Észak-Magyarország, 2008. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-06 / 209. szám

2008. szeptember 6., szombat MAGYARORSZÁGI /II Egyszerű a képlet: nyerni kell! Miskolc (ÉM - JLI) - „Kettőből egy” - vonhatunk rövid mérleget a Speedway Mis­kolc eddigi szerepléséről. Egészen pontosan a salakmotoros lengyel II. liga rájátszásában nyújtott teljesítményéről, hiszen hazai pá­lyán a Lódz ellen nyert (57:34) az első osz­tályba vágyó csapat, majd egy hete Gnieznóban vereséget (58:34) szenvedett. Va­sárnap (kezdés: 16.00) viszont már az ukrán Rovnó érkezik a Népkertbe.- Úgy érzem legutóbb azért tudtuk meg­verni a Gnieznót, mert óriási felhőszakadás zúdult a pályájukra, amire ők sem tudtak felkészülni. Nem hiszem, hogy bármi gond lenne velünk, egyszerűen kihasználta a ha­zai pálya előnyeit a Start, nekünk pedig ez­úttal semmi nem jött ki - emlékezett a múlt heti történésekre Magosi Norbert. - A Rovnó ellen baromi egyszerű a képlet: nyer­nünk kell! De nyernünk kell majd ott is, és Lódzban is! Ahogy látom, az október 5-ei Gnieznó elleni rangadó dönthet az egyenes feljutásról. Óriási meccs lesz, mint ahogyan az lehet a holnapi is, hiszen minden egyes pontra óriási szükségünk van. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy legutóbb az utolsó futamot nyerve diadalmaskodott Lódzban az ukrán gárda. i mmm További cikkek! spjQrtJjQQn.hu MK: szerdán sorsolnak Budapest (ÉM - JLI) - A labdarúgó Ma­gyar Kupa 3. fordulójából három megyei csapatunk, az élvonalbeli Diósgyőri VTK, a Bőcs KSC és az ugyancsak másodosztályú Kazincbarcika jutott a következő körbe. Ko­rábban úgy volt, hogy pénteken délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítik a következő, azaz a negyedik kör párosításait, ám erre szeptember 10-én, szerdán 11 órától kerül sor. Mindezt megerősítette lapunknak az MLSZ sajtóosztálya is. A 32 között már bekapcsolódnak a küzdelmekbe az idén nem­zetközi kupában induló együttesek, így az fylTK, a Debreceni VSC, és a Győr is. A következő forduló hivatalos játéknapja szep­tember 24-e, ahol három élvonalbeli együt­tes, a szerdán kiesett Zalaegerszeg, a Paks és a Nyíregyháza már már biztosan nem lesz érdekelt. Federer is. a volt világelső svájci Roger Federer 7:6 (7-5), 6:4, 7:6 (7-5)-ra legyőzte a selejtezőből felkerült luxem­burgi Gilles Mullert az amerikai nyílt teniszbajnokságon, így sorozatban 18. alkalommal jutott el Grand Slam-torna elődöntőjébe, ahol a szerb Novak Djo­kiccsal találkozik. (Fotó: epa) AZ ÉSZAK VIGYÁZ A GYEREKEKRE j "j'j yjyj'ijj') Bot j jj'j j 'jjj j'jjj'jj - j'-j jjj yfj1 j j yj j J J'j Gecsei Gabriella- ; ) Jön a Rovnó! A salakmo­toros lengyel II. liga rájátszásá­nak 3. fordulójában holnap 16 órától (kapunyitás: 14.30) az uk­rán Rovnót látja vendégül a Speedway Miskolc. A két csapat tervezett összeállítása a követke­ző, Speedway Miskolc: 9. Tornász Bajerski, 10. Tihanyi Sándor, 11. Magosi Norbert, 12. Szatmári László, 13. Adrián Rymel, 14. Mo^pár Attila, 15. 16. -. Speedway Rovnó: 1. Mári­usz Frankow, 2. Kiril Filinow, 3. Zbignev Czerwinsky, 4. Rafal Szombiersky, 5. Matej Kus, 6. Maciey Michaluk, 7. 8. -. A jegyárak változatlanok: a biléták 2000 forintba kerülnek, míg 12 éves korig diákigazolvány fel­mutatásával a belépés díjtalan. (Fotó: Nehézy László) MY NIGHT STYLE Jersey ágynemű* 100 % pamut, különböző modellek, paplanhuzat: kb. u$)c200cm. párnahuzat; kb. 70x90 art 3 99? p/parni Gitárkészlet* * magas minőségű kDncért-gftér * western-gitár ALDI tájékoztató MY NIGHT STYIE Négy évszak steppelt takaró* huzat pamut-poliészter kevertszálas anyagból,, töltet: 100% poliészter, méret: kb. 1*0 x 200 cm ­vasárnap MY HOME STYIE Dekor sötétítő függöny, duopack* efbgáns. puha esésű függöny, 2-féle deko­rációs lehetőséggel, függöny kantákkal, méret: 265/25*. xl35cm U 999 rt/SZCtt \zlJ 2999 Ft/szett MY HOME STYIE Készfüggöny, duopack* finom száluorganzaszövetbőí 2-félé dekorációs lehetőséggel, méret: 265/25* xT3öcm MY NIGHT STYLE Jersey gumis lepedő* 100 % pamut, qyűrődésrnentes illeszkedés. 90 x 190 cm tői 100 x 200 cm-es méretű matracokhoz Függönykarnis garnitúra* formatervezett, nemesacél függönykarnis, egyedi méretre kihúzható 100 -190 cm. kétféle modell C.GIANT Kotta-/hangszer- tartó állvány* kottatartó, mikrofoná'lvány, izetáHvánj 2 999 Ft/gamitúra 2 999 Ft/db színes: \*J gUáráfivSny, billent} matton Női szabad időruha* kevertszálas pamutból. Á méret. 36 - 50 A Női cipő - „Soft Step puha nappabor bőr talpbetéttel, méret: 36 ~*t titoia CtiflbrxT 649,50 Női trikó/top, duopack’ 3699 Ft/gamltúra 100 % pomut, mórci M 50 PROPEOO 1999 Ft/p; Női/férfi házipapucs* légáteresztő felsőrész, könnyű RMalppal, mén*: 37-45 Női alsó, duopack* különböző szabással, részben elasztikus csipkebetéttel vagy oídaivarróssal. méret: 38 - *6 SILCADA Női harisnya támasztó funkcióval* külftnböző színek, méret; 38/40 - 44/46 1t99 Ft/üveg CO tartó­799 H/darab/csomag 999 Ft/darab Francia pástétom, 170 g/175 g" 199Ft/iiveg 749.50 Ft/db NŐI bokatik, S pár*499 Ft/db Oucheuc de Tuti a c Premlérps Cőtes de Blaye AOC, 0,71* 999 Ft/üveg TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT ___________________megtalálja az fltDI üzleteiben! 28 ■Jonyhíd. Deák Ferenc, u. 10/B • Budákéul, Szőlőikért u. J. • Budaörs, Kandó Kálmán u 2. • Budapest, XVI. leér., Bőkényföldi út Kö. • Cegléd, Fesd út 91 • Debrecen, Kishatár út 9 Debretgn, cttmAnu.1 • Ounaföldvir, rúzes tor 3-4. • Gárdonyt Szabadiig út 21 • Gyula, Bicer* u. 15/A • Hajdúböszörmény, Kútó-SzoboszW út 2/B • Halásztelek, torbutyu V------------------------------~ -Jászberény. Nagykátalu.22/C • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadakút)a9. • Keszthely, tündértakúti* Mos Hói út • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, árnyas u. J5. • PBlsaaba, Fi úti • sarlós, Harkányi út. S« • Siófok. Attila a 74. • J izem Gallért u. 49 • Törökbálint, Sústen u. t • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom