Észak-Magyarország, 2008. október (64. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-10 / 238. szám
2008. október 10., péntek _ RÖVIDEN .............................................. • Ingyenes jogsegély. A Magyar Kommunista Munkáspárt soron következő ingyenes jogsegélyszolgálata október 13-án (hétfőn) 17 és 19 óra között lesz. Dr. Bistei Attila áll az érdeklődők rendelkezésére. Szörényi az Illés Klubban Miskolc (ÉM) - Ma este 6 órától a miskolci Illés Klub vendége lesz Szörényi Levente, aki előadást tart „Színház i és történelem” címmel. A klub és az elődás iránt éreklődőket a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban várják. A belépődíj 400 forint. Az előadás után dedikálás is lesz, majd a MIEZ (Miskolci Illés EmlékZenekar) játszik. Kórustalálkozó. Megkezdődött a Veczán Pálról elnevezett egyházzenei kórustalálkozó, ‘tegnap a görög katolikus templomban tartottak koncertet. (Fotó: Osztie Tibor) Beindult a Rocktoberfest Miskolc (ÉM) - Egy napja tart a Rocktoberfest, a Miskolci Egyetem legnagyobb bulija. A szombatig tartó koncertáradatra érdemes lesz kilátogatni, hisz minden korosztály és szinte minden zenei irányzat rajongói találhatnak maguknak egy-egy kedvencet, egy-egy jó bulit. Az események több helyszínen folynak, a Partysátorban, a RockWell-ben, szombaton pedig igazi zenei csemegét kínál a Művészetek Házában este 7 órától a Bródy János és Tolcsvay László közös koncertje. Bulira fel, kedves fiatalok és volt fiatalok! Hisz a Rocktoberfesten mindenki ott lesz, aki szereti az igényes élőzenét, a legfrissebb klubzenéket és a trendformáló új zenekarokat. aPBOOBftM ............................ MA: : RaLty&átor.....................................................i——-------—20.00: Edda, 22.00: Hooligans, 24.00: John Creamer/Eastern Evolution RmkWell Cafá--------------------------------------------------------—• 20.00: Rithmiklift, 21.00: Fish, 22.30: Superbutt, 24.00: Subscribe, 01.30: Elektróger Um.LW4ill.Ualéua........................................................———. 22.00: R-GO, 24.00: Belga fUjU.Wi.-li ij.iifcu---------------------------------------------------------20.00: Jimmy Hendrix TTB, 21.30: Raze to the ground, 23.00: Mystery Gang dj totpeti SZOMBATON: Baitytálm--------------------------------------------------------'■---------20.00 Kiscsillag, 22.00 Ladánybene, 24.00 Gantxtsa, 01.30 Púnk Goes to disco/ANIMA sound system ; M^fck-WfeliXr.a)áu»,i..........-............-....................... 19.30 PieOnEar, 21.00 Másfél, 22.30 Carbonfools, 24.00 Testi Egyenleg, 01.30 CJ Uw.UVwU.U4a na.... ........................ .......... 22.00 Korda György és Balázs Klári, 24.00 Marót Viki és a Nova Kultúr Zene liuck.VVaii.cIlafci.ic---------------------------------------------------------21.00 X-Strike, 22.30 Kronos ' 20.00 Salsa party prc, 24,00 party 19.00 Bródy-Tolcsvay-est Nagyon sok megfejtés érkezett Rocktoberfestes játékunkra - sajnos a megadott segítség ellenére is kevesektől kaptunk hibátlan válaszokat a kérdésekre. A helyes megfejtést beküldők közül a következő tíz szerencsés olvasónk nyert 1-1 jegyet a szombat esti Bródy- Tolcsvay estre: Csősz Imre (Miskolc, Győri kapu 44.), dr. Eperjesi Emilné (Miskolc, Szent István u. 31.), Illésné Tokár Anna (Olaszliszka, Bánom u. 31.), Kis Géza (Miskolc, Szentpéteri kapu 91.), Leskó-Fenyvesi Nóra (Miskolc, Aulich L. u. 22.), Nagy Barnabás (Sajószentpéter, Móricz Zs. u. 20.), Nagyné Pogonyi Erzsébet (Miskolc, Andrássy u. 12.), Pálfi Erika (Miskolc, Mednyánszky u. 5.), Pálfi Károlyné (Felsőzsolca, Mátyás király u. 37 ), Varga Ernő (Sajóecseg, Kossuth u. 41.) A különleges zenei csemege a Művészetek*Flázában (Miskolc, Rákóczi u. 5.) látható október 11-én, este 7 órától. Ajegyek a Művészetek Fláza jegypénztárában (Rákóczi u. 2.) vehetők át az előadás előtt! Villamosoztatták a minisztert _________________tSIAK_____________________________________MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /5 ■ Szinte elképzelhetetlen, hogy az EU megvétózza a miskolci villamosprojektet. Szabados Gábor szabados@inform.hu Miskolc (ÉM) - Fontos állomásához érkezett a miskolci villamosprojekt. Csütörtökön a miskolci városháza dísztermében aláírták az úgynevezett támogatási szerződést. Vagyis: a kprmány „befogadta” a gigaberuházás tervét, alkalmasnak ítélte arra, hogy Brüsszel elé Bajnai Gordon és Káli Sándor a villamosvonal-meghosszabbítás makettjét nézegetik (Fotó: Osztie Tibor) H...................... Eddig több, mint száz, miskok vállalkozás nyert pályázatokon. Bajnai Gordon *........................*........................................................................M vigye. Ahol - minden bizonnyal - számunkra eredménnyel zárul a terv átvizsgálása, elbírálása, hogy ezzel az EU megítélje a célra szánt támogatást, több mint 30 milliárd forintnyi eurót (az EU adófizetőinek pénzéből). Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Káli Sándor miskolci polgármester, dr. Simon Gábor, a Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt miniszteri mentora és Szalóki Flórián, az NFÜ Közlekedési Programok Irányító Hatóságának vezetője írta alá a dokumentumot. 3 ezer milliárd Bajnai Gordon többek között azt emelte ki, hogy öröm számára egy egész ország fejlesztését, fejlődését látni, abban részt venni - mintegy 3 ezer milliárd forint fejlesztési pénzről már eldőlt, hogy kihez kerül -, és külön öröm, amikor közelről láthatja egy ilyen projekt megszületését, megvalósulását. Miskolc kapcsán szólt az eddigi uniós támogatású fejlesztésekről, megemlítve, hogy az egyetem a közelémúltban nyert el 6 milliárd forintot, és, hogy eddig több, mint száz, miskolc vállalkozás nyert pályázatokon. Miért Miskolc? A villamos, és persze az egész pálya az egyik legkorszerűbb lesz Európában. Káli Sándor a grazihoz hasonlította. Történelmi döntésnek nevezte azt, amikor a kormány a vidéki városok közül Miskolcnak szánta a közösségi közlekedés fejlesztésére megpályázható uniós pénzekből a legnagyobb összeget. Hogy miért Miskolc? Erre a miniszter így felelt: „Mert a város vezetése idejében nyújtotta be a pályázatát, és a projekt jó, támogatásra érdemes.” Dr. Sünön Gábor azt hangsúlyozta, hogy a miskolci villamosközlekedés környezetbarát, az esély- egyenlőséget maximálisan támogató, kényelmes, korszerű lesz. Mind a három megszólaló valamilyen formában azt is megfogalmazta, hogy a „zöld villamos” meghatározó arcot ad majd Miskolcnak. Tavasszal megkezdődhet a kivitelezés, és 2010 végén, 2011 elején birtokba vehetjük az új, miskolci villamost. Addig: némi kényelmetlenséget el kell majd viselnünk. Jegy a kalauztól Megvillamosoztatták Bajnai Gordont. Még jegyet is kapott, mint ahogy mindenki, aki vele utazott. A jegyhez lyukasztás is járt. A 100-as számú Nosztalgiavillamos (zöld színű, méretes) jegyén ez áll: „Miskolci villamos projekt kormányzati támogatási szerződés ünnepélyes aláírása 2008.10,09. A világ egyik legmodernebb villamos-közlekedését hozzuk létre". A miniszter azt mondta: reméli, hogy meghívják az új villamoson való utazásra is. ÉSZAK emtippek, boon. h u •Miskolci villamos 1897-2010 (PDF 885 kB) Sok-sok cikkben foglalkoztunk a villamosprojekttel. Agorázóink, más olvasóink kérdésekkel, kifogásokkal, ötletekkel bombáztak bennünket. ÉM-vitát is szerveztünk a témában. Nem túlzás: agorázóink egyikének, Nagy Józsefnek a „harca" egészen biztos, hogy hozzájárult az örömteli tényhez: nem lesz szűk a sokszor említett szűk keresztmetszet Majláthnál. (Vagy csak sokáig titkolták a nyilvánosság elől a régen meglevő szándékot, hogy a tulajdonosok ne verjék fel az árakat.) Az önkormányzat megvásárolta azokat az ingatlanokat, amelyeket lebontva mód lesz az út szélesítésére. Ezt az aláírási ünnepségen, az előtérben elhelyezett maketten be is mutatták a miniszternek. Csupa új busz lesz Debrecenben Villamoson. Bajnai Gordont megvillamosoztatták a miskolci nosztalgiavillamoson. Jegyet is lyukasztott. (Fotó: Osztie Tibor) V .WXW,,IW __________________J ■ Debrecen pályázatát is támogatta az EU. Buszaik lesznek az országban a legkorszerűbbek. Debrecen (ÉM) - Debrecen pályázatát is támogatta az EU. Buszaik lesznek az ország legkorszerűbb, közösségi közlekedésre flottában használt buszai, hiszen az Euro 5-ös károsanyag-kibocsátási normát is teljesítő motorokkal szállítják őket. Új villamosvonal is épül, a 2-es villamos projektje 2010 végére fejeződne be. A járatnak részben új vonalat építenek az uniós pénzből, és beszereznek 18 darab új, klimatizált vülamost is. A vagyonkezelő holding mintájára ezúttal a helyi tömegközlekedés kerül egy kézbe (busz, troli és villamos(ok), ily módon olcsóbb lesz a jármű- beszerzés és fenntartás, ugyancsak olcsóbb lesz a forgalomirányító és az utastájékoztató digitális rendszerek'beszerzése, és működtetése. Tőkeerős partner A kettes villamos is EU-projekt, de annak is jelentős önrész-igénye van. A pályáztatás során a város (illetve közlekedési cége, a DKV) összeállt egy olyan tőkeerős partnerrel (a fővárosi Inter Tan-Ker Zrt.), amely finanszírozza a járműpark beszerzését és szervizelését. A DKV reszortja a személyzet biztosítása (akiket átvesznek a Hajdú Volántól) és a forgalomszervezés lesz. A TÉNYEK Néhány paraméter az új buszok- ' ról (2009. július 1-jétől):- 160 dh Volvo húsz __________- GPS-alapú forgalomirányítási rendszer _______________- Elektronikus utastájékoztató rendszer_____________________- Klimatizált utastér___________- Mozgáskorlátozottak miatt alacsonpadlós kialakítás minden járműnél Újra itt a Metál ■ Kilenc zenekar lép fel szombaton a miskolci Metál Fesztiválon a Miskolci Egyetemen. Miskolc (ÉM) - Az egyetemi körcsarnok ad ismét otthont a Pallai Produkció által megszervezett idei miskolci Metál Fesztiválnak. Az október 11-én délután 4 órakor induló keményze- ne-folyamban a Krízis zenekar melegíti be a közönséget, majd a Road csap a húrokba. Ezután a debreceni Replika „fest” igazi képet. És nem lesz megállás, mert ezutűán máris a Pokolgép mutatja meg, mi is az a totáA Depresszió Együttes (Fotó: ém) Fesztivál lis metál. Mielőtt még levegőt vennénk. Kalapács Józsi a tőle megszokott energiával indít Keresztes Háborút zenekarával. Ezután az Ossian végzi Küldetését, hűen most megjelent cédéjük címéhez. A Rotor is játszik A második részben színpadra lép a Depresszió. Természetesen ez csak a zenekar neve, hiszen Halász Feriék hihetetlen lendülettel lüktetnek együtt a közönséggel. Utánuk a Moby Dick következik. Nem kel félni, a nagy hal nem eszi meg a kicsit, és ha jól körül nézünk, az öreg halászt is láthatjuk, úgy, ahogy eddig még el sem tudtuk képzelni, vidáman teli torokból énekelve, hogy Nem érhet véget! Zárszóként az Alcohol zenekar koncertje alatt kiüríthetjük poharainkat, élvezve a dinamikus zene lendületét. A társulat kiegészül a Rotor zenekar nagyszerű koncertjével is. VaaaSparKVenaegeK. Az Idősek hónapja alkalmából a Miskolci Vadaspark vendégei voltak az Aranykor otthon lakói, a képet olvasónktól kaptuk. (Fotó: Lazur István)