Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-27 / 277. szám

2008. november 27., csütörtök ÉSZAK FOGLALKOZTATÁS /7 Segítség a kisvállalkozóknak 11, Ingyenes tanácsadással segíti a jövőben a KISOSZ a megyei vállalkozásokat. Elsősorban a kereskedelem, szolgáltatás és vendéglátás területén működő kezdő mikro-, kis- és középvállalkozások kérhetik a segítsé­get, továbbá azok, akik vállalkozóvá szeretnének vál­ni. Minderre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium programja révén nyílik lehetőség.----------------------------------­A projekt sikeressége érdekében a KISOSZ nemrégi­ben együttműködési megállapodást kötött a regioná­lis munkaügyi központtal, aminek keretében a munka­ügyi szervezet vállalta a támogatásukkal létrejött vállal­kozások tájékoztatását a lehetőségről, s munkaerőpiaci információkkal látja el mind a program célcsoportjá­ba tartozókat, mind pedig a KISOSZ-t - tájékoztatta lapunkat Szabó József, az Észak-magyarországi Regioná­lis Munkaügyi Központ főigazgatója. Hiányszakmák. Számos kétkezi munka szerepel a hiányszakmák megyei listáján. (Fotó: archív) Befektetés a jövőbe Miskolc (ÉM) - Az Észak-magyarorszá­gi Regionális Munkaügyi Központ 2004-2007 között valósította meg a Humánerő-forrás Fej­lesztési Operatív Programját (HEFOP 1.1), melynek keretében közel 7000 hátrányos hely­zetű munkanélküli kapott esélyt a munkaerő- piacra történő be-, illetve visszakerülésre. A résztvevők közül 5100 szerezte meg első vagy új szakmáját, s közel 3200 fő jutott a program segítségével munkalehetőséghez. Az Európai Unió társfinanszírozásával Újabb program indult 2008-ban régiónkban a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP 1.1.2) keretében. A „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoz­tatásáért” című projekt 2008-2009-ben valósul meg - tudatta a regionális munkaügyi központ. A program azokat az álláskeresőket kíván­ja támogatni, akiknél a munkaügyi szerve­zet hagyományos eszközeivel eddig nem tudott vagy nem tud megfelelő eredményt elérni. A TÉNYEK J j j jj J jjJj'Jsjj j J j j j J J * J j J J J J J J J J J J J J j‘j s J j J J j J J J * j J J A támogatható célcsoportok:-----------------------------------------­- a legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel (8 vagy 10 osztályos általános iskola), illetve még azzal sem ■rendelkezők; ...............................................................—.........­- a pályakezdők, illetve a 25 év alatti álláskeresők:—- a programba történő bevonás időpontjában az ötve­nedik életévüket.belöltött személyek;—-----------------------­-akik a programba való belépést megelőző 12 hóna­pon belül gyermekgondozási segélyben, gyermekne­velési támogatásban, terhességi-gyermekágyi segély­ben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesültek;..........................................................................—- akiknek családjában legalább 2 fő munkanélküli sze­mély van. ÉKN-INTERJÚ: Bihall Tamással, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökével ............................... ... , , . . . : .... .................................................. . ............... ............ • ..... Eszköz a munkába álláshoz ■ A tanulás és tovább­képzés feltétele a mun­kaerőpiacon való sikeres szereplésnek. Paulovits Ágoston agoston.paulovitsgiinform.hu Miskolc (ÉKN) - A foglalkoz­tatáspolitikát a hazai szakmai követelmény általában átfogó­an értelmezi, ide sorolva min­den, a foglalkoztatottsággal vagy annak hiányával kapcso­latos célt és eszközt. De ketté kell választani a foglalkozta­táspolitikát és a munkaerőpiaci politika kategóriáját. Stratégiai elképzéselek bizonyítják a folya­matos és egyre nagyobb hang­súllyal bíró foglalkoztatáspoli­tika fontosságát. ÉKN: A foglalkoztatáspoliti­kában jelentős szerepe van a kamaráknak. Ön a Magyar Kereskedelmi és Iparkama­ra alelnökeként, a BÖKIK elnökeként és a foglalkoz­tatási bizottság elnökeként is sokat foglalkozik ezzel a témával. Tulajdonkép­pen az az alapvető kérdés, miként járul hozzá a kama­ra a munka világában tör­ténő eligazodáshoz, gondo­lunk itt a felnőttkori tanu­lásra, továbbképzésre, egy­általán mit érdemes tanulni ahhoz, hogy a munkaerőpi­acon sikeresen szerepeljünk? Bihall Tamás: A kamarának a képzésben alapvető feladatai vannak, elsősorban az iskola- rendszerű szakképzésben, de minden felmérésünk azt mutat­ja, hogy a vállalatok gyors igé­nyeinek legjobb válaszadó lehe­tősége a felnőttképzés. A felnőtt- képzésben való hatékony rész­vételéhez a kamara két alapvető feltétellel tud hozzájárulni. Egy­részt közvetíti a gazdaság igé­nyeit a képző intézmények felé, egyúttal igyekszik informáci­ót szolgáltatni a munkaválla­lóknak is arról, hogy milyen szakmákban érdemes képzése­ket folytatni. Ezt mi számtalan felméréssel gyakoroljuk. ÉKN: A fenőttképzéshez tehát szorosan hozzátarto­zik a tájékoztatás. A kama­ra milyen eszközökkel tud­ja segíteni a munkavállaló­kat abban, hogy a munka­erőpiac igényeinek megfelelő szakmát tanuljanak? Bihall Tamás: Itt elsősorban a regionális fejlesztési és kép­zési bizottságoknak a kereteit szeretném megemlíteni, ahol a kamara törvényerővel társel­nök. Ennek a testületnek a fel­adata, hogy a képzés szerkeze­tét a gazdaság igényeihez igazít­sa. Számos kiadványban, tájé­koztatóban tesszük közzé ezeket a megállapításokat, hogy mely szakmák a keresettek és melyek a kevésbé keresettek. Ez remé­nyeim szerint minden érdeklő­dőhöz eljut. ÉKN: Egyénileg mennyire ösz­tönzik ezeket a törekvéseket az intézmények? Bihall Tamás: A felnőttképzés­nek és az iskoláknak is az az érdeke, hogy minél több hall­gatójuk legyen. A vállalatok, a gazdálkodók érdeke is az, hogy egyre képzettebb munkatár­suk legyen, de így is a válla­latok képzési aránya elmarad az Európai Uniótól. Ha úgy tetszik, a kamarának van itt egy közgondolkodást elősegí­tő feladata, hogy mind a mun­káltató, mind a munkavállaló oldaláról ösztönözze a tanulás folyamatát, az élethosszig tar­tó tanulást. ÉKN: Egyre több multinacio­nális vállalat települ a tér­ségünkbe, ezeknek a hagyo­mányos szakismerettel ren­delkező munkavállalók nem elégítik ki az igényeit. Új, korszerű szakmákra van szükségük, például az infor­matikára, a mechatroniká­ra vagy a logisztikára. Bihall Tamás: Először is fel­mérjük a térségbe települő vállalatok, multinacionális cégek igényeit. Tesszük ezt az önkormányzatokkal, a mun­kaügyi központokkal közö­sen, és a kamara is szervezi ezeknek a cégeknek a szak­ember kielégítését. Ezekre jó példa ssynos nem a mi térsé­günkben, hanem Kecskeméten, ahol a Mercedes cég vezetőivel a kamara intenzíven dolgozik azon, hogy megfelelő szakem­ber álljon rendelkezésre. Ez általában véve egy jelentős kamarai fel­adat, szervezni, bonyo­lítani ezt, de a kamara tananyagfejlesztő erő­vel is rendelkezik, első­sorban a kamarai szak­mák tekintetében. Jelen­leg 27, döntően ipari szakmára van jogosítványa a kamarának, ahol a tananya­got fejlesztjük. Ennek a pia­ci igényekhez való igazítása a képzőkkel együtt zajló folyamat. ÉKN: Gyakran mondjuk azt, hogy versenyké­pes gazda­sághoz ver­senyképes szakmákra van szükség. Miként közvetí­ti ezt a kamara az oktatási intézmények felé? Mondhat­nánk úgy is, milyen az okta­tási intézményekkel a kap­csolata? Bihall Tamás: Az oktatási intézményekkel egyre szoro­sabb a kapcsolat. Ma már ők is tudják, hogy számukra a gaz­dasági információk nélkülöz­hetetlenek. Miként a kamará­nak is szüksége van a gazda­ság információira. Csak közö­sen tudjuk megoldani azokat a feladatokat, amelyek nyomán a gazdaság versenyképes szak­mát kaphat. De itt egy társa­dalmi szemléletformálásra is szükség van, mert életünket uralják az úgynevezett diva­tos szakmák, amelyek eseten­ként nem felelnek meg a gazda­ság igényeinek. Meg kell még említenem a Miskolci Egye­temet, ahol a kapcsolatunk kiváló, de tartalmi mélységé­ben még fejleszteni kell. Sokkal konkrétabb és direktebb kap­csolatra van szükség. Például a gazdaságnak most igen sok mérnökre van szüksége, de itt nemcsak mennyiségi, hanem minőségi javulásra is gondo­lok. Arra, hogy ne csak a ket­tes és hármas tanulók jelent­kezzenek műszaki pályára. Versenyképesen- A kamara vállalko­zásbarát jellege a vállala­tok összessége. Köztestü­let, mert az állam és a gaz­daság közötti feladatrend­szerek megosztásában és a gazdasági érdekek képvise­letében vállal szerepet. Egy­re inkább úgy látjuk, hogy a versenyképes gazdaság nél­kül Magyarországon sem­milyen versenyképes társa­dalmat nem lehet kialakíta­ni. Ez tehát alapkérdés, és a kamara szeretne ennek meg­felelni. Most azon gondolko­dunk, hogy lehet az állami segítséget a kisvállalkozások felé a legjobban továbbítani. Például a Széchenyi-kártya egy jó konstrukció. Bizonyos termékeket, kisvállalati igé­nyeket szerencsésebb volna a kamarán keresztül továb­bítani - hangsúlyozta Bihall Tamás. Személyre szabott segítség Miskolc (ÉM) - Megváltozott munkaképes­ségű emberek rehabilitációját és foglalkoztatá­sának elősegítését szolgálja a regionális mun­kaügyi központoknál EU-támogatással megva­lósuló (TÁMOP 1.1.1) program. Az 5 évet átölelő program célja, hogy komp­lex munkaerő-piaci szolgáltatásokkal és támo­gatásokkal elősegítse a rehabilitációs járadék­ban részesülők foglalkozási rehabilitációját, nyílt munkaerőpiacon történő foglalkoztatását, a korábbi munkahelyre való visszatérést, vagy az újbóli elhelyezkedést. Ezzel párhuzamosan ösztönözze a munkáltatókat a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására, és nyújtson támogatást az ehhez szükséges fel­tételek megteremtéséhez. A 60 hónapos projektbe 2008-2009-ben régi­ónkból várhatóan 1163 fő kapcsolódik be, a projekt keretében finanszírozott szolgáltatások és támogatások az ő elhelyezkedésüket, mun­kaerő-piaci integrációjukat támogatják. A cél­csoportba tartozó résztvevők számára a reha­bilitációs javaslat alapján személyre szabott terv készül, melyhez kombinált, egymásra épü­lő, folyamatos támogatásokat (képzés, mun­kakipróbálás, munkatapasztalat-szerzés, vál­lalkozóvá válás támogatása), szolgáltatásokat, valamint segítő hátteret (mentorokat) biztosít a munkaügyi központ. ■HIII A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Munkaerő-piaci Alapból támogatja Állásbörze ■ Évek óta nagy sikerrel rende­zik meg a regionális mun­kaügyi központ megyei kirendeltségei az őszi állásbörzéket. Idén is sok állást kereső talált mun­kát a rendezvényen részt­vevő cégeknél. (Fotó: archív) Közös munka Miskolc (ÉM) - Együttmű­ködést írt alá az Észak-magyar­országi Regionális Munkaügyi Központ több szlovák munka­ügyi szervezettel. Ennek kere­tében többek között tájékoz­tatják egymást a térségükben tapasztalt munkaerőpiaci folya­matokról, együttműködnek az alacsonyan iskolázott, szakkép­zetlen munkaerő túlkínálatának lekötésében, illetve pályáznak az eurorégiós programokban. M illiárdok foglalkoztatás-bővítésre ■ Az országos pályáza­ti keret ötödé régiónk­ban segíti a munkahely- teremtést. Miskolc (ÉM) - A Szociális és Munkaügyi Minisztérium tavasz- szal hirdetett pályázatot munka­helyteremtő beruházások támo­gatására. A pályázatok elbírálá­sát követően országosan közel 2,5 milliárd forint megítéléséről döntöttek, mely összeg a nyerte­seknél a meglévő létszám meg­tartásán túl közel 2300 fő foglal­koztatását eredményezi. A pályázat elsődleges célja volt az új munkahelyek létre­hozását eredményező beruhá­zások támogatása, elsősorban az ország gazdasági, társadal­mi és munkaerőpiaci szempont­ból kedvezőtlen helyzetű térsé­geiben. Cél a versenyképesség A minisztérium célul tűzte ki emellett a hátrányos helyze­tű munkavállalók foglalkozta­tásának ösztönzését, a regioná­lis különbségek mérséklését, a fejlődőképes vállalkozások pia­ci pozíciójának megerősítését, versenyképességük javítását technikai, technológiai korsze­rűsítés révén, illetve a munka­erő-szerkezet átalakítását (kép­zettség, területi elhelyezkedés). Pályázni csak olyan beruházás­sal lehetett, amelyet legkésőbb 2008. november 30-ig befejez a pályázó, és a támogatás kifize­tésére vonatkozó elszámolását legkésőbb 2008. december 15-ig benyújtja. Emellett vállalni kel­lett, hogy a beruházásban érin­tett telephelyen legalább 5 fő tel­jes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesíte­nek új munkahelyet, s a beru­házással létrehozott kapacitá­sokat, szolgáltatásokat az ere­deti foglalkoztatási célnak meg­felelően a beruházás befejezé­sétől számított 5 évig (kis- és középvállalkozások esetében 3 évig) folyamatosan működtetik az érintett régióban. Az Észak-magyarországi ré­gióból 33 pályázót támogat­tak, több mint 504 millió forint összegben, ami 426 főt érin­tő foglalkoztatás-bővítést von maga után. Országos összeha­sonlításban a támogatás ötö­dé a mi régiónkba került. Ezen belül is kiemelkedően „szere­peltek” a borsod-abaúj-zemplén megyei pályázatok, ugyanis 23 munkáltató 302 millió forint támogatásban részesült, ennek köszönhetően 256 fő foglalkozta­tására nyílik lehetőség - tudatta az Észak-magyarországi Regio­nális Munkaügyi Központ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom