Észak-Magyarország, 2008. december (64. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-20 / 297. szám

2008. december 20., szombat AKTOÁL1S / HIRDETÉS /8 ÉSZAK • Lions kuckó. Az idén is kinyit a hagyo­mányos Lions kuckó a Városház téren a Széchenyi szobor mellett. Mától egész 23-én este hatig az Első Miskolci Lions Klub tagjai szolgálják ki itt a miskolciakat forralt borral vagy teával. A befolyt önkén­tes adományokat a fogyatékkal élő gyere­kek támogatására fordítják. Fontos nap az adózásban Miskolc (ÉM) - A társasági adóelőleg, a tár­sas vállalkozásokat terhelő különadó-előleg, az eva adóelőleg, valamint a hitelintézeti jára­dék előlegének feltöltési kötelezettsége miatt is fontos határnap december 20-a. A társasá­gi adó esetében azoknak a kettős könyvvitelt vezető adózóknak van feltöltési kötelezettsé­ge, akiknek az adóévet megelőző adóévben az éves árbevétele meghaladta az 50 millió forin­tot. Azonban az adó feltöltését nemcsak megfi­zetni kell, hanem a 0801 jelű bevallásban be is kell azt vallani. Amire nem árt figyelni, hogy a 0801-es bevallást akkor is be kell nyújtani a társasági adóelőleg kiegészítéséről, ha a fel­töltési kötelezettség bevallási határideje meg­egyezik más, nem éves kötelezettségek bevallá­si határidejével. Zuboqyi karácsonyváró. Második alkalommal rendezték meg a karácsonyi vásárt Zubogyon. (Fotó: Buzafalvi Győzd) Az ünnepek miatt változik az APEH Észak-magyarorszá­gi Regionális Igazgatósága ügyfélszolgálatainak nyit­vatartási rendje.- Miskolci ügyfélszolgálat (Kazinczy u. 19.): december 20-án 8-12 óra, december 22-én 8-18 óra, decem­ber 23-án 8-12, december 29-én 8-18 óra, december 3.Q-3.1-án.8-12 óra között fogadják az ügyfeleket. _____- Kazincbarcikán (Eszperantó u. 2.) december 22-én és 29-én tart nyitva az ügyfélszolgálat 8-12 és 13-15 óra között_____________________1_____________________________________- Mezőkövesden (Mátyás Király u. 114.) 20-án, 22-én, 29-én és 31-én 8-12 óra között fogadják az ügyfe- leket......................................................................................................- Ózdon (Vasvári u. 56.) 20-án, 22-én, 29-én és 31-én 8-12 óra között fogadják az iigyfplpket___________________- Sátoraljaújhelyen (Kossuth tér 5.) 20-án, 22-én, 29-én és 31-én 8-12 óra között fogadják az ügyfeleket.- Tiszaújvárosban (Tisza u. 2.) 20-án és 31-én tartanak nyitva 8-12 óra között. ...A- . ■■ . . . --—- - J HIRDETÉS Családi kettős tragédia Vadnán A bűnügyi technikusok a pajtában rögzítették a nyomokat (Fotó: pt) ■ Vérbe fagyva találtak egy asszonyra vadnai lakásán, a férje kötélen lógott a pajtában. Puskár Tibor tibor.puskar@inform.hu Vadna (ÉM) - Családtagok, volt feleségek és a férfi áldozat korábbi házasságából származó gyerekeinek egy része állt értet­lenül annak a kerítése mellett, ahol pénteken reggel rátaláltak a két halottra. A már hetven év ff-* * ........................... Rendőrségi nyomozás indult a halálesetekkel IjÉL kapcsolatban. Egyedné Novodonszki Éva 4 fte*, .............................................ff feletti férfi és majd harminc esz­tendős felesége már nem moz­dulnak soha többé. Az egyik rokon szerint, aki látta a halott nőt, elmondta, hogy szúrt, vagy vágott sérülést láttak a vérbe fagyottan megtalált nő nyakán. A keze pedig úgy maradt, mint­ha valamilyen védekező mozdu­latot csinált volna éppen, ami­kor a halálos döfés érte. Fér­je pedig a pajtában egy kötélen lógott. A sors különös játéka­ként a kettős családi tragédia húsz méterre a halottas ház­tól következett be. Az út másik oldalán ugyanis ott van a teme­tő. Nem keltek fel Azt egyelőre nem tudni, hogy az idős férj végzett-e feleségé­vel, vagy valami más történt. Esetleg harmadik személynek is köze lehetne a gyilkossághoz. A férfi azonban nagy valószí­nűséggel felkötötte magát. Az önmaga ellen fordulás viszont arra utalhatna, hogy a férfi is kiolthatta felesége életét. Majd ráébredve tettére végzett magá­val. Az igazságot azonban egy­előre homály fedi. Amikor mun­katársunk a helyszínen volt, a férfi egyik (felnőtt korú) nevelt lánya arról beszélt, hogy reg­gel fél hatkor ment ki vízért, de nem vette észre, hogy nevelőap­ja a pajtában kötélen lóg. Hat­fél hét tájban vált gyanússá, hogy a gyerekek nem keltek fel, nem költötték őket szüleik. Nem mennének iskolába? - tették fel a kérdést magukban. Ezt köve­tően ment be valaki a portára és talált rá a halott házaspár­ra. Ugyanez a nő arról is emlí­tést tett, hogy az előző napokban egy utcalakó szerint már uta­lást tett nevelőapja arra, hogy valamire készül.... Keresik az indítékot Amikor a bejelentést követő­en nyilvánvalóvá vált, hogy bűn- cselekmény történt - legalábbis az áldozattá vált nő esetben -, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapi­tányság forró nyomos csoportja a helyszínre vonult. Megkezdő­dött a halottszemle. A halál pon­tos okát mindkét személy ese­tében a boncoláskor állapíthat­ják meg. Akkor lehet behatárol­ni azt az időt is, amikor a nő és a férfi halála bekövetkezett. Ami már most bizonyos, hogy a nő idegenkezűség áldozatává vált. A férfi pedig öngyilkosságot követhetett el, ami nem bűncse­lekmény. A rendőrök széleskö­rű adatgyűjtésbe kezdtek, hogy tanúktól, ismerősöktől, roko­noktól vagy falubeliektől olyan információk birtokába jussanak, ami alapján körvonalazódhatna: mi történhetett valójában pén­tekre virradó éjjelen a portán a férfi és a nő között. Lehetett-e valamilyen indítéka a férjnek párja megölésére. A rendőrség nyomozást indított az ügyben - tudatta Egyedné Novodonszki Éva, a kommunikációs iroda munkatársa. Ég 1A:í emtippek baon.hu •Á éüntétfe Törvénykönyv (PDF, 180 kB) A falubeliek mondták Miután reggel híre ment a halálesetnek, a harangkon- gatás tudatta Vadnán: halott van a faluban. Azt azonban már a gyorsan terjedő plety­ka vitte hírül: ki és hogyan Jialt meg. A faluban külö­nös személyként beszéltek az idős férfiről, mert köz­tudomású volt, hogy több felesége volt, és húsz körüli gyereke van összességében. Dolgos embernek tartották az áldozatot. Negyven évvel fiatalabb felesége mostanság közmunkásként dolgozott - tudtuk meg a polgármester­től. A tetthely előtt várakozó gyerekek és volt felesége sem beszélt rosszallóan a férfiről és jelenlegi feleségéről. Meg­döbbenve állnak az eset előtt. Nem tudják, hogy mi vezet­hetett a tragédiához. „Rontaná a megítélésünket" Miskolc, Szerencs (ÉM) - A Fidelitas Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Választmánya és Szerencsi Csoportja sajná­latosnak tartja Szerencs és másik nyolc település polgár- mesterének kilépési szándé­kát a világörökségi térségből. A hangoztatott 20 százalékos munkanélküliségre a Fidelitas szerint nem adna megoldást a Szerencsre tervezett biomasz- sza erőmű. „Tény, hogy mun­kahelyteremtésre nagy szük­sége van a térségnek, de úgy gondoljuk, hogy jelenleg ez az egyetlen beruházó nem olda­ná meg ezt a problémát, az ígért 130 ember foglalkoztatá­sával. A kilépés egész Magyar- ország megítélését rontja, még nagyobb károkat okozva ezzel a térség és az ország számára egyaránt” - adta hírül a szer­vezet nevében Szemán Ákos. hirek.boon.hu További cikkek. Folytatódik a panelprogram Miskolc (ÉM) - A panel­program folytatásáról tájékoz­tatott Káli Sándor polgármes­ter és Tompa Sándor, a program városi biztosa. Az önkormány­zat szeptemberben 1 milliárd forinttal emelte meg az erre a célra fordítható keretét, melyből (62 pályázat révén) 3132 lakás támogatása valósulhat meg. A továbbított pályázatok érté­ke meghaladja a 4,5 milliárdot, ebből az igényelt állami támo­gatás megközelíti az 1,5 milli­árdot, az önkormányzati támo­gatás pedig 1 milliárd, míg a hiányzó részt a lakók hozzájá­rulása adja. iP MAGYARORSZÁG SZLOVÁKIA UKRAJNA A GOMOR-TORNAI-KARSZT TURISZTIKAI PROGRAMHÁZ KIALAKÍTÁSA Tudja On, milyen fejlesztések történtek Aggteleken az Interreg programnak köszönhetően? Jöjjön el, és tudjon meg még többet nyílt napunkon! Várjuk 2008. december 30-án, 14 és 18 óra között az aggteleki Tourinform irodában. Témánk; A Gömör-Tornai-karszt turisztikai programház kialakítása. Keresse fel standunkat! Készült az Európai Unió támogatásával a VÁTI Kht. megbízásából. <3* M*gy»r .Regionális ftíkmén *# ÍJtbaminxtlkai Közhasznú Tánuutá# A projekt a Magyarország - Szlovákia - Ukrajna Szomszédsági Programban az Európa! Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósult meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom