Észak-Magyarország, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-24 / 274. szám

2008. november 24., hétfő ÉSZAK ESKÜVŐ / SZÓLÁSTÉR /7 A NAP Egri Pálné Hejőbába (ÉM) - Az Észak-Magyarország mai hűséges olvasója, Egri Pálné, Magdi, férjével érkezett szerkesztő­ségünkbe. Hejőbábán laknak, ott ismer­kedtek meg, 1965-től házasok. Már régóta előfizetők, fél évig nem járt nekik a lap, mert nem voltak megelégedve a terjesztő­vel, ám azóta semmi gond nem volt. Reg­gel azaz első, hogy behozom az újságot és átböngészem. A Szólástér nagyon tetszik, valós dolgokat fogalmaznak meg az olva­sók, érdemes a leveleken elgondolkodni, odafigyelni rájuk. Amit akarunk, azt meg­találjuk az Észak- Magyarországban, bár a recepteket hiányolom.” meséli Magdi. Pál a horoszkópokat olvassa előszeretet­tel („ami általában bejön”) és a sportered­ményeket figyeli. Két gyermekük - Pál és Andrea - és négy unokájuk - Zsuzsa, Pál, Evelin és Gergely - közel laknak a nagy­szülőkhöz, gyakran találkoznak. „Egy éve egy nyugdíjasklub tagjai vagyunk, ének­karban éneklünk, én még néptáncolok is. Fellépésekre járunk, nagyon jól érez­zük magunkat ebben a közösségben. Tiné­dzser korunk óta érdekel minket a fafara­gás, ennek kapcsán már szerepeltünk az Észak-Magyarországban” - mondja Magdi. NE FELEDKEZZÜNK MEG RÓLA! Hamarosan Katalin Miskolc (ÉM) - Sokan vagyunk úgy, hogy megfeledkezünk szeretteink, isme­rőseink névnapjáról. NÉVNAPMENÜ • November 25.Katalin • November 26. Virág • November 27.Virgil NAPI ÜZENET ff Kozdrony Imréné olvasónktól Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik, v Anatole Frence NE FELEDKEZZÜNK MEG RÓLA! Küldjön egy viccet! A sikeres hegedűművész így dicsekszik apjának: - Képzeld apám, külföldön már ezer dollár is kapok egy-egy fellépésért.. Tudod, mennyi az? Húronként 250 dollár. Erre az apja: - Látod, fiam csak most saj­nálom, hogy nem hárfázni tatíttattalak: Panaszkodik az asszony a férjének: - Min­dig hazahordod a munkádat a munkahelyed­ről, én így nem tudok tovább veled élni. Na és, nagyon sok ember tesz így. Sajnos, ilyen időket élünk... Az igaz, de nem mindenki boncmester! LukAcsné Tóth Annamária lókívánság-SMS Erre a számra küldje SMS-ét: Szeretné jókívánságait SMS-bcn el­küldeni és az Észak-Magyarország- ban, valamint a Borsod Onlineon megjelentetni? SMS-ét kezdje így: ejk, majd hagyjon egy szóközt, és írhatja Is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, Ismerőseinek. Példa: ejk Sok boldog névnapot kívánunk a miskolci Kovács Pálnénak. Böbéék! Üzenetét a következő emelt díjas számra (160 Ft+áfa) küldje: 90/612* 222. A trágár, obszcén, a hatályos jogszabályokat, az Inform Média üz­letszabályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS-ek nem kefülnek megje- * lentetésre, az emelt díjas SMS árát nem térítjük vissza. A formai hibát tar­talmazó SMS-eket nem jelentetjük meg, ezek díját pedig nem térítjük vissza. A szolgáltatás részvételi feltételeinek változtatási jogát az Inform Média fenntartja. Az életünk. Naponta ESKÜVŐ AZ ÉSZAKKAL DUNAPATAJ: Vajda Ildikó és Pintér Ger­gely öt éve találkoztak és ismerkedtek meg. A boldogító igent július 5-én mondták ki, Dunapatajon. ÓZD: Éliás Andrea és Vida György két éve ismerkedett meg egymással. A boldo­gító igent idén júliusban mondták ki az egri Bazilikában. Lefényképezett boldogság Hogy a meghitt eseményt emlékezete­sebbé tegyük, szeretnénk rendszeresen közreadni olvasóink esküvőn készült fotóit. Várjuk hát az örömteli, mókás képeket szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) vagy a következő e-mail címre: maria.beregi@inform.hu A borítékra írják rá: Álomesküvők az Északban. Örömmel vesszük azt is, ha lapunk fotó­sát néhány kép készítése erejéig meghívják az esküvőre, a menyegzőre, a lagziba. Jelzéseiket várjuk a fenti levél- és e-mail címen vagy a 46/502-900/3273-as, 20/3213-182-es telefonszámon. A most megjelent képek a közelmúltban egymásnak örök hűséget fogadó párok ese­ményein készültek. MISKOLC: Varga Orsolya és Nagy László esküvőjüket idén augusztusban az aggte­leki Baradla-barlang hangversenytermé­ben tartották. MISKOLC: Bodnár Renáta és Herczeg Levente három éve ismerkedtek meg. Ez év augusztus 30-án végleg összekötötték életüket. MISKOLC: Tóth Katalin és Bartók Tibor megismerkedésük ötödik évfordulóján, október 18-án kötöttek házasságot. Rádai Krisztina és Zagyi Norbert esküvőjüket augusztus 16-án tartották, ahol másfél éves kislányuk is velük együtt ünnepelt. SZŐLÁSTÉR Eszik a fekete levest Az egyszerű ember is lát­ja, mi történik a világban és ezen belül Magyarországon. Először talán úgy gondolja, hogy azok, akik kormányon vannak, most eszik a fekete levest. Ami népszerűségüket illeti és készülnek a politikai bukásra, mostani intézkedése­ik egyben búcsúlevélnek szá­mítanak. Kaptam volna január 1-jétől 4% pluszt a nyugdijkorrekci- ós program keretében, ami emelés majdnem 3 ezer forint lett volna nekem, mint egye­dül élő panellakónak, nem kis összeg. Ha jól beosztom, mert nem cigizek, nem iszom, 3-4 napra elég. A számlák kifize­tése után 1 ezer forintocska jut minden napra. Majd meg leszek valahogy e nélkül is, és remélem mások is megértik, hogy most ez szükségszerű. Még jó, hogy a rendes járadék emelés meg fog történni, így nem kell az infláció ellen hadakozni jövő­re sem. A novemberi pénzecs­ke 1 hét múlva megérkezik (1,1 % emelés és félhavi nyug­díj), amiből muszáj félretenni, én így csinálom, havonta és 5 ezer forintonként fogom elő­venni. A többit még magam elől is eldugom. Csak egyben bízok, ami már idestova sok éve izgat. A kormány most ellentmondást nem túróén elintézi, hogy a képviselői fizetések ne emel- kedjenek, a költségtérítést, ha nem mutatnak fel szám­lát ne vehessék fel, és rende­zi a párt finanszírozás kérdé­seit is, ezt a régi rossz gyakor­latot ugyanis csak a Fidesz támogatja. Szeretném azt is, ha átszabnák az önkormány­zati rendszert. A tízezernyi tiszteletdíjas önkormányza­ti képviselő, ha több helyről is van jövedelme, végezze felada­tait társadalmi munkában és ha az ülésekről huzamosabb ideig távol marad, segítsék őket falun, városon kívülre, hogy még a lábuk se érje a föl­det. Két újságban is olvastam (az egyik az Észak), hogy mit meg mert csinálni Deutsh- Für Tamás és még neki állt feljebb. Szemtelenség. Hát ezt várom én és ha megcsinálják a Fidesz ellenkezése közepette, megérdemlik, hogy rájuk sza­vazzak másfél év múlva. Mester Tibor, Miskolc Megszorítások Amikor először hallottam a gigantikus megszorító cso­magról, azt hittem, hogy az ellenzéki pártnál pillanat­nyi rövidzárlat történt. Azu­tán jött a víz gereblyézése, ami az előző kifejezést lenul­lázta, mert azt jelenti, hogy a kormány - szokása szerint - már megint nem csinál sem­mit, nemhogy valami nagy­szabású megnyomorítást ter­vezne. Aztán elmondták, hogy a miniszterelnök hasztala­nul hízeleg népének, mert az emberek nem fogják lenyelni azt a békát, amit a torkukon kíván lenyomni. Az országot tönkretették felelőtlen poli­tikájukkal, „a válság legyőz minket”, arcátlanság a „vál­ság” terheit a családok vállá­ra tenni, felborítani a szociá­lis egyensúlyt, a létbiztonsá­got, stb., egyszóval nem a vál­ság, hanem a megszorító cso­mag ellen kell nemzeti össze­fogás. Nevetséges, mondják töb­ben az Észak-Magyarország olvasói közül is, ha ilyesfaj­ta szöveget hallanak. Azért, mert Orbán Viktor nem haj­landó tudomásul venni, hogy egy világválsággal áll már több, mint egy hónapja szem­ben, még mindig azt a csatát vívja, amit 2 és fél éve meg­kezdett, és már teljesen a múl­OLVASÓINK LEVELEIRŐL " Í-WW5 , ■ Wfíi:,. . ............ té. Unalmas, mi több megdöb­bentő. Főleg akkor, ha a többi hozzászóló jócskán ő fölé nőtt. Az országért érzett felelősség dolgában mindenképpen. Molnár GézAné, Kazincbarcika Most már tudjuk Egyetértek a kormánnyal abban, amit akarnak és bol­dog vagyok azért is, mert ebben a két kis párt - ha nem is maradéktalanul - támogat­ja. Minden képzelgéssel ellen­tétben kezd megvalósulni a nemzeti egység, még akkor is, ha abból egyesek szeretnének kimaradni azzal, hogy hol huhognak, hol pedig károg­nak. Unalmas, megszoktuk. Most már tudjuk, hogy sérü­lékenységünk okai 2000-ig vezethetők vissza. Már akkor rossz volt a gazdaság- és pénz­ügypolitika (gondoljunk csak a 30 milliós államilag támo­gatott lakáskölcsönökre), vagy arra, hogy a kiadás csökken­tő reformok iránt a Fidesz által sújtott társadalmi ellen­állás milyen következmények­kel járt. Ne felesük el azt, hogy „az Európai Unión kívül is van élet”, de azt sem, hogy „a Parlament ellenzék nél­kül is működik”. Ki mondta ezeket a szállóigékbe „neme­sült” mondatokat? Magyaror­szág most rájöhet, mire men­ne az EU nélkül, de azt is tudomásul fogja venni, hogy még a kisebbségi kormány is támaszkodhat ellenzéké­re, legalábbis annak komoly és megfontolt (-abb) pártjaira. Már most megmosolyogja a Fideszt, amiért úgy vesz részt a közös gondjaink megoldása érdekében összehívott megbe­széléseken, mintha valamiféle kegyet gyakorolnának. Marosi Ferencné, Ózd \

Next

/
Oldalképek
Tartalom