Észak-Magyarország, 2008. december (64. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-12 / 290. szám

2008. december 12., péntek ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 ÉM-INTERJÚ: Bán Andrással, a Miskolci Múzsa-díjas Miskolci Galéria igazgatójával „Ha pici dolgokban is, de előrelépünk..." 1 Az idei Múzsa-díjat a Miskolci Galéria érdemelte ki. Erről is beszéltünk Bán Andrással. Hajdú Mariann mariann.hajdu@inform.hu Miskolc (ÉM) - A beszélgetésünk másik apropója, hogy éppen egy éve vezeti a Miskolci Galériát. ÉM: Mit jelent a Miskolci Galéri­ának a díj? Bán András: Ha egy magánszemély kap kitüntetést, akkor akár keserű­ség, rossz érzés is lehet benne. Mor­fondírozhat mondjuk, hogy miért nem tíz-húsz éve gondoltak rá. Egy intézmény esetén azonban másképp van. Éli az életét, és úgy érzi, a leg­jobbkor jött az a díj. A Galéria ese­tében egyrészt azért, mert elismer­ték az előző negyven évet, mind­azt, ami az előző igazgatók, Dobrik István, Dusza Éva idején történt. És azért, mert ad valamiféle biz­tatást, hogy az átformálások, amik az elmúlt évben elkezdődtek - egy egyébként jól működő szervezetben - jó irányba mutatnak. ÉM: Más módon - azaz a díjtól függetlenül - is érzi a közönség megbecsülését? Bán András: Nehéz válaszolni... 10-15 éve egy múzeum, egy könyv­tár a jól működő kisebb csoportja­ival be tudott épülni a városi szer­kezetbe. Megvolt a mítosza: erről szólt a kultúra. Aztán a társadal­mi és művészeti szerkezetváltásból adódóan most csak nagy fesztiválo­kat érdemes csinálni, hatalmas kiál­lításokat erős „píárral”. Vagy épp operafesztivált. Ezek - félreértés ne essék - nagy tettek és fontos dolgok, csak épp egy-két hétre adnak prog­ramot. Aztán jön egy teljes év, ami­kor nem történik semmi. Amikor elkezdtük ezt az évet, az volt a cél, hogy amit csinálunk, erősen has­son a közösségre. Szeretnénk, hogy újra és újra jöjjenek vissza a láto­gatóink, teremtődjenek újra mikro­közösségek. Hogy sikerült-e elérni? Hogy vannak-e visszajelzések? Igen. Ha szervezünk egy újszerű vetítést, eljön, ott ragad tíz ember, ez már eredmény. Vagy itt vannak a gyer­mekprogramjaink, mint például a Nagy Kunszt. Van néhány száz gye­rek, akiknek tetszettek ezek a fog­lalkozások. A minap pedig egy idős hölgy éreztette velem, talán jó úton járunk. Odajött hozzám a Múzsa­díj bejelentésekor tartott fogadá­son, és annyit mondott: gratulálok „magunknak” a díjhoz... ÉM: Hogy érzi: azon az úton halad, amit egy évvel ezelőtt eltervezett? Vagy változtak az elképzelései? Bán András: Az egyetemről jöttem, ott a dolgokat tanítjuk. Gondoltam akkor, most itt az idő, kipróbálom a gyakorlatban is. Halvány körvo­nalak voltak ezek. Úgy hiszem, úgy alakul minden, ahogy elgondoltam, csak épp hozzáigazítottam a mis­kolci valósághoz. És fontos meg­jegyeznem, nagyon élvezem ezt a munkát. ÉM: És miben más? Miben kellett „idomulni”? Bán András: Az egyetemistáknak „tanár úr” vagyok, az előadóterem­ben a figyelmük adott. A városban, a zaklatott hétköznapokban nehe­zebb magunkra vonni a figyelmet. Különösen, ha nem bulváresemé­nyekre törekszünk, hanem szigorú szakmai munkára. ÉM: Elégedett? Bán András: Rajta vagyunk egy úton. Amit a legfontosabbnak tar­tok, az az igényesség. Hiszen min­den, amit csinálunk, minden pici elemével hat. Nemcsak maga a kiál­lítás, hanem a kísérőelemei ugyan­úgy. S persze van még sok-sok ter­vem, feladatom. Például, hogy el kell érni egy nehezen elérhető csopor­tot, az egyetemistákat. Erre még nincs módszerünk. Vagy elindítot­tuk az Iparvágány sorozatot Mis­kolc múltjáról, jelenéről, ezzel is be kellene kapcsolódni a város vérke­ringésébe. ÉM: Amikor tavaly beszélgettünk, mesélte, hogy egy párizsi házas­pár felajánlotta a Galériának ezer darabos, a XX. századi avantgárd művészetet bemuta­tó gyűjteményét. Tárgyalt velük, szerette volna elérni, hogy állandó kiállításuk legyen Mis­kolcon. Nem hallottunk azóta róluk. Mi történt? Bán András: Megvalósulhat ez is, csak kicsit másképpen. Ez is olyan, aminek igazodnia kellett a valóság­hoz. A kádári korszakban csak az állam és intézményei léteztek, ahogy a kultúrpolitikai szándék létrehoz­ta. Az elmúlt tíz évben új szereplők léptek be: például a bankok, cégek, magángyűjtők. Sok magángyűjtőt nem érdekel, van-e látogatottsága a kiállításnak: valamiféle mauzóle­umot akarnak. Pedig ma már más világ van: élő múzeumok kellenek. Bizonyára emlékszik, tavaly sokat cikkeztek önök is róla, hogy az Antal- Lusztig gyűjteménytől Pécs megvált, mert súlyos kudarc volt az állandó kiállítás. Egy mauzóle­umot nem vállalhat fel a Galéria, ezért szakadtak meg köztünk és a párizsiak között a tárgyalások. De van helyette, helyettük más. Talál­tunk magángyűjtőket, akik mellénk álltak. Offenbacher Ferenc, Somlói Zsolt, Spengler Katalin, Antal Péter, Rónaszéki László: ők nem közvetlen haszonra építenek, viszont partne­rek abban, hogy minél több érdekes kiállítási anyag eljusson Miskolc­ra. Hasonlóképpen tiszteletre méltó, ahogyan a Miskolcon élt Mazsaroff Miklós képzőművész özvegye művé­szeti díjat hozott létre, s ezzel az összeggel kívánja segíteni a fiatal festőtehetségeket. Az ösztöndíjat első alkalommal a Múzsa-díj átvé­tele előtti napon adják át. ÉM -.Amikor a Galéria megkap­ta a Múzsa-díjat, ön azt mond­ta, két területre költik a kapott pénzt. Egyrészt a múzeumpeda­gógiai sorozatra... Bán András: Egy pályázat révén azt a múzeumot keresik, amely kutat­ja, hogy hogyan lehet a múzeu­mot a gyerekek számára kitalálni: hogyan lehet a kortárs értékeket közel vinni hozzájuk. Olyan, mint­ha nekünk írták volna ki, nálunk ez már működik. A múzeumpeda­gógiai foglalkozásokon a gyerekek szinte benne élnek a múzeumban, a kortárs művészetben, és ott jól érzik magukat. A mostani pénz a működtetésre lesz elég, ha nyernénk, akkor lehetősé­günk lenne, hogy tovább fejlesszük a kezdemé­nyezést. ÉM: ...másrészt a Galé­ria honlapjára. Ez utóbbit tavaly is emleget­te a tervei között... Bán And­rás: Egy éve, hogy elkezd­tük a honlap fejlesz­tését, nyakig vagyunk az adat­gyűjtésben. A webolda- lon minden Miskolcon alkotó képzőművészről találhat majd adatokat az érdeklő­dő, felépítésében segít a helyi tévé, rádiók. Január 22-én már megtekint­hető lesz, hol tartunk most, de még korántsem vagyunk a végénél. ÉM: Néhány nap és új év kezdő­dik. Mivel készülnek? Bán András: Az első fél évet látom. Két igazán jelentős kiállításunk lesz, az első a Szalay Lajos-centenári- umhoz kötődik. A képzőművész­nek három önálló kiállítása lesz hamarosan országszerte, nem sze­retnénk utánlőni. Ezért gondoltuk, hogy inkább a nemzedékét, az „elve­szett nemzedéket” mutatjuk be (a Magyar Nemzeti Galéria segítségé­vel). Erről az évtizedről, a múlt szá­zad 30-as éveiről a 40-es évek köze­péig keveset tudunk, e korszak meg­határozó figurája volt a Miskolchoz ezer szállal kötődő, az ’56-os grafiká­ival világhírűvé vált Szalay. A kiál­lításba - utalva az előbb mondot­takra - egyelőre egy fillérrel sem szállt be a minisztérium, viszont egy miskolci cég komoly összeggel segít bennünket. A másik izgalmas kiál­lítás Antal Péter rajzgyűjteményé­ből lesz, 60 darabot mutatnánk be. A tervek szerint Jurecskó László, a MissionArt magángaléria egyik tulajdonosa könyvformátumban meg is jelenteti az anyagot. ÉM: Elárulja, milyennek szeret­né látni a Galériát úgy tíz év múlva? Bán András: Ha ezek a történé­sek elkezdenek működni... Gon­dolok itt például a most induló sorozatunkra, az Iparvágány­ra, ahol elindulhat valamiféle érdemi vita a városról - annak hagyományairól, rozsdaövezete­iről - arról, hogy hogyan válhat élővé... Ha már néhány gyerek úgy nőne fel, hogy megtanul kérdezni, figyelni, és nem válik vizuálisan kiszolgáltatottá, az nem kis dolog lenne. Nem akarok ennél többet. Persze, lehetne Miskolc kulturális világváros, hiszen Rotterdam sem indult jobban két évtizede, mint mi most. De ezt nem lehet előre megjósolni. Ha pici dolgokban is, de előrelépünk, ez már elég len­ne, így gondolom. Könyv mindenekfelett Karácsonyra a Géniuszból A LEGJOBB BARÁT A KÖNYV. HÍRES SZLOGEN VOLT VALAHA, AMIKOR ÉVENTE ALIG FÉLSZÁZ KÖNYVET ADOTT KI NÉHÁNY ÁLLAMI KIADÓ. MANAPSÁG VISZONT EGY KÖNYV MEGJELENTETÉSE CSUPÁN PÉNZ­KÉRDÉS. ÍGY AZTÁN ÍRÓK SZÁZAI TŰNNEK FEL A PIACON A REMÉLT BESTSELLERREL. MIKÖZBEN AZT HIN­NÉNK, HOGY LANYHUL AZ OLVASÁSI KEDV, A MŰVÉSZI, VALÓS IRO­DALOMRA CSÖKKEN AZ ÉRDEKLŐDÉS. SZERENCSÉNKRE EZ NEM ÍGY VAN. (ÉM)-ÉRZÉKELHETŐ-E A KÖNYVFOR­GALMAZÁSBAN AZ ELEKTRONIKUS MULTIMÉDIA TÉRHÓDÍTÁSA? VALÓS VESZÉLYT JELENT-E AZ INTERNET A KÖNYVNYOMTATÁSRA? - KÉRDEZ­TÜK KONDÁS VILMOSTÓL, A GÉNIUSZ KÖNYVÁRUHÁZ TULAJDONOSÁTÓL. (KV) - Mi könyvesek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Igazából számunkra a tér- ben-időben korlátlan online reklám mára az egyik legfontosabb cégérünk. Szá­munkra, már most kijelenthetem, hogy nem a válság évét zárjuk. Rekordforgal­munk volt. Mindez annak is köszönhető, hogy a miskolci könyváruházunkban bár­mikor folyamatosan legalább 32 ezer cím közül választhatnak. S ha ezek közül sem akad kedvükre való, kapcsolataink révén újabb több ezer könyv közül válogathat­nak. Ezeket a rendeléstől számított 2-3 napon belül meghozzuk. Az interneten olvasott recenziók generálják a forgalmat, az online médiában mi nem a konkuren­ciát, hanem a támogató partnert látjuk. Egyébként a díszes nyomdafesték illatú könyv varázsát remélhetően még soká­ig semmi nem pótolhatja. (ÉM) - MELYEK A KÖNYVFORGALMA­ZÁS LEGINTENZÍVEBB IDŐSZAKAI? (KV) - Minden ünnepet és a tanévkez­dést is megelőzve a karácsony előtti hetek. A könyveket év közben általá­ban magunknak szemezzük ki. Ilyenkor viszont igyekszünk szeretteink, barátaink tetszésére válogatni. Persze ez nem min­dig sikerül, de az ünnepek után a sértet­len ajándékokat ízlés szerint kicseréljük. A félreértések elkerülésére szoktuk aján­lani a könyvutalványt, amelyet a meg­ajándékozott kedvére beválthat. Egyéb­ként mi csak olvasó eladókat alkalma­zunk, akik lélekbúvár módjára meginter­júvolják a határozatlan vásárlót. Kikérde­zik ha tanácstalan, hogy precízen eliga­zíthassák a választásban. Ez a fajta diszk­rét tanácsadás vonzza a tétova vásárlóin­kat. Számukra találtuk ki a törzsvásárlói kártyát, amely mint mindenütt, nálunk is kedvezményekkel jár. (ÉM) - A GÉNIUSZNAK MILIŐJE VAN, AZOKRA A RÉGI KÖNYVESBOLTOKRA EMLÉKEZTETŐ ÁRUHÁZ, AHOL TEMA­TIKA SZERINT LAPOZHATJUK VÉGIG A POLCOK TARTALMÁT. S HA FELNÉZÜNK, FEJMAGASSÁGON TÚL NEM MINDEN­NAPI LÁTVÁNYBAN VAN RÉSZÜNK. A VÁROS KÖZÉPÜLETEINEK CSODÁLATOS MAKETTJEI VANNAK OTT KIÁLLÍTVA. A MESTERREL, AKI EZEKET KÉSZÍTI, EXKLUZÍV ÉS KIZÁRÓLAGOS SZERZŐ­DÉST KÖTÖTT KONDÁS VILMOS. SOK TŐSGYÖKERES MISKOLCI IS GYAKRAN RÁCSODÁLKOZIK EZEKRE AZ ISMERŐS ÉPÜLETEKRE, MERT ÍGY EBBŐL A SZÖG­BŐL EGYBEN ALIGHA LÁTHATJUK. EZEK SZERINT A TULAJDONOS NEMCSAK EGYSZERŰ MŰVÉSZETPÁRTOLÓ, IGA­ZI MECÉNÁS. (KV) - Sorsomnak köszönhetem, hogy támogathatom a művészetek minden formáját. Ha tehetem, vásárlóim kéré­sére sok neves népszerű írót hívok meg Miskolcra dedikálni. Nehéz lenne valamennyiüket felsorolni, hogy ki ne hagyjak valakit. Müller Péter az egyik leggyakoribb vendégünk, minden új könyvét itt is bemutatjuk.- S hogy ki ne felejtsük karácsony előtt, hogy az áruházzal szemközti ház udva­rában található a Belvárosi Könyvdisz­kont. Itt a korábban kiadott könyveket rendkívül olcsón, 30-50 vagy 70 szá­zalékos kedvezménnyel kínálják. Akik nívós és tartalmas kiadványokat szeret­nének olcsón, keressék fel ezt az üzle­tet. Ahol a kiszolgálás az áruházé hason­ló színvonalú. Kondás Vilmos Hirdetés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom