 m fiú hát (2001): Bogdányi Rafael (.Club Laguna-MISI)._____________________ 50 m fiú hát (2002): Szabó Áron (Club I aguna-MISI)........................................... 100 m leány vegyes (2000): Elek Lili­ána iFiedler SF)_____________________ 100 m fiú vegyes (2000): Soltész LeventeiClubJLaguna-MISI)___________ 4x50 m leány gyorsváltó (2000-2001): Club Laguna-MISI (Veszprémi Karina, Hozdik Adrienn, Csuhái Kincső, Csu­haLCsengel ______________.......... 4x50 m fiú gyorsváltó (2000-2001): Club Laguna-MISI (Soltész Levente, Bogdányi Hunor, Bogdányi Rafael, Szabó Álmos). Női labdarúgás: II. Hokim Kupa Miskolc (ÉM) - 2009. janu­ár 30-án második alkalommal rendezik meg a Holcim Kupa női labdarúgó tornát a miskol­ci Holcim csarnokban. A rende­zők 6 csapat jelentkezését vár­ják, a nevezéseket a jelentke­zés sorrendjében tudják elfo­gadni. Nevezési díj: 8000 forint. Díjazás: minden résztvevő csa­pat, legjobb játékos, gólkirály­nő, legjobb kapus, legfiatalabb és legidősebb játékos, legsport­szerűbb csapat, jelentkezés: kacskajudit@freemail.hu vagy tel: 06/30-463-14-21. Női kézi Eb: elődöntő a cél Budapest (MTI) - A magyar női kézilabda­válogatott tagjai az elő- ' döntőt tűzték ki maguk számára célként, a szö­vetség elnöksége pedig a legjobb hat közé jutást várja a csapattól a ked­den kezdődő macedóniai Európa-bajnokságon. Az olimpiai negyedik helye­zett együttesnek nem lesz könnyű dolga. Már a csoportban hihetetlenül kemény ellenfelek várnak rá: szerdán (18.15) az örök rivális román csapat, pén­teken (20.15) a pekingi játékokról meglepetésre lemaradó, így most vár­hatóan kettőzött erővel készülő dán alakulat, majd vasárnap (18.15) a „mumus" francia válo­gatott. A kvartett utolsó helyezettje búcsúzni kény­szerül, a többiek a jövő heti középdöntőben foly­tathatják szereplésüket a norvég-spanyol-ukrán- portugál csoport legjobb háromjával. Négy sportágban „varázsoltak" Az összetett pontverseny dobogósainak képviselői: Szepesi László (Encs), Vanczák Attila (Ózd), Takács József (Szerencs) (Fotó: magánarchívum) EREDMÉNYEK Nők: Asztalitenisz: 1. Máté Zsófia (Sze­■ Encs, Ózd, Szerencs sorrend alakult ki a „Téli Sportvarázs" kistérségi sportvetélkedőn. Miskolc (ÉM) - A B.-A.-Z. Megyei Testnevelési és Sport­intézet, a B.-A.-Z. Megyei Sza­badidősport Szövetség és a Mis­kolci Egyetem Testnevelési Köz­pont és Sportlétesítmények által közösen életre hívott szombati program során négy sportágban mérték össze tudásukat Miskol­con a nyolc kistérséget képvise­lő résztvevők. Az Önkormány­zati Minisztérium Sport Szak­államtitkársága támogatását is maga mögött tudó vetélkedő központi helyszíne a Miskolci Egyetem körcsarnoka, illetve asztalitenisz terme volt, míg a darts küzdelmeinek a Miskolc Városi Szabadidőközpont adott otthont. A kistérségi sporttár­sulások képviselői - csakúgy, mint a házigazdák - ezúttal is jelesre vizsgáztak lelkesedésből és sportszeretetből. A legjobbak emblémázott pólót, érmet, okle­velet és serleget vehettek át az eredményhirdetéskor, melyet a hazautazást megelőző közös ebéd követett. rencs), 2. Vavrek Attiláné (Sátoral­jaújhelyi 3_SpisákJslvánnéi£ncsl. Darts: 1. Juhász Helga (Ózd), 2. Váradi Viktória (Ózd), 3. Szepesiné Tóth Márta (Encs). _____________,________ Sakk: 1. Balázsfalvi Éva (Encs), 2. Lipusz Dóra (Encs), 3. Katona Niko­lett (Ózd). Férfiak: Asztalitenisz: 1. Vaszlík István (Ózd), 2. Kocska Tamás (Ózd), 3. Simelszki J j j J > / J J- J 1 J J J J J J íll J 'jt/J' J JJJJiJ Darts: 1. Sajcz János (Mezöcsát), 2. Kovács András (Encs), 3. Szepesi Szi­lárd (Encsl________:____________ Kispályás foci: 1. Sátoraljaújhely, 2. Sakk: 1. Szilvási Marcell (Encs), 2. Tóth József (Encs), 3. Tóth Zoltán (Kazincbarcika).________:_______ Összetett pontverseny: 1. Encs (Méra), 2. Ózd, 3. Szerencs, 4. Sátor­aljaújhely, 5. Mezöcsét (Igrici), 6. Kazincbarcika (Bánhorváti), 7. Bod­rogköz (Ricse), 8. Edelény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom