Észak-Magyarország, 2008. október (64. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-31 / 255. szám
2008. október 31., péntek ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /3 NÉZŐPONT Valami elkezdődött Kiss László kiss.laszlo@lnform.hu Lapunk és a BOON utóbbi évtizedeinek egyik legkockázatosabb vállalkozásába fogott, amikor félretéve az eddigi óvatoskodást, álszemérmet, megírtuk a miskolci cigánysággal kapcsolatban elterjedt pletykákat, félelmeket. Próbáltunk magyarázatokat keresni, elérni, hogy ne csak magánbeszélgetésekben lehessen erró'l hallani, hanem a közbeszéd színterén is, mivel ez a problémakör mindannyiunk életének állandó és súlyos szerepló'je. Többen, mondták, hogy ez rémhírterjesztés - ártunk és nem használunk. Egy újsághoz számtalan különféle pletyka fut be. De amikor egy akár abszurdnak is tűnő vízióval (hogy romák tízezreit költöztetnék be a megyébe, városba) egy nagyvárosban ügyvédek, vezető állású értelmiségiek, rendőrök foglalkoznak intenzíven, és ez féléves-éves távlatban is téma marad, szerintünk nem lehet legyinteni. Persze: romákat nem költöztet be semmilyen vezető politikai vagy önkormányzati erő - de kiderült, költöztetnek viszont a lakáskölcsön bizniszből sápot húzó, zavarosban horgászok... És az is kiderült számunkra, hogy az érintett városrészekben dolgozó képviselők, pedagógusok régóta tudják, mondják, hogy nagy a baj. Ezért van óriási jelentősége annak, hogy a miskolci városvezetés most szintén kockáztat és aktivizálta mapát roma ügyben, a polgármester a vajdaval tárgyalt, tárgyal, roma-magyar városi kerekasztal jött létre. Kockázat ez, hiszen nagyon Könnyű a fővárosból ráverni valakikre a rasszista, szegregáló pecséteket, majd elegánsan visszavonulni oda, ahol ilyen gondokkal nem kell minden nap szembesülni. Egy kerekasztal persze még nem a megváltás, de elkezdődött valami. Ha más nem, hogy szembe merünk nézni azokkal a ma fel sem mérhető kockázatokkal, amit Miskolcon és a megyében a roma-magyar együttélés jelenlegi állapota rejt magában. I rKXflSÜTB 1 AP-J MOZI Ü AZ. UTOLSÓ ADÁS AZ ÍGÉRET SZÉP KO BÚCSÚ. Bezár Miskolc jelenleg legrégebbi mozija - a Kossuth és a Hevesy filmklub barátai tegnap este búcsúztak a filmszínháztól. (Fotó: www.boon.hu) Országos alelnök lett Bihall Tamás Budapest (MTI) - Újra Parragh Lászlót választotta meg elnöknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése csütörtökön. A küldöttgyűlésen alelnök- nek választották Bihall Tamást (képünkön), a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy az oktatáson, különösen a K+F tevékenységen nem szabad spórolni, a színvonalat azonban növelni kell. VILLÁMV0K8 Ön szerint átvészelik-e veszteség nélkül megyénk fontosabb cégei a gazdasági válságot? Szavazók száma: 65 2008. 10. 30. 19.00 óra Igen 56,23% I Nem .13,77% Következő kérdésünk: Ön örül annak, hogy a megye határmenti településeire szlovák családok költöznek? 'i:ii>;//www.boon.hu Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre Ön Is leadhatja szavazatát, Szlovákok vásárolják a határmenti települések házait. Van, ahol már saját társulat is van. N. Szántó Rita rita.szanto@eszak.boon.hu Göncruszka (ÉM) - Gönc- ruszkától Kassa csupán 40 kilométer. A határ megszűnt, így autóval alig félóra alatt megtehetjük az utat. És meg is teszik, többen is naponta. A kassai Thália Színház társulatának egy része például innen jár próbára.- Ők is úgy döntöttek - mint egyre több szlovák -, hogy hazánkban, a határmenti településeken vásárolnak házat maguknak. Mi is jól járunk, és ők is. Hiszen az elöregedő településekbe élet költözik, az üresen álló házak hamar elkelnek, az ideköltöző szlovákok pedig jóval kevesebb pénzért jutnak ingatlanhoz, mint hazájukban. Pénzüket azonban Szlovákiában költik el, ott is adóznak. Hozzánk „csak” lakni, aludni járnak. Göncruszka polgármestere, Urbán József láthatóan örül Egymás közelében laknak a színészek, és a házak felújításában is segítenek egymásnak (Fotó: Ádám János) annak, hogy a település elöregedett parasztházai kellendőek a szlovákok körében.- 28 szlovák költözött a falunkba az elmúlt négy évben. 670 lelkes település vagyunk, ebből 250 nyugdíjas, egyedül élő, akik egészségi állapotuk miatt sokszor szociális otthonokba kerülnek. Gyerekeik már rég elköltözKalákában újítanak fel A polgármester elkísért minket a falu legújabb családjához, Nagy Nellihez - aki szintén a társulat tagja -, és párjához. Ők ma költöznek be a felújított - illetve most még csak negyedkész - házukba. Nem elég, hogy egymás közelében laknak a színészek, de a házak felújítását is úgy oldják meg, hogy egymásnak segédkeznek. Miért jött Göncruszkára? „Albérletet fizetni Szlovákiában drága, 4 millió forintért pedig, amennyiért ezt a csaknem 2000 négyszögöles telket, házzal együtt megvettem, otthon nem kapok egy bérházi garzont sem”- válaszolta. A fizetésüket azonban kint kapják, ezért ott is költik el. „Báláz árfolyamkülönbség miatt lassan kedvezőbb lesz, ha Miskolcra megyünk bevásárolni. Persze nem örülünk, hogy az anyaországunk ilyen helyzetbe került” - teszi hozzá. Szlovákia otthon, Magyar- ország anyaország. „Igen - veszi át a szót Nagy Nelli - én magyar anyanyelvű szlováknak tartom magam. A párom azonban szlovák, de otthon, segítség nélkül nem tudtunk volna házat venni, ezért ő még inkább sürgette az átköltözést.” tek a faluból, így a házak üresen álltak, ha a lakójuk megbetegedett, vagy meghalt. Manapság, ha egy házat meghirdetnek, egy hónap alatt gazdára talál. Korábban sok eladó ház volt itt, most csupán kettő van. Az ide- költözők egymásnak ajánlják, barátok, rokonok jönnek - hozzánk leginkább a Kassai Thália Színház társulata költözik, de vannak mérnökök, fogtechnikusok, orvosok, pedagógusok is - összegzi a polgármester. Előadásért cserébe Talán a színészeknek örülnek a leginkább, hiszen így szinte saját társulatot is kapott a település. Sokszor ugyanis a művelődési házban próbálnak, és időnként jutalomelőadást kap Göncruszka - fogalmaz Urbán József. Ezt azonban nagy részben neki köszönhetik a helyiek, hiszen ő volt az, aki az első fecskét - a polgármester így nevezte az első beköltözőt - idecsalogatta. Mint meséli: „Bocsászky Attila, a Kassai Thália Színház tagja négy évvel ezelőtt megkeresett, és egy előadásukat ajánlotta a falunapokra. Én meg ajánlottam neki egy házat, ami addig senkinek sem kellett. Megnézte, megvette, azóta a társulatból többen is itt telepedtek le.” ÓIRA KASSA LESZ A KÖZPONT? > J J J J J J J J J i 4 ) i > J J J J J J > J J / ) Ű J J J J j J J J i J ) j'i ) i J J j ■/ J V J J /•iJJ ■> J J J J J J J V J i Bocsánszky Attila tehát az első fecske, szereti Göncruszkát, de állandó lakcímre nem jelentkezik be. Adózás szempontjából ugyanis jobb Szlovákia - magyarázza. Lelkileg azonban itt talál megnyugvást - teszi hozzá. - A színház stresszes foglalkozás, egy panelben nem tudnék lazítani, itt elég, ha csak kimegyek a kert végébe - mondja. Igaz, hogy mindennap bejár a színházi próbára Kassára, de még így is megéri, hiszen, amit kifizetne albérletre, azt így benzinre költi. A lakás fenntartása pedig olcsó, saját kútja van, fával tüzel, így csak az áramért kell fizetni - tudjuk meg. Egy érdekes folyamatra is felhívja a figyelmünket: „Trianon előtt ezeknek a határmenti településeknek Kassa volt a központja, a vidékiek odahordták be az áruikat eladni. Ez az elcsatolással megszűnt, a falvak elszegényedtek, elöregedtek. Most, a fizikális határok megszüntetésével ez a folyamat kezd megfordulni. Kezd kialakulni egy kulturális tengely, ezt jól mutatja az is, hogy a Kassai Thália Színháznak egyre több bérletese van Encsről." Tűrőképesség, vészharangkongatás ■ „Nem elsősorban rendőri feladat a bűnözői életmód visszaszorítása." Miskolc (ÉM - SzG) - „Nagyon nagy baj van. A vészharangot meg kell kongatni. Azon kell munkálkodnunk, hogy a köz- biztonság, a nyugalom visszaálljon. ” Horváth József, a cigányság - és mindannyiunk - helyzetéről tartott szerdai, miskolci párbeszéd ötletadója, meghívója fogalmazott így. A miskolci cigány kisebbségi önkormányzat vezetője szerint (is) a munkahelyteremtés, az oktatás, a beilleszkedés, a környezet megóvása a kulcsfogalmak. Az elsődleges cél: összefogással elérni a közbiztonság javítását. A miskolci városházán rendezett fórumról tegnapi lapunkban tudósítottunk, azt ígérve, hogy visszatérünk a témára, további hozzászólásokból idézve. „Cigánybűnözés” Sütő János, a miskolci rendőrkapitányság bűnügyi osztály- vezetője, a kapitány helyettese cáfolta azt az állítást, hogy Miskolcon vészhelyzet lenne. A számok azt mutatják, nem több a bűntett - mondta -, és ez igaz a megyére is - tudtuk meg Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitánytól. Azt ők is hangsúlyozták, hogy a bűnelkövetők kegyetlenebbek, mint korábban. Miközben Lakatos Attila megyei vajda maga is használja a cigánybűnözés kifejezést, a miskolci kapitányhelyettes szerint ez a fogalom nem létezik, annak ellenére nem, hogy „a reggeli helyzetjelentéskor döntően etnikai személyekkel találkoznak, mint elkövetőkkel”. A felszólalók úgy árnyalták a fogalmat, a helyzetet, hogy vannak bűntípusok, amelyek túlnyomórészt, vagy szinte kizárólag cigányokhoz kötődnek. Mindkét rendőri vezető hangsúlyozta, és ebben nem vitatkoztak velük: nem elsősorban rendőri feladat a bűnözői életmód visszaszorítása. Társadalmi problémáról van szó, amelynek „kezelésében” a rendőrség a sor végén kell, hogy álljon - hangsúlyozták. Tehát: az okokat kell(ene) megszüntetni. (SZAK emtippek. boon.hu • 'l^ó"rÍ&’bi 'cikkek a témában (PDF, 22 kB) NEM A RENDŐRSÉG... A rendőrvezetők szerint van elég rendőr Miskolcon és a megyében, a felderítési mutatók is jók. Akik azt várják a rendőrségtől; hogy megoldást kínáljon, csalódni fognak - mondta a megyei főkapitány. Ők jogalkalmazók és nem törvényalkotók. A Sajószentpéteren élő Szilárdi László - az ország vajdáinak szóvivője, Lakatos Attila tanácsadója - egyetértésben a megyei vajdával azt mondta: „Csak a roma ember tudja megállítani a roma embert". Oda kell menni közéjük, beszélni velük, nem úgy, ahogy eddig tették - vagyis nem tették - a romavezetők - hangsúlyozta. Úgy látja: ami hiba tőlük indult el, azt ők is tudják orvosolni. A megoldás egyik eleme, hogy a romavezetők tudjanak jutalmazni és büntetni. „Mert odajuthatunk - mondta -, hogy polgárháborús helyzet alakulhat ki. Etnikai zavargások törnek ki, s mártírok lesznek. Sőt, van is már mártír: az olaszliszkai gyilkosság áldozata." ForniR AtltóhSX KT%*» oO^íd Mi$KOlCt Almos Ut 5. tOl.t (46) 3/o*ü<cp; Wilker Kft., 3527 Miskolc, József Attila u. S9, tel,; (46) 506-019; Korrekt 2000 Kft., 3700 Kazincbarcika, Táncsics Mihály út 30/a. tel.i (48) 512-036 Márkafüggetlen autószerviz Bosch garanciával www.bosch-car-servlco.hu BOSCH