Észak-Magyarország, 2008. december (64. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-12 / 290. szám
2008. december 12., péntek AKTUÁLIS /9 HÍRCSOKOR , >, j > > >, j j j j j j j j * j j j , j j . j j , j i j > > j j'J j ’i-S j j j j j j j j • Borszentelés. Az edelényi Művelődési Központban december 15-én, délután 5 órától tartják az Edelényi Hegyek Közösségéhez tartozó gazdák borainak szentelését. • Koncert. Adventi műsort rendeznek december 19-én, 17 órától az ózdi Olvasóban. Közreműködik az Ózdi Városi Vegyeskar, a Városi Tüzoltózenekar, a Zenés Színház, valamint fellépnek a zeneiskola tanárai és diákjai is. A belépés díjtalan. • Kazincbarcika. Az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sportközpont tornacsarnokában december 19-én, 13 órától véradást szerveznek, így segítenek a beteg és rászorult embereken. Varázslat volt a javából Miskolc (ÉM - KHE) - Luca-napi Gasztronómiai Varázslatnak nevezték el a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola oktatói azokat az esteket, melyeken az elsős vendéglős tanulók mutatkoznak be szüleiknek, az iskola vezetőinek, tanárainak, és az önkormányzat közoktatási osztályának. Az első gasztronómiai estet tegnap tartották, a másodikat ma rendezik a középiskola tanműhelyében. A tanulók az oktatók segítségével különleges és nem mindennapi menüsort állítottak össze, majd készítettek el. A felszolgálást is a diákok vállalták magukra. Az estek rangját emeli, hogy azokra szakmai díszvendégek - mesterszakácsok, mesterfelszolgálók - is meghívást kaptak. A kanyar után azonnal ott a vizes (fagypont alatt jeges) szakasz (Fotó:BOON) Jeges balesetveszély a miskolci vargahegyi úton Miskolc (BOON) - „Nagyon kellemes lesz az első komolyabb fagy azoknak, akik a vargahegyi úton utaznak. Az egyetem felől érkezve, a nagy hajtűkanyar kezdete előtt úgy 100 méterrel szinte folyamatos a vízátfolyás az úton. Ha lefagy, sok baleset okozója lesz - hívta fel a figyelmünket egyik kedves olvasónk az Agórán. - Nem álltam meg, nem néztem az okát, de a lényeg az elhárítás lenne, még időben.” A vízátfolyás az autóbuszjavító telep előtt van, egy viszonylag hosszú egyenes után, egy enyhe balkanyarban, ahová elég nagy sebességgel érkeznek az autók. Az egész útszakasz vizes, mellette a sárban keréknyomok, tele vízzel. Hogy honnan folyik a víz, pontosan nem állapítható meg. A közútkezelőtől megtudtuk, hogy az útszakaszt - pont a vízátfolyások miatt - fokozottan ellenőrzik, különösen télen. A november végi havazás óta minden hónaiban küldtek ki kollégákat a Csermőkei útra, akik felsózták a vizes szakaszt. Eszak’Agora Miskolc Tűzoltó mikulások. Mikulásnak öltöztek a Mádi Önkéntes Tűzoltóság és Polgárőrség tagjai. Ellátogattak «z óvodába és iskolába, köszöntötték és szaloncukorral ajándékozták meg a településen élő embereket. (Fotó: ÉM) ÉSZAK Mangalica génbankban „utaznak" ■ Kutatás és fejlesztés a magyar agrárium nemzetközi versenyképességének növeléséért. Emőd-Istvánmajor (ÉM- BGy) - Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős miniszter, valamint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter közösen mutatták ff ..................... Ezen a manga- lica-génbankon Európában egyedülálló módon, végeznek kutatásokat. Molnár Károly ...............................................ff be tegnap a dél-borsodi Emőd- Istvánmajorban az Olmos-Tóth Kft. mangalica génbankján azt a projektet, amely 485,3 millió forintot nyert el a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatán - hazai forrásból. „Ézen az emődi, istvánmajori mangalica génbankon Európában egyedülálló módon végeznek mélyreható kutatásokat a génkészlet feltárására a fajta védelmében” -jelentette ki Molnár Károly miniszter. Európában egyedülálló A cél a mangalica-kutatás és -fejlesztés a versenyképesség növelése érdekében. „Ennek érdekében tervezik a mangalica genetikai állományának részletes felmérését, egy gén- és szövet biobank létrehozását” - tette hozzá Gráf József misniszter. Mindez segíthet a hungaricum fajta védelméhez szükséges jogszabályi környezet kialakításában, a hamisítások kiszűrésében. Elsőként a biobankot alakítanák ki, amely az egyes állatokból származó szövet-és vérmintákat tartalmazza. Az eredmények arra is használhatóak lesznek, hogy a mangalica tér- Gráf József mezőgazdasági szakminiszter (jobbra) és az egyik jövőbeni mékek eredetiségét igazolják, „hungarikum" (FotóiMocsári László) Civilek őrzik az értékeket Miskolc (ÉM) - Uniós programok zárókonferenciáját és egyben fennállásának 10. évfordulóját tartotta tegnap a Regionális Civil Központ Alapítvány (RECIK) a Vigadó étteremben. „Partnerség, bizalom, felelősségvállalás mint kohéziós erő”, ez volt a tanácskozás címe, melyen elhangzott: ebben a zűrzavaros, értékvesztett világban a civil szervezetek feladata lett, hogy a társadalmi alapértékeket megőrizzék. Ezt azonban csak szoros együttműködéssel és összefogással tehetik. A cégeknek és vállalkozásoknak is egyre nagyobb szerepet kell vállalniuk abban, hogy a civil szervezetek támogatásával részt vegyenek a társadalmi problémák megoldásában. G. Szendrák Dóra, a RECIK Alapítvány ügyvezetője elmondta: 2001-től segítik a hátrányos helyzetű csoportokat munkaerő-piaci szolgáltatásaikkal. A különböző programokba bevont 5000 ember közül 2000-nek tudtak tartós munkahelyet biztosítani. ÉSZAK emtippek, boon.hu •A RECIK programjaiból (PDF, 87 kB) Nem a „lakott" ingatlan számít Sárospatakon ■ A lakás, amiben a kérelmező él, nem befolyásolja a segélyt Sárosatakon. Sárospatak (ÉM - PT)- Országos hír lett a korábbi sárospataki segélyezési gyakorlat szigorításából, de a megjelent információba hiba csúszott. „Az egyik hírügynökségtől származó és az Észak-Magyarországban is közzétett információ nem tartalmazta a teljes nyilatkozat szövegét és kimaradt egy lényeges adat” - mondta kérdésünkre dr. Komáromi Éva, Sárospatak jegyzője. „Hiányzik belőle, hogy nem a kérelmező lakása (amiben él) értékéről, hanem az egyéb, a tulajdonában lévő további ingó és ingatlan vagyonról van szó. Az értékhatár pedig nem hasra ütéssel keletkezett, hanem az ide vonatkozó szociális törvényből fakad. Ez az összeg a mindenkori öregségi nyugdíj 80-szorosa, azaz jelenleg 2 millió 280 ezer forint.” Évente négyszázan Sárospatakon egyébként évente négyszázan kapnak összességében 150 millió forint segélyt, aminek a kilencven százalékát az állam fizeti. A jegyző hozzátette, hogy újdonság nem történt. Az idén nyáron kezdték el szigorúbban ellenőrizni azt is, hogy a segélyért folyamodónak van-e 855 ezer forintnál drágább autója. Ez is kizárja a szociális támogatásra való jogosultságot. Sárospatak (Fotó: ém) Összekarmolta az arcát Tolcsva (ÉM) - Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás egy tolcsvai asszony ellen, aki rátámadt a falu első emberére, Vojnár Lászlóra és összekarmolta az arcát. A polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a rátámadó nő férjét előző nap közmunka program keretében hívatta be a községházára, ugyanis 50 év feletti munkanélküli személy számára lehetett munkát kínálni. A férfi elutasította ezt a munkalehetőséget. A feldühödött feleség szerdán délelőtt 11 órakor rontott be a hivatalba, ahol két önkormányzati vezetővel tárgyalt éppen a település első embere. Az asszony előbb durván szidalmazta Vojnár Lászlót, majd odaugrott hozzá és mélyen az arcába mart, majd elrohant. A polgármester erősen vérző sebesülésével az orvoshoz ment és a rendőröket is értesítette a történtekről. A Sárospataki Rendőrség megindította az eljárást, aminek a büntetési tétele 3 évig terjedő szabadság- vesztés is lehet. Vojnár László A toplak.ro szakértőié válaszol ........iijjj'j JJji.J 'SUjsjjjj JJSJJJ. JJ.jj'j . •• t; : I IfiflffyPpP. Közös összefogással a lakóépületek felújításért ■ Nem a közös képviselő, hanem a lakók négyötöde dönt a társasház sorsáról. Miskolc (ÉKN) - Panellakásomat szeretném jövőre eladni. A ház nem pályázott felújításra, mert a közös képviselő azt mondta, hogy nem éri meg, mert az idősek úgyis kapnak támogatást... „De mi lesz a többiekkel? - kérdezte Mályi Béla szakértőnktől. - Egyénileg lehet pályázni? Mennyi többség kell ehhez? Kezdjek el aláírást gyűjteni? Ha a ház nem pályázott idén, lecsúszott-e teljes egészében erről a lehetőségről? Mit lehet tenni a közös képviselő egyéni döntése ellen? - sorolta kérdéseit. Egyéni lehetőség „Ez a probléma, amit felvetett, nagyon is valós és aktuális. Sajnos nagyon sok társasházi É(tiu Még több kérdés és szakértői válasz a http://szakertoisarok.toplak.hu internetes oídaion. www.szakertoisarok.hu közösképviselő, vagy lakásszövetkezet által üzemeltett társasház jár ugyanebben a cipőben. A probléma fő okozója, hogy egy ilyen jellegű pályázat kimondottan közösséget megcélzó, vagyis egyénileg nem lehetséges ezen részt venni. Amire ön gondol, azok olyan lehetőségek, amiket panelről lévén szó kizárólag a nyílászárók cseréjéhez tud esetleg igénybe venni. Ezt Lakossági energia-megtakarítást eredményező nyílászáró cserére/nyí- lászáró utólagos hőszigetelésre irányuló beruházások támogatásának hívják” - kezdte válaszát Cserven Gábor, a toplak.hu ingatlan szakértője. „A panelprogram keretein belül az épület teljes homlokzati hőszigetelése, illetve a lakások radiátoronként! költségelosztóval történő felszerelése is megvalósul (köznyelvben ezt hívják fűtésszabályozónak, de igazából ez nem az. A szabályozhatóságot a radiátorszelep adja, ami jobb esetben, thermoszelep. A költségelosztó az elfogyasztott hőmennyiséget méri), a nyílászárócseréken túl, ebből adódódóan, az egyéni nyílászárócsere,inkább rész- megoldást jelenthet az önnek” - tájékoztatott a szakember. Egyöntetű döntés „Ahhoz, hogy a társasház, vagy szövetkezeti ház pályázhasson a panelprogramra, a lakó- közösség négyötödének egyöntetű döntése kell. Tehát, a közös képviselőnek nincs joga egyénileg ezzel kapcsolatosan döntést hozni. Mivel egyre jobb lehetőségek lesznek pályázatok tekintetében, a paneltechnológiával épült lakóépületek korszerűsítésére, érdemes lenne á lakókkal összefogni, akár aláírásgyűjtés terén is, és kötelezni a közös képviselőt, hogy tűzze napirendre ezt a témát. Mivel ennek megvan a hivatalos menete, ezért közgyűlési határozat szükséges, a fenti többség akaratát tükrözve. Valamint annak érdekében, hogy menet közben ne lehessen belekötni semmibe, a Társasházi törvény ide vonatkozó paragrafusait kell alkalmazni” - ismertette. Közösségi képviselet kell „Nagyon sok közös képviselő úgy gondolja, hogy ő az, aki meghatározhatja, hogy egy társasházzal kapcsolatosan mi történik, és mi nem. Ez abszolút nem így van. A közös képviselő feladata, és kötelezettsége, a közösség akaratának képviselete! Azt, hogy a közös képviselő mit tegyen, vagy ne tegyen, azt a közgyűlés határozza meg, aminek tagjai a lakók. Ők bízták meg, és ők azok, akik ezt a jogviszonyt meg is szüntethetik” - tájékoztatott Cserven Gábor, a toplak.hu ingatlanszakértője.